Selyem Zsuzsa – 1945, népbíróság

A humánok nagy, lassú háborúzása jót tett gömbölydeden látó népünknek. Úton-útfélen foszladozó dögök, volt mit enni, volt hova petézni. Jóformán repdesnünk se kellett, hogy tisztábban lássunk, minden irányból pazar ételszag áradt. Zabáltunk, ürítkeztünk, szaporodtunk, s a jólét meghozta a morális-kulturális fejlődést is. Ébredezni kezdett bennünk pro primo az éntudat, pro secundo a szolidaritás érzése egymás iránt. Aztán fokozatosan észrevettük, hogy a teremtés koronái ugyan kétségtelenül mi vagyunk, miértünk oszlik és erjed az anyag, miértünk kerek a világ, de azért vannak rajtunk kívül is élőlények, táplálékláncunk alsóbb szintjein, akik a maguk primitív módján képesek az örömre, élvezetre, netán gondoskodásra. Persze a humánok kivételével, hiszen éppen az ő metafizikus rosszkedvüknek, tettre váltott gyűlölködésüknek és fékezhetetlen pusztító hajlamuknak köszönhetjük népünk anyagi és szellemi prosperitását.

De félre a nagy, lassú történetekkel, humán számítás szerint ideális körülmények között néhány hét az élet! Arról mesélek, amit saját két összetett szememmel láttam a dálnoki kultúrházban, vagy miben, humán kipárolgásoktól szédületes hodályban. Ott tömörült megneszülve a falu népe, a humánkölykök kivételével mindenki, aki megmaradt, mindenki, aki még élt és mozgott mindaddig, míg újra el nem kezdenek hajlamaiknak megfelelően viselkedni.

Azért zúdultak be a kultúrpajtába, vagy mibe, humán kipárolgásoktól szédületes hodályba, mert az a hír terjedt a faluban, hogy elviszi a suta és nehézkes feketeautó mindazokat, akik ahelyett, hogy kivennék részüket a szép új világ építésében, otthon lazsálnak és szabotálnak. Bíráskodni kellett demokratikusan a régi csúnya rendszer urai, a népnyúzók fölött. A demokráciának azt a sajátos formáját nyomatták, hogy a városról kijött ide a dálnoki hodályba két humán, hogy levezényelje az eseményt.

Rajtam kívül közülünk is többen részt vettek, de minket nem a suta és nehézkes feketeautóval riogatás vonzott be, hanem a jóféle szagok, az ingyencirkusz, a marhulás és a véletlen nagyvonalú keveréke.

A két nem idevalósi humánnak inkább aktaszaga, papír- és tintaszaga volt, ruhájuk anyaga vékonyabb, felül nylon. Elvtársnak mondták magukat, és csúnyán néztek, ha valamelyik falubelinek a szája még mindig az urazásra állt. A dálnokiaknak nagyjából mind humán verítékszaguk, jó tehénszaguk vagy szénaszaguk volt és sok szálból szőtt, vastag ruhájuk. Mi hol ide, hol oda röpködtünk a gömbölyded falaktól nagyjából ugyanakkora távolságra, s hol egy pucér, nedvedző karra szálltunk rá, óriásszálak közé, hol a humánfülek körül zümmögtünk torkunk szakadtából, s röhögtünk nagyokat, hogy hiába kapálózik, semmi esélye minket elkapni, de tényleg! Az igazán nagyvagányok még egy-egy orr dzsungelébe is bedugták a saját orrukat, de húzták is ki, és röhögve repültek tovább.

Az egyik elvtárs csöndet intett, mire a humánok nem duruzsoltak tovább. Csak mi. A figura beszédre köszörülte a torkát, és rázendített, miszerint véget ért a népnyúzók hatalma, most meglakolnak gaztetteikért, gonoszságukért, kizsákmányoló hajlamaikért, amiért egész nap henyéltek, miközben földjeiken a szegény buta parasztok húzták az igát. De hadd mondja ő, ha már olyan alaposan nekidurálta magát:

– Ütött és ütni fog az igazság történelmi pillanata! A nép, ti, szegény buta parasztok, ítélkezni fogtok felettük! Azért vagyunk itt, hogy bíráskodjatok a népnyúzó zsarolók fölött, az osztályellenség fölött, az urak fölött! Elmondom nektek, hogy mit jelent bíráskodni: felolvasom a népnyúzó nevét, és ti ordibáljátok, hogy VIGYÉK, VIGYÉK, és akkor mi a népnyúzókat berakjuk a fekete autóba, elvisszük a városi lágerba, ott éheztetjük és nyomorgatjuk őket, ameddig még egyszer elítéljük, utána a brassói Fellegvár börtönébe vetjük őket, onnan pedig a Duna-csatornához szállítjuk, hordják a követ, ameddig bele nem gebednek – és garantálom, hogy hamar bele fognak gebedni.

Megint a két csoport, a jók és a rosszak, megint az untig ismert, szimplifikált humánérzelmek.

