Visszfények

a meztelenséged is csak képzeletnyi,

nem birod, inged, a halált levetni.”

(Szabó Lõrinc)

MÁLNÁSFÜRDŐI EMLÉK

Varjak kárognak este, világit karcsú teste.
Ablak elott vetkezik. Sunyi szomszédok lesik.
Magához nyúl. Homorit. Lássanak is valamit.
Komorulnak a hollók. Lecsattintja a rollót.
Ágy támlájáról festett angyal nézi e testet.
Combja közt már a fejem. Lázitom. Becézgetem.
Indul rémálmaiból, a vonat is elzakatol.
Dúlt remegés járja át. Magába vesz, felkiált.
Boszorkánygyuru szorit. Ki nem enged reggelig.
Hallatszik csengo, kolomp. Árnyékba tunik a domb.
A csorda is hazavonul. És lassan bealkonyul.
Éldeleg, nyög, fickándoz. Trágár szókat kiáltoz.
„Hagyjad, jó? Ne vedd ki még. Nem lehet soha elég.”
Elolvaszt. Égig emel. Lehet, hogy most veszek el.

A MENEKÜLOK

Nincsen tanulság, tudom. Viszlek egy duloúton.
Jó lenne halni veled, de élni még nehezebb.
Némán bólintnak a fák. Üldözoink robaját
Világosan hallani. Nem félni! Kitartani!
Karod szoritja nyakam. Ugratni kéne lovam.
Remélek. Te is remélsz. Huszonnyolc éve nem élsz.
Felettem nappali hold világol – kancsal kobold.
Számra tapad pióca szád. Megszunik a külvilág.
Mohács már messzire tünt. Nagymajtény is elmerült.
Világos setétbe van. Trianon is ellovan.
Vetkezni sincsen idonk. Vesztesek. Menekülok.
Amire kisüt a nap. És a szél hajadba kap,
Árok partjára esünk, egymásban elmerülünk,
És benned rajzolgatok szerelmes árnyalakot.

A TÖRTÉNET VÉGE

Elhagytál, de mégsem. Hivtál, hogy menjek utánad.
Mikor utólszor láttalak megvillant a vállad
És tovatüntél, lebegtél, szúró ellenfényben.
Emléked maradt. Dühöngés. Elfuserált éden.
De jelentkeztél: siessek, hisz Itáliában,
Akár Bergengóciában, minden este bál van.
Akkor kezdek el eloször olaszul tanulni.
Álmomban habzó folyóba látlak belefúlni.
Nem tudom mit jelent, de rossz jel. Felébredek.
Homályba vész alakod és kancsal képzetek
Szedik izekre, Megint összekeveredünk.
Szünet nélkül ráng és keres négy lábunk, négy kezünk.
És jön a hir, hogy ütközött kocsid. Fának rohant.
Hogy szép fejedbol mi maradt, s hogy mit takar a hant.

RÓKAVÁR

Rókavárban szél suhan. Ott élünk majd boldogan.
Szelek árnya kever el, dúlt éj örvényeivel.
Kisértetek, szellemek, lidércfények intenek.
Falban sárkány mocorog. Hörögnek a motorok.
Rókavárban a tanyánk. Altatódal a hazánk,
De ha tényleg elalszunk, éjsötét kútba hullunk.
Többé fel nem ébredünk. Álmodjuk az életünk.
Felettünk a siket ég. Halljuk mohák énekét.
Koporsószög csillagok között álmunk tántorog,
Már régen elszabadult, szakadozott, igazult.
Elfogy és telik a hold. Gúnyoros, kancsal kobold.
Vigyorgó, veres halál. A kútba hozzánk leszáll.
De még nem ragadhat el. Mohára hullva figyel,
Míg újabb balekre vár, felettünk a rókavár.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.