Hogyaszondja, élt egyszer egy faluban egy paraszt. Ez a paraszt kiment a földjére, tengerit vetni. Amint ott piszmogott, hát épp akkor esett meg, hogy arra járt Jézus Krisztus meg Péter, a Szent.

Krisztus hogyha erre jönne, éppen ő ne kötekedne?

– Mit vetsz, jóember? – kérdé.

– Faszt! – felelé orcátlanul a paraszt

– Na ha faszt vetsz, azt is arass! – mondá dühösen a Krisztus, s megátkozván a vetést, tovaballagott Szent Péterrel, ki ugyanvalóst csudálkozott a Gazdája száján kicsúszott csúf beszéden.

Befejezvén a munkát, hazatért a paraszt. Aztán meg kijárt kapálni, mikor ott volt az idő. Ám midőn eljött a betakarítás ideje, mit látott? Tengeri helyett a háncs alól faszok kandikáltak ki. Bizony, viruló, vérmes, veres faszok…

– A kurva egit, na ne mi lett a munkámból! – vakarta a paraszt a fejét, s káromkodott ocsmányul. – Ilyet se láttam, mióta anyám kiszart magából… A kurva mucskos egit! Most mi a picsát csinálok? Hogy szarna vért a szemin az is, aki ezt így megbűvölte, mert mucskos egy szája volt, az egyszer szent…

Ahogy ott mind állt, s csudálkozott, jött egy rusnya banya.

– Jó napot, jó időt – köszönt illően.

– Azt, azt, hogy raknám belé, s még mit tudom én, kibe!

– Jaj, urambocsá’, hát nem röstellsz így beszélni a szegény öregasszony előtt?

– Hát hogy beszélnék másképp, öreganyám drága, mikor látja, hogy kibaszott velem a Jóisten. Hát ez kell nekem ebben a nagy szegénységben, hát fasz kell nekem? Nézzen körül maga is, aztán mondjon amit akar, ha lesz szava rá…

Szétnézett a banya, s látván, miről van szó, ugyancsak fogta a fejit.

– Jaj, fiam, jaj édes fiam! Ezt az egyet jól megkaptad!

– Egyet, anyám? Ha csak egy volna… De itt ezer s ezer fasz van, állna meg a valagadban!… Na, én kötöm fel magam, íziben!

– Jaj, nyughass, édes fiam! – nyöszörgött a banya, de a szemit le nem vette volna a faszokról. – Honnét tudhatod, hogy ez nem a Jóisten furcsa áldása?

– Hát a haragosomat se áldja meg így az Úristen, öreganyám! Ki hallott még ilyet, hogy faszt kelljen enni puliszka helyett? Mitévő legyek, néném, maga mondja meg, mert én aztán sehogysem tudom.

Gondolkozott a banya, törte a fejit, aztán kibökte:

– Édes fiam, megmondom én, mitévő légy, faszportékád mind eladd, s kapjál érte aranyat, hanem akkor mit adsz te nekem?

– Jaj, ha kell, egy átalvetőnyi faszt is adok, csak tanítson ki…

Megdobbant a banya szíve, mert kellett biza neki a fasz, ahogy ott virított mindenütt.

– Akkor idesüss, fiam: rakd szekérre, s vidd el a vásárba, mert úgy eladod, mint a kappantojást. No de, fene a nagy szerencsédet, most szégyen ide, szégyen oda, meg kell mutassam, mire tanítsd a vásárlókat, hogyan bánjanak a portékával.

– Jól mondod, anyó, mutasd csak!

– Nos, ha úgy adódik, hogy megkévánod a faszt, füttyents csak, mint a kutyának, s aztán csak bírjad valaggal… Ha pedig megelégelted, aszondd: Hó, te barom! S akkor rögvest meglágyul, s kiszökik belőled.

Bizonyságul a banya lecsavarta a legtermetesebb lőcsöt, s annak rendje s módja szerint megdolgoztatta.

Elhűlt a paraszt, ahogy ezt látta.

– Hol tanultad ezt, öreganyám?

– Jaj, fiam, ahol én fát vágtam, onnét hordta az ördög a forgácsot… Ne mind kérdezz, inkább hálálkodj, hogy így felnyitottam a csipádat!

A paraszt jól felpakolta az öregasszonyt, azzal haza, befogta az ökröket, ki a mezőre, s megrakván a szekeret válogatott fasszal, hipp-hopp, már ott is volt a vásárban.

S ahogy odaért, már rikoltozta is torkaszakadtából:

– Gyertek a faszra, gyertek a faszra! Minél gazdagabb az asszony, annál nagyobb faszt akasszon!

Egy özvegy nagysága, aki a vásártéren lakott, az ablakból hallván a hívogató szót, leküldte a cselédjét, hozná fel a parasztot. Ahogy a paraszt belépett, rögtön rátámadt:

– Aztán hallod-é, te paraszt, miket kiabálsz itt, az ablakom alatt, hogy csókolna térgyen az ördögök öreganyja! Olyan huszonötöt veretek a talpadra, hogy deszkán visznek haza…

– De drága nagysága – felelt a paraszt –, könyörgöm, nézze el nekem! Ne, így adta a Jóisten, mind fasz termett a tengeri helyett. Mit tehettem, vásárba hoztam, hátha csurran érte pár garas, s csak megélek valahogy.

