Szerelemfüggés

A világirodalomban és -költészetben egyenesen éhségként emlegetik a romantikus szenvedélyt. Az Énekek énekében, az ókori héber szerelmes versben a nõ így kiált fel: „ki vagyok éhezve a szerelmére!”¹ A Jáde istennõ címû kínai mesében Csang Po azt mondja szerelmének, Mejlánnak: „sóvárgok azután, hogy láthassalak.”² Egy arab mesében pedig Madzsnun így kiált fel: „Szerelmem, küldj egy üdvözletet, egy üzenetet, egy szót! Kiéheztem egy jelre, egy gesztusra tõled.”³ Richard De Fournival XIII. századi könyvében, a Conseil d’Amour-ban azt írta errõl a varázslatról: „A szerelem kiolthatatlan tûz, csillapíthatatlan éhség.”

Mivel a szerelem ekkora eufóriát okoz, mivel roppant nehéz irányítani, mivel leküzdhetetlen vágyat okoz, és mivel rögeszmét, mániát, a valóság torzulását, érzelmi és testi függõséget, személyiségváltozást és az önkontroll elvesztését idézheti elõ, sok pszichológus addikciónak tekinti – pozitív függõségnek, ha viszonozzák, és rögeszmének, ha elutasítják, és nem tudunk lemondani róla.⁴

A szerelmeseken végzett fMRI vizsgálatunk is ezt támasztja alá: a szerelem függõséget okozó kábítószer.

Közvetlenül vagy közvetetten szinte minden drog befolyásolja az agy egyik pályáját: a dopamin által aktivált mezolimbikus rendszert.⁵ A szerelem ugyanennek a pályának ugyanazokat a szakaszait stimulálja ugyanazzal a kémiai anyaggal. Sõt, amikor Andreas Bartels és Semir Zeki neu­ro­biológusok összehasonlították a szerelmes alanyok agyáról készült felvételeket azokkal a felvételekkel, amelyeket kokain vagy ópiátok hatása alatt álló emberek agyáról készítettek, azt találták, hogy sok agyterület mindkét esetben aktiválódott, így például az inzuláris kéreg, az elülsõ cinguláris kéreg, a nucleus caudatus (farkosmag), valamint a putamen.⁶

Ráadásul a megbabonázott szerelmesnél is felfedezhetõ a függõség három klasszikus tünete: a hozzászokás, a megvonás és a visszaesés. A szerelmes elõször beéri azzal, hogy idõnként látja a szeretett embert. Ahogy azonban a függõség súlyosabbá válik, egyre gyakrabban van szüksége a „drogra”. Idõvel azon kapja magát, hogy olyasmit suttog, hogy „Vágyom rád”, „Nem tudok betelni veled”, sõt: „Nem tudok élni nélküled”. Ha a szerelmes akár csak pár órára is elszakad szerelmétõl, sóvárog utána. Minden telefonhívás, amely nem a szerelmétõl érkezik, csalódást kelt benne.

És ha szerelme megszakítja vele a kapcsolatot, a szerelmesnél is fellépnek a kábítószer-megvonás tipikus tünetei: többek közt depresszió, sírógörcs, szorongás, álmatlanság, étvágyvesztés (vagy éppen kontrollálatlan evés), ingerlékenység és krónikus magányérzet. Más függõkhöz hasonlóan a szerelmes ezután egészségesnek nem mondható, megalázó, sõt, akár testi épségét veszélyeztetõ helyzeteket is vállal, hogy narkotikumát megszerezze.

A szerelmesekre ugyanúgy jellemzõ a visszaesés, mint a kábítószerfüggõkre. Hiába ért véget egy kapcsolat már hosszú ideje, elég egy egyszerû esemény, mint például egy bizonyos dal felcsendülése vagy egy régi törzshely meglátogatása, és a szerelmes máris vágyakozni kezd régi kedvese után, ennek eredményeképpen meggondolatlanul telefonálni kezd vagy levelet ír, hogy újabb „adaghoz” jusson: akár csak egyetlen romantikus perchez a szeretett emberrel. Racine-nak igaza volt, amikor azt írta, hogy a szerelmes a szenvedély rabszolgája.

Hogyan könnyíthetnénk meg az elutasított szerelmes visszatérését a józan és felszabadult élethez? Hogyan ébreszthetünk romantikus érzelmeket másokban vagy saját magunkban? És hogyan tehetjük tartóssá ezt a szenvedélyt?

A szerelem mint betegség: az elengedés

De vágyamat nem gátolhatja semmi, / Meg nem állítja, míg fut fékevesztve.⁷

Shakespeare úgy vélte, hogy a romantikus szerelem fékezhetetlen. Szerintem viszont le lehet gyõzni ezt a függõséget; csak eltökéltség és idõ szükséges hozzá. És nem árt egy kicsit ismerni az agy mûködését, valamint az emberi természetet.

