Gereon Wolters – Európai bölcsészettudományok a globalizált parókializmus korában

1. A globalizáció hatása a bölcsészettudományokra

Engedjék meg, hogy azzal a történettel kezdjem, amely a ma Önökkel megosztani kívánt megfontolásaimat kiváltotta belőlem. Úgy tíz évvel ezelőtt épp egy, a logikai empirizmusról, a 20. század talán legforradalmibb filozófiai irányzatáról szóló cikken dolgoztam. Feltehetőleg minden filozófus tudja az európai kontinensen, hogy a logikai empirizmus jószerével a 20. század húszas és harmincas éveinek Bécséből ered.1

Lévén egy filozófiai enciklopédia egykori társszerkesztője, belém ivódott, hogy mindig felütöm az enciklopédiák vonatkozó szócikkeit is, amikor épp egy-egy témán dolgozom. Pontosan így jártam el a „logikai empirizmus” esetében is, amelynek Robert Audi széles körben használt Cambridge Dictionary of Philosophy-jának második, 1999-es kiadásában néztem utána. A szócikk szerzője Richard A. Fumerton, az Iowa-i Egyetem filozófia tanszékének F. Wendell Miller-professzora. Itt egy idézet az első szakaszból (514. o.):

A logikai pozitivizmus, amelyet neopozitivizmusnak is neveznek, filozófiai irányzat, amelyet az empirizmus és verifikacionizmus inspirált; az 1920-as években kezdődött és 20-30 évig virágzott. […] A logikai pozitivizmus bizonyos mértékig felfogható úgy, mint a radikális vagy brit empirizmus és logikai atomizmus természetes folyománya. A pozitivizmus hajtóereje nagy valószínűséggel a kognitív kijelentések értelmetlenségének verifikációs kritériumhoz való kötése volt.

Mit kellene leszűrnünk ebből?2 Nos, leszűrhetjük, hogy a logikai empirizmusnak teljességgel brit gyökerei vannak. A radikális vagy brit empirizmus és logikai atomizmus „természetes folyományaként” van jellemezve. Mindenki egyet fog érteni abban, hogy a „radikális vagy brit empirizmus” valamiképpen esszenciálisan brit jelenség, ami pedig a „logikai atomizmust” illeti, a Cambridge Dictionary egyáltalán nem meglepő módon „Russell”-re utal, akit (a 699. oldalon) mint „brit filozófust, logikust, társadalmi reformert, irodalmárt, az analitikus filozófia egyik alapítóját” ír le. Tehát szerintem nem túlzás arra következtetni, hogy a Dictionary olyan filozófiai irányzatként jellemzi a logikai empirizmust, mint amely kizárólag brit vagy angolszász gyökerekkel rendelkezik. Hozzá kell tennem, hogy a szócikk további részében sem találhatók olyan tulajdonnevek vagy hivatkozások, amelyek esetleg bizonyos nem brit eredetű filozófiatörténeti hatásokra utalhatnának.3 Az ártatlan olvasó arra a következtetésre juthat, hogy a „logikai pozitivizmus” kizárólag a brit filozófiai tradíció része. Azt hiszem, az angol nyelvű világ határain kívül ezt mindenki másképp (és jobban) tudja.

Másfelől attól tartok, hogy Fumerton szócikke nem egyszerűen a figyelemre méltó tudatlanság kifejeződése. Legalább ennyire annak indikátora, amit a „globalizáció” tartogat általában a filozófia és feltehetőleg a többi bölcsészettudomány számára. Az eszmék átcsomagolása tartalmukat is megváltoztatta. A szóban forgó esetben ez (ahogy néhai barátom, Wesley Salmon egyszer elmagyarázta nekem) valószínűleg a logikai empirizmus angolszász átcsomagolása Alfred Ayer Language, Truth and Logic c. 1936-os könyvében. Ayer könyve az anglofón világban hosszú ideig az egyetlen információforrás volt sokak számára a logikai empirizmusról.4

A „globalizáció” komplex jelenség, amely a javak, szolgáltatások, eszmék és személyek globális áramlását foglalja magában. Majd’ minden európai országban megfigyelhetjük, hogyan omlottak össze korábbi gazdasági fellegvárak pár évtized leforgása alatt a piacok tőkemaximalizálási logikáját követve. Mindeközben új ipari és szolgáltatási formák alakulnak ki. A gazdasági globalizációnak vannak nyertesei és vesztesei. Szinte biztosnak látszik, hogy Európa a közeljövőben a vesztesek közé fog tartozni.

Ami áll a javakra és szolgáltatásokra, áll az eszmékre is. A filozófiai eszmék piacának nyertesei globális szakmai elismeréshez és néha hírnévhez is jutnak, de ennél földibb javakban is részesülnek konferencia-meghívások, külföldi előadó-körutak és előnyös munkaerőpiaci pozíció formájában. Megkockáztatom, hogy az eszmék piacán való vereség már nem pusztán fenyegető jóslat az európaiak számára, amely majd egyszer a távoli jövőben esetleg beteljesedhet. Különféle tudásterületeken már most vesztesek vagyunk. Ez a szomorú analízis mindenekfelett érvényes a filozófiára, és valószínűleg kevésbé érvényes más bölcsészettudományokra, mint amilyen pl. a történettudomány.

Tézisem talán kissé túlzónak vagy pánikkeltőnek tűnhet. Alátámasztása érdekében javaslom megfontolásra a következőket. Az eszmék nem mintegy platóni, testetlen formájukban áramlanak keresztbe-kasul a földgolyóbison. Fel vannak öltöztetve, és öltözetük a nyelv. Mindannyian tudjuk, hogy a világ kb. 6500 nyelve között van egy kiválasztott nyelv. Sietek hozzátenni, jó dolog, hogy van lingua francánk. Az angol nyelv mint a kommunikáció univerzális eszköze pótolhatatlan segítséget jelent és rendkívüli jelentőséggel bír a nemzetközi cserefolyamatok minden területén és minden szintjén. Aligha helyettesítheti bármilyen másik nyelv vagy kommunikációs eszköz.

