Az első kritikus pont mindig az ültetés, ez esetben még az is kérdés volt, ki illetékes, Hanga nem akart kimaradni, és a gyerek akarata szent, vagy majdnem az. Amennyiben gyerek még egy kamasz egyáltalán, mindenesetre meglepő és szép a szándék, eltarthatná az egészet magától, az életkora indokolná és megbocsáthatóvá tenné, egyszersmind leegyszerűsítené a menyasszony és a vőlegény dolgát, de hát mégiscsak az édesanyjáról van szó, aktív részese kívánt lenni az előkészületeknek, így értelemszerűen az ültetéssel kapcsolatban is állást foglalt, okosan ráadásul. Lesz itt rajta kívül más félfelnőtt is, szintén lány, nemsokára együtt cigiznek majd titokban a hajó oldalában, lesz szél, lesz vihar is, eljön az ideje mindennek, aminek el kell.

Hanga és Mira már a buszon egymásra talált, ez az első találkozásuk, bár hallottak korábban egymásról, előbbi lényegesen többet tud a múltról, mint utóbbi, a busz bal hátsó részében ülnek, vizsgálgatják a másik humorát, megjegyzéseket tesznek a rokonokra és ismerősökre, akik viszonylag szépen tartják magukat, az arcokon hülye, letörölhetetlennek tűnő félmosoly, és izgatott várakozás, jópofa ez a hajós ötlet, bár a legtöbben nem értik, a házasulók miért nem maradtak a hagyományos, bevált, jóízű parasztlagzinál, azt sokáig lehet emlegetni, a fiú nagyon városi, ez lesz a megfejtés, biztos ő nem akarta, irritálhatják az efféle duhajkodások. A két nagylány minden kilométerkőnél összenevet, enélkül nehezen bírnák a busz rázkódásait és a rossz, elhasznált levegőt, mi lesz majd a hajón, levegő igen, de a pálinkákkal és a hullámokkal meg kell küzdeni, talán igazi barátság veszi kezdetét köztük, talán csak támogatniuk kell egymást az elkövetkező órák túlélésében.

Sikerült egy napra szervezni a két esküvőt, ami persze egy, megvolt az anyakönyvvezető és megvolt a pap is, kétoldali megerősítése a döntésnek, hogy ki hozta meg vagy ki akarta jobban, nem érdekes már, az egyik mindig jobban szeretné, a lényeg, hogy eljött Luca nagy napja. Tekintve, hogy nem fiatal annyira, már-már úgy tűnt, ilyen nap nem lesz soha, és mégis. Egyszer volt már nagyon közel hozzá, akkor vajszínű ruhában lett volna, nem fehérben, a sors akkor nem akarta a beteljesülést, most igen. Egészen olyan, mintha boldog lenne, a férj is vigyorog, ugyanaz a fiú, aki vajszínben is elvette volna, helyesek, jól néznek ki együtt, akár fel is építhetnek egy új, másik életet, ketten együtt nincsenek még kilencven évesek.

Az ifjú párt és a tanúkat fekete taxi szállította a Balatonhoz, óra viszont nem ketyegett, a sofőr régi ismerős, hajdanán színházi rendező volt, jelenleg ausztriai taxis, régebben rosszban volt az újdonsült férjjel, talán mert író, és ez örökös hadiállapot, most már nem, barátságnak nem nevezhető, ami köztük van, ám még arrafelé is bonyolódhat az élet, megtették az első lépést, a sofőrszerep vállalása erre utal, de legalábbis szép gesztus a volt rendező részéről. Jó döntésnek bizonyult a pályamódosítása, élvezi, újabban már igazi taxisokkal is barátkozik, nemcsak osztrákokkal, magyarokkal is, és milyen jó, hogy így tesz, a ma igénybe vett autó egy budapesti kolléga Skodája, az ő kocsiját javítják, műszaki az ok, nem balesetből fakadó, olyat is átélt, akkor még rendezett, nem szállított.

Gyorsan leértek a déli partra, végigdudálták az utat, kávét isznak a víz mellett, enyhe szél fúj, kellemes balatoni, rongyos felhők futkosnak az égen, a mindig szörnyű násznép bérelt buszon közeledik, nem lehetnek messze. Kockázatos összezárni ennyi és ennyiféle embert, páran részegebbek lehetnek már a kelleténél, viszont konfliktus remélhetőleg nincs, bár papírforma szerint nagyjából Érd óta méregeti egymást néhány régi ismerős.

Vihart jósoltak a meteorológusok, nem lenne baj, ha elmaradna, mi lenne esőben a tűzijátékkal, másrészt viszont az egyik tanú esőszerelmes, kérdés, az ég neki akar kedvezni, vagy fontosabb a színek varázsa, a petárdás élmény. Most tűnik fel a busz, hosszasan tülköl, miközben a kikötőhöz gördül, Luca feláll, nem issza ki cukor nélküli kávéját, leteszi, Laci is indul. Stílusosabb lenne elbújniuk, de kíváncsiak, nyílik a busz ajtaja, értékelhetetlen nevetések, nívótlan poénok terülnek szét a levegőben, ezek szerint minden rendben, némi nyújtózkodás után fel is lehet szállni akár, a hajó készen áll.

