SAJÁT-SÖTÉT
L. szerint antiszociális vagy
Igaza van; de ezzel is csak hírt ad
Magáról egy pszichés állapot,
Ami semmi mással nem biztat,
Csak hogy verstémaként felhasználhatod.
A belgyógyászok falra másznak tőled.
Eddig konfekció-kínokhoz voltál szokva
De most, mintha csak rád szabták volna.
Magadnak is így vagy ismerősebb.
Mintha egy régi éned beléd botolna.
A kukákban szemét rothad,
Összefoglalva sommásan
A múlt hetet: mindig rosszabb
A közérzeted, ha nyár van.
Írtad; azóta eltelt néhány hónap,
De problémáid semmit sem változtak.
L. mélyen alszik, hajnalban fog
Kelni. A szemközti házban hangosan
Megy a tévé. Még hallod,
Hogy itt és itt meghaltak sokan.
Aztán lekapcsolják. Elalszanak most.
Visszahullnak a saját-sötétbe,
Ahogy te is a tiédbe.
NŐVÉRED HAJA
Nézted a begyepesedett sírokat:
Megannyi begyepesedett gondolat
Az örök világosságról,
Mely oly megadóan váltja
Fényét lucsokra-sárra,
Mint aki mindennel leszámol,
Miután sáros lábát az égbe törölte.
Még csak nem is gondoltál arra,
Hogy mennyi idő van beleölve
Egyetlen halottba is; és hogy: minek.
Mint aki csak vízcsap alá tartja,
Úgy tartottad ujjad a gyertyalángba
Tudtad, hol nem égeti meg.
Nővéred haja mindig ott kapott lángra.
SZEMET HUNYNA FÖLÖTTED
Mivel aznap épp nem esett,
S nem jutott eszetekbe jobb ötlet,
Jártátok L.-lel a párizsi temetőket,
A montparnasse-it, a Père Lachaise-t;
Bizarr turista-szokás szerint,
Amitől minden testet öltött logosz
A sírjában forog,
És szellem-kézzel rendre beint.
Aztán később, már a Bois-ban, este,
Megálltatok bámulni a zöldet
S mint tó színén a békalencse,
Veletek állt kettőtök asztrálteste,
Ha van olyan egyáltalán, persze,
S nem csak eszméje a rögnek,
Mely por-szemet hunyna fölötted.
MIRE MEG KELL
Önkényesen abbahagytad bizonyos
Gyógyszerek szedését
De ahhoz nem vagy elég konok,
Hogy azt mondhasd: végképp.
Legalább elhatározásod szabad.
Ha szívvel nem, bárcsak ésszel felérnéd,
Hogy minden betegség alapja az idegi alap!
De nem. Te tovább gyanakszol.
Mintha így megvédhetnéd azt, amit magad-
Nak hiszel a kivédhetetlen bajtól.
Gyógyszereidtől, mint tömjénfüsttől
Az ördög, félnek a természetgyógyászok.
Unod már, hogy ugyanaz a képzet nyüstöl
Egész nap; ugyanaz az átok
Gondolat, amit örülsz, ha rókaként kifüstöl
Fejedből a hatóanyag. És nem szánod:
Ami téged nyűtt, majd te is elnyűvöd.
Elvégzed ezt is, mire meg kell szűnnöd.