Botanikumok s mineráliák

                                     Egy Goethe-kisember monológ

A kerti lak.

            Még hagyján.

Már oszlopcsarnokos.

            kriptaszerű, fehér,

hátra úgy… pajtahosszú –

            terve, uralkodói

elvonulhatásra, bent

            istennőkkel, istenekkel: hm! –

a falon, mint filmkockákat

            nézem délutánomon,

hallom, semmi szélesebb

            réteghez nem illhetett

az ily javallat, az élet

            efféle módja, stílusa…

Hevertem egykor talán

            végigtolmácsolt éjszakát követően

a kerti lak

            közelében a fa alatt.

S inkább, mint Schiller,

            nem miként Ő.

Vagy ki tudja.

            Jó barátom elvonulni

Füredre megy, jártam arra,

            álláskeresés helyett,

még atyai vasútbérlet

            jóvoltából, néztem a

kihalt kikötőt, az élet

            semmi köz-egyeztetési,

moralisztikus, menekvő,

            miniszteri s elvonult

formájú sok ellentétét

            nem foghattam fel, nem is

vágytam rá, A félkegyelmű

            című könyv volt útitársam,

nem elnéző klasszikus, nem

            megbocsátható-cirádás

lényeglátás, melyhez képest

            Schiller „rövid barátságuk”

során Goethének, ki persze

            küzdött saját korlátaival,

ami a teljes szabadság

            ép, mégis torz képzetével

járó áldás, bár termékeny

            átok…fogjuk rövidebbre.

Gesztenyefa alatt…Weimar

            macskafejecske-kövein,

rossz lelkiismerettel két éjjel

            egy emeletes ágy mélyén,

a kerti lak oly nyomasztó

            emlékeivel, csak elmúlt

valami úgy 61 vagy

            62 táján, Goethe

azt mondta a naív Schiller

            furcsa, eszmei és eszményi

individualitásaira: inkább

            botanikumok s minerálok!

Értsd: ásványok és növények.

            Herder az abszolút törvényű

művészetet a maga

            tán csekélyebb érdeméből

nem nagyon hitte s akarta.

            Én a gesztenye alól

feltápászkodtam, nem lett hőn

            kedvelt ottlétemből a fehér

– !!! – pantallómon semmi mázolt…

            semmi. Megtapogattam még

a kerti lak oldalát,

            mintegy cserepes-zsindelyes

felületét, nem, szédültem,

            holott itt függőleges

tényezők is szellemek

            járta síkok voltak, öblök,

szerelmek s bölcselkedések

            nem utánozható helyé

viselte minden, a kelő harmat,

            cipőm zaja az ágy alatt,

klasszikumra, politikumra

            mit gondoltam volna! Tolmács voltam,

nem az istenek tolmácsa,

            ami azóta se lettem

– mert nincsenek istenek már –,

            inkább a Gellérthegy alatt

hazatérve a minap,

            lábficammal, azt gondoltam,

kerti lakomba csak levonulok, mint

            tenger apálya,

de mily dagályból

            térek meg? nem úgy mint Goethe,

akinek nyomát se érem,

            mert már nem nyomokban járunk,

egy erős lábficam épp

            elég, hogy a világból, s nem

fejedelmi udvarokból,

            nem a társasági fényből:

a kocsmák füstjéből! rozzant

            asztalközeiből is ki-

emelintsen, vissza ne vágyj!

            Vissza ne, már, irodalomba,

csússz a makacs kis kerti házzal,

            esti kérdetlen ebeddel,

a katalánnal, nem az

            andalúziaival,

veregesd meg kutyád fejét, csússz

            képzeletben a folyókanyarnak,

de még a sárperemen akadj fenn,

            ne máson, csak a sárperemen,

ne kutyád cibáljon vissza,

            sehova ne menj, csak képzet

legyen az a domboldalban

            tovább rozzanó kerti ház is,

maradj otthon, krumpliért menj,

            hozz haza bort, társas ne légy,

derengd végig napod, mint a

            koalák, várd a Schalke 04 rangadóját…

Kontra-s-valós-klasszikum

            kis ismeretterjesztő filmek

világát vedd

            istenek eledeleként magadhoz,

máshogy ne áldozz,

            botanikumok és ásványok

hegyfokaira se bámulj,

            és ha akár egy gellérthegynyi

hó-roncs az s por-maradék az,

            képzeletedben

különös hírét-se-mondó

            légy, de míg lehet épséges

torokkal.

            S hagyd el…

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.