Néhányszor még vőlegénynek és menyasszonynak szólítják majd a férjet és a feleséget az este folyamán, egyfelől önkéntelen szóbotlás okán, másrészt kedvesebb szavak ezek, szebben hangzik például a menyasszonytánc a feleségtáncnál, utóbbi nem véletlenül nem létezik, előbbi viszont éjfélre tervezett program, muszáj, ez a legkevesebb, nem a pénz miatt – az lesz a másik legkevesebb –, inkább mert sértődések küszöbölhetők ki, a feleségnek így is nehéz megindokolni, miért választották Budapestet és a Balatont egy vérbeli Vértes-alji lagzi helyett.

A cél bizonyos idő elteltével a békés megúszás lesz, teljen el baj nélkül ez a fontos nap, ne keletkezzen, így ne is maradhasson rossz szájíz senkiben, mindez egyelőre még csak remény, őszintén szólva benne van az életre szóló megbántódás lehetősége már a sarkalatos, rokonhervasztó döntésben is, nem beszélve felsejlő egyéb veszélyekről, például sok az alkohol, és hosszú lesz az éjszaka, nehéz nap után vagyunk, a gondok, mint említettük, az ültetéssel kezdődtek. Nemsokára kiderül, mennyire feleslegesek voltak az ezzel összefüggő aggodalmak, Hangának is hála, sikeresen alakították ki a probléma-kiküszöbölő sorrendet, nem kis dolog, érthető érzékenységekre kell tekintettel lenni, kinek hiányzik bármiféle botrány, esküvő ez, nem háború.

Eljött a vízre szállás ideje, pontosabban a beszállásé, felgyalogolnak a meghívottak a hajóra, nincsenek csodálkozó vakkantások, azokon a buszba szálláskor túljutottak az egymást felismerők, már akinek lehetősége volt rá ott és akkor, egy erősen túlrúzsozott ajkú nővérke például most biccent oda a rendező-taxisnak, mert most látja meg, valamikor ápolta őt a kórházban, ahol dolgozik, a férfi is felismeri őt, csak azt nem tudja, hol találkoztak.

Újabb utazás kezdődik perceken belül, új élmény, várják, bár elsősorban a vacsora körül járnak a gondolatok. Ennek megfelelően visszafogott a hangulat, később kezd csak eltünedezni a kontroll néhány vendégből, kinn, a tó közepén, tíz-fél tizenegy felé, egyelőre a szokásos menetrend szerint zajlik minden, az asztalokhoz sétálnak az érkezők, mintegy mellékesen megkeresik a nevüket, letelepednek, nagyon megörülnek a szomszédjuknak, lehúzzák az első pálinkákat, mert a gyorslábú pincérek azonnal megtámadják a leülőket, gyerekes dolog lenne visszautasítani a szíves kínálást.

Szépen díszítettek az asztalok, meglepően sok a virág, az ablakoknál színes szalagok kanyarkáznak fel-le, zene szól a hangszórókból, egyelőre közepes hangerővel, ez erre és arra is változik, új és régi dalok egyaránt elhangzanak majd, ötvenes listát állított össze a pár kedvenc számokból, számításaik szerint kétszer biztosan le tud menni a műsor. Kinn vannak már a pogácsák, az éhesebbek felkapnak egyet-egyet, van, aki máris otthon érzi magát, akad matrózzal vicceskedő vendég, dolgozni kezd az irritáló, jókedvet vadászó videós, néhány önjelölt fotós kattintgat, szélesednek a mosolyok, sejthető már, ki játssza este az ilyen alkalmakkor elmaradhatatlan tapogatós öregbácsi-rokon szerepét, kik lesznek a fanyar fejjel unatkozó kamaszok, akik úgy tesznek, mintha ott se lennének, a magányosak óvatosan figyelni kezdik, hova ül a buszon kiszúrt többi magányos; mire kifut a hajó, nagyjából ki is alakulnak az alkalmi párok. Az a hajléktalanforma nő lesz az egyik stabil részeg, hányni is fog, nem kérdés, talán az nem világos még, min tör ki majd veszekedés, nyilván lesz az is, ha egyszer lesz minden, aminek lennie kell.

Tréfás népszámlálás veszi kezdetét, megvan mindenki, így aztán a vőfély elérkezettnek látja az időt, hogy bekapcsolja magát, izgul, kompenzálásként hevesen mutogat a botjával, rigmusokkal köszönti a megjelenteket, különös akcentussal beszél, az a betűk helyett á-kat mond. Luca méregeti, ismerős neki, arra a természetgyógyászra hasonlít, aki megfogdosta egyszer, élete egyik legkellemetlenebb élménye, de hát miért ő lenne, hogy kerülne ide, elhessegeti a gondolatot. Rokont vagy barátot nem találtak a feladatra, ő valódi, hivatásos vőfély, legalábbis így hirdette magát, ettől még lehet természetgyógyász, de az eshetőséget tényleg jobb elvetnünk, ahogy Luca próbálja, reménykedjünk inkább abban, hogy nem lesznek kínosabbak a mondókák az elviselhetőnél, a jó ízlés valami, a kiváló szinte minden, elég lenne itt most a jó.

