Karafiáth Orsolya – SODRÁS

Szeret

A víztükörrel hasztalan vitáznék.
Csak kőszavak, elsüllyednek, pár hullám
mutatja meg, voltak egyáltalán.
Mondom tovább. Remeg minden. Ez áram.

Vallasson csak. De könnyű így beszélni!
Elmondom még, hogy… és elmondom azt is!
Kesernyés ránc a szám körül, ronda.
Le kell beszélni, nincs ott. Folytatom.

Na, még egy csobbanás, ez a testem,
egészen könnyű, nem küzd, lassan merül.
Így szép. Homály ölel körül,
ki meglát, tudom, elnémul a vágytól.

Ázott, mosódó hibák, vonások.
Így már tetszem mindenkinek.

Alkalmi társaság

Mari fejét majdnem levitte egy motorcsónak.
Mari őrült, a bóján túlra úszott.
Sokkot kapott, de övé lett a nap sztorija.

Holnap is beúszom, ismételgette a vacsoránál,
ott minden sokkal szebb, a víz, a tágas ég!
Mi szinte sírtunk, ne tedd, ugyan, ne menj Mari!
De persze ő hős akart lenni másnap is.

Ha akkor meghal, a Nyaralók sosem felejtik el.
A véres víz! A fej! Szörnyű tragédia!
(Az csak később történt, valami hülye betegség.)
Bár tény: azóta senkinek nem szabad a bóján túlúsznia.

Nem szeret

„Hold sodor, neon-nap, ég mozgat, csillagok.
Miből is tudnám, hol vagyok.

Padlólap homokja, ezüstből a csempe.
Sós íz, és hiába. Sehogy se.

Plafonból láthatár. Túlcsordult mennyezet.
A légszomj józanít. Nem lehet.”

A víztükörnek mondtam ezt is, bizony.
Szorongó hullámok vitték szét, moraj.
Mindenki úgy szerette! Megvadultak a hajósok.
S én olyan könnyű lettem, mint a dal.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.