|
semmi más (sms)
hogyan tehetted ezt a szívenel, minden szívnek megvan a joga
szemet szemért fogat fogért minden szövegnek megvan a joga, írnám, hogy soha nem szerettelek, de a készletben nincs elem, nincs kám, azt írom azért most neked: soha nem szerethetsz semmi más nem marad meg úgysem belőle látod hogyan játszik minden a kijelzőre úgyis mindig ugyanazok vannak írva, a gombjaid közt nincs is semmi saját, nyomjad jól azt a néhány billentyűdet, ahogy a szív is leáll,
holt messzeség lettem, ott abban a történetben ott volt így összerakva csillogó szemében, milyen felület is ez éppen? igen minden történetnek megvan a joga, semmi más nem is volt soha, csak az, amiben azt a szívdarabot keresi, amellyel őt valaha szerette. meddig lehet járni erre át
meddig lehet járni erre át
meddig tartanak ki azok az éjszakák a szívben milyen kis titok bír lenni minden seb, hogy kettőnk közül most bla-bla-bla itt az éhasebb,
mert a szem óh a lélek csücske hánynak ingere ami kijön, az az egy-egy kicsi magány amikor a szívedbe nézel mindig meglopsz élet, a szívből, onnan a legmélyéről van szövegkiárusíttán,
hogy némi harmóniát okozzon vagy legalább valamiféle csekély rímet oda lehetne ha írni ha le lehetne olyat: bárcsak az enyém volnál
na az volna csak csoda hogy a szívnek mije van, jónéhány kis hátha na az most pont micsoda.
elnézzük
hogy mennyi sora van az életnek mennyi nagy wasistdas lehet a sajátja. elnézzük szemében végtelenre menedzselt halandósága. odasüss a
nézzük el, ahogy kiül neki, feszt azon a kicsinyke orcán. megvárni jól hogy most mindjárt lesz halhatatlanság. ahogy ezt elnéztük, na az nem is volt más.
|
a szíven megy el a szíven nagyon szívenel, ahogy leragozod az már maraton e-ből, n-ből, igésítéses agybaj, ami a szívre megy, azon elmegy úgyis minden szemét, lerakóhelyeit a nyelv maga írja elő ő írja el ezt a helyet: fald föl nyelvedet.
elem, m-ben, nyelvelem: akkumlátorocskám
semmi is saját ahogy a szavaid közé beáll a csend. mindenféle alakokra felépített szublimációk lennének a legjobbak, beleküldtek röviden egyet ott abba a történetbe: holt messages lett minden körülöttem,
és ha seb? sebhogy, ez minden harmóniám egy harmóniám vagy odalehet. odavan. szerelmi (a) líra mennyi csoda belefér na hátha az most pont elnézzük hogy most mindjárt lesz egy kis halhatatlansága, odatûzd az a-t, elnézzük végtelenre kiül, kihajt, belül pirosra volt festve, betûzd ki a zajt.
|
Minthák
1.
Olyan volt az élet, mintha mellettem aludnál,
olyan volt az a néhány, már elhasznált hajszál
a számon mintha repedést hagytál volna ott,
mintha olyat tudtál volna mondani éppen,
ami olykor egészen, ami mégiscsak titok
és a szívembe úgy hazudtad, olyan szépen,
ahogyan szép volt az ünnepélyben a szavalás,
mert azok a szavak olyanok, mintha volna
ezen az életen kívül mégiscsak bármi más
és az nekünk úgy lenne meg úgy adódna, hogy
gyengéden dadogva egymás szájába adnánk
át, olyan szépen lekezelt, jólfelfogott minthák.
2.
Jól álltak szívednek a színes formák,
kapargattad volna, nem jöttek volna le,
semmi különös, talán a halandóság
játszik szíveinkkel így keményítve
csináltunk már annyiszor mézeskalácsot,
mindig abból a jólelhagyott cseppjéből
annak, amire mindenki annyira vágyott,
te úgy akartad, pedig mondtad is, még ettől
semmi sem lesz, csak a kiengedett forma,
ami jól megmosva, ami szétdobálva,
ami minden nap van és úgy dobogna
koszolva és zajt csinálva
kicsike tükörrel a közepén,
populárisba van, úgy van nyomva ez az egész.
3.
Úgy húztam ujjaimat csíkjaidon végig
mintha nem is lehetne belőlük másik,
úgy lettél készen mindig, mindig csak félig,
ahogyan a szíven az az apró seb átvilágít
néhány helyre a dolgok úgy vannak beszúrva,
hogy csak ragtapasszal közelíthetsz, látod,
úgy dobog ott előtte, jól összegyúrva
ahogy annyira, nagyon, úgy szétszórva állt ott,
még egy sort csinálok, rímeset: megvakulni,
ezt így nem is hittem, ez most nem is vágynak látszott,
én csak annyit tudtam, úgy aludni,
mintha te lettél volna az én sajátom.