Az álom litániája

Elfûrészlettem az álmot!

MACBETH

Hitvesed oldalán KÉRÕDZÕ horkoló, halld,

Ismered sóhaját örök ÁLMATLANOKNAK?

– Megesett-e veled, hogy az Álom kevély

Szárnyon rebbent tovább, pille, kit vonz az Éj,

S nem súrolt, pitvarán maradtál egymagad

Szélcsendben, húnyt-szemû fazékfedõ alatt?

– Hajóztál valaha?… Hullám a gondolat, ládd,

Rostál egy kavicsot: fejemet… ez a labdád.

– Ültél már léghajón? – Soha? Pedig olyan

Álmatlanságod is. – Sarkantyú döf, suhan

Amott! – És különös gyertyák is hunyorognak:

Nap-udvar, nõ-alak, tolla arkangyaloknak…

Kihúny az éjszaka, a fény már közeleg

Kábultan felriadsz – le sem húnytad szemed.

*

ÁLOM, hallgass ide: halkan szólok neked.

ÁLOM: – Nincs-baldachin helyett szép mennyezet!

Ki Albatrosz gyanánt keringesz a viharban,

S tisztes hálósityak bojtján ülsz lankadatlan!

ÁLOM – Balga szüzek párnája hóba varrtan!

Jól kifejlett szüzek szelepe nagy titokban!

– Csontos gerinc köré velõ-lágy, Puha Paplan!

Tág iszák, üldözött fejét rejtheti abban!

Kerítõ! Körutak kódorgója, hivatlan!

Táj, hol a néma is próféta lesz legottan!

A költõ Ríme vagy, metszet hosszú sorokban!

Rém-arc, Vérfarkasunk! Álom fekete Füstje!

ÁLOM! – Álarc, szagos, bársonyos, csupa csipke!

A Kedves Csókja, te, messzi Nõk csókja üdve!

– ÁLOM! Éj tolvaja! Szellõ, fordulni gyönge!

Sírgödrök illata, égre szállsz gõzölögve!

Bricska, földet se szánts, terhed Hamupipõke!

Létünk TÚLCSORDULÓ, vadonat-tiszta rongya

ÉLET-BÁRban koszos tányért törölni spongya!

Szorongás magva, a tér ránk esõdet ontja!

Elfutsz, s mi nem lelünk már barázdára, nyomra!

Függõhíd ûr felett! Zsákutcáknak kiútja!

ÁLOM! Kaméleon, csillag-pikkely a hátán!

Fantom-hajó, vásznak nélkül a vízre szállván!

Fátyollal eltakart arcú nõ a találkán!

ÁLOM! – Szomoru Pók, a hálódat terítsd rám!

ÁLOM, te glóriás! szent Megdicsõülés, te

Mámoros fényt vetítsz pojácák fekhelyére!

Te, ki Fül vagy a meg nem értett hebegésre!

A merni gyáva jók, s bûnösök menedéke!

Rózsás angyal! Te maszk! Ördögök szõre-kékje!

Elhaló hangja a halhatatlan haboknak,

Mély lényeg, ébredõ visszhangok, már halottak

– Esti hír: ÚJ IDÕK és NYUGAT és VILÁGLAP!

Életvíz, falikút, Határ, hol vágy legelget!

– Ki jössz betölteni éhét az éheseknek!

– Ki jössz eloldani bomlott, szegényke lelket,

Hogy tiszta légbe fojtsd vizén lét-tengereknek!

Ki ha függöny lehullt, elengeded a macska,

A csendõr és a Báb madzagját nagy-kacagva,

S a bõgõét is és a bõgõsét szabadra

Hagyod, mint húrjait annak, ki Múzsa rabja!

Nagy Isten, Ura vagy Úrnõmnek is, Király vagy,

Veled csal engemet – szerelme Tunyaságnak –

Tapintás-legyezõ. Vágy Fürdõje, te bágyadt!

ÁLOM! Te tolvajok becsülete! Kioltott

Szemek holdfénye, te! – ÁLOM! A zsebe-foldott

Rulettje! Elsöpörd a haragot s a gondot!

Akasztófakötél, a Földnek húz le súlya!

Süketek füleit pedzõ szél-hárfa ujja!

– Állva alvók meséd hallják botra konyulva!

ÁLOM! – Annak hona, akinek rönkje hulla!…

ÁLOM – Annak hona, kinek széthullva rönkje!

Ajtón kitett lakók álkulcsa, furcsa, görbe!

Fapofa, ronda maszk bitang hitelezõre!

Spanyolfal, ha a férj bújik: vérmes a nõje!

Mélyek FELSZÍNE, te! Mélysége pipogyáknak!

Ki dajkáltál bakát, s Baka vagy a dadáknak!

Bírák békéje és rendõrök õre, lámcsak!

ÁLOM! – Éji leány, ki kelyhedet kitártad!

Kín Vezeklõ-öve, Lárva, Jánosbogár-had!

Kútja La Palisse úr mélységes igazának!

Égi CSATORNARÁCS! Finom por-glorióla

Nappal könyörtelen lámpását körbezsongva!

*

ÁLOM, hallgass ide: halkan szólok neked,

Lenni, s Nemlenni közt szállongó szürkület!…

Ragyogó VAKSÖTÉT! Fény-árny! Nem hihetõ

Emléke! Árapály! Tág láthatár! Jövõ!