Mint a világon mindennek, az angolnak mint lingua francának is ára van, amelyet persze szinte kizárólag az angol nem anyanyelvi beszélői (non-native English speakers, NoNES5) fizetnek meg.6 Előadásom további részében, amely az angol nyelv nem anyanyelvi beszélői közül kizárólag az európaiakról szól, a NoNES rövidítést az európaiaknak tartom fent.7 A NES (native English speakers) rövidítés az angol anyanyelvi beszélőket és mindazokat jelöli, akik angolszász országok egyetemein dolgoznak, míg a RoW (rest of the world) a világ többi részére vonatkozik, Európán kívül, ahol nem az angol az első nyelv.*

Annak oka, hogy a nem anglofónok fizetik meg eszméik angolba csomagolásának árát, többrétű. Először is nem természettől fogva áll rendelkezésükre a csomagolópapír, vagyis az angol nyelv. Ez azt jelenti, hogy időt és pénzt kell fordítaniuk az angol nyelv megtanulására, és aztán egyre több pénzt arra, hogy műveiket lefordíttassák vagy lektoráltassák egy anglofónnal.8 A nem angol nyelvű európai egyetemek sok fogyatkozása közül az egyik, hogy nem nyújtanak nyelvi szolgáltatásokat. Dicséretes kivétel a Helsinki Egyetem nyelvi szolgálata. Talán (remélhetőleg) vannak más kivételek is. De nem tudok egyetlen olyan német egyetemről sem, amely bármi ehhez hasonlót nyújtana munkatársai számára, holott a német kutatók angolja látványosan gyengébbnek tűnik a finnekénél. Másodszor, még ha a nem anglofónoknak valahogyan lehetőségük van is angolba csomagolni az eszméiket, ez a csomagolás a legtöbb esetben szegényesnek tűnik az eredetivel összehasonlítva. Harmadszor, ebből szinte biztosan következik, hogy a nem anglofónok inkább másodlagos szerepet fognak játszani az eszmék piacán. Legjobb esetben is (negyedszer) ők lesznek a „kistestvérek”, hisz mint az anyagi javakkal is gyakran megtörténik, a csomagolás befolyásolja a tartalmat. Tudjuk jól, hogy bizonyos műanyagok nem alkalmasak étel és ital csomagolására, mert olyan részecskéket bocsátanak ki, amelyek befolyásolhatják az adott étel vagy ital ízét. Eszmék esetében ez azt jelenti, hogy az angol vagy bármely más lingua franca bizonyos eszméket megfoszthat az optimális bemutatás lehetőségétől.

A nyelvi csomagolás e négy negatív effektusa – a későbbiekben hozzáteszek majd három még fontosabbat – annál jelentéktelenebb, minél formálisabb és minél kevésbé kulturálisan beágyazott a szóban forgó diszciplína. A matematikában és a formális logikában biztos, hogy szinte elhanyagolható. Feltehetőleg kicsit kevésbé az a fizikában és egyéb „technikai” tudományokban.9

2. Globalizált parókializmus

Sok példa van – különösen az Egyesült Államokban – a durván beszűkült percepcióra, sőt számottevő ignoranciára a világ többi részével kapcsolatban, megfejelve egy szinte természetes érdektelenséggel. A lehetséges példák végtelenéből hadd emeljek ki egy levélváltást a HOPOS (Nemzetközi Tudományfilozófia-történeti Társaság) levelezőlistájáról. Arról folyt a találgatás, hogy ki tarthatta „a legelső szemináriumot” tudományfilozófiából. 2011. március 26-án, 15:15-kor Sydney Axinn, a Temple Egyetem professzor emeritusa (az ilyeneket manapság gyönyörűen „szívességi professzornak” nevezik a Dél-Floridai Egyetemen) a következőket írta: „Amiről mint »az első … tudományfilozófiai szemináriumról« beszéltek, azt a Pennsylvaniai Egyetemen tartotta ifj. Edgar A. Singer. […] Prof. Singer tanítványai között ott ült C. West Churchman, aki később a Philosophy of Science folyóirat szerkesztője lett. Az óra kevésbé nevezetes hallgatói közé tartozott jelen sorok írója is.” Ugyanaznap negyed órával később Alan Richardson, a 19. és 20. századi filozófiatörténet jeles kutatója, így szólt hozzá a vitához: „Jegyezzük meg, hogy a kérdés, aminek […] utána próbáltam járni, az amerikai tudományfilozófia volt [kiemelés tőlem – G. W.] – tehát még ha egyet is értenénk abban, hogy Singer kurzusa volt az első, amit az USA-ban [kiemelés tőlem – G. W.] »tudományfilozófia« címen tartottak, ez nem azt jelenti, hogy másutt ne tartottak volna ugyanezen a címen vagy ennek pontos fordításával kurzusokat már jóval azelőtt is. Végül is Mach már 1895-től az induktív tudományok filozófiájának professzora volt a Bécsi Egyetemen.”

Ez a rövid levélváltás módfelett jellemző az anglofón világban, különösen az USA-ban széles körben elterjedt önelégültségre. Arra az attitűdre gondolok, amely bármit, ami méltó arra, hogy gondolkodjunk vagy beszéljünk róla, spontán módon a világ általuk belakott részén lokalizál. Csakis további reflexió következménye lehet, ha felmerül, hogy a helyzet esetleg másképp áll. Ezt a habitualizált szűklátókörűséget általában parókializmusnak nevezik. A hagyományos parókializmussal szemben – miszerint eszünk ágában sincs kilépni egyházközségünk határai közül – az új anglofón változat méltán tart számot a globalizált parókializmus elnevezésre.

Természetesen eszem ágában sincs bármiféle rossz szándékot feltételezni abban az értelemben, hogy az emberek tudatosan és explicit módon ki akarnák zárni a világ többi részét. Egyszerűen csak alig vesznek tudomást a világ többi részéről. A helyzet aligha lenne jobb, ha a finnből, a franciából vagy a németből lett volna lingua franca. Felfogásom szerint a globalizált anglofón parókializmus gyökerei abban az általános emberi habitusban rejlenek, hogy a dolgokat saját kultúránk szemüvegén keresztül szemléljük és ítéljük meg.10 Ezt az univerzális habitust a szóban forgó esetben két további komponens erősítette. Először is, szerintem nem lehet kétséges, hogy a tudományfilozófiában, illetve a filozófia, sőt a bölcsészettudományok néhány más ágában az anglofón, és különösen az amerikai túlsúly megérdemelt. Másodszor, és ezzel szoros összefüggésben, tekintettel az USA gazdasági, katonai és nézetem szerint kulturális szupremáciájára, alig találni olyan amerikait, aki azt gondolná, hogy lehetnek pozitív és figyelemre méltó fejlemények az ő felségterületükön kívül is.11 Ez annál is természetesebbnek tűnik, mivel az idegen nyelvek ismerete erősen korlátozott nemcsak általában az anglofónok, hanem a kutatók között is. Az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltjei esetében az idegennyelv-tudás kifejezetten a hazafiasság hiányának gyanúját veti fel bizonyos szavazók szemében.12 Még az a néhány kutató is, aki beszél idegen nyelveket, alig olvas és hivatkozik nem angol nyelvű publikációkra. Egy gyors pillantás bármely tudományos folyóiratban vagy könyvben megjelent, anglofón szerző által írt tanulmány bibliográfiájára statisztikailag igencsak szignifikáns igazolása lesz a fentieknek.