Luca mégsem nyugszik, odamegy a barátnőjéhez, aki szintén ügyésznő, sokat tud róla, mesélt neki a régi rossz élményeiről, megosztja vele a gyanúját, a barátnő elsápad, meglepően mély gyűlölettel néz a vőfély felé, aztán nyugtatólag a friss feleség karjára helyezi a kezét, ez segít. Luca mosolyog, zavart, de legalább nem nézi meredten tovább a vőfélyt, aki felülemelkedve kezdeti szorongásain immár nagy hangon szórakoztat, percről percre lazább, szimpatikusabb ettől nem lesz, csak gátlástalanabb, picit beszél csak hosszabban, mint kellene, a hallgatóság fárad, most éppen a férjjel viccel, há á puhá ágybá szépséges nejedet lákodálom után végre lefekteted, biztosán tudod, mit kell tenni vele?, hol két dombjá feszül, ott áz ő eleje, áztán lejjebb érve, ott á lábá között, hová mohó vágyád ördöge költözött, áz á kicsi pázsit á boldogság kútjá, há működőképes, nálád ván á rúdjá, a hülyébbek röhögnek, a többség inkább enne már, nemsokára sor kerül arra is, az első fogás tyúkhúsleves.

Egyetlen szülő van jelen, mert már csak egy él, Luca anyja. Felelőtlenül jelentette ki annak idején, hogy nem vesz részt addig több esküvőn, míg nem lesz párja, azóta volt egyébként, most megint nincs, és tessék, mégis itt van, így bízhat az ember az ígéretekben, még egy ritkán viccelő kemény asszony esetében sincs biztosíték semmire. Kamiont vezetett, míg le nem százalékolták, megszelídült, hogyne lenne itt, a lánya megy férjhez, ami több szempontból örömteli. Volt idő, mikor Luca – milyen kellemetlen volt mellébeszélni a rokonoknak –, nem férfit szeretett, hanem nőt, azt a lányt ráadásul, aki a tanúja, kis időre még el is hagyta Lacit, aki pedig élete szerelme, ez nem kétséges, aztán helyreállt valahogy a világ rendje. Azt mondjuk, nem tudja Luca, hogy Gabi, aki tehát Gabriella, a szeretője volt a fiúnak is, már nem az, vége a zavaros időszaknak, ne is beszéljünk róla, meg ők se, ma semmiképpen, merüljön feledésbe a régi botlás. Az egykori kemény asszony kerüli Gabi tekintetét, azt gondolja, ez a nő megfertőzte akkor a lányát, mert mi lenne ez más, mint betegség, ha nem az, akkor vétek Isten ellen, az se jobb. ő viszont azt nem tudja, hogy Luca volt a csábító, mindegy ez is, kisiklás, kíváncsiság, ami pedig Gabriellát illeti, aki csábítható, az csábítandó is, miért ne.

Nehezen dolgozta fel, hogy éppen a gyűlölt nő lett a lánya tanúja, nagy bicepszű kamionosokkal könnyebben elbánt, mint ezzel a helyzettel, elmondta Lucának erről kialakított sallangmentes véleményét, mindig elmondja, ehhez joga van, ennyit tehetett, mást nem. Nehéz lesz elkerülniük egymást, hosszú az idő hajnalig, de megkísérli, vélhetően Gabi sem erőlteti a társalgást, a templomban és a házasságkötő teremben ügyesen helyezkedtek, még csak nem is koccintottak egymással. Hanga ezzel szemben nagyokat pislog Gabi tanú felé, ő tudja, amit Mira nem, érteni nem értette akkoriban pontosan, mi történik, de kitalálta, amit ki lehetett. Örömmel látja, hogy Gabi nincs egyedül, fiú a társa, ez is jó, így kerek a világ, minek annyi furcsaság bele.

A Ne szeress engem című dal szól, amikor Mira odalép Hangához, valakin vihognak megint, aztán kiindulnak a szabadba, a hajó oldalába, még lehet mozgolódni, nem kezdődött el a vacsora, az ideiglenes távozás mellett szól az is, hogy a vőfély egyre nehezebben bírható, jobb lesz kinn tartózkodni pár percig. Amint a korláthoz érnek, megrázkódik és elindul a hajó, páran kurjongatnak, ünneplik az eseményt, van, aki tapsol. Friss a levegő, ragyog néhány csillag a majdnem fekete égen.

Vigyázz, maradj szabad. Nyitott. Soha ne válassz. A szerelemben is jobb választottnak lenni. Jobb elégni, mint megfagyni. Nem telhet azzal az életem, hogy szeretlek.

Az Édes életből vésődtek bele Laci agyába a mondatok, most nagyon rosszkor jutnak eszébe, minden előzmény nélkül törnek fel, belülről jönnek, mintha valaki a pálinkával együtt nyomta volna bele, és nem akarna lenn maradni, talán az ördög incselkedik vele, késő, elbasztad, ördög, boldog vagyok Lucával, kisétál ő is a zárt részből, szívna némi jó levegőt, meglátja Hangát és Mirát, sejthetően titokban dohányoznak, nem akar rájuk ijeszteni, úgy dönt, visszaindul. Volt egy közös csajunk, az enyém volt, aztán kicsit a tiéd, aztán megint az enyém, nincs, aki megmondhatná, a gondolatokat az ördög felé küldi, vagy Gabit vette célba velük, a lányt nézi mindenesetre, lehetne akár az ő tanúja is, Lucáé lett végül, az övé pedig az öccse, jobb így, tisztább, erős lett volna, ha a lányt kéri meg. Jobban szerette Gabit, mint amennyire értette, néha gondolkodik rajta még, például most, de soha nem sokat, most se.