– Bolond vagy, paraszt, hogy így beszélsz?

– Isten lássa lelkemet, egészséges minden szavam, drága nagysága. Most hozok egyet, hadd lássa. Hogy száradna el, aki ezt a nyakamra hozta, hogy most így meggyűlt a bajom a világgal! Hogy nem lett helyette pina inkább, mert azt még megtarthattam volna magamnak, de így…

Azzal térült-fordult, s már kínálta is a legnagyobb faszt a nagyságának.

– Na nézze nagysád, hogy mi termett a földemen, miután annyit dolgoztam. Most már elhiheti, s nem kell megveressen, mert eléggé megvert engem az Isten. Hogy a hétszentséges baszását, hogy így lett, s most hibbantnak néz engem a világ!

Láthatta a nagysága, hogy nem lódított a paraszt, s mind fordította el az orcáját, de a szeme sarkából minduntalan pillantgatott a vérmes jószágra.

– Hogy verne le a súly, te paraszt, mert nagy kópé vagy… S aztán hogy kell használni? Nem mintha kéne nekem, de csudálkozom ezen a nagy komédián.

– Úgy kell ezt használni, nagyságos asszony kérem, hogy füttyent az ember, mint a kutyának, s aztán az mind csak dömöcköli, s bírja, bizisten. Ha pedig megelégelte a jót, csak rá kell kiáltani: Hó, te barom! S akkor visszahúzódik szépen, mint a kígyó az édes tejtől… S mind így, ahányszor csak kévánja. Dögöljek meg, ha nem így van.

– Hogy verné fel a gyom a házadat, te pojáca, mert ördög fattya vagy – mondá a nagysága, aki már nekibátorodott. – Menj csak ki egy cseppet, s aztán majd hívlak, mert dolgom van…

A paraszt szó nélkül kihátrált a szobából. A nagysága azonmód füttyentet a lőcsnek, mire a fasz: huss! s már benn is volt a picsájában… S úgy megdömöckölte, hogy kiguvadt a szeme. Na de a nagysága… Ahogy mondani szokás: vén tyúk nem fut meg a vastag fasztól.

Úgy ragadt a lőcshöz, mint szopós borjú az anyja tőgyihez. A nagysága afféle volt: Vasból van a foga, szája, kemény satu a picsája, jobb nem adni faszt alája!

Végül csak jóllakott a csemegével, s szólt: Hó, te barom!, s a fasz egyből meglágyult s kipottyant. A nagysága nagy tisztelettel emelte föl, s megcsókolta a veres búbját… Azzal hívta a parasztot, s tovább kíváncsiskodott:

– Na és hogy történt, hogy ilyen nyavalyák termettek nálad, te paraszt?

– Hogy történt? Hát úgy, hogy tavasszal éppen vetettem a tengerit, midőn az ördög – kétlem, hogy más lett volna – két vándort hozott a nyakamra, s az egyik kérdé, mit vetek. Én tartsam a pofámat, én? A bűn rávitt, hogy aszondjam, faszt vetek. Mire ő megátkozta a vetést, és aszondta: Na ha faszt vetsz, azt is arass! Íme itt a termés, nagysága drága, láthatja maga is. Így lettem én faszkupec. Nincs egy garas a zsebembe’, faszt cepelek szekerembe’!

– Na te aztán nevén nevezed a dolgokat, mucskos parasztja!

– No de nagyságos asszony, ha fasznak híjják, mi a fasznak nevezzem?

– Te ember, nem lehet, hogy Jézus Krisztus meg Szent Péter jártak arra? Mert ők ám a csodatévők…

– Jaj, nem tudom én, drága nagysága, hogy a Jóisten volt vagy az ördög, de mindenestre beraknám az anyja picsájába, hogy így belerondított az életembe…

– Én azt hiszem, hogy a Krisztus volt az. Éppen ezért gyere, veszek tőled egyet, mert égi jel ez a hogyishívják…

– Fasz, nagyságos asszony!

– Az, az, hogy nyelnéd is le, ha már annyit forgatod a szádban!

– Hát ha ilyen a szám, hát ilyen, bocsássa meg nekem nagysád. No de ha igaza van nagysádnak, én erősen csodálkozom a Jóistenen. Mi az ördög? Nincs más dolga, mint faszt növeszteni az ember földjin? Urambocsá’, biztos hogy fasza van a Jóistennek, hogy ennyire szereti a faszokat. Legyen igaza nagysádnak. Úgylehet, a Jóisten pénzt akart szarni a zsebembe, mert régóta fú benne a szél, de egy árva krajcárt se zörget. Na bű vagy bá, nagysága, mert kezd későre járni…

– S ugyanbiza mit kérsz ezért az ocsmányságért – érdeklődött a nagysága, színlelve az utálkozást. – Ahogy mondják: adhatsz, Uram, bár nem kell belőle…

– Hát mit is kérjek, drága nagysága? Hogy ne mind teketórázzunk, adjon ötszáz lejt, s itt se vagyok.

