Marno János – Versek

SALAMANDER

in memoriam 1993

Istent, ha nőnemű, csapott állúnak
tudom csak feltételezni, elképzelni
azonban úgy sem, mert a csapott áll még
nem garantálja az utat az ajka
s a torka felé. Gyomromban azért csak s
az alhasamban kél az izgalomérzet,
mégsem akarok egyelőre meghalni,
a szaunában csaknem száz fokot mérnek,
új, salamander cipőmet elhordja majd
a fiam. Boldoggá tesz, hogy Istennel
együtt verítékezhetek, húsz évbe
sem telik, és élményemet a világ
elébe tárhatom, fejhangon, ríva*.

ATAVISZTIKA

Ó, az a szépséges öreg hölgy: Riva,
az Emmanuelle, vagy csak Emmanuell,
amikor csak úgy ejtem, feszélyezne is,
ha vénségemre színészek nevével
bánnék körültekintőbben. Torkig
vagyok velük, rossz szerepeket formáznak
meg még rosszabb darabokban, és büszkék
rá, hogy kedélyhullámzásukat még meg
is lovagolhatják. Riva nem ilyen eset,
ő egyenesen a rémségeset
nézi ki magának mintegy álmában,
s valami vén hülye rendező kedvéért
megfojtatja magát Louis Trintignant-nal.

MONDD CSAK

Nincs ínyemre a színészet egy idő
óta, sorvasztja, maradék fogamat,
gyökérzetemet szolgáltatja ki
közvetlenül az idő vasfogának.
A régiektől pedig, akiket már
a hangjuk után azonnal felismerek,
bágyadt undorérzésem támad, szegény
anyámat látom a verandán, kiment
meglocsolni a virágokat, csikkel
a szájában, valami idióta
dallamot trillázva még a harmincas
évekből. Talán a meseautóbant.
A verandán a muskátlik ragyognak
a naplementében, Pilinszky! – mondd csak.

PLAKÁTMAGÁNY

Érdekes vagyok ezzel a Pilinszky-
zésemmel. Fuldoklom a röhögéstől,
ha belepillantok a versmondós és
cigarettázós riportfilmjébe, meg
kell kapaszkodnom a széktámlába, hogy
ne álljon le végleg a lélegzésem,
pedig jobb volna már túllennem rajta,
de az ösztön, ugye, meg a hiúság,
reflexszerűen utánzom a hangját,
a verseiét azonban kerülöm;
pedig vonz, ahogy ministrál magának,
átcipeli a Szentírást az asztal
egyik végéből a másik végébe,
s ráégeti a csikket az ínyére.

GYÁSZMISE

Uri Asafnak

Itt nyugszik az, aki végigpisálta
széllel szemben az életét. És nekem
ne papoljon a szenvedélyről többet
senki, hanem kanyarítson hátamra
egy asztalterítőt, hadd szólítsam húgom
s a nővéremet, tudom, mind a kettő
halott, magamban kell hát az egész
gyászmisét hamar lebonyolítanom.
Maradt még egy gyűszűnyi vörösborom
a jeruzsálemi palackból, rozsdás
víz fröcsög a csapból, egy szempillám bent
ég a szemgolyómon, mi jön az Agnus
Dei után, kész barikád a fejem,
a hólyagom, nem szólva hályogomról.

TOLDI ESTÉJE

Az élet él, és pusztítani vagy/és
pusztulni akar, csak én nem akarok
semmit, déltájban átkelek a zebrán,
a piac felé tartva, fuldokolva,
mert a gyomrom a béka segge alá
süllyedt, a piacon csak körbenézek,
megnézem, mennyiért adják a mézet.
Kerülöm az egészen áttetsző sík-
üvegeket, a márkaüzleteket,
a gyógyszertárakat, kerülök mindent,
amerre csak lelkileg vagy testileg
összetörhetek. Tudom, hogy nem haltam
még meg, hiába tértem vissza tétlen-
ül az ágyba, estére fölébredek.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.