Most pedig szeretnék rátérni arra a kérdésre, hogy milyen hatással van az anglofón globalizáció az elméletre.

3. A globalizáció hatása az elméletre

Mint már az előző szakaszban céloztam rá, a tudományfilozófiában és néhány más területen teljesen legitim az anglofón túlsúly, függetlenül a jó néhány képviselőjénél megfigyelhető globalizált parókializmustól.

Amikor a logikai empirizmus elmenekült az Ausztriában és Németországban tomboló nácizmus elől, megkezdődött az a folyamat, amelyet a tudományfilozófia „professzonalizálódásaként” írhatnánk le, ti. a többé-kevésbé fogalmi és technikai problémákra való kizárólagos összpontosítás. Ez tekintélyes mértékben a látókör szűkítéséhez vezetett. Európai kezdetekor a logikai empirizmus be volt ágyazva egy szélesebb aufklärista mozgalomba, amely a társadalom egészére kívánta kifejteni hatását. Az Ernst Mach Társaság 1928-as megalapítása és a Bécsi Kör 1929-es kiáltványa arra utal, hogy a korai logikai empiristák szakmai tevékenységüket szélesebb társadalmi kontextusban képzelték el, és arra törekedtek, hogy kutatásaikról az érdeklődő és művelt nagyközönségnek szánt nyilvános előadásokon számoljanak be.

Ez a megközelítés teljesen elveszett, amikor a logikai empiristák az Egyesült Államokba emigráltak, és azóta sem tűnik úgy, hogy új erőre kapott volna. Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy ez bizonyos mértékig más anglofón országokra is érvényes. Hadd idézzem a néhai Michael Dummett – kiváló oxfordi analitikus filozófus, rasszizmus elleni küzdelme révén figyelemre méltó kivétel a fentiek alól – tanúságtételét a brit helyzetről:13

[Nagy-Britanniában] nagyon kevesen gondolják, hogy bármilyen praktikus értelemben közéleti elkötelezettséget kellene vállalniuk, és azt kell mondanom, ez részben hagyomány ebben az országban, és nem csak filozófusok között. Nos, pár évvel ezelőtt nagy tapasztalat volt, amikor én és néhány más olasz filozófus, és ha jól emlékszem, britek is, filozófiai cikkeket írtunk egy olasz napilapba. Nos, ez az, ami ma idehaza elképzelhetetlen, abszolút elképzelhetetlen! […] Franciaországban, és kisebb mértékben Olaszországban is, az értelmiségiektől általában, és a filozófusoktól különösen elvárják, hogy hozzászóljanak politikai és társadalmi kérdésekhez.

Dummett itt a bölcsészettudományok Európában, illetve az anglofón világban betöltött szerepe között mutatkozó jelentős különbségre utal. Az európai bölcsészettudományok egyik fő feladata a széles társadalomnak kulturális orientációt nyújtani. Hadd szóljak egy szót a filozófia finn helyzetéről. Georg Henrik von Wright (1916– 2003), a jeles finn filozófus, Eino Kaila tanítványa, nem csak széles körben csodált angol nyelvű könyveket írt. „Szakmai” munkája mellett módfelett érdekes hozzászólásokkal járult hozzá általános filozófiai és kulturális kérdésekhez, amelyeket meglátásom szerint világos és szigorú filozófiai gondolkodása ihletett, ugyanakkor mégis a nagyközönséghez szóltak. Mint Ilkka Niiniluoto felhívta rá a figyelmemet, von Wright ily módon „Finnország és a skandináv országok vezető értelmiségije lett […] az 1980-as és ’90-es években”.14 Tevékenységére csak egy példa a vietnami háború elítélése 1967-ben.15 Munkásságának ezt a részét, amely svéd és finn nyelven érthető el kötetekbe összegyűjtve, csak nagyon kis mértékben fordították le angolra, vagy bármilyen olyan nyelvre, amelyen jelentős számú ember olvas. Így bizonyos értelemben még von Wright is interiorizálta a filozófia technikai „professzionalizációját”, illetve elválasztását a kulturális kontextustól, ahogyan ez az USA-ban a logikai empirizmussal megtörtént.

A tudományfilozófia általános kultúrába való beágyazásának további példája lehet az ún. erlangeni iskola konstruktivizmusa Németországban, amelyet a matematikus Paul Lorenzen (1915–1994) és a filozófus Wilhelm Kamlah (1905–1976) alapított. Az erlangeni konstruktivizmus bátor program, amely a matematika, fizika, filozófia, sőt a politika egyfajta operacionális megalapozásával kísérletezik. Néhány szöveget angolra is lefordítottak.16 Ismereteim szerint tudomást sem vettek róluk. Ugyanez érvényes az ún. „kulturalista” megközelítéssel kapcsolatos fejleményekre is, amelyek Lorenzen egykori tanítványa, Peter Janich nevéhez fűződnek (2006). Itt a tudományban és a filozófiában kiemelt jelentőségűnek mutatkozó kulturális implikációkra és előfeltevésekre kerül a hangsúly.

A harmadik példa a történeti episztemológia. A történeti episztemológia olyan francia gondolkodókra megy vissza, mint Gaston Bachelard (1884–1962) és különösen George Canguilhem (1904–1995). Hans Jörg Rheinberger és Anastasios Brenner erőfeszítéseinek köszönhetően a történeti episztemológia európai mércével mérve bizonyos befolyásra tett szert. De túlzás lenne azt állítani, hogy belépett volna a nemzetközi, vagyis anglofón tudományfilozófia globalizált színterére. Például egyetlen, e témáról írt cikket sem tudnék felidézni a Philosophy of Science újabb számaiból.

Ebből a három példából – és bárki könnyedén továbbiakkal szaporíthatná a számukat – a következő tanulságot szűrhetjük le: a globalizáció és az ún. professzionalizáció az európaiak számára azt jelentené, hogy fel kell adniuk a filozófia és az egyéb bölcsészettudományok kulturális beágyazásának hosszú múltra visszatekintő és szerintem rendkívül fontos tradícióját. Felfoghatjuk ezt a nyelvi átcsomagolás ötödik negatív következményének a négy már felsorolt után. A kulturális beágyazottság feladása hátrány mind az érintett nemzeti kultúrák, mind a bölcsészettudományok számára. A gazdasági válság előrehaladásával az adófizetők és politikusaik kísértésbe esnek, hogy feltegyék maguknak a kérdést: miért is kell ezt az elefántcsonttorony-bizniszt finanszírozniuk? Talán nem véletlen, hogy a filozófia éppen ma Nagy-Britanniában látszik a legveszélyeztetettebbnek, ahol a legutóbbi időben legalább egy filozófia tanszéket bezártak.17 Időközben továbbiak bezárása várható, vagy már be is következett.