Elõször is el kell tüntetni a függõséget kiváltó „anyag”, azaz a szeretett lény minden nyomát. Dobjuk ki a képeslapokat és a leveleket, vagy rakjuk õket dobozba, és tegyük olyan helyre, ahol nem botlunk beléjük. Semmilyen körülmények között ne telefonáljunk és ne írjunk neki. És ha meglátjuk az irodában vagy az utcán, azonnal távozzunk a helyszínrõl. Miért? Mert ahogy Charles Dickens írta: „A szerelem hosszú ideig megél rendkívül kevéske élelmen is.” Elég akár a lehetõ legrövidebb ideig találkozni a régi kedvessel, és agyunkban aktivizálódnak a romantikus hév áramkörei. Ha meg akarunk gyógyulni, el kell tüntetnünk minden nyomát annak a tolvajnak, aki ellopta a szívünket.

Meditáljunk. Találjunk ki néhány mantrát, és csendben mondogassuk õket. Az a legjobb, ha ez valami pozitívum magunkról és a jövõnkrõl, még ha nem is igaz – egyelõre. Valami ilyesmire gondolok: „Szeretem, ha önmagam lehetek egy igazi lelki társ mellett”. Válasszunk valamit, ami növeli az önbecsülésünket, és eltereli gondolatainkat a kudarcba fulladt kapcsolatról a jövõre, egy leendõ sikeres kapcsolatra. És ha végképp nem tudjuk kiverni régi kedvesünket a fejünkbõl, akkor vegyük számba negatív tulajdonságait. Írjuk le hibáit, és tartsuk a listát a tárcánkban vagy a zsebünkben. De ábrándozhatunk is. Képzeljük el, ahogy kart karba öltve andalgunk valakivel, aki imád minket, és akit mi is nagyra tartunk: egy tökéletes társsal. Találjunk ki valamit! Valami jót. Valaki beköltözött a fejünkbe; ki kell onnan tessékelni.

Az észak-kameruni fulbék pontosan ezt teszik. A megszállt szerelmes felkér egy sámánt, hogy rítusokat elõadva ûzze ki az elutasító kedvest a fejébõl.⁸ Az aztékok varázsigéket használtak, amelyek közül az egyik részleteiben fennmaradt:

Jöjj elõ, Tlazopilli Centeotl, nyugtasd meg a sárga szívet; a zöld harag, a sárga harag ki fog jönni. Távozásra bírom majd. Elkergetem – én, a húsban levõ szellem, én a Varázsló, ezzel az itallal, Gyógyító Szellem, megváltoztatom ezt a szívet.⁹

Nagyon fontos, hogy lekössük magunkat.¹⁰ Persze nehéz úgy tervezni, ha a depresszió miatt ki sem tudunk kelni az ágyból. Erõltessük meg magunkat! Tegyük azt, ami a Biblia ír: „Fogd az ágyadat, én menj!” Rajta! Tereljük el a gondolatainkat! Hívjuk fel a barátainkat. Látogassuk meg a szomszédokat. Menjünk el egy istentiszteletre. Kártyázzunk vagy játsszunk valamit. Tanuljunk verseket, olvassunk történelmi témájú könyveket. Tanuljunk rajzolni vagy gitározni. Hallgassunk zenét. Táncoljunk. Énekeljünk. Fejtsünk rejtvényt. Vegyünk egy kutyát, egy macskát vagy egy madarat. Menjünk el arra a nyaralásra, amelyre olyan régen vágyunk. Írjuk le, milyen terveink vannak. Lélegezzünk mélyeket, vagy alkalmazzunk más relaxációs technikákat. Bármi hatásos lehet, ami segít koncentrálni, különösen arra, amiben jók vagyunk.

Miért? Mert a viszonzatlan szerelem miatt érzett bánat legnagyobb valószínûséggel a dopa­min­szint zuhanásával jár együtt. Ha azonban sikerül koncentrálnunk, és új dolgokat kipróbálnunk, akkor emelni tudjuk ennek a kellemes közérzetet biztosító anyagnak a szintjét, ezzel az energiánk is több lesz és a remény is visszatér az életünkbe.