Szeli a hajó a vizet, apró hullámok cirógatják az alját, a vőfély asztalhoz invitálja a jelenlévőket ócska, fáradt rímeivel, tekintsünk el az ismertetésüktől, a lányok a Balatonba dobják a csikkeket, visszatérnek, elfoglalják a helyüket ők is. Nem kell poharat kocogtatni, beáll a csend anélkül is, és a csend figyelmeztet, beszédet kellene mondani valakinek. Laci megérzi a tekintetekből, hogy valószínűleg neki, csakhogy nem készült rá, nincs otthon az ilyen szituációkban, azért feláll becsülettel, megköszörüli a torkát. Köszönt, dicsér, megemlékezik azokról, akik már nem lehetnek itt, figyeli magát, hallgatja a saját szavait, elégedett, még el is érzékenyül, így aztán a hallgatóság is. Nem magától hatódik meg, inkább a helyzettől és a feleségétől, nézi őt, milyen szép, szelíd, még a szeme is könnyes lett kicsit, ő hát az élete párja, ő a szerelme, immár hivatalosan is, papírja van róla, mintha villámlana egyet, a pap odakapja a tekintetét.

Laci külön köszönti az anyósát, ezt majdnem elfelejtette, a kemény asszony szigorúan hallgatja őt, a vőt, közben néha lopva Gabira néz, nem tudja nem észrevenni, hogy sír a lány, vajon ki miatt, Lacit, Lucát vagy magát siratja, megszorítja a mellette ülő fiú kezét, félrehajtott fejjel ránéz egy pillanatra, akkor tehát kettőjükön gondolkodik, így helyes és logikus, mondjunk bármit is, legbelül mindannyian a magunk életével törődünk, és a magunk halálára készülünk. Szerelmes, nem Laciba, nem is Lucába, hanem a lófarkos srácba, Ervin a neve, hangmérnök. Jó férj lesz, ha úgy alakul, és ami még fontosabb, jó apukája Mirának, erre gondol Gabi, ezért könnyes a szeme, meg talán más miatt is, a teljes igazságot csak ő tudja.

Laci jó étvágyat kíván, ezzel akaratán kívül meg is akadályozza egyéb beszédek elhangzását, bár kérdés, szeretne-e egyáltalán megszólalni még valaki, talán az idős pap, ő mintha készült volna rá, a feleség régi ismerőse, szívfájdítóan szépen tudott mesélni egykor a kicsi Lucának, gyönyörű történeteket mondott angyalokról, Máriáról, beszélt neki a pokolról is, az nem gyönyörű volt, az más. Lucának akkoriban sokat jelentett, arra nem gondoltak persze, hogy egyszer ő adja majd össze a férjével, ezt legfeljebb Mira sejthette volna, ő megmagyarázhatatlanul érez meg jó előre bizonyos dolgokat, állítólag angyalokkal társalog időnként, de hát miért foglalkozott volna anyja régi barátnőjének későbbi esküvőjével, főként pedig a pap személyével?

Több beszéd nincs tehát, fogy a finom húsleves, az anyós arra gondol, ha náluk tartották volna a lagzit, még jobb lenne, személyesen tekerte volna ki a kiválasztott tyúk nyakát, Luca nővérével és annak férjével vált néhány szót evés közben, nem akar telhetetlen lenni, de az jár a fejében, Luca húga mikor megy már férjhez, az lesz a teljesség, ha minden gyereke révbe ér. A szóban forgó húg hallja őt, mosolyog, nem szól semmit a felvetésre, ő a magányosok egyike, nem sokkal ezelőtt kiszúrta magának az egyik pincért, alakulhat bárhogy az este, azok a legjobb csókok, amelyek nem akarnak jövőt maguknak, ő most megtehet, amit csak akar, kizárólag magának tartozik elszámolással. Egy másik pincér mintha zavarban lenne, sugdolózik egy lánnyal, aki szúrós szemmel figyeli a vendégeket, nem meghívott, csak barátnő, a pincér révén van itt, egy ideje mindketten a hangmérnököt méregetik.

A leves nagy része elfogyott, jöhetnek a mártások, főtt húsok, mindenféle zöldség, később a sült- és rántott húsmenet következik, sokféle állatot, rengeteg különböző köretet szervíroznak majd, csak krumpliból van sima sült, kicsit pirított, steak, főtt, hagymás, petrezselymes, majonézes, gazdag a választék és nem lesz panasz a felszolgálók munkájára se, a legtöbbet mégsem ők dolgoznak, hanem a vőfély, a kérdés csak az, minek, fáradhatatlanul, de teljesen feleslegesen konferálja fel a fogásokat, inkább zavar, mint szórakoztat.