A tudományfilozófia e széles értelemben vett kulturális megközelítése mellett (amely már áldozatul is esett az anglofón globalizációnak) vannak az európai megközelítések között egészen konkrétan szakmaiak is, amelyekről a globalizált parókializmus gyakorlatilag úgyszintén nem vesz tudomást. Csak hármat említek meg a bizonyára sokkal több lehetséges példa közül.

Először is a nagyon érdekes olasz filozófus, Giulio Preti (1911–1972) munkásságára gondolok, akinek többek közt a tudományfilozófia izgalmas pragmatista beágyazását köszönhetjük. Szerencsétlenségünkre, úgy tűnik, egyetlen sorát sem fordították le angolra, így az észrevehetőség első szükséges előfeltétele máris nem teljesült.18 Tanítványa, Paolo Parrini példája ugyanakkor azt mutatja, hogy a fordítás szükséges, de nem elégséges előfeltétele annak, hogy egy mégoly kitűnő filozófiai gondolkodás észrevétesse magát globális szinten.19 Hadd említsem meg a lengyel filozófust, Leszek Nowakot (1943–2009) is, aki nemcsak elindította az idealizációról szóló kortárs vitát, hanem nagymértékben hozzá is járult. Ennek ellenére ritkán idézik, jóllehet munkásságának jelentős része megjelent angolul. Úgy tűnik, simán csak rossz volt a cégér: Poznañi Egyetem.20 Harmadik példám az igazság-megközelítés Theo Kuipers (2000), Ilkka Niiniluoto (1987) és mások által kidolgozott elmélete. Habár a témát élvonalbeli anglofón folyóiratokban megjelent publikációk és élénk filozófiai viták övezik, globális szinten mégsem vettek róla igazán tudomást. A helyzet egészen bizonyosan másképp állna, ha a két filozófust a Stanfordról és Princeton-ról, nem pedig Groningenből és Helsinkiből szalajtották volna.

Ezek a példák, további sok lehetséges példával együtt, amelyek arról tanúskodnak, bizonyos genuin európai megközelítések hogyan nem léptek be a globalizált nemzetközi színtérre, az átcsomagolás hatodik, nagy jelentőségű negatív hatását implikálják. Annak agendáját, hogy mi számít a filozófiában, nem Európában, hanem sokkal inkább az anglofón világban, különösen az USA-ban állapítják meg. Bárminek, ami nem illeszkedik a világ e részeinek kulturális habitusaihoz és hagyományaihoz, kevés esélye van arra, hogy észrevétesse magát.

James R. Brown (Torontóból) felhívta a figyelmem egy, az anglofón filozófián belüli hasadásra: „Sok [filozófiai] téma tökéletesen nemzetközi, ám számos etikai/politikai ügy inkább lokális. Azok a kanadai filozófusok, akik kanadai témákon dolgoznak (pl. bioetika az állami egészségügyi rendszeren belül), nem képesek publikálni az [amerikai – G. W.] »top« folyóiratokban, és rendesen szenvednek is ettől.”21 Jim Brown szerint ezt a fejleményt még intenzívebbé teszi az ún. „Philosophical Gourmet Report”, amely jogot formál egy olyan rangsor közzétételére, amely „elsődlegesen méri az oktatói gárda minőségét és elismertségét”.22 A „Gourmet Report” gólkirályai szabják meg az agendát a világ többi része számára. És nem egyszerűen csak megszabják az agendát. Pozíciójuk azt is lehetővé teszi, hogy ezt mások torkán is lenyomják, olyan jelentős a befolyásuk az ösztöndíjakra és egyetemi állásokra. Idézem a pályafutása nagy részét az USA-ban töltő Carel van Schaik zürichi primatológus levelét a témáról. Van Schaik bizonyára saját területén szerzett tapasztalataiból indul ki, de a helyzet valószínűleg nem teljesen más a filozófia területén sem:

Azt hiszem, van egy fontos stratégiai tényező abban, hogy az emberek miért viselkednek ilyen parókiális módon: ösztöndíj és állás. Azoknak írok, akiket ismerek és néha tisztelek is, de főleg azért nekik, mert ők fognak megítélni nagyobb döntések esetén, legyen szó folyóiratba szánt kéziratok elfogadásáról, ösztöndíjak odaítéléséről vagy állások meghosszabbításáról stb. A kínai nagyember, akiről senki sem hallott, nem lesz hatással az állásom meghosszabbítására, és így tovább. Persze ez a probléma is megoldható azzal, ha az értékelési oldal (ösztöndíjak, cikkek, állások) teljesen nemzetközivé válik. És amint mindenki folyékonyan beszéli a lingua francát, ez egy elérhető cél! És ha az európaiak (vagy ázsiaiak!) kiváló munkát végeznek, ezt egyszer talán a tűz önelégült urainak és őrzőinek is észre kell majd venniük.23

Az anglofónok nem pusztán az agendát, hanem néha a módszereket is meghatározzák. Íme egy példa Andreas Bieler nottinghami politikatudóstól.24 Bieler munkája java részét egy olyan módszertan szerint végzi, amelyet analitikus narratívának lehetne nevezni. Ez a módszer, megkülönböztetve a nomologikus hipotézis/konfirmáció módszerétől, nagyon alkalmasnak tűnik a történelem és társadalomtudományok széles területei számára. Amikor nemrégiben leadott egy cikket az International Organization című folyóiratnak, amelynek szerkesztőbizottsága majdnem kizárólag amerikai tagokból áll, a következő választ kapta:

Az IO szerkesztőségi ülésein az utóbbi időben ezt a témát elég alaposan körüljártuk. Olyan cikkeket várunk, amelyek a nemzetközi kapcsolatok elméleteiből levezetett hipotéziseket fogalmaznak meg, megtárgyalják az ezen elméletek és hipotézisek alapjául szolgáló szakirodalmat, a hipotéziseket empirikusan tesztelik, majd olyan eredményekkel állnak elő, amelyek előmozdítják a releváns elméleti vitákat. Az Ön írása nem felel meg ennek a modellnek.

Sajnos a filozófia anglofón szemléletét egyre jobban és jobban interiorizálták a nem anglofón Európában is: az európai konferenciák felkért előadói majdnem mindig anglofónok, gyakran a résztvevők többsége is az, és néha előfordul, hogy hiába keresünk akár egyetlen nem anglofón előadót.25 Az anglofón országokban ugyanakkor inkább szabály, semmint kivétel, nem meghívni nem anglofón előadókat. Íme egy példa a [Notizie Filosofiche] levelezőlistáról (2012. március 26.). A londoni School of Advanced Study Filozófiai Intézetének konferenciájának programjában, amelyet a University of East Angliával együttműködésben, a Mind Association támogatásával rendeztek „Filozófiai belátások” címmel, 5 brit és 4 észak-amerikai felkért előadót számoltam össze.26 Ez a válogatás azt sugallja, hogy a szervezők nem számítanak bármilyen lehetséges „filozófiai belátásra” a nem anglofónok részéről.