A testmozgás különösen jót tesz az elutasított szerelmeseknek. Ahányszor csak belesüppedünk a fotelbe, leülünk a telefon mellé vagy kibámulunk az ablakon, alkalmat adunk régi kedvesünknek arra, hogy fájó szívünkben újra fellobbantsa a tüzet. A testmozgás azonban kioltja a tüzet. Bármilyen testedzés alkalmas arra, hogy jobb kedvre derítsen minket.¹¹ Tudjuk, hogy a kocogás, a kerékpározás és az egyéb kimerítõ mozgások emelik a dopaminszintet az elõagyi szürkeállománymagban, és ezáltal eufória érzése alakul ki.¹² A testmozgás növeli emellett a szerotonin és egyes endorfinok, nyugtató hatású anyagok szintjét. Ráadásul növeli a BDNF (agyi eredetû neu­ro­trofikus faktor) szintjét a hippocampusban, azaz a memóriaközpontban, amely védi az idegsejteket és újakat állít elõ. Néhány pszichiáter egyenesen úgy véli, hogy a testmozgás (legyen akár aerob vagy anaerob) ugyanolyan hatékonyan képes gyógyítani a depressziót, mint a pszichoterápia vagy az antidepresszáns gyógyszerek.¹³

A napfény is pezsdítõen hat a lehangolt szerelmesekre.¹⁴ Stimulálja a tobozmirigyet az agyban, amely úgy alakítja a test ritmusát, hogy jobbá teszi hangulatunkat. Válasszunk tehát olyan elfoglaltságot, amelyet napsütésben tudunk végezni, lehetõleg a szabadban.

Nem szeretnék úgy papolni, mint Benjamin Franklin a Poor Richard’s Almanac-ban, mégsem tudom megállni, hogy meg ne jegyezzem: kerüljük az édességet és a drogokat, mivel megterhelik mind a testet, mind az elmét. Vegyük sorra, mi minden jó történt velünk; az optimizmus gyógyít. Mosolyogjunk; vágjunk vidám arcot akkor is, ha belül sírunk. Az arcizmok idegsejtjei aktiválják az agyban azokat az idegpályákat, amelyek örömérzetet okoznak.¹⁵ Elég csak elképzelnünk, hogy boldogok vagyunk, és agyunk aktivitása valódi örömérzetet kelt.

12 lépésben a függőség ellen

Akkor is találkozhatunk új emberekkel, tanulhatunk új problémamegoldó technikákat és kialakíthatunk új elképzeléseket az életrõl és a szerelemrõl, ha csatlakozunk egy ún. „12 lépéses” programhoz. Ez az innovatív mozgalom az 1930-as években indult, amikor két amerikai, „Bill W.” és „dr. Bob” megegyeztek, hogy úgy küzdik le alkoholizmusokat, hogy a nap bármely idõpontjában elérhetõek lesznek egymás számára, amikor csak késztetést éreznek arra, hogy igyanak. Saját beszélgetéseik alapján lefektették az Anonim Alkoholisták (AA) elveit és szabályait. Mára ez a függõség leküzdését szolgáló zseniális recept több mint százféle hasonló csoport kialakulásához vezetett. Léteznek Anonim Szerencsejátékosok, Anonim Kényszeres Evõk és Anonim Szex- és Szerelemfüggõk is. Mindegyik csoport ugyanazzal a tizenkét lépéssel igyekszik megváltoztatni az életét – ez a tizenkét lépés szlogenekbõl, elvekbõl és gyakorlati tanácsokból áll, és számos függõnek segített világszerte.

„Csak a mai napra gondoljunk!” – ez az alapelv. Az AA tagjai számára irreálisnak – egyenesen képtelenségnek – tûnik elhatározni, hogy soha többé nem fognak alkoholt inni, ám óráról órára képesek ellenállni a kísértésnek. „Csak ma” – mondják – „nem fogok inni.” A csokoládéfüggõ hasonlóképpen azt határozza el, hogy csak ma nem eszik csokoládét. A szerencsejátékos azt, hogy ma nem fogad semmire. A visszautasított szerelmes pedig azt, hogy nem keresi a kapcsolatot szerelmével – ma legalábbis.

„Ha nem akarsz elcsúszni, ne járj csúszós utakon” – hangzik egy másik szlogen. A szerelemfüggõre vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy ne menjünk olyan éttermekbe, ahol együtt ettünk szerelmünkkel. Keressünk új helyeket, ha vásárolni vagy tornázni akarunk. Ne hallgassuk azokat a dalokat, amelyeket együtt hallgattunk. Kerüljük azokat az „embereket, helyeket és dolgokat”, amelyek vágyódást ébreszthetnek csapongó partnerünk után.

Szintén alapelv az, hogy „Az elsõ italtól rúgunk be”. Dióhéjban kifejtve: ez annyit tesz, hogy a függõk tudják, hogy amikor elfogyasztják az elsõ martinit vagy csokoládés fánkot, akkor azt biztosan követi majd a második és a harmadik. Hasonló a helyzet az elhagyott szerelmessel: egyszer se telefonáljunk, egyszer se írjunk e-mailt és egyszer se hajtsunk el a háza elõtt. Egyetlen találkozás az elutasító kedvessel óhatatlanul újabbakhoz vezet – ami még több szenvedést okoz.

