nevek

a neveikre emlékezz inkább
mint ez a széttükrözött madár az ablakomban
égjen beléd a lehetetlen szorongás
hogy elnémulni itt már nem lehet
elkövettük együtt úgyis a lehetséges bűnöket
a felfüggeszthető beszéd
hamvain várjuk
ne hazudd el újra
magad mellől a tanúságot
mely mind angyaltestű áldozat

hagyaték

a túloldalon sincsenek madarak mama
hiába bíztam benned
hazug isteneknek képmutató tükrei vagytok
mind nem létező vetületek
üresek élettelenek
elhallgattak pedig a kiáltók
mert itt az ünnep elnyeli a zajokat
hiába várod
nem mondok köszönetet a hagyatékért
sok lett benne a bűntudat
és ez nem az a világ
ahol én bocsátok majd meg neked

címkék

óvatosan fogom meg
a tehetetlenség szavait
mint a legszebb madarat
ami a markomba költözött

de nem voltam jó menedék
összetört szárnyaiból
csak néhány szín maradt
azokat gondosan felcímkézve
rakom a családi albumba
a mamáról úgysincs kép
és én a tereket betölteni
nagyon igyekszem

ez családi vonás
mint apám
befalazom nagyanyám emlékét
bár a Duna túl messze sodorta

de erről már csak a csendes télikabátok mesélnek
ott a parton
lyukacsos történetek
befoldoznám őket

vádirat

vádirattá vált az emlékezet
amit itt hagytál
hogy vádolhassam én is
az istent veled
vagy inkább csak helyetted
te jobban szeretnél
mindenből inkább kimaradni

kendőt se húzol már
mert a végén megint akad valaki
aki előtt nem lehet fedett fővel megállni

de ezt sem tudom biztosan
mert nem mondasz semmit
mióta elmesélted nekem
mi minden történt meg veled
és azt hittem viccelsz