Ezeregy Éjszaka, mese, elbûvölõ!

Vakíts el, Aladin elõtt lámpavivõ!

Fekete eunuch! Dervis! Dzsinn! Tûznyelõ!

Király, dajkamese mélyén szenderedõ!

Hüvelyk Matyi, zokogsz szûz erdõben: esõ!

Éléskamra, melyet megdézsmál Nagyevõ!

Bástya, Anna hugom ott vár: senki se jõ!

És Malbrouck asszony is: látja, fut hírvivõ…

S Kékszakállné fülel: halni hull az idõ!…

Csipkerózsa egyet sóhajt, s már szunnyad õ!…

PÁNCÉLJA kicsinek! Erõsnek gúzs bizony!

Önvád-oltogató! Húnyt kedvnek lampion!

Korhely s igaz keres: nagy lelkinyugalom,

Sors-fûszeres hamis mérlegén súly-kolonc!

Halál sápadt feje, színezett nyomaton!

FOLYAM, hol nyilait áztatja Cupido

ÁLOM! – Szent kürt s Lidérc, kürtõben lakozó!

Míg Intrikus kohol, horkol a lustuló!

Harlekin fõztje – rák, mák, cipõbõr, cipó –

ÁLOM – Mûvészurak násza, forró kohó!

DÜHÖNGÕK lánca vagy, rabnak Szabadulás!

Holdkóros ünnepe, kehesnek lódulás!

Aktív Passzívuma, passzív aktivitás!

Bolond dilije és józan bolondulás!…

– Hadd váltson lábat a kormorán, jöjj, futás!

Barna Árny-szeretõ, a nap szégyellheti!

Maszkabál, hol Psziché Ámor arcát lesi!

Rövid szoknyás papok vaskos nagy Bájai!

Salátástál, remek! Rossz tûzhely lángjai!

Ingyenes Omnibusz köre, csillagközi!

ÁLOM! Tragédia! Álom, langy, puha sár!

Csend aranyszája vagy, vicc-zsáknak szájkosár!

Kakasnak magas ág, vesztesnek hinta jár!

Új bekezdés, a nyúlt éposz csüggedve vár!

Ifjúrnak te vagy az Egyetlen Hitvese!

Álmodó nõnek a többesszám hímneme!

ÁLOM! – Jászlad tövén Pegazus nem zajong!

ÁLOM! – Szemer esõ, mely gyõz vad viharon!

ÁLOM! – Te labirint, hol kísértet bolyong!

ÁLOM! – Szél-járta és búgó nagy folyosónk!

Senkiknek semmije! Végtelen-nagy zsivány!

Északfény udvara holt nap mellbimbaján!

ÁLOM! – Fogantyuja öröklétnek te vagy!

Vakult óra-torony! Ereklye és letét!

Elhagyottnak mesés külhoni hagyaték!

Spádé-döfés, kavard fel a Léthe vizét!

Képzelõdõk arany dicsfénye, szent fejék!

Toll-fosztott szárnya, te! Baglyoknak menedék!

ÓRIÁS fejõs-tehén, s mi kicsi bocikák!

Bárkádban nyomorult és boa vedlik át!

Hamis igaz, igaz: hamis! Éj-délibáb!

Mámor, mit sok barom langy pihenésre vált!

Cigány-banya, ki hord füst-ezüst hacukát!

Tityrus, ki ezer fortélynak nekilát!

Idõ, ki csibukot tart, nem kifent kaszát!

Párka, ollóinak olajozza vasát!

Párka, lennel szöszöl, javítja orsaját!

Macska, cincálva épp Ariadné fonalát!

ÁLOM! – Manna a kegy-vesztettnek, égi kegy!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . .

AZ ÁLOM FELRIAD: ELFÛRÉSZELSZ, GYEREK!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . .

*

KÉRÕDZÕ szuszogó, oldalán hûlt nejednek

Ki karcos szemgolyód mostan tágra mereszted,

Tudod-e, vagy nem is, e sóhajt: – ÉBREDÉS!?

Égre ásít, ahol nap-sörény bomlik és

Istennõdnek tüzes, bolond arany-lobonca!

– Hogy nem?… – Hát azt: a bölcs szennyben ébred naponta?…

Disznó, sejted-e: míg reggel röfögsz imát,

Tükrében a lotyó öreg arcot talált?…

Kongattál valaha ébresztõt kinn a nyájnak?

Érezted valaha: mint ébred nép, ha lázad,

Vagy mint kel ólmosan a halálos beteg?…

Láttad sok nyavalyás szemhéját nyílni meg?…

Tudod-e, vagy nem, a pacsirták mint dalolnak?

– Nem – Csipád ragacsos, nyelved kásásan olvad,

Kérõdzõ! Éberen sem ÁLMATLAN alak!

Még ÁLMOD sincs, avas alommal telt Tasak!

FORDÍTOTTA LACKFI JÁNOS

(A vers eredeti címe: Litanie du sommeil. In: Rimbaud, Cros, Corbière, Lautréamont: Oeuvres poétiques complétes. Robert Laffont, Párizs, 1980, 452.)

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.