Talán a legérdekesebb szlogen a következõ: „Láss túl az italon.” Az anonim alkoholisták számára ez azt jelenti, hogy ha egy elegáns fogadáson állunk, és látjuk, ahogyan a csinosan felöltözött emberek pezsgõt kortyolgatnak, akkor gondoljuk át, milyen végkifejlet következhet az ilyen emelkedett pillantok után: egy katasztrofális ivászat, amely akár hónapokig is eltarthat. Az átvert szerelmes is hajlamos nosztalgiával gondolni a szép napokra. Ezért felemeli a telefonkagylót, és felhívja az elutasító kedvest, miközben csodálatos emlékek kavarognak a fejében. Lépjünk túl ezeken az örömteli pillanatokon, és idézzük fel azokat a rémes hétvégéket, amikor „igaz szerelmünk” fel sem hívott minket.

„Elcsigázott a hiú küzdelem, / hátul kullogok, mindenki mögött, / az õzrõl mégsem bírom meggyötört / elmém elvonni: ott fut sebesen, / s aléltan követem. Befejezem; / akárha szelet hálóba kötök”, fogalmazott Petrarca-átiratában Sir Tho­mas Wyatt.¹⁶ Õ jól tudta, hogy képtelenség visszaszerezni azt a kedvest, aki elhagyott minket. Jobban járunk, ha lemondunk errõl a kábítószerrõl, és újra felépítjük az életünket. És ne feledjük: egykori szerelmünk ebben nem fog segíteni. A legtöbb volt kedves nem érez erkölcsi felelõsséget, mégis furdalja a lelkiismeret, amiért fájdalmat okoz.¹⁷ Azt azonban nem tudják, hogyan kezeljék fájdalmunkat vagy akár saját érzéseiket a szakítás után.¹⁸ Ezért hiába barátságosak, ha felkeressük õket, a többségük zavarba jön, ingerült vagy dühös lesz, amiért beleavatkoztunk új életükbe. […]

Ideje a gyógyulásnak

„Minden mozgásban van, és semmi sem marad (úgy)”, írta a görög filozófus, Hérakleitosz. Ha megfosztjuk magunkat azoktól az ingerektõl, amelyek csodálatunkat táplálják, ha szlogenekkel fegyverezzük fel magunkat, új napirendet alakítunk ki, új kapcsolatokat teremtünk, új hobbit keresünk vagy megtaláljuk a megfelelõ antidep­resszánst¹⁹ és/vagy a megfelelõ pszichológust vagy segítõt, akkor elõbb-utóbb csillapodni fog függõségük egykori kedvesünktõl. Gyógyulunk. Néha ez hetek alatt lezajlik. Gyakrabban hónapokat vesz igénybe. Nem ritkán akár két év különélés is szükséges hozzá. Ám egy szép reggelen arra ébredünk majd, hogy legalább egy hete nem is gondoltunk egykori kedvesünkre, aki fájdalmat okozott nekünk. Az ellenség már nem lakik a fejünkben.²⁰

A nagy szerelmet persze sosem felejtjük el. Noha szerette feleségét, Marthát, George Washington mégis élete végéig szenvedéllyel gondolt egy másik férfi feleségére, Sally Fairfaxre. A történészek úgy vélik, hogy Amerika elsõ elnöke sosem csókolta meg Sallyt, és Sally sosem utasította õt el. Barátok voltak. Washington azonban imádta. Utolsó találkozásuk után mintegy 25 évvel azt írta Sallynek, hogy sem karrierjének nagy eseményei, „sem ezek együttvéve nem tudták kiûzni elmémbõl azokat a boldog pillanatokat, életem legboldogabb pillanatait, amelyeket az ön társaságában töltöttem.”²¹ […]

„Csak azt ismerjük jól, amitõl megfosztottak minket”, írta a francia szerzõ, François Mauriac. Senki sem felejt. Ám a fájdalom, a keserûség és a csalódottság érzése még azok esetében is csillapodik egy idõ után, akiket brutálisan félrelöktek. A gyógyulás folyamatát meg lehet gyorsítani; ehhez azonban eltökéltség kell, néha gyógyszerek és/ vagy terápia is, valamint az, amit Shakespeare így fogalmaz: „odalopózik halk lábbal az idõ”.²²

A szerelmi bánatra azonban messze a leghatékonyabb gyógyír az, ha új szerelmet találunk, amely betölti az ûrt a szívünkben. „Egy új szerelem kiûzi a régit.” Semmi sem változott azóta, amióta a XII. századi francia pap, Andreas Capellanus leírta ezeket a szavakat. A modern tudomány is egyetért vele. Ha újra szerelmesek leszünk, akkor agyunkban megnõ a dopamin és az egyéb örömöt kiváltó anyagok szintje.

