Evellei Kata – KÖZEL

Nehéz a fejed az ölemben. Nehéz volt
az utazás is, por- és izzadságszagú,
sajgó, koszos kezek, elszakadt menetrend,
lökdösődő vállak, tűző nap, szandálban kavics.
Nem néztél hátra, a szökőkútnál állva
mostad az arcod, egy pillanatra végre egyedül,
csukott szemek, nyitott száj, fölötted vízből emelt
katedrális, cseppekké porlott benne a várakozás,
vártam, közben halántékomra tapadt a város
minden mocska, koldusok, autók, lüktetés
– aztán megráztad magad, leperegtek rólad
az árnyékok, visszaléptél mellém a napra,
és sima lett megint minden, kézbe fogható,
eltehető és később visszanézhető.

Most hűvös doboz az éjszaka. Meztelen
lábam a túlsó ülésen, csiklandós plüsshuzat.
Egy pillanatra végre egyedül, kicsavart
gerincek, megdagadt bokák, nyirkos combok,
súlyos lélegzetvételek között. Odakint
kattogó félhomály, sárga fényű lámpák,
az ablak nem ver vissza semmit. Magától
rebben a kezem, sötétben lapító vadállat,
amelyet elűztek a vackáról. Arcodon az alvók
puha közönye, meleg takaró. Hajad gubancos,
öntörvényű, sűrű közeg, nem engedi át
az ujjaimat, amelyek jobb híján válladra
szorulnak, madárláb az ágon kettéroppanás előtt
– és kinyílik a szemed, még öntudatlanul,
vízcsepp hullik nevetve így az utcakőre.

Kékség. A tehervagonok tetején
csöndes kisgyerek, lábát lógázza a reggel.

Kategória: Archívum  |  Rovat: (2000 leütés)  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.