Az első sorban ültek a népnyúzók, név szerint Lázár Endre, Miklós Gábor és Beczásy István, három falfehér hímhumán, alig is lehetett hozzájuk férni, hiába volt hőség a hodályban, ők tetőtől talpig föl voltak öltözve. Azért a fejük tetejére érdemes volt rászállni, mert kalapjukat ölükben tartották, de inkább mentünk a többi humán jó nedves, szabadon hagyott karjára, meg egy-két kopasz koponyára, én még a szónokoló elvtárs fejére is rárepültem egy kis szórakozás kedvéért. Pár hét az élet, nem?

– Lázár Endre! – mondta kissé felcukkolva a városi elvtárs, én meg csak zümmögtem rajta magamban. Nagy csend, aztán:

– viiigyék… vigyék… – előbb szemérmesen csak egy-két bizonytalan hang hallatszott, a két központi elvtárs pedig vérszomjasan pásztázta a tömeget, azok egymást bökdösték, hely se volt, levegő se volt, könnyen adódott nekik, hogy ez van, más nincs, a központi elvtársak óhaja megkerülhetetlen, úgyhogy végül megszólalt a humánkórus: VIGYÉK, VIGYÉK!

– Lázár Endrét visszük is, mert meghozta a nép az igazságos ítéletet! – Próbált az elvtárs elhessegetni engem, de hát azokkal a suta, nehézkes humán mozdulatokkal egyszerűen nevetséges volt, és még szónokolnia is kellett. – Meg is indokoljuk, hogy miért visszük! Mert mi különbek vagyunk, még ha a hatalom a miénk is, és végre azt csinálunk is, amit akarunk, mert már nem ülnek a nyakunkon a népnyúzók! – Ez mondjuk igaz, a nyakán most én ülök, én meg inkább szívogatni szeretek meg petézni. – Lázár Endre vétkes, mert soha senki nem látta kint a mezőn! Egész nap csak henyélt és szabotált, míg ti szegény buta parasztok az ő földjein húztátok az igát! ő a városban pöffeszkedett, kaszinókba és illemhelyekre járt! Drága ruhákban vastag szivarokot szívott! Míg ti véres verejtékkel azért adtátok életeteket, hogy ő elherdálja! Visszük is!

Eddig tartott az elvtárs beszéde, melyet valamiféle kézi balettel kísért, amit velem táncolt. Persze nem ért el, a lomhája, rátért hát a következő névre:

– Miklós Gábor!

– VIGYÉK, VIGYÉK! – Egészen belejöttek az összezsúfolt humánok a skandálásba. Elég izgalmas illat áradt belőlük, gondoltam, átrepülök kicsit közéjük.

– Miklós Gábort is visszük, mert meghozta a nép az igazságos ítéletet, és meg is indokoljuk, hogy miért visszük! Mert mi különbek vagyunk, igazságosak vagyunk! Na, ez az előbb kimaradt, szóval: igazságosak vagyunk, a hatalom a miénk, és végre azt csinálunk, amit akarunk, mert már nem ülnek a nyakunkon a népnyúzók! Miklós Gábor vétkes, mert öööö – a másik elvtárs gyorsan a kezébe nyomott egy papírt, onnan olvasta –, Miklós Gábor vétkes, mivel a szegény buta népnek kamatra adott kölcsön! Mint egy áspiskígyó, azt találta ki, hogy 100 lej után minden nap a szegény buta paraszt fizessen neki egy lejecske kamatot! Így mondta az áspiskígyó, hogy lejecske, hogy ne vegyétek észre a buta, érzelmes fejetekkel, hogy ez bizony évi 365%-os kamat! Hogy húzzátok tovább az igát, míg ő konyakozik a 365-szörös kamatból a klubban, ahová ti be nem tehettétek soha a lábatokat, de ti nem is akarnátok oda menni! Visszük is! És akkor olvasom a harmadik népnyúzó nevét: Beczásy István!

– VIGYÉK, VIGYÉK! – refrénnek gyengécske, de hát mit tegyünk, ezt találták ki.

– Beczásy… – ám ekkor hirtelen nagy lárma támadt, úgyhogy a központi elvtárs kénytelen volt elhallgatni, és körülnézni, kik lehetnek azok az elvetemült fehérnépek, akik az igazság történelmi kakukkosóráját megakasztják. Nem tudta, kire is nézzen a szánalmasan szubstrukturált humán szemével, mert 40 hadiözvegy egyszerre lármázott:

– Mit vigyék! Hova vigyék! Ki szántott nekünk! Ki vetett nekünk! Tán magik ott a központban!

Az elvtárs persze egy szót se értett, azt se látta, honnan jön az a sok hang.

– Egyszerre csak egy beszéljen! – kiabálta torkaszakadtából, de hiába, mert a 40 hadiözvegyet nem tudta túlkiabálni. Végül tenyerével nagyot csapott az asztalra, mire csönd lett, csak az én zümmögésemet lehetett hallani.