Elõidézhetõ a szerelem?

Kedves Helen! Nemrég töltöttem be a 70. évemet, és ismét szerelmes lettem egy csodálatos emberbe, aki nagyon nagyra tart engem, de bevallotta, hogy nem szerelmes belém. Remekül érezzük magunkat együtt, amikor jut idõnk közös programokra (õ még dolgozik). Azt kérdezném, hogy ön szerint elõfordulhat-e, hogy valaki szerelmes lesz belénk egyévnyi ismeretség után? Õ csodálatosnak tart engem, csupa jót gondol rólam, de olyan fájdalmat okozott neki a zátonyra futott házassága, hogy azt állítja, talán soha többé nem lesz szerelmes. Én viszont úgy érzem, hogy ez nem döntés kérdése. Várom a válaszát, mert megszakad a szívem, és nem tudom, mit tegyek. J. C.

Ezt az e-mailt nemrégiben kaptam Kanadából. Azt válaszoltam, hogy szerintem el tudná nyerni a férfi szívét – némi erõfeszítés árán.

Hogyan lehet õrült szerelmet ébreszteni másokban?

Ha szokatlan dolgokat teszünk együtt.

Laboratóriumi vizsgálatok igazolták, hogy izgalmas helyzetekben vonzóbbnak találunk másokat. A „rozoga híd kísérlet”-ként ismertté vált vizsgálatot két pszichológus, Donald Dutton és Art Aron végezte el.²³

Vancouver északi részén két gyaloghíd ível át a Capilano-kanyon felett; az egyik egy alig másfél méter széles függõhíd, amely 75 méterrel a csipkézett sziklák és a zúgók felett himbálózik. Van emellett egy stabil, széles, alacsony híd is. Dutton és Aron megkért több tucat férfit, hogy menjenek át egyik vagy másik hídon. Mindkét híd közepén állt egy gyönyörû fiatal nõ (a kutatócsoport tagja), aki minden arra járó férfit megkért arra, hogy töltsön ki egy kérdõívet. Miután a férfiak megválaszolták a kérdéseket, a hölgy mellékesen megjegyezte, hogy ha bármi kérdésük lenne a kutatással kapcsolatban, akár otthon is felhívhatják. Mindenkinek megadta a telefonszámát. Senki sem tudta, hogy a hölgy is a kísérlet része.

Harminckét férfi kelt át a keskeny, ingatag hídon, közülük kilenc találta annyira vonzónak a hölgyet, hogy otthon is felhívta. Azok közül, akik az alacsony, stabil hídon találkoztak vele, csak ketten.

A spontán vonzalom kialakulása valószínûleg közvetlen összefüggésben áll a veszélyérzettel; vészhelyzetben fokozódik egy olyan stimuláns termelõdése, amely a dopamin és a nor­adrenalin közeli rokona: az adrenaliné. Ahogy Elaine Hatfield pszichológus fogalmazott: „az adrenalintól ellágyul a szív”.²⁴ Azt is hozzátenném, hogy a veszély a legtöbb ember számára újdonság. És – mint említettük – az újdonság élménye növeli a szerelem kialakulásában nagy szerepet játszó anyag, a dopamin szintjét. A magas, veszélyes hídon áthaladó férfiak agyában valószínûleg ennek a stimulánsnak is megnõtt a szintje.

Több kutatás is kimutatta, hogy azok a párok, akik izgalmas dolgokat tesznek együtt, elégedettebbek a kapcsolatukkal.²⁵ Art Aron és egy másik kollégája, Christina Norman egy újabb kísérletben azt is kimutatták, hogy az izgalmas tevékenységek valójában a szerelmet is megerõsítik. Megkértek huszonnyolc párt, hogy töltsenek ki különbözõ kérdõíveket, majd végezzenek el együtt egy feladatot, majd töltsenek ki újabb kérdõíveket. Az egyik csoport izgalmas feladatot kapott, a másik unalmasat. Mindegyik pár körülbelül egy órát töltött a kísérlettel. Érdekes módon a kérdõívek kiértékelése azt mutatta, hogy azok a párok, akik az izgalmas (és nem az unalmas) feladatot végezték, elégedettebbek voltak a párkapcsolatukkal – és intenzívebben érezték a szerelmet is.²⁶

