Az alábbi két írással tisztelgünk a textológus Stoll Béla (1928–2011) emléke előtt. Az írások eredetileg A Stollwerk című, Stoll 80. születésnapjára készült kiadványban jelentek meg.

Székely Júlia

„Alhatnék, de kitartok”

Beszámoló egy szerdai Rebakucsról¹

Az alábbi levelet 1984 őszén kaptam Stolltól. Megbetegedtem, és nem tudtam bemenni az Intézetbe, de megkértem Bélát, feltétlenül számoljon be, miről maradtam le. Mivel telefonunk nem volt, Stoll (szerencsére) kénytelen volt leírni az eseményeket. Így maradhatott fenn egy hiteles jegyzőkönyv egy tipikus szerdáról.²

Kedves Juli!

Jelen vannak (ülési sorrendben:) Kl.,³ Iván,⁴ Dán Robi, Szabó Géza,⁵ Kőszegi Péter,⁶ Piroska,⁷ én (borotválatlanul), Zsuzsa,⁸ Jankovics,⁹ két pasas, akinek nem tudom a nevét, Terike,¹⁰ Tibike,¹¹ végül a titkárnő.¹²

1. naprendi pont: Klaniczay hosszan beszél arról, hogy egy tábla kellene. Többen ajánlkoznak.

2) „B”-téma:¹³ az ideális kutató. (Klaniczay beszél.) Kókay a 70-es évek legelején Grázban járt és talált egy kódexet, de nem szólt senkinek. Ilyenek a filoszok. (Bezzeg Klaniczay.)

De szólt, Klaniczaynak, de Gerics elsikkasztotta.

3) Valami szót kell elolvasni Klaniczaynak, de senki sem tudja elolvasni.

4) Még egy közölnivaló (Klaniczay): a publikációkról szóló beszámoló végre elkészült.

5) Felolvasóprogramok (még mindig Klani­czay). – Horvát Iván a tavaszi kiskonferencia ügyét vetette fel.¹⁴ Varjas–Kőszegi–Horvát olvas fel. Pécsett szédületes társaság gyűlt össze, bril­liáns emberek, akik mindent elolvasnak. Szenzációs lesz, ha megismerjük majd őket. Ezek a gyerekek oltári nagy vihart fognak kavarni.

Visszatértünk a tábla kérdésére. Kulcs-ügyek. Nagyon unalmas.

Iván Bitskey hülyeségét dokumentáló adatokat sorol fel. Felháborító trehányságok.

– Megjelent Schulek Tibor bácsi. –

Aha. Pécsett lesz ez a kiskonferencia. Borzasztó rokonszenves fiúk, akik meg fogják lepni a publikumot. Átfogó ismereteik vannak.

Unalmas részletkérdések. Alhatnék, de kitartok. Félelmetes gyerekek. Mellbevágóan remek előadások lesznek. Pénzt is kell szerezni.

(Kiderült Pázmány szerepe Czeglédinek otthonából való kiűzetésében. Ez a szerep negatív.)

Terike Ruttner Tamást ajánlja a kiskonferenciára. Iván úgy tudja, hogy Ruttner jelenleg a csecsemők nyelvével foglalkozik.

Remeknek ígérkezik a szállás és az ellátás is. A górék ingyen szállnak meg.

– Érzésem szerint – mondja Kl. – remek lesz a program, legyen kirándulás és vacsora is. Május 15–19 között lesz. A kirándulás ne keresztezze a szigetvári vándorgyűlés kirándulását. Érdemes lenne gondolkodni egy jugoszláv kiránduláson is.

Hát én azt hiszem, hogy lassan mennünk kell – mondja Klaniczay.

Csak tudnám, hova.

Hát így.

Jobbulást kíván és sokszor üdvözli

Stoll

Bojtár Endre

Loránd

Ezt a semmi kis történetet csupán azért mesélem el, nehogy kimaradjak az ünneplésből, meg hogy felidézhessem atyai barátom, Gerézdi Rabán – az ünnepeltnek is kedves – alakját. Rabán volt az, aki felhívta Rá a figyelmem: „az egyetlen klasszisjátékos a bagázsban”, a bagázson értve a régi­magyarosokat. A szóhasználat is jelezheti, hogy Rabánnal nem csupán, sőt nem is elsősorban az irodalomtudomány mezején találkoztunk, hanem a Fradi-meccseken, melyekre hétről hétre együtt jártunk ki és főleg vissza: ezek – az ő asztmatikus meg-megállásai miatt órákig tartó – visz­szautak jelentették nekem, az egyetemet nemrég végzett zöldfülűnek az igazi egyetemet. Rabán volt az is, aki kijelentette: „persze, a valódi neve Loránd. Ha már Stoll, akkor Loránd.” Világos volt: egy diósgyőri középtávfutót hívtak Stoll Lorándnak, aki tán még országos bajnok is lett, s egy filosznak dicsőség, ha felveheti egy atléta nevét. Kettőnkön kívül az Intézetből csak a szintén sportbolond és Népsport-olvasó (és ráadásul egy Diósgyőr közeli faluban születvén Diósgyőr- drukker) Martinkó Bandi értette, hogy ettől kezdve miért hívjuk Stollt Lorándnak. Más kollégáink hallván ezt meghökkentek, Loránd bölcs beletörődő mosollyal tűrte; még akkor is, mikor Rabán 1968-as halála után én egyedül űztem ezt a – valljuk be – gyerekes hülyeséget (amelybe azonban egy kicsit mindig beleremegett a szívem).

Mindez persze olyan régen volt, hogy manapság Stollt már magamban is lebélázom.