Érdekes – hogy azt ne mondjam: lehangoló – látni, hogyan mélyítik az európaiak a fundamentális aszimmetriát azáltal, hogy szinte szolgaian követik a terület „vezető” folyóirataiban meghirdetett legújabb divatokat. A „folyóirat” lesz az a kulcsszó, amely elvezet előadásom záró szakaszához, mely a folyóiratokkal foglalkozik, egyszersmind feltárva a nyelvi átcsomagolás hetedik negatív hatását.

4. Tudományos folyóiratok és „globalizált” bölcsészettudományok

Hadd kezdjem egy közhellyel. Annak érdekében, hogy az embert egyáltalán érzékeljék a saját országán kívül, angolul kell publikálni. Az a benyomásom alakult ki, hogy időközben ez ahhoz is szükségessé vált, hogy az embert otthon észrevegyék. Az European Science Foundation kidolgozta az ún. European Reference Index for the Humanities-t (ERIH), amely eddig két kiadást ért meg, a második 2011-es.27. Itt találhatunk linkeket, amelyek a különféle listákra mutatnak. Explicit módon le van az is szögezve, hogy „a kategóriák közötti különbség […] nem a folyóiratok minőségéről, hanem jellegéről szól”. – Ez természetesen naiv képtelenség, mivel egy INT1-beli publikációt értelemszerűen magasabbra értékelnek, mint egy INT2-belit. És mivel az angol publikációk érnek többet, a „nemzeti” publikációk egyszerűen felejthetők. A legkülönfélébb országokból mondták nekem többen is, hogy az állásokról döntő bizottságok az adott országokban már ezt az eljárást követik.] Az ERIH három osztályba sorolja a folyóiratokat: (1) nemzeti, (2) nemzetközi 1, (3) nemzetközi 2.

Az INT1-et (nemzetközi 1) úgy definiálják, mint amely „magas láthatósággal és hatással rendelkezik különféle országok változatos kutatási területein, és rendszeresen idézik az egész világon”. Az INT2 (nemzetközi 2) viszont csak „jelentékeny láthatósággal és hatással” rendelkezik, és nem igaz rá, hogy „az egész világon idézik”.

Nem akarom kritizálni a Reference Index-et mint vállalkozást. Inkább csak azokat a kritériumokat szeretném megvizsgálni, amelyek a bizottságot vezették: „Bármely folyóiratnak, amely szeretne az ERIH listájára felkerülni, kötelező értékelési sztenderdeknek kell megfelelnie: a leadott kéziratok anonim lektoráltatása (peer review), aktív nemzetközi szerkesztőbizottság […], nyitottság új szerzőkre […].”

A vezető filozófiai folyóiratok anonim lektoráltatására és „aktív nemzetközi szerkesztőbizottságára” összpontosítanék. Ami a peer review-t illeti, erről élénk nemzetközi vita folyik más tudományokban is. Az a következtetés rajzolódott ki, hogy a nem anglofónok által írott cikkeknek, amelyek az anglofón világon kívüli intézményekből érkeznek, szignifikánsan gyengébbek az elfogadásra való esélyeik. Ennek oka egyszerű: a szerkesztők és anonim lektorok többnyire anglofónok, és javarészt amerikaiak.

Végeztem némi empirikus kutatást is három kiválasztott folyóirat elmúlt 20 évéről. Megnéztem a Philosophy of Science, a The British Journal for Philosophy of Science és a Biology and Philosophy szerkesztőbizottságait és lektorait az 1990-es, 2000-es és 2010-es évfolyamokban. Jóllehet ez nem garantál kvantitatív értelemben egzakt eredményt, a számok, amelyeket találtam, reprezentatívnak tűnnek, és kiábrándítóak. Jóllehet az ERIH-index mind a három folyóiratot INT1-nek jelöli, a Philosophy of Science és a Biology and Philosophy szerkesztőbizottságai az elmúlt 20 évben nem mutatnak szignifikáns változást túlnyomóan anglofón összetételüket illetően. A Philosophy of Science szerkesztőbizottsága 1990-ben 40 emberből állt, ebből 2 volt nem anglofón; 2000-ben 55 embert találunk, közöttük 4 nem anglofónt és 1 RoW-t, míg 2010-ben a 44 tagból 2 nem anglofón. A nem anglofón anonim lektorok aránya szintén minden esetben 10% alatti. 2010-ben például 182 lektort találunk, köztük 13 nem anglofón. A Philosophy of Science-hez hasonló jelenségeket észlelhetünk a Biology and Philosophy-ban is, míg a The British Journal for Philosophy of Science esetében azt látjuk, hogy mind a mai napig kizárólag anglofónok a szerkesztőbizottság tagjai, miközben a 2010-es év 252 anonim lektorából vagy 17 nem anglofón akadt.28

Azt hiszem, jogos azt mondani, hogy a nem anglofónok és még sokkal inkább a RoW-k marginalizálva vannak ebben a három, az ERIH-index által INT1-ként rangsorolt folyóiratban. Nem sok „nemzetköziséget” látok ezekben a szerkesztőbizottságokban. Következésképp megfigyelhető egyfajta strukturális inkorrektség ezekben a folyóiratokban a reménybeli nem anglofón szerzőkkel szemben, és biztos, hogy ez más folyóiratokra is érvényes, amelyeket nem ellenőriztem.29 Kivétel a német hátterű Erkenntnis, melynek szerkesztői mind a mai napig németek. A szerkesztőbizottság túlnyomórészt nem anglofónokból áll. Ám ki tudja, milyen okból, az Erkenntnist INT1-ként rangsorolja az ERIH-index tudományfilozófiai szekciója, míg a filozófiai szekcióban csak INT2 lett.30 szerkesztőbizottságnak” tekintenek, hiányozhat az Erkenntnis esetében.]

A történettudomány területén az ERIH-index kb. 1000 folyóiratot ismer. Megnéztem vagy harmincat az INT1 kategóriából. A kép némiképpen eltér a filozófiában tapasztalttól. A történelem területén az INT1 számára megfogalmazott irányelvek betartása alól például nemcsak angol, hanem francia vagy német nyelvű folyóiratok is mentesülnek. Ám egy, a filozófia területén tett megfigyelésem a történettudományra is érvényesnek tűnik. Minden brit vagy amerikai történettudományi folyóirat túlnyomórészt vagy kizárólag anglofón szerkesztőbizottsággal rendelkezik, miközben csak nagyon kevés európai folyóiratnak vannak kizárólag egynyelvű szerkesztőbizottságai. Íme két ragyogó példa a történettudományi folyóiratokra: French History és German History, mindkettő az Oxford University Pressnél jelenik meg. Az ember azt várná, hogy csak akad pár francia vagy német tag a szerkesztőbizottságban. Nem éppen ez a helyzet. A French History szerkesztőbizottságában 18 anglofón és 1 francia történészt találunk. Nincs ez nagyon másként a German History esetében sem.