Talán az e-mailt küldõ kanadai barátomnak – valamint a többi udvarló nõnek és férfinak, aki szerelmet szeretne ébreszteni valakiben – el kellene hívnia a meghódítandó szobahõst valami izgalmas, kissé veszélyes kalandra. Egy ismeretlen város felfedezése vagy egy veszélyes hegyvidéki túraösvény bejárása esetleg felébresztheti a romantikus szenvedélyt. Nemrégiben láttam egy férfit és egy nõt, akik „bungee” kötéllel összekötve ugrottak ki egy hatvan méter magas daruból. Egymást szorosan átölelve értek földet. Ezt azért nem ajánlanám jó szívvel. Ki lehet viszont próbálni egy új éttermet a város egy távolabbi negyedében, válthatunk jegyet egy aznap esti színházi elõadásra vagy sporteseményre, esetleg csapot- papot hátrahagyva elindulhatunk egy utcabálba vagy egy éjszakai fürdõzésre. Bármi, ami izgató és szokatlan, képes elõidézni a szerelem érzését.

Még a viták is lehetnek izgalmasak – és potenciálisan romantikusak. Nem pártolom azt, hogy veszekedjünk igaz szerelmünkkel. Egyes párok azonban arról számolnak be, hogy a viták felfrissítik a kapcsolatukat. Inanna, az ókori sumér királynõ egy veszekedés során szeretett bele Du­mu­ziba. Ahogy egy korabeli vers írja: „A viszály hevébõl / jött a szerelmesek vágya.”²⁷ A veszekedések alatt a sérelmek napvilágra kerülnek, ezután gyakran el is tûnnek; majd a partnereknek muszáj a fantáziájukra támaszkodni, hogy újra szorosra fûzzék a köteléket. Még ennél is fontosabb, hogy a harag felpörgeti az elmét és a testet, adrenalint és egyéb olyan stimulánsokat szabadít fel, amelyek a szenvedélyhez köthetõk.

„A szerelem szövet, amelyet a természet szõtt, és a képzelet hímzett”, írta Voltaire. Hímezzük ki életünket újdonsággal és kalanddal. És ezzel akár választottunk szerelmét is elnyerhetjük.

Szexuális meghittség

A szex is képes meggyújtani a romantika lángját.

A szex csodálatos, ha olyan emberrel vagyunk együtt, akit kedvelünk, ha megfelelõ az idõzítés, és ha élvezzük a testmozgásnak és önkifejezésnek ezt a módját. A simogatás és a masszázs serkenti az oxitocin és az endorfinok termelését, ezek pedig ellazítanak és a szeretet érzését keltik.²⁸ A szex segít megõrizni a bõr, az izmok és egyéb szövetek feszességét. Lehetõséget nyújt az újdonságra és az izgalomra. Az orgazmus alatt a nõk agyában oxi­tocin, a férfiakéban pedig vazopresszin szabadul fel – amelyek szintén szerepet játszanak a szeretet érzésének kialakulásában. A szex azonban nemcsak lazításnak, izomtónus-fejlesztésnek és örömszerzésnek jó; gyakran megemeli a tesztosz­teron szintjét is. A tesztoszteron pedig serkentheti a dopamin termelõdését, amely a romantikát fûti.

Érdekes módon még az ondó is képes hozzájárulni a romantikus szenvedély kialakulásához. Gor­don Gallup pszichológus és munkatársai arról számoltak be, hogy a spermiumokat körülvevõ folyadék dopamint és noradrenalint tartalmaz, valamint egy tirozin nevû aminosavat, amelyre az agynak a dopamin termeléséhez van szüksége.²⁹ Az ejakulátum tartalmaz ezen kívül tesztosz­te­ront, amely serkenti a nemi vágyat; különféle ösztrogéneket, amelyek elõsegítik a nõk nemi izgalmi állapotát és orgazmusát; valamint oxito­cint és vazopresszint, amelyek elõsegítik, hogy a felek egynek érezzék magukat a másikkal. Még bizonyos tüszõérést és sárgatestképzõdést serkentõ hormonok is maradnak a hüvelyben, azaz olyan hormonok, amelyek a nõk menstruációs ciklusát szabályozzák. Ezek közül nem mindegyik képes a véráramból közvetlenül az agyba jutni – némelyek nem képesek áttörni a vér és az agy közötti gátat. De mindegyik hormonban megvan az a lehetõség, hogy a maga módján hozzájáruljon a romantikus érzések kialakulásához.