A humánok többnyire párban élnek, de mivel ez elég nehezen megy nekik, kitaláltak egy törvényt, hogy kényszerítsék mégis magukat, hogy utódokat lehetőleg ugyanazzal a példánnyal csináljanak, és közösen neveljék fel. Mivel az egyik leglassúbb élőlényről beszélünk, a kicsinyeiket is igen hosszasan kell nevelgetniük. Nem mintha értenének hozzá, de mindegy. Ráadásul elég válogatósak, nemcsak úgy rárepülnek a kajára, mint mi, hanem előbb a földbe dugják, utána gondozzák tavasztól nyárig, aztán learatják, aztán fölaprózzák, aztán elkészítik, szóval náluk a szarakodás egészen mást jelent, mint nálunk. S még az is van, hogy gyakran csak a hímek szarakodnak kint a földeken, ezt ők munkának mondják, a nőstények meg otthon nevelik a kicsinyeket. Ha a hím elhull, akkor a nőstény nincs kitől enni kapjon, ő meg nem tud csak úgy rárepülni. A nagy, lassú háborúban, amikor még voltak külön gyilkolásra kijelölt terek, s nem ott öltek, ahol érték, többnyire az öldöklésre szegődött hímhumánok pusztultak el. Az ő nőstényeikből lettek aztán a hadiözvegyek, akik lármázásukkal megakasztották a dálnoki hodályban a nép igazságos ítélkezésének procedúráját. De belátták, amit én jóval korábban, hogy a központi elvtárs a maga egyszerű berendezésével képtelen lesz felfogni a 40 torokból szimultán áradó történetpixeleket, úgyhogy áttértek a kedvéért mono lejátszási módra. 39 hadiözvegy szépen eldugult, s egy közülük, bizonyos özv. Márkus Imréné szólásra emelkedett:

– Mi kérem szépen a háborúban mindenünket elvesztettük, mert az édes urunkot vesztettük el. És hiába jött a törvény, hogy kapunk két-két hold földet, mert mi, szegény özvegyek, ugyan mivel szántsuk föl azt a két holdacskát? Ugyan mivel vessük be? Itt, Dálnokon csak erre a Beczásyra számíthattunk, mert őtet nem vitték háborúzni, hogy azt a sok földjét, volt neki vagy 300 hold is, tudja rendezni. És rendezte is, március elején emberével, Boldizsárral éjt nappá téve, más segítség nélkül, mert azok mind odavesztek a háborúban, valahogy nagy nehezen felszántotta a traktorával a földjeit. Mert volt neki petróleumja, amivel a traktor ment. Mert azelőtt jól elrejtette az orosz katonák elől.

– Micsoda? A szovjet elvtársak elől eldugta? Szabotázs! – szakította félbe a hadiözvegyet a központi elvtárs.

– Egy francot szabótárs! – förmedt rá a hadiözvegy olyan erővel, hogy az elvtárs kénytelen volt befognia a száját. – Hagyta volna, hogy puszta szórakozásból csak úgy kieregessék a hordóból a petróleumot, mint ahogy a borral tették? Figyeljen maga csak ide, központi elvtárs, mert megmondom én magának, hogy mi a szabótárs! Hagyni a földeket bevetetlenül! Aztán egész télen mit eszünk, na ezt mondja meg, szabótárs! Ez a Beczásy, akit magik el akarnak ki tudja hová, tán Szibériába vitetni, ez a Beczásy napi 18-20 órát szántott Boldizsárral, míg mind a 300 hold be nem lett szántva! Szabótárs?! Aztán az ő asszonya, aki messziről jött finom úrinő volt, egyetemet végzett, okos asszony, kitalálta, hogy miből csináljanak vetőgépet, és ő maga vezette a motorból átalakított vetőgépet, Ilona meg szórta a magot, szabótárs! És amikor megkértük Csavar Albertet, a falu polgár… izé, hogyishíjják, lányok, na igen, a falu párelnökét, hogy menjen el hozzuk, és kérje meg Beczásyt, hogy szántsa föl a mi 80 holdacskánkot es, akkor az az úrinő azt mondta, hogy Pista, nem csak felszántjuk, de be is vetjük! Szabótárs! Nekünk már semmink sincsen azon a két hold árva földön kívül. És ki szántotta fel? És ki adott vetőmagot? És ki vetette el? Szabótárs! Tán csak nem magik ott a központban? Ezt a Beczásyt meg magik el akarják vitetni! Hát, mi, a 40 hadiözvegy bizony azt mondjuk, s míg szépen mondjuk, őt innét a faluból ne vigyék!

– NE VIGYÉK! – zúdult fel az egész hodály. Még mi is ezt zümmögtük a friss, jóléti morális érzékünkkel. A központi kopasz levegő után kapkodott, majd társával beült a suta és nehézkes feketeautóba, és valahogy nagy lassan elvonszolták a belüket a faluból.

Mi persze maradtunk, röpködtünk, párosodtunk, s fejlett morális-kulturális érzékünkkel egyre több nyomot hagytunk a dálnoki kultúrélet illatos lapjain. Carpe septem!

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.