5. Mit kellene tenni?

A bölcsészettudományok területén általam is elismert anglofón vezető szerep szerintem nem igazolja a dominancia jelenlegi szintjét, és nem teszi megengedhetővé, hogy az agendát szinte kizárólagosan az anglofónok szabják meg. Hogyan változtathatnák meg a nem anglofónok ezt a szituációt, amely megítélésem szerint nem méltó és nem kielégítő? Hadd tegyek néhány javaslatot.

(1) Meg kellene próbálnunk olyan korán megtanulni angolul, amilyen korán csak lehet. Ez nem egyszerűen egyéni szándék és elhatározás, hanem nyilvános struktúrák kérdése is, különös tekintettel az iskolákra. A kontraproduktív nyilvános struktúrákra az egyik legjobb példa a filmszinkronizálás. Persze tudom, hogy az emberek jobban szeretik a szinkronizált filmeket és tévésorozatokat, mint a feliratozottakat, mégis azt hiszem, óriási butaság, hogy olyan nagy európai országokban, mint Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország, a filmeket és tévésorozatokat szinkronizálják, csak mert a szinkron költségei könnyedén megtérülnek. Bárki, akinek lehetősége volt nem szinkronizáló országban élni, tanúsíthatja, amit én az utóbbi években Hollandiában és Finnországban tapasztaltam: hogy szinte minden fiatalabb ember, a bolti pénztárostól a filozófia szakos hallgatóig, kiválóan beszél angolul. Tehát íme a javaslatom: le a szinkronnal!31 Senki nem vitatja, hogy csakis angolul kitűnően tudó emberek vannak abban a helyzetben, hogy sikeresen publikáljanak anglofón folyóiratokban. Ráadásul az élő tudományos eszmecserékben többségünk esetlen benyomást kelt anglofón barátainkhoz képest. Ez nem csoda, mert nemcsak a kérdésekkel és problémákkal kell megküzdenünk, hanem a nyelvvel is, amelyen válaszolnunk kell rájuk.

(2) Tudatában kellene lennünk annak, hogy nem elégséges kizárólag nagy gondolatokat előállítani; el is kell adnunk őket. A nyelvi aszimmetriától el is tekintve, a nem anglofónok egészében nézve rossz eladók. Másképp fogalmazva: az európaiak, különösen amerikai kollégáikhoz viszonyítva, statisztikailag szignifikáns módon egyszerűen szánalmasan prezentálják munkásságukat. A primatológus Carel van Schaik a következő megfigyelést tette:

Az utóbbi időben elmentem néhány filozófiai tanácskozásra Európában, és arra lettem figyelmes, hogy sok európai filozófus módfelett nem attraktív módon mutatja be a munkáját. Egy sűrű, számtalan előadással terhelt konferencián nagyon erősen kell ám koncentrálni, hogy rájöjjünk, mit is akar mondani az előadó, és az ember ilyenkor könnyen feladja, és inkább azokra az előadásokra figyel, amelyeket könnyű követni! Tehát egy további lehetséges válasz [ti. az én cikkemre – G. W.] az lehetne, hogy vegyük rá a kontinens lakóit, hogy jobb előadásokat tartsanak, és ezáltal nagyobb hatásuk legyen!32

(3) Harmadik javaslatom az egyetemi rendszert érinti. A független oktatói és kutatói pozíció elérését a legtöbb európai országban sok évnyi, néha több évtizednyi asszisztensi vagy ehhez hasonló szolgálat előzi meg, amely bizonyos esetekben egyfajta szolgai szerepet jelent. Ez módfelett improduktív, mivel a legjobb teljesítményre általában 50 alatt képes az ember. A professzoroknak nem arra kellene törekedniük, hogy önnön intellektuális klónjaikat állítsák elő, hanem inkább független, kritikai szellemeket, az anglofón szisztémában szokásos normának megfelelően, ami nélkül nincs tudományos kreativitás. Ennek strukturális előfeltétele a tenure track rendszer bevezetése,* amelyet az USA-ban már hosszú ideje használnak. Tekintettel a jó néhány európai ország egyetemein uralkodó belső korrupcióra, nepotizmusra és kliensrendszerre, ki kellene zárni annak lehetőségét, hogy valaki azon az egyetemen kezdje meg tenure track karrierjét, ahonnan a PhD-jét szerezte. Az állások nyílt piacára lenne szükség, akárcsak az USA-ban.

(4) Összehasonlítva az élvonalbeli amerikai egyetemekkel, az európai egyetemek súlyosan alulfinanszírozottak. Vegyük a Harvardot, a maga 21 225 hallgatójával.33 A „működésre fordított teljes költség”, amint azt a „Harvard Egyetem 2010 költségvetési évre szóló finanszírozási jelentése” írja (18. o.), az adott évre 3 729 582 000 dollár.34 Ez a 2012. március 31-i árfolyam szerint 2 794 583 251 eurónak felel meg. Németország Baden-Württemberg tartományában 9 egyetem és más tudományos intézmény35 költségvetése a 2011. évre együttvéve is 150 millió euróval kisebb ennél az összegnél: 2 636 302 000 euró. A baden-württembergi hallgatók száma ugyanakkor 2010 novemberében 294 362 volt. Ez azt jelenti, hogy Baden-Württemberg kevesebb, mint 9000 eurót költ egy hallgatóra, összehasonlítva a Harvard hallgatónkénti 131 664 eurójával. Attól tartok, hogy más európai országok („Oxbridge” valószínűsíthető kivételével) számai sem döntően jobbak. Természetesen nem minden amerikai egyetem olyan gazdag, mint a Harvard, de elég világosan látszik, hogy az élvonalbeli intézmények működési költségei messze felülmúlják mindazt, amit Európában tapasztalunk. Ha ebből a financiális aránytalanságból indulunk ki, mely a top amerikai intézmények javára mutatkozik, végső soron döbbenetes, amilyen teljesítményt az alulfinanszírozott európai egyetemek ennek ellenére is kiizzadnak magukból.