Gallup és tanítványai, Rebecca Burch és Ste­ven Platek azt is megállapították, hogy az ondó csillapítja a nõk depressziós tüneteit.³⁰ Ennek több oka is lehet. Az ondó béta-en­dorfinokat tartalmaz, amelyek képesek közvetlenül az agyba jutni, és megnyugtatni az elmét és a testet. Jelen könyvben három olyan jelenséget írtunk le, amelyek párzásra késztetik az embert: nemi vágy, szerelem és nõi–férfi összetartozás – talán a kedves olvasónak is feltûnt, hogy az ondó tartalmazza mindhárom állapothoz a legfontosabb anyagokat. Nem csoda, hogy a nõk kevésbé depressziósak, ha szeretkeznek és megkapják ezt a folyadékot; talán még a romantikára is fogékonyabbakká válnak.

„A Bõség – Szépség”, írta William Blake. Mindkét nem a boldog társakhoz vonzódik. Talán azért, mert természetünknél fogva utánozzuk a körülöttünk levõket. Ha más mosolyog, mi is önkéntelenül elmosolyodunk, bár néha csak futólag. A mosolygás pedig olyan arcizmokat mozgat meg, amelyek ingerületeket küldenek az agyba, és stimulálják az agy örömközpontját.³¹ Tehát amikor újszerû, kalandos és szexi dolgokat tervezünk valakivel, akit szeretnénk megnyerni társunknak, vágjunk hozzá jó képet. Lehet, hogy épp ezzel keltünk örömöt a szeretett emberben – és így lobban fel az õsi romantikus tûz.

Gondoljuk át a depresszió elleni gyógyszerek használatát!

Mielõtt igazából udvarolni kezdenénk, gondoljuk át újra az antidepresszánsok hatását, ha szedünk ilyeneket – különösen akkor, ha a nemi vágy csökkenését vagy az érzelmi élet tompulását tapasztaljuk.

Fontos oka van annak, hogy ezt mondom: mint tudjuk, a nemi vágyért, a romantikus szerelemért és a szeretetért felelõs agyi területek bonyolult módokon kommunikálnak egymással. Ezért kollégámmal, a pszichiáter Andy Thom­sonnal együtt azt vallom, hogy ha mesterségesen serkentjük a szerotonin aktivitását, akkor csökkentjük a szerelembe esés lehetõségét. Mint tudjuk, a szerelemhez emelkedett dopaminszint és valószínûleg magasabb noradrenalin szint is szükséges. Ezek a neurotranszmitterek általában fordított arányban állnak a szerotoninnal. Ezért ha tablettákkal növeljük a szerotonin szintjét, akkor elõfordulhat, hogy gátoljuk a dopamin és a noradrenalin termelését, terjedését és/vagy kifejezõdését – és ezáltal kisebb az esélye annak, hogy szerelembe esünk.³²

Andy arra is rámutatott, hogy a mesterségesen növelt szerotoninszint csökkenti a képességünket arra, hogy felismerjük az udvarlót, hogy kiválasszuk a megfelelõ társat, valamint, hogy fenntartsunk egy stabil párkapcsolatot.³³

Ezeknek a gyógyszereknek a többsége például tompítja az érzelmeket. Ha az ember szörnyen maga alatt van egy zátonyra futott kapcsolat miatt, akkor ennek még örül is. Ha azonban valaki még jóval a párkapcsolat lezárása után is ezekhez a szerekhez fordul, akkor sajnos nem képes reagálni, amikor felbukkan a tökéletes új partner. Érzelmei túlságosan tompák ahhoz, hogy észrevegye õt.

Nemrégiben találták meg az elsõ közvetlen bizonyítékot erre a „tompaságra”. Maryanne Fisher pszichológus megkért SSRI-t³⁴ szedõ, valamint gyógyszerektõl tartózkodó nõket arra, hogy írják le, mennyire tartanak vonzónak bizonyos, fényképen bemutatott férfiakat. És valóban, a szero­toninszintet emelõ tablettákat szedõ nõk kevésbé találták vonzónak a férfiakat, mint a többiek; ráadásul rövidebb ideig nézték és értékelték a férfiarcokat, mint gyógyszerektõl mentes társaik. […]

FORDÍTOTTA DUDIK ANNAMÁRIA ÉVA

Helen Fisher: Why We Love – The Nature and Chemistry of Romantic Love. Henry Holt and Company, New York, 2004, részletek a 8. fejezetből.

BIBLIOGRÁFIA

Alarcon, Francisco X. 1992. Snake Poems: An Aztec In­vocation. San Francisco: Chronicle Books.

Aron, A., and E. Aron. 1986. Love and Expansion of Self: Unterstanding Attraction and Satisfaction. New York: Hemisphere.

Aron, A., C. C. Norman, E. N. Aron, C. McKenna, R. E. Heyman. 2000. Couples’ shared participation in novel and arousing activities and experienced rela­tionship quality.Journal of Personality and Social Psy­cho­logy 78(2): 273–284.