A hangmérnök hegyezi a fülét, ha új dal kezdődik, az előbbi Katona Klári-számra nem reagált, most viszont megörül a U2-nak, a One az egyik kedvence, még el is mosolyodik, eközben veszi észre a pincér barátnőjét, nagyot nyel, a lány odamegy hozzá, puszit adnak egymásnak, legutóbb egy presszóban találkoztak, akkor is esőre állt, és ugyanez a pincér volt a felszolgáló. Összejöttek, miután ő elment, sőt, komoly a dolog, már együtt laknak, a hangmérnök gratulál. A lányt, Zsófi a neve, más is figyelgeti pár perce, Laci öccse, a másik tanú, de ő egyelőre nem forszírozza a köszönést, nehéz helyzetben van, csillapítani próbálja a barátnőjét, aki folyamatosan ölelgeti, fejti le a kezeket magáról, nagy lehet a szerelem, legalábbis a full-sminkes lány részéről. Igazi tűsarkos folkbarbi, szép, csak sok kicsit, sminkben, nevetésben, érintésben, mindenben, nővérke egy kórházban, ki gondolná. Nem biztos benne egészen a fiú, nem csak azt szereti-e a lányban, ahogy az szereti őt, néha ezt gondolja, de ebben a formában már ez sem igaz, ha lesz egy kis ideje, végiggondolja a helyzetet, amelybe belenavigálta magát.

A fogások között járkálások kezdődnek, az első bátrak egyike a volt rendező, megy ki cigizni, viszi magával lelkes, húszéves barátnőjét is, ő szintén rágyújt, de eközben sem áll be a szája, megint meg akar tanulni franciául, Mallarmét szeretne olvasni eredetiben, a rendező-taxis türelmesen bólogat, nem először hallgatja a terveket, jövőre nyelvvizsga, aztán majd fordítani is jó lenne, persze, amikor szóhoz jut, furcsát mond a lánynak, nem válaszként, hiszen kérdés nem hangzott el, semmilyen jónak nincs határa önmagában, csak az ellentétével való találkozása korlátozza, a lány bólint, mintha értené, Nüsszai Szent Gergely, teszi hozzá a taxis,fordította Vanyó László.

Most ezt mire, kérdezi a lány, nem tüdőzi le a cigit, de szaporán szívja, hogy jön ez ide, hát jó, ha visszatanulom a franciát, nem?, annyi verset tudtam régen, megtanulom megint, mi itt az ellentét?, nincs válasz, pedig most volt kérdés, Nüsszai Szent Gergely nevét viszont meghallja az ugyancsak dohányozni érkező pap, meglepő látvány az égő szál a kezében, elsősorban a márkája, Dunhill. A taxisra kacsint, kapcsolódni akarna az elhangzottakhoz, és azt tudja-e, ki Baltasar Gracián, a taxis nem tudja. Baltasar Gracián, mint kiderül, a tizenhetedik században élt, jezsuita, mint az új pápa, mosolyog a szép arcú bácsi, sok megszívlelendő dolgot írt, például hogy az okosság sohasem azt teszi, amit várnak tőle, csak ámít azzal, amit előre jelez, cselez, aztán nem várt helyen sújt le, így tévesztve meg az ellenfelét. A taxis nem érez komolyabb kapcsolódást az előzőekben elhangzottakkal, de a pap folytatja, még mindig az okosságról beszél, azt mondja, szándékot színlel, hogy elterelje a figyelmet, aztán hirtelen egészen mást tesz: meglepetéssel győz. De, emeli fel csontos mutatóujját, az éles elme megelőzi figyelmével, és óvatosan kikémleli; mindig az ellenkezőjét gyanítja, mint amit el akarnak vele hitetni, átlát a színlelt szándékon; az elsőre nem hederít, várja a másodikat, a harmadikat, és így tovább, így tovább.

Mélyeket szív a Dunhillből, nevetgél, közben felerősödik a szél, a hullámok is erősebben dobálják a hajót, mint eddig, benn a gyomrok telnek, kinn a fejek, a taxisé és a barátnőjéé legalábbis, mindenféle bölcsességgel, a pap arról beszél, hogy az ítélőerő a világbölcsesség trónja, a szellem pedig az éleselméjűség szférája, a kétfős hallgatóság most unja el, menekülési útvonalat keresnek, az megvan, csak még alkalom nincs, akár figyelhetnének is, ha már fogságba estek, legalább addig, amíg tart az öreg cigije. Hogy a kiválóságot vagy a közepességet választjuk, az az ízlés bírói széke előtt dől el, oké, elég lesz, a sofőr megragadja a lélegzetvételnyi szünet adta lehetőséget, elnézést kér, elindul befelé, és nem gondolhatjuk komolyan, hogy a barátnője nem tart vele.

