ÁLLÓBÜFÉ

Mottó 1.

Aztán a múlt mindig jól alakul. / Az lesz belőle, ami lehetett /
Volna, amit az ember szeretett / volna – s szeret, csak nem nyugtalanul, //
Mert ott semmi se üthet ki balul, / semmi se olyan túlrészletezett, /
Mindig mindennek végét vetheted, / semmi nem nyers és semmi nem avul. //
Mint egy jéggé fagyott állóbüfében, / úgy jár-kelhetsz, akár egyhelyben állva: /
hökkenni sincs min, megörvendni sincs min. // Mint az a szárnya-zsebredugta pingvin /
a könyvborítón: itt akármiképpen / süthet a nap! Neki már ott az árnya. (Hommage ii.)

Mottó 2.

Kedves Dezső, ki mindent tandorírtál, / amire szó volt és lett volna rá, /
erdőnyi fát ki nyelvvé géppapírtál, / ahogy a nagy Reimerling mondaná, //
kedves Dezső, ki ennyit írni bírtál, / a mesterünk vagy így és úgy, naná, /
te isten büféjében dús papírtál, / el sem bírná, ki körbehordaná, //
hát körbeállunk kiskanálni szépen, / kedves Dezső, hisz áll a mű középen, /
az ismerős és titkos tandarab, // felnőttünk rajtad, mintha nyelvkovászon, /
lobogjon néked hatvan rőfnyi vászon, / ki egymagad vagy nálad tandoribb. (Tandorírt vers)

vászonból közben hetvenöt
lobog. akárha el se múlt.
örökké ideiglenes, mi más.

állóbüfé, a felszabadulás
terén a múlt
tapodtat alakult,
az lett belőle, ami lehetett.

rabok legyünk, avagy.
hökkeni sincs és megörvendni sincs,
a száj sarkában apró szájkilincs
a szárnya-zsebredugta hab.

talán azóta hordozom,
tejablakot, e cédulát,
„jéggé fagyott állóbüfé”,
akár egy egysoros plakát,
nemzeti apróhirdetés,

talán pont ’75 tele,
a jégbüfé dugig,
megannyi sütivillanás
nehéz kabáthering
felett a gőz leng glóriőz.

minden félrecsúszott
egy nyakkendőnyit,
a gallér és az ing,
hogy föl se tűnik,
mint egy jéggé fagyott
pingvinzakó.

vállán vonásnyi hó.

sötéten tündököl,
mindennek végét vetheted,
immár mi tűnne föl,
semmi se olyan túlrészletezett.

úgy jár-kelhetsz, egyhely banál,
banál és rémes,
ahogy elhamvad hat tonna krémes,
és fel se tűnik,
amit az ember szeretett
kívül-belül,
nyugta híján se nyugtalanul,
a kiütött már nem üt ki balul.

nem nyers és nem avul,
lemegy a Klotild-palota
mögött a nap
volnátlanul.

akár egyhelyben állva
neki már itt akármiképpen
ott a szárnya.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.