Bartels, A., S. Zeki. 2000. The neural basis of ro­mantic love. NeuroReport 2( 17): 12–15

Berscheid, E., and E. Walster. 1974. A little bit about love.

Carnes, P. 1983. Out of the Shadows: Understanding Sexual Addiction. Minneapolis: CompCare.

Carter, R. 1998. Mapping The Mind. Los Angeles, Calif.: University of California Press.

Dutton, D. G., A. P. Aron. 1974. Some evidence of heightened sexual attraction under conditions of high anxiety. Journal of Personality and Social Psyochology 30(4): 510–517.

Findling, R. 1999. Don’t Call That Man!: A Survival Guide to Letting Go. New York: Hyperion.

Fisher, H., J. A. Thomson. Elõkészületben. Do the sexual sied effects of antidepressants jeopardise ro­mantic love and marriage?

Flexnor, J. T. 1965. George Washington: The Forge of Ex­perience (1732–1775) Boston: Little, Brown and Co.

Gallup, G. G. Jr. 2003. Department of Psychology, State Universitiy of New York at Albany, személyes közlés.

Gallup, G. G., R. L. Burch, S. M. Platek 2002. Does semen have antidepressant properties? Archives of Se­xual Behavior 13(26): 289–93

Griffin-Schelly, E. 1991. Sex and Love: Addiction, Treat­ment and Recovery. Westport, Conn.: Praeger.

Halpern, H. M. 1982. How to Break Your Addiction to a Person. New York: McGraw-Hill.

Hamill, S. 1996. The Erotic Spirit: An Anthology of Poems of Sensuality, Love and Longing. Boston: Sham­bhala.

Hatfield, E., S. Sprecher. 1986a. Measuring passio­nate love in intimate relationships. Journal of Ado­lescence. 9: 383–410.

Hunter, M. S., C. Nietschke, L. Hogan. 1981. A scale to measure love addiction. Pychologlical Reports 48: 582.

In Foundations of Interpersonal Attraction, ed. T. L. Hus­ton. New York: Academic Press.

Kolata, G. 2002. Runner’s High? Endorphins? Fiction, some scientits say. The Sience Times, New York Times, May 21, F1 and F6.

Leshner, A. I. 1997. Addiction is a brain disease, and it matters. Sciens 278(5335): 45–47.

Liebowitz, M. R. 1983. The Chemistry of Love. Boston: Little, Brown.

Mellody, P., A. W. Miller, J. K. Miller. 1992. Facing Love Addiction. New York: HarperCollins Publisher.

Panksepp, J. 1998. Affective Neuroscience: The Foun­dations of Human and Animal Emotions. New York: Oxford University Press.

Peele, S. 1988. Fols for love: The romantic ideal, psy­chological teory and addictive love. In The Psychology of Love, ed. R. J. Sternberg and M. L Barnes. New Haven, Conn.: Yale University Press, 159–190.

Peele, S. 1975. Love and addiction. New York: Taplinger Publishing Company.

Regis, H. A. 1995. The madness of excess: Love among the Fulbe of North Cameroun. In Romantic Passion: A Universal experience? Ed. W. Jankowiak. New York: Columbia University Press.

Reissmann, E., A. Aron, M. R. Bergen. 1993. Shared activities and marital satisfaction: Causal direction and self-expansion versus boredom. Journal of Social and Personal Relationsip 10: 243–254.

Rosenthal, N. E. 2002. The Emotional Revolution: How the New Science of Feelings Can Transform Your Life. New York: Citadel Press Books.

Schaef, A. W. 1989. Escape from Intimacy: The Pseudo- Relationship Addictions. San Francisco: Harper & Row.

Shakespeare, William. 1961. Összes mûvei. VI. kötet. Színmûvek. Budapest: Európa Könyvkiadó.

Shakespeare, William. 1962. Versek. Budapest: Európa Könyvkiadó.

Szenczi Miklós, Kéry László és Vajda Miklós, szerk. 1986. Klasszikus angol költõk a középkortól a XX. századig I–II. kötet. Budapest: Európa Könyvkiadó.

Tennov, D. 1979. Love and Limerence: The Experience of Being in Love. New York: Stein and Day.

Thayer, R. E. 1996. The Origin of Everyday Moods: Ma­naging Energy, Tension and Stress. New York: Oxford University Press.

Wolkstein, D. 1991. The First Love Stories. New York: Harper Perennial.

Yutang, L. 1954. Famous Chinese Short Stories. New York: Pocket Books.

Zona, M. A. K. K. Sharma, J. A. Lane, 1993. Comparative study of erotomanic and obsessional subjects in a forensic sample. Journal of Forensic Science 38(4): 896.