Varga Mátyás1

sidrak, misak és abednego

a papír széle megégett, urunk,
könyvünkben nem változtak
az imák. de kezünk azóta kormos
a lapozáskor.
a feledés ott sújt le ránk, ahol
csak akarjuk. ne vess meg ezért.
ne vess ki. majd. ott. akkor. ámen.

véletlen

„megvagyok” – mondja, miközben
felsegíted. aztán szinte akkurátusan
próbálja leverni a port a ruhájáról.
fölsebzett keze piszkos. hátralépsz,
mert érzed rajta, hogy a baj még
nem ért véget, hogy ezzel az emberrel
most bármi megtörténhet. és ha
mellette maradnál, vinne magával.
sodorna. tudod, hogy menthetetlen,
és hogy a kérdés pusztán annyi:
elkíséred-e ráadásnak. de nem kell
magyarázkodnod, mert látszik rajta,
hogy nem igényli. hogy egyedül megy. –
valójában nem is hozzád beszél, hanem
csak beszél. beszél magának vagy
valakinek, aki biztosan nem te vagy.
érzed rajta, hogy hiába élte túl, hiába
ül most itt a betonpadkán és próbálja
leverni a port a ruhájáról. valami
arra figyelmeztet, hogy ezzel az
emberrel bármi megtörténhet.
bármi. félsz. félsz tőle. legszívesebben
rábíznád valakire. az első járókelőre.
egyszer csak megérzed a szagát,
a jellegzetes hajléktalan-szagot. amikor
megizzadt, talán a szag is megmozdult,
kijutott a rétegek alól. menekülnél.
próbálsz okot keresni a távozásra.
hogy jó alibivel elsiethess. most is
ügyelsz a látszatra. amivel kimagya-
ráznád majd, amikor elmeséled mondjuk
otthon, hogy miért is nem tudod, mi
lett azután. azután, hogy „meglett”.
mert mit is élt túl? és mire? minek?
nem beszélsz hozzá. érzed rajta,
hogy menthetetlen. de nem szeretnél
vele menni ráadásnak. nem akarod
megjegyezni az arcát sem. igazában jobb
volna – gondolod –, ha nem is lenne
arca. ha valami maszkot hordana, hogy
ne kelljen senkire se emlékezned. mert
elveszíteni szeretnéd. akarattal elhagyni.
szinte illetlen kérdésnek érzed, hogy
kire is tettek maszkot; hogy miért érzed
ennyire közelről a frissen varrt textil
jóleső illatát.

landscape

nagy miklósnak

végül megérted, hogy csak előre
lapozhatsz. s bár az arcok elszántan
ismétlődnek, alig nézel rájuk.
vannak, akik akaratuk ellenére is
elkísérnek, mintha nekik dolgoznál,
s ha a körülmények úgy kívánják,
percenként kicserélitek a tekintetet. –
a tapasztalat mostantól elég volna.
a helyszín megtűr, de nem lehet a
bizalmasod. az október végi sötétben
traktorok szántanak. valami vissza-
vonz. a legkülönbözőbb időpontokban
állsz meg itt. néhány percre kiszállsz
az autóból. körülnézel, a változásokat
gyenge fényviszonyok között is
hamar észreveszed. a csípős hideg
szinte jólesik. benne a zavaros
beszédű fiatal nő, az utolsó beteg, aki
kivárta a sort, de végül nem akart
belépni a rendelőbe. csak ült a folyosón.
„szépen kérem, szöktessen meg,
doktor úr. szöktessen meg, aztán
hagyjon magamra” – mondta, és
magyarázatként hozzátette: „mielőtt
este lesz és reggel a nyolcadik nap”.

JEGYZETEK

1. Varga Mátyás e versei elhangzottak a költő előadásában lapunk 25. születésnapján, október 26-ai ünnepi estünkön, a FUGA-ban.