Vaszilij Bogdanov – Versek

Vaszilij Bogdanov

Vaszilij Bogdanov (1895–1982) méltatlanul elfelejtett orosz költő életművének jelentékeny része, egészen a legutóbbi időkig lappangott, de aztán előkerültek a költő füzetei, és unokája Tatjána Bogdanova, a harvardi egyetem szlavisztikai tanára megkezdte a szentpétervári, szibériai és amerikai füzetek anyagának közreadását, magyarázó jegyzetekkel természetesen, amelyek sokat elárulnak a korról és a váltakozó irodalomfelfo­gásról, s arról is, hogy milyen kevéssé értjük a sztálinizmust, irodalmáról és kényszerhelyzeteiről nem is beszélve. Az arisztokrata katonacsaládból származó Vaszilij Bogda­nov – unokája már dolgozik biográfiáján is – Párizsban kezdte pályáját, a tízes években két kötete is megjelent (Üvegvilág, 1917, Árnyak délutánja, 1919) 1916-ban vette feleségül Léna Nyezvanovát, a neves költő unokahúgát, az ismert pétervári belgyógyász kisebbik lányát. Noha szüleik már nem éltek (édesapja tüzértábornokként a galíciai fronton halt hősi halált, édesanyjára a lázadó muzsikok gyújtották rá a kastélyt, apósat részeg vörösgárdisták lőtték le nyílt utcán, anyósa a tizennyolcas spanyolnátha áldozataként halt meg… „A család körül – Andrej Belij szerint – körözött a halál fekete madara!”). Bogdanov és felesége, a húszas évek elején mégis, barátaik kifejezett ellenkezése dacára is, úgy döntött, hazatelepszenek. Szentpéterváron, 1924-ben még megjelent egy verseskönyve (Orosz ábrándok), de hamarosan a gonosz, rosszindulatú támadások kereszttűzébe került s az irodalom peremére sodródott, verseit nem közölték, Dumas, Victor Hugo, Verne és Walter Scott regényeinek fordításaiból élt, s következő könyve A szuzdáli harangok negyven év késéssel, 1964-ben, a hruscsovi olvadás utolsó pillanatában jelenhetett meg, alaposan kiherélve, ami el is vette a költő kedvét a további próbálkozásoktól, ezután már csak íróasztalfiókjának írt… Utolsó éveinek nagy élménye egy különös amerikai utazása volt… Imádott leánya, Tánya, még az ötvenes évek elején ment férjhez a moszkvai amerikai követség harmad titkárához, és távozott az Egyesült Államokba, de a költő útlevélkérelmét következetesen visszautasították, míg kevéssel halála előtt, 1979-ben mégis kiengedték, s néhány felejthetetlen hónapot töltött Berkeleyben, megismerkedett Milosszal és Robert Lowellel, mindketten kiálltak versei mellett s az orosz kiadást jóval megelőző angol és lengyel válogatások utószavait is jegyezték… Mi most a Tatjána Bogdanova gondozta kritikai kiadásból válogatunk, de szándékunkban áll Bogdanov egész hozzáférhető életművét s unokája életrajzát is lefordítani…

A fordító

A kivégzés éjszakája

Egy Nabokov vers átirata

1

Elalszom s máris ott vagyok,
a ködbe vesző Péterváron.
Csörömpölő rohamsisakok
között guruló fejem látom.

Tudom álmodom, szél motoz
körülöttem, zizeg a sátor.
Fejem fölött hatalmas óra,
számlapja kékesen világol.

Három óra. A kivégzésem
ötre tűzték ki, jól tudom,
két órám van, menekülhetnék,
rohanva erdei úton.

Hiszen messze van Szentpétervár,
ahol hajnalban lőnek főbe,
madár rikolt a sűrűben,
halkul az óra ketyegése.

Csatornába gurul fejem,
látom, az arcom tapogatva.
Tűnik a számlap, töredezik,
szétesik a pityeri utca.

2

Sortűz szaggat darabokra,
szakadékban, Pétervár mellett.
A tajgában minden éjszaka,
lefejeznek, szitává lőnek.

Olvassák a vádiratot:
áruló, osztályellenség,
fehér lesz minden, jég fehér,
tűnik a mennyei kékség.

Kiszabadulva testemből,
a szakadék felett kerengek.
Borostás vöröskatonák,
tőlük vártam volna kegyelmet,

rugdalnak le a szakadékba,
egy burzsujjal megint kevesebb.
Iszonyodva riadok fel,
zúg a szél a tajga felett.

Egy óriási számlapon,
kivégzésem idejét látom.
Eljön a perc, a pillanat,
már nem késhet soká halálom.

3

Másik álmomban középkori
város piacán állok,
mögöttem az akasztófát
ácsolják már az ácsok.

Nézem a vörös köpenyes
hóhért, marcona segédeit.
És az ismeretlen város
fel-felparázsló fényeit.

A szájtátiak gyülekeznek,
akasztásomra várnak.
A síkon kóbor tatár hordák
kerülgetik a várat.

Megszólalnak a trombiták,
Számon kérőn pörög a dob.
Élvezhetném is az egészet,
de azt se tudom ki vagyok?

Ebben a másik életemben
Hamarosan kötelet
dobnak nyakamba, fellógatnak,
meg se tudom a nevemet.

A rommá lőtt város

Újra a Nyevszkij proszpekten,
mindenütt rommá lőtt házak.
A sirályok sem a régiek.
A fehér lányok tovaszálltak.

Az üzletek előtt sorok.
Húsért? Kenyérért? Nem tudom.
A sikátorban csont-sovány
kutyák, rühes macska oson.

Hova tűntek a részegek,
hamiskártyások, a kurvák?
Aggok, rokkantak, asszonyok,
a romokat takarítják.

Alkonyi fényben lebeg el
Pétervár. Nem múló álom.
Nézem a Téli palotát.
Összeáll elvesztett világom.

Fordította Bogdán László

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.