(5) Az angol nyelven történő publikálás csak szükséges előfeltétel a globális ingerküszöb áttöréséhez. Aktív kapcsolatépítés is szükséges hozzá. Ez a két szükséges előfeltétel azonban még együttes alkalmazás esetén sem elégséges. Elkerülhetetlenek a csalódások. Akik csalódottnak érzik magukat, azoknak vigaszul szolgálhat a tudat, hogy a globalizáció előtti időkben sem volt mindig elég a tudományos minőség ahhoz, hogy érzékeljék és elismerjék az embert, más szóval mindig voltak fel nem ismert zsenik. Úgy érzem, hogy lehetetlen olyan ösvényt találni, amelyen az ember elkerülheti az angol nyelven történő publikálást. A nagyobb európai országok (Franciaország, Németország) tartós ellenállása felfogásom szerint kontraproduktív és kudarcra ítélt.36

(6) Nekünk, nem anglofónoknak, amennyire csak lehetséges, tartózkodnunk kellene attól, hogy a bölcsészettudományok világát a globalizált parókializmus szemüvegén keresztül nézzük. Vannak érdekes és néha kifejezetten izgalmas fejlemények a mi országainkban is, amelyek globálisan nyomot sem hagynak. Ezek észrevételéhez az szükséges, hogy figyeljünk arra, mi folyik más, nem anglofón országokban, ahelyett, hogy a kocsi elé szaladt nyuszikaként bután fixírozzuk a globalizált parókializmus világából érkező legújabb revelációkat. Európai szinten kialakított kutatási hálózatok felhívhatják a figyelmünket, hogy nem anglofón barátaink milyen teljesítményeket tettek és tesznek le az asztalra. Ennélfogva az európai szintű projektek módfelett kívánatosak. Bár ne lennének a European Science Foundation és valószínűleg más európai intézmények bürokratikus procedúrái oly végtelenül fárasztóak, improduktívak és idegölőek!

Fordította Tamás Ábel

 

Bibliográfia

Butts, Robert E., James Robert Brown, eds. 1989. Constructivism and Science: Essays in Recent German Philosophy. Dordrecht: Kluwer.

Clavero, Miguel. 2010. „Awkward wording. Rephrase”: linguistic injustice in ecological journals. Trends in Ecology and Evolution 25: 552–553.

Coniglione, Francesco. 2010. Realtà e astrazione. Scuola Polacca ed epistemologia post-positivista. Rome: Bonanno.

Fara, Rudolf, Maurice Salles. 2006. „An interview with Michael Dummett: from analytical philosophy to voting analysis and beyond”, London: LSE Research Online. http://eprints.lse.ac.uk/archive/00000552 (hozzáférés: 2015. 08. 07.).

Fumerton, Richard A. 1999. „Logical Positivism”. In The Cambridge Dictionary of Philosophy, ed. Robert Audi, 514–516, 2nd edition. Cambridge: Cambridge University Press.

Galavotti, Maria Carla, Elisabeth Nemeth, Friedrich Stadler, eds. 2014. European Philosopy of Science – Philosophy of Science in Europe and the Viennese Heritage, Dordrecht: Springer (Vienna Circle Institute Yearbook).

Janich, Peter. 2006. Kultur und Methode: Philosophie in einer wissenschaftlich geprägten Welt. Frankfurt: Suhrkamp.

Kaila, Eino. 1926. Die Prinzipien der Wahrscheinlichkeitslogik. Turku: Turun Suomalainen Yliopisto.

Kuipers, Theo. 2000. From Instrumentalism to Constructive Realism: on Some Relations between Confimation, Empirical Progress, and Truth Approximation. Dordrecht: Kluwer. McWorther, J. 2012. „When Does Speaking a Foreign Language Get a Candidate in Trouble?” In The New Republic, January 23.

Mahoney, T. J. 2001. „The Problems of English as a Foreign Language in Professional Astronomy”. In Organizations and Strategies in Astronomy, ed. A. Heck, 185–192. Dordrecht: Kluwe.

Niiniluoto, Ilkka. 1987. Truthlikeness. Dordrecht: Reidel.

Parrini, Paolo. 1998. Knowledge and Reality: An Essay in Positive Philosophy. Dordrecht: Kluwer.

Parrini, Paolo, Luca Maria Scarantino, eds. 2004. Il pensiero fiosofico di Giulio Preti. Milano: Guerini.

Uebel, Thomas. 2011. „Name ist Schall und Rauch? On Naming a Revolutionary Philosophy”. In Philosophy of Science in Europe – European Philosophy of Science and the Viennese Heritage. Maria Carla Galavotti, Elisabeth Nemeth, and Friedrich Stadler eds. Dordrecht: Springer (Vienna Circle Institute Yearbook) (előkészületben).

Van Parijs, Philippe. 2002. „Linguistic Justice”. Politics Philosophy Economics 1: 59–74.

Van Parijs, Philippe. 2007. „Europe’s Linguistic Challenge”. In The Language Question in Europe and Diverse Societies, eds. Dario Castiglione, Chris Longman, 215– 251. Oxford: Hart.

Wolters, Gereon. 2003. „Carl Gustav Hempel – Pragmatic Empiricist”. In Analytical and Continental Aspects of Logical Empiricism, eds. Paolo Parrini, Merrilee H. Salmon, and Wesley C. Salmon, 109–122. Pittsburgh: University of Pittsburgh Press.

 

