Aczél Géza – Versek

(szino)líra

TORZÓSZÓTÁR

alapbér

néha a családban viccesen úgy hívtak te családi pótlék mivel két gyerekre ha jól emlékszem havonta hetvenegy forint volt még a korszak adománya s tanácsi dolgozóként hétszázhatvan forintra taksált apám ára s jött még az alapbérre a napi harmincegy forint külszolgálat amitől akkorát konszolidálódott a rezsim hogy három évtized múltával egy-egy hivatalosnak mímelt útra én is kaphattam ennyit csak közben egy kiló húsról kis dobozka kátrányos füstölni valóra csökkent az ára pedig még nem is létezett bölcsen tervezők gyöngyszeme az áfa szegényesen harmonikáztunk hát bele a vakvilágba még anyám sem dolgozott otthonkájában bűvészkedve számolgatta a fizetés előtti végnapot melyen egy-egy alumínium forintot mindenki megkapott mert akkor azért még szent volt a fizetések dátuma most viszont nem is értem miért pergett ki agyamból ez a szociografikus cédula talán a szeretet fékezett hiánya talán a vers lassan ürülő imázsa noszogat az emlékezések felé mivel a haszon bármelyik véglete lelkemben nem erény csak meg-megbillent bennem olykor némi indulatot tema­tizálva ifjúságomat ami régen halott

alapelv

még csak az kellene hogy vénségemre elkezdjek moralizálni ám ha néha elindulok a kályhától kifejezetten idegesít lelki szemem előtt vibrálva a bágyadt mosolyú bácsi ki benny hill módján kerek szemekkel rámereng jóságos közönnyel miként az egzisztencialista hajlamtól semleges világegyetem a körülötte pulzáló délelőtti képre s úgy érdekli mint gyomorbeteget a kényszer hogy mi lesz ebédre de legalább egy oldalnézetből szimpatikus innen indulva eltolva mosolyt fakasztó vonásaid beleszakadhatsz a szürke tömegbe futva tolakodva riadtan és merengve míg ki nem gyöngyözöd magadból a nagy átlagot mely jellemedből már mindent áthatott maradsz cukorkás nagyapának szűk tarisznyádba pakolt történéseid közben egyre jobban fájnak mikor nehézkesen ellanyhulsz a főhelyeken a családi körben s feléd hivatalos dolgok sem özönölnek hogy kétes históriákba csomagold váltakozó alapelveid sémáit melyekben jellemednek torzult döccenése már alig számít mivel gyakran voltál mohó a hűtlenségre hűtlen az érzelmességben netán kegyetlen szilárd tartásod is félig mögötted mint egy sokat futott és kifáradt hátvédsoré

alapfal

a testépítőktől valahogy mindig borzadok pedig a kigyúrt karizmokat a megfeszített melleket a hát kemény nyalábjait látva önmagában még nincsen ok túlságosan viszolygásra legfeljebb az ember született nyápicsága üzen vissza a riadt tükörből ahogy a bronztalan sápadt magány az ezüstözött üvegről visszakiabál hogy itt valami elmaradt nem dolgoztad meg eléggé magad a nap alatt vagy újabban a mesterséges fényen verbálisan kezdted a csatát ha kinézted tétován a következő leányt netán családra vágyva nem a bicepszet feszítetted hanem belegabalyodtál néhány visszaderengő latin közmondásba s később még érzelgős verseket is írtál csodálkozva hogy olykor kinevetnek a feszítő nemi vágyak ritkán kacsintanak vissza a túlzsúfolt rímeknek oda már föl is kellene érni valami szellemi alapozáshoz noha az sem gyönyör ha sznobocskája a húrok minden pengetésére rászok mert akkor hamar elpengethetik az átmeneti celebek nem marad sokszor más vigasz csak az a szorgalmasan rakott alapfal melyre felépítetted az életed szinte már mindentől függetlenül még ha olykor lelkedben a hiány is hegedül a nagy egészért

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.