– Mit mondtál? Ötszáz lej? Te meg vagy hibbanva!

– De nagysága, mennyit izzadt a tököm, amíg megmíveltem ezt a faszt, hogy ilyen virgonc legyen! S aztán ha maga nem fizeti meg rendesen, ejszen a parasztasszonyok valagán szedjem meg magam? Ha egy garast kérnék darabjáért, egy maréknyit követelnének annyiért. Így van nálunk, parasztoknál, hogy raknám beléjük, urambocsá’, a beleraknivalómat. Kegyelmezzen a buta beszédért!

– Te paraszt, háromszáz lej nem elég neked?

– Egy krajcárral sem kevesebb, drága nagysága.

– Legyen négyszáz.

– Nem lehet, nagysága.

– Négyszázötven sem?

– Nem és nem. Négyszázkilencvenkilenc lej és harminckilenc bani sem. Ne mind izéljen pár lejért. Vegye meg az elsőt, mert príma a faszportéka, s ha elmondom, vesznek a többi nagyságák is.

– Na, vidd az ötszáz lejedet – így a nagysága. – De meg ne próbáld elfosolni, hogy ezt a csúnyaságot eladtad nekem, mert meggyűlik a bajod az ördöggel. Érted-é?

– Értem, nagysága, fogom a pofámat.

Végtére is a nagysága adta az ötszáz lejt, s vette a faszt, a paraszt meg ment az útjára, kínálgatni a faszportékát.

Ahogy a paraszt kilépett, a nagysága rögtön elővett egy aranyozott szelencét, s illatos olajjal locsolt gyolcsba takargatta a drága szerszámot, s bezárta a dobozba, mint a csecsebecsét szokás. A kulcsot magánál tartotta, s aztán ha a baszhatnék utolérte, csak kinyitotta a szelencét, s füttyentett. Nem kellett kajtatnia a betevő után, mint eleddig, s öreg napjait is nyugodtan várta.

Egy szép napon aztán jött a pópa, a nagysága birtokáról, hogy könyörögjön: keresztelne meg ott egy gyermeket. A nagysága befogatott a hintajába, és kiment a birtokra. Miután megkeresztelték a gyermeket, a papnál maradt vendégségben. Ahogy ott iddogálta a mézédes bort, utolérte a baszhatnék, és úgy kívánta a faszt, pusztult belé. Indult volna haza, de a pópa meg a felesége nem engedték.

– A nagyságos asszony itt marad nálunk, elvégre nem prünnyögnek otthon a gyermekei…

A nagysága azonban nem bírt magával.

– Atyám – mondá egy idő után – ha már nem engednek el, fogja ezt a kulcsot, és menjen haza hozzám. Az ágyam mellett van egy ládikó, abban van egy aranyozott szelence, hozza el nekem, mert kell belőle valami. Tudja, valami női dolog…

A pópa azt hitte, nem más, mint ajándék lészen a papnénak, úgyhogy lóra pattant, és lelkesen elvágtatott.

Kivette a dobozt a ládából, és visszaindult nagy sietve.

Meleg nyári délután volt, csak úgy csurgott a verejték a pópa tökin. Gondolta, megpihen egy árnyas fa alatt. S ahogy hűsölt, a kíváncsi ördög megkísértette. Addig piszkálta a szelencét, míg az kinyílott. Mikor belenézett, mit látott? Ott virgonckodott a fasz a szagos gyolcsban. A pópát elfogta a csudálkozás, s füttyentett. S huss! a fasz már ott is volt a seggiben.

A pópa kétségbeesetten könyörögni kezdett.

– Ments meg Uram az ellentől! Ne engedd, hogy az ördög így csúfot űzzön a Te szolgádból. Mert Téged szolgáltalak mindég, és nem ismerek más urat kívüled.

De hiába imádkozott, nem volt menekvés. Akkor levette a gatyamadzagát, és egyik végét a fához kötötte, a másikat pedig a faszhoz, azzal táncolni és rángatózni kezdett. Kínlódott, mint a barom, mikor nem tudja megmozdítani a szekeret.

Imádkozik a pópa, üvölt a pópa, fetreng a pópa, ám szabadulni nincs esélye, mert ilyen a fasz meséje.

Már a lelke is széjjel lőn baszva, mikor, ég áldása, arra caplatott egy tehén, s szinte megtiporta a pópát. Akkor a szerencsétlen pára rikoltozni kezdett: Hó, te barom! Hó te barom, hogy tépnének szét a farkasok. Erre a tehén odébbment, s lám, a fasz is kiszökött a pópa seggiből… S ahogy látta, hogy megmenekült, uccu neki, futott a pópa, mint a kerge birka, árkon-bokron keresztül, s hagyott szelencét, lovat, papnét és nagyságát a fészkes fenébe.

Csóré seggel ma is szalad – ám a mese abbamarad.

Kelt Jászvárosban, szombaton, 1887. október 22-én.

Orbán János Dénes fordítása