Magyar szám szólal meg, a Várlak még, Laci szíve nagyot dobban, Gabié is, nem néznek egymásra, de tudják, a másik is figyel, a hangmérnök szintén, felhúzza a szemöldökét, az asztalokra közben rétesek érkeznek, almás, túrós, meggyes, aztán a sütemények, ezek után jön majd az esküvői kávé-kókusz torta, rajta marcipánból elkészítve Luca és Laci, a traktát a legkevésbé ők élvezik. Laci lángost kívánt egész nap, az pont nincs, borzasztó, az ember a saját esküvőjén nem eheti azt, amit akar, járkál kicsit, a gépház felé sétál, dúdolgat,hosszú forró nyár, együtt voltunk még, egy pillanatra kialszanak a fények, amerre elhalad, ki-kihagy az elektromos szolgáltatás, kezdődik megint, rémül meg, időnként ez történik, bezavar a rendszerbe, azt mondják, túl nagy energia jön belőle, szerencsére elmúlik a zavar, újra van fény, a dal is véget ér. Visszamegy, a vendégsereg legszakállasabb tagja mellé telepszik, az emberről ordít, hogy kölcsönzakóban van, próbált a lehetőségekhez mérten a legszebben felöltözni, Kálmán, jól érzed magad, kérdezi tőle Laci, Kálmán sóhajt, oldalra bök a fejével, ez a válasza. Élettársa, a nő, akit a várható stabil részegként láttunk először, az asztalra bukik, koppan a feje, ez az első súlyosabb pillanat, fel is tűnik a közelben lévőknek, van, aki fintorog, van, aki nevet, egy pincér odamegy, felsegíti, kikíséri a mosdóba, és mindez nincs Kálmán ellenére. A harmincöt évesLove is in the air szólal meg, valamiért sokan szeretik, Luca kérésére került a programba.

Az az öcséd ott, ugye, érdeklődik a szakállas Lacitól, a testvérére mutat, aki továbbra is a nője kezét fejtegeti magáról, most talán lélegzethez jut, mert a lány célba veszi Lucát, az öcs barátnője a báty feleségével beszélget tehát, ideje összeismerkedniük, gyorsan akad is közös témájuk, mindketten télimádók, és mindketten késősek, utóbbival kapcsolatos történetek kerülnek elő az emlékezet mélyéről, picit színezve a tényeken, hogy vicces legyen, akkor áll csak be némi nevetésszünet, amikor a fiatal lány rákérdez, Hangának ki az apukája. Luca oldalra kapja a fejét, érdekes, pont ebben a pillanatban tűnik fel a hajó tulajdonosa, egykor helikoptere és jachtja is volt, aztán elvesztette mindenét, összeomlott az élete, de talpra állt, úgy látszik, állandóan közlekedési eszközökben utazik, most hajókat futtat. Az apaságot firtató kérdést nem válaszolja meg Luca, a hajótulajdonos atyaian megsimogatja a fejét, csókot nyom a homlokára, aztán megy tovább, nem akar zavarni, felkap egy pohár pezsgőt és rámosolyog a rendező-taxis franciamániás barátnőjére, most vette észre, a pszichiátriáról ismerik egymást, egyiküknek sincs kedve beszélni róla.

Gabi viseli a legszínesebb ruhát a hajón, piros az alapja, de van abban minden, feltűnő a melírcsíkos, vörös haja is, mégsem ezért figyelnek fel rá most páran, hanem mert felsikolt, megvan, kiáltja, odaszalad Lacihoz és Kálmánhoz, végre rájött, honnan ismeri a szakállas vendéget, maga adta vissza egyszer a lányom elvesztett telefonját, de hát… Nem tudtam, hogy rokon. Nem rokon, csak barát. Emlékszem magára, nagyon kicsi a világ,Laci próbálja kitalálni, miről beszélhet egykori szeretője és egykori barátja, rákérdezne, de nincs rá mód, a pincér hozza vissza a mosdóból a méltatlan állapotba került élettársat, erre figyel. A vőfély folytatja nem sokkal korábban megkezdett szánalmas csókot, csókot – kiabálását, nemsokára meg kell kérni, hogy vegyen vissza kicsit, ötpercenként ordít fel, most már akkor is, ha a férj és a feleség nincs egymás mellett. Valaki megpróbálja csitítani, ezt többen üdvözlik, azt mondja a valaki, hogy rendőr, nem viccel, tényleg az, de nem fenyegetni akar, csak büszke magára, tölt egy kis pálinkát a vőfélynek.

Adele-dal szól, Hanga megörül, mozogni kezd a zenére Mirával, és ez mintha jeladás lenne, mások is bekapcsolódnak, Luca húga megragadja a pincért, akit kinézett, az nem sokat szabódik, ettől a pillanattól valaki mindig táncolni fog, még a pap is, ő főleg a Madonna-blokk alatt aktív, a Like a virgin és az I’m not religious különösen jól áll neki. Az asztalokon pogácsák és sütemények, a többi maradékhoz külön sarokban lehet hozzáférni, ott halmozták fel a húsokat és minden egyebet, a hajléktalan nő tisztább pillanataiban időről időre oda is botorkál, legközelebb a főtt hústól lesz rosszul, utána indul majd másodszor hányni, ezúttal már egyedül, valamikor ifjúsági válogatott tornász volt, csodálatosan szép nő, édes élet, mit művelsz velünk.