Jegyzetek

  1. Az elnevezés Eino Kalla finn filozófustól származik (1890–1958), lásd Kaila 1926. Az irányzatnak vannak más elnevezései is: „logikai pozitivizmus”, „neopozitivizmus”. Ám szerintem Kaila „logikai empirizmusa” a legjobb név, mivel a logikai empirizmus a filozófiai gondolkodás két, addig egymástól elválasztott területét egyesíti egy új, hatékony filozófiai eszköz formájában: a jó öreg empirizmust és formális logikát.
  2. Ezt a passzust javarészt innen veszem át: Wolters 2003, 109 sk.
  3. A vonatkozó szócikk a verifikációs kritériumot is a brit empirizmusra vezeti vissza.
  4. Hozzá kell persze tennem, hogy a „logikai pozitivizmus” szócikk alatt megadott hivatkozások az olvasót többek közt Thomas Uebel ragyogó „Vienna Circle”-jéhez is elirányítják. Ha vetünk egy pillantást a Dictionary szerkesztőbizottságára, 26 anglofón és 2 nem anglofón tagot találunk.
  5. A rövidítés forrása Clavero 2010, 552. Kiejtésként a „nones”-t részesítem előnyben.
  6. Ha szabad erről még egy megjegyzést: az egynyelvű anglofónok is megfizetik ennek az intellektuális árát (talán anélkül, hogy tudnának róla), már ha elfogadjuk Wittgenstein tézisét, miszerint a nyelvek megértése és az életformák megértése elválaszthatatlanok egymástól.
  7. Érdemes tudni, hogy az egyszerűség kedvéért a Nagy-Britannián és Írországon kívüli egyetemeken dolgozó angol anyanyelvűeket is NoNES-nek számítják.
  8. Cikkem anglofón olvasója feltehetőleg már korábban észrevette, hogy megspóroltam azt a pénzt, amelyet a szövegem anyanyelvi lektorral történő átnézetésére szántam volna. Hálásan elismerem ugyanakkor, hogy egy angolul kitűnően tudó RoW sokat dolgozott azon, hogy egy korábbi verziót angolosabbá tegyen. Azóta viszont további kiegészítésekkel károsítottam a szöveget.
  9. Mahoney (2010) az asztronómia területén érzékel hasonló problémákat. A brit parlament weboldalán (http://www.publications.parliament.uk/pa/cm201011/cmselect/cmsctech/writev/856/m26.htm, hozzáférés: 2015. 08. 04.) találhatunk egy, a tudományos cikkek anonim lektorálásáról (peer review) szóló szöveget, „Written evidence submitted by the Academy of Social Sciences (PR 26)” címmel. Az „anonim lektori vélemények gyengeségei” között hiába keressük a nem angol nyelvű világból érkező publikációkkal szembeni előítélet megemlítését. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy legalább tudomás vétetik a nem anglofón világról: „Az anglofón világon kívül a cikkek anonim lektoráltatása kevésbé domináns, jóllehet a gyakorlatok közelítenek ehhez a normához”.
  10. Jegyezzük meg, hogy a RoW-k a nem anglofónokat is gyakran – és gyakran jogosan – vádolják parókiális „eurocentrizmussal”.
  11. Ez az attitűd Nagy-Britanniában 2004-ben kormányzati politikává emelkedett: a diákok 14 éves koruktól abbahagyhatják az idegennyelv-tanulást. Mint arra számítani is lehetett, a fiatalok nagy arányban valóban abba is hagyták, és pl. francia helyett a „vallási nevelést” választották. További információkért lásd http://www.independent.co.uk/news/education/education-news/the-language-crisis-in-british-schools-2061211.html (hozzáférés: 2015. 08. 05.).
  12. Vö. McCorther 2012. A gyanúsítottak Huntsman és Romney voltak, a két egykori mormon misszionárius: az egyikük kínai, a másikuk francia nyelvtudása miatt.
  13. Lásd Farra–Salles 2006, 10.
  14. Személyes közlés, 2012. február 11.
  15. Ezt az információt egy angol nyelvű, megindító memoárból veszem, amelyet von Wright egy finn hallgatója, Lars Hertzberg írt. A finn Wikipedia „Georg Henrik von Wright” szócikkében mutat rá egy link.
  16. A különféle megközelítések általános áttekintése angol nyelven: Butts–Brown (eds.) 1989, bár a politikai dimenzió tárgyalása nélkül.
  17. A keele-i tanszékre gondolok.
  18. Preti munkásságának bemutatásához (olaszul olvasók számára) többek közt lásd Parrini–Scarantino (eds.) 2004.
  19. Vö. pl. Parrini 1998.
  20. Aki olvas olaszul, mind a lengyel tudományfilozófiáról, mind Nowak munkásságáról kiváló áttekintést talál itt: Coniglione 2010. Francesco Coniglione volt egyébként az, aki Nowak jelentőségére felhívta a figyelmem.
  21. Hálásan köszönöm Jim Brownnak, hogy felvilágosított a „Gourmet Report” negatív hatásáról.
  22. Lásd http://www.philosophicalgourmet.com/ (hozzáférés: 2015. 08. 05.).
  23. Carel van Schaik közlése, 2012. március 20.
  24. Személyes közlés, 2012. február 3.
  25. Beszédes példa erre a konferencia-policyre, amit egy angol nyelvű körözvényben lehetett olvasni: „A német tudományfilozófiai társaság, a »Gesellschaft für Wissenschaftsphilosophie (GWP) e.V.« első nemzetközi konferenciája”, amelyre 2013 márciusában kerül sor. A német tudományfilozófiai társaság eme alapító eseményén – amely nevében is kerüli a „német” jelzőt – hét „kiemelt előadót” (keynote speaker) találhatunk: 4 anglofón, 1 görög, és végül 2 német.
  26. Lásd http://philosophy.sas.ac.uk/about/news/ip-philosophical-insights-21-23-june-2012 (hozzáférés: 2015. 08. 06.).
  27. Lásd http://www.esf.org/index.php?id=4813 [hozzáférés: 2015. 08. 07.; a szerző által eredetileg megadott link már nem elérhető – A ford.]. Itt találhatunk linkeket, amelyek a különféle listákra mutatnak. Explicit módon le van az is szögezve, hogy „a kategóriák közötti különbség […] nem a folyóiratok minőségéről, hanem jellegéről szól”. – Ez természetesen naiv képtelenség, mivel egy INT1-beli publikációt értelemszerűen magasabbra értékelnek, mint egy INT2-belit. És mivel az angol publikációk érnek többet, a „nemzeti” publikációk egyszerűen felejthetők. A legkülönfélébb országokból mondták nekem többen is, hogy az állásokról döntő bizottságok az adott országokban már ezt az eljárást követik.
  28. Van némi bizonytalanság ezekben a számokban. Nem minden anonim lektort ismerhetek. Ebből fakadóan mindazokat, akiknek világosan angol nevük van, anglofónként kategorizáltam. A többi, számomra ismeretlen nevet pedig leellenőriztem az interneten. Ez a kis bizonytalanság ugyanakkor nem befolyásolja az általános eredményt.
  29. Van Parijs 2002 és 2007 tárgyalják az inkorrektség-kérdést. Köszönöm Werner Callebaut (Konrad Lorenz Institute for Evolution and Cognition Research) segítségét, hogy felhívta a figyelmemet van Parijs és Clavero cikkeire.
  30. Az utóbbi 20 évben az Erkenntnis szerkesztőbizottságában az anglofónok száma kb. 25% és 45% között oszcillál. El lehetne azon tűnődni, hogy vajon az Erkenntnis leértékelése INT2-re az ERIH-index filozófia-szekciójában nem áll-e esetleg összefüggésben azzal, hogy a bizottságban nincs anglofón többség. Tehát amit az ERIH szerzői „aktív nemzetközi [tehát túlnyomórészt anglofón – G. W.] szerkesztőbizottságnak” tekintenek, hiányozhat az Erkenntnis esetében.
  31. Vö. Van Parijs 2007, 226 skk.
  32. Carel van Schaik (Zürich) közlése (2012. március 20.).
  33. Vö. angol Wikipedia, „Harvard University” szócikk.
  34. Elérhető itt: http://finance.harvard.edu/files/fad/files/ 2010fullreport.pdf (hozzáférés: 2015. 08. 07.).
