Király Levente – Versek

Édenélet

Arany vizekben éled újra mindenünk:
a fű, fa, füst, a régi pirkadat,
s a rétek illatát teríti most elénk a nap.
Hajamba’ ujjaid, karom kinyújtva.
Álométer árnya szétfolyik,
ma bőröd illatára ébredek.
Lám, azért születtem: így legyek tied.
Kibontva szárnyai

Fehér farács keríti körbe most
utunk szivét, a macska nem jut át
alatta, irgalom sötét komondorát
se hallhatod nyüszíteni,
s ha átrepül bagoly feletted, álom ez.
Megérted, őszülő haját
mi tépi; nagy csomókba’ hull.
Ne sírj, ha sárga bőre pergamen,
ma éli, éli, ez van írva rá,
bevésve húsba, csontokig.
Jövőbe látsz: ma hajnalig
kibontja szárnyait,
de teste még nehéz,
akár a könnyező szobor.
Kitárva aklok

Kitárta aklok ajtaját,
a nyáj a nyármeleg tetők felett,
ma éjjel égi tó füröszti porfehér nyomát,
de kóborolni nem lehet,
csaholnak őrhelyük felől a füstkutyák.
A gazda ott fütyülve alszik el,
ha dallamán a sok szelíd eszű
az ég felé lohol.
Maholnap újra visszatér
a Léthe zöld-arany vizén.
Sötétül írisze

Avarszagú folyókanyarban áll
a szürkegém, faág a teste,
korhadó platán. A kormorán ladik,
sötétül íriszében égi láng,
a naplemente száz koromlepel.
Sziréna vijjog álmaimba, vagy
talán sirály. Ma partot ér a hold.
Ezüst lovak rohannak át a víztükör
jegén, nyomukba’ borzas éjkutyák.
Színek íve

Kiszáradó tavak vizét az égbe gyűjti,
tarka nyája fellegeknek átvonul,
s a fű nyomába nem tapod se kéz se láb.
A délibáb kicsalta lomha őreit,
repedt a föld, kihajt a csorba kút kövén
a sóvirág. A nap lenyugszik, újra kel,
ma kék-vörös parázs, de holnap esni fog,
a színek íve felragyog, s a szélbe szénaillatot kever.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.