Laci testvére Lucához lép, ez a körbejárások ideje, ott a barátnője is, hármasban beszélgetnek tovább, már nem a tél a téma, nem is a késés, hanem Luca gyerekkori álma, orvosnak készült, Laci öccse meglepődik, sebész, és nem tudta, a bátyja nem említette ezt az érdekességet. Arról próbálnak beszélgetni, mi jobb, orvosnak lenni vagy ügyésznek, értelmetlen felvetés, de más téma nem jut eszükbe, hatalmas villámlás világítja meg az eget, erről viszont lehet okoskodni, Lucának eszébe jut egy régi viharos lagzi, még gimnazista korából, aztán inkább nem mesél róla, versenyt sápítoznak, jaj, eső lesz, pedig már a tűzijátékra készül mindenki. Sietni kéne, gyorsan kilövöldözni a rakétákat, jócskán elmúlt tizenegy óra, miért kéne megvárni az éjfélt, nem augusztus huszadika van, nem is szilveszter, késő, elered az eső.

Tanakodnak, mi legyen, komolyodnak a hullámok is, néhányan nem csak ettől tántorognak a folyosón, az öreg pap mindenkit megszólít, ha jól sikerülnek a fotók, sok tanúskodik majd róla, most Luca gyerekkori barátnőjének magyaráz, őt régen Egérnek becézték, most már Saroltának hívják. Már aki, van, akinek kicsikém, a rendőr hívja így, ő a szerelme, mostanában furcsa álmai vannak, kezelik, de ezt itt csak Egér tudja, igaz, más nem is ismeri. A pap nem szólítja sehogy a lányt, csak beszél hozzá, jobb a becsületet választani, mint lesni a szerencsét, annak az a szokása, hogy egyszerre csak elillan, és akkor elviszi magával, amit addig nyertünk, hát igen, mit lehet ehhez hozzátenni, felvetődhet persze a kérdés, hogy kerül a csizma az asztalra, de a nő, aki régen Egér volt, és Luca legkedvesebb osztálytársa, úgy tartja, egyetlen mondat se felesleges, amit meghall az ember, hát még ha nekiszegezik, hát még ha pap szegezi neki, most viszont mennie kell, a rendőr inti magához.

Luca jól bírja az újabb és újabb beszélgetni érkezőket, az ölelgetős távoli rokont is, nem tudja pontosan, ki ő, puszilja, szorongatja, hülyeségeket beszél, de mindjárt vége, megy tovább mást boldogítani, már túl is van rajta. Általában elmebetegként viselkednek a menyasszonyok az esküvőkön, Luca nem, tessék, a menyasszony szó említődött, nem a feleség, pedig már az, az is marad, szokjunk hozzá. Mit számít az ész előre rukkolása, ha a szív hátra marad, kérdezi tőle egy másik idős férfi, de ő a pap, neked nem marad hátra, teszi hozzá, boldog vagyok, Luca, hogy itt lehetek, mondja még, és a feleség magát is meglepi, amikor átöleli a nyakát, majd két puszit nyom az öreg arcára.

Kezd kényelmetlenné válni a fehér selyemruha, éjfélig kell kibírni benne valahogy, még mindig könnyebb, mint leküzdeni a vőféllyel kapcsolatos viszolygást, közelít, szép ruhá, jó lágzi, mondja, de nem igényel ölelést szerencsére. Elérkezik lassan a sírva vigadás ideje, pedig hol van még a menyasszonytánc, hangosodnak a vendégek, a hangulatot tovább villanyozza a vihar, ez már az, ömlik az eső, kellemetlen, viszont a lehűlő levegő jólesik, különösen azoknak, akik rátaláltak valakire, régi és új párok bújnak össze, a fiúk dolgoznak, ölelik, aki adatik nekik, a legkomolyabb nyertes a pincér, aki Luca húgával csókolózik egy sarokban, táncol Luca és Laci is, ölelik, tartják egymást, a vőfély csókra biztat, teljesítik a kérését, hadd örüljön, a csók pillanatában óriási robaj hallatszik, az előbb az ég dörgött, de ez más, egy alkalmazott kezdte meg a rakéták fellövését, a tulajdonos vezényli őt, meghozta a döntést, nagy az öröm, mégsem fogott ki a víz a tűzön.

A nem meghívott Zsófi Laci testvérével beszélget, elég régen, lassan több is ez, mint beszélgetés, a lány barátja nem figyel, pincérkollégáival iszik. Régi emlék törhetett fel kettőjükben, aki közel megy hozzájuk, azt hallja, hogy évekkel ezelőtt egy vidéki város buszmegállójában találkoztak, ezt beszélik meg, akkor ott két perc se volt az egész, a fiú csellózott még, nem operált, a lány színésznő volt, nem idegenvezető. Ennyi az előtörténet, nem több, a fiúnak, mint tudjuk, itt a barátnője, a lánynak, mint szintén tudjuk, a barátja, mégis kimennek az esőbe, az előbb még nevettek, most már komolyak, mintha váratlanul tét keletkezne, és nem szabadna elrontani valamit, a többiek bentről nézik a piros, kék, zöld, sárga fényeket az égen, meg a sok-sok fehéret, abból van a legtöbb. Zsófi és a fiú ázik az esőben, inognak a hullámoktól, aztán elindulnak, távolodnak a tömegtől, helyet keresnek, a lány lenyom egy kilincset, benn vannak valahol, lépcső vezet lefelé, félelmetes a zúgás, a gépháznál járnak, itt esnek egymásnak, mintha ezer éve vártak volna a pillanatra, tépik egymást, a fiú talán még sír is, az utolsó rakéták durrannak szét a most már tényleg fekete égen.

Taps csattan, elégedettség uralja a fedélzetet, az esőisten éltessen örökké boldogságban-egészségben, drága barátom, suttogja a hajléktalan Lacinak, mintha ő szeretné az esőt, nem az öccse, ez olyan szép, mondhatta volna a pap is, ő azonban másról beszél, arra gondolj éjjel-nappal, miként tudnád nyugodt lélekkel elhagyni az életet, amelybe sokan úgy kapaszkodnak, és amit úgy megmarkolnak, mint a hegyi patak sodrától elragadottak a part bokrait vagy szikláit. Sokan hánykódnak nyomorultan a halál félelme és az élet sanyarúságai között; élni nem akarnak, meghalni nem tudnak. A szerző Seneca, a szózat címzettje a tátott szájjal hallgató nővérke, a sebész barátnője, a másik télszerető.

Amint egyedül marad, eszébe jut a barátja, talán vőlegénye, bár nem akarná elkiabálni, hová tűnhetett, mellette egy pincér Zsófit szólongatja, ott jönnek, érdekes, együtt, a lány arcán szétmázolt rúzs, a fiúra is került valamennyi, az esőisten szétkente, a pincér két másodpercet vár, mielőtt hozzájuk lépne, aztán szó nélkül üti le a sebészt, aki azonnal a padlóra esik. Laci ugrik oda, ő a pincért vágja állba, sikolyok és égzengés kíséri a semmiből születő jelenetet, Hanga és Mira kiszabadítják magukat, eddig egymás derekát fogták át finoman, barátság lesz ebből, nem csak túlélés, talán nem is csak barátság, lépnek egy bizonytalant a verekedők felé, aztán visszakoznak, ahogy mások is. Véget érhetne gyorsan a rémálom, ha a többi pincér nem kapcsolódna be, ők azonban verni kezdik a férjet, meg kell védeniük a kollégát, ezt viszont a rokonok nem hagyhatják.

Nagy a baj, vagy nagy lesz, van orvos a hajón, de ő vérzik a legjobban, Lacinak menekülnie kell, sokan vadásznak rá, gyakorlatilag az összes pincér, hiába próbálja visszafogni őket a hajótulajdonos, kellene, hogy legyen szava, sajnos nincs sok, bánja már, hogy belement ebbe az egészbe, Luca nem jó ómen, előbb-utóbb mindig baj történik, ha kapcsolatba lép vele. A nevelőapjának is csak segíteni akart annak idején, aztán megbetegedett, és ehhez a munkakörülményeknek is lehetett közük, azokat pedig ő biztosította, túl van emiatt néhány álmatlan hónapon, Hangát keresi a szemével, ugye nem lesz baja, úgy látja, biztonságos távolságban van a verekedés epicentrumától, legalább emiatt nem kell izgatnia magát.

A pincérek üldözik a gépház felé futó Lacit, a híres energia, úgy tűnik, segít neki, kialszanak a fények, amerre megy, ez most jól jön, de sajnos nem csak lenn, fenn is, így viszont elkerülhetetlenül kitör a pánik, hacsak pillanatokon belül nem támad világosság, vagy az agyakban, vagy az izzókban. Már azok is lökdösődnek, akik azt se tudják, kikkel állnak szembe, dolgozik az adrenalin, és dolgozik a Balaton is, túl nagyok a hullámok, túl nagy a sötét, valaki azt kiáltja, elromlott a hajó elektronikai rendszere, ez kellett még, talán mégsem akkora probléma ez azért, nem óceán a helyszín, csak a Balaton, ebben a másodpercben zuhan bele az első ember a vízbe, a hajléktalan élettársa az, észre se veszik, csak a második és a harmadik beesőt, nem világos, az alkohol vagy a verekedés áldozatai, a hajó a tó közepén jár, megdől kicsit, népdal szól a hangszórókból, ez a vonat, ha elindult, hadd menjen, nonszensz, vonatról üvöltenek a hajóban, pici a dőlés, de az emberek megijednek, átszaladnak a másik oldalra, ez a végzetes hiba, itt az út vége; Luca vízbeérkezésekor Szent Tádé nevét kiáltja, később fogalma sem lesz, miért.

A legtöbben még a hajó borulása előtt ugranak vízbe, de akadnak lebénulók is, a vőfély például csak áll, kapaszkodik és ordít artikulátlanul, a pap sem mozdul, a korlátot szorítja, nincs most se rigmus, se bölcsesség, talán a részegek szerencséje, vagy a násznépek angyalai segítenek, ha vannak olyanok, hihetetlen, de nem történik haláleset, még tüdőgyulladást is csak a rendőr kap.

Túlélte mindenki, száradnak egy másik hajón, az előzetes program szerint mostanában kezdődne a menyasszonytánc, nem fog, vaksötét van, nincs egyetlen csillag se az égen. A vihar váratlanul áll el, a vízi mentők intézkednek, profik, az utolsó pillanatban érkeztek egy Dávid nevű igazi hős vezetésével, ő mentette ki a legtöbb embert, Egér és Luca is elsápadt, amikor meglátták, talán régi ismerősük, ki tudja, nem számít, túlélték, élnek, ez a lényeg, ők is, mindenki, vége már, emlékezetes lagzi volt, talán falun se sikerült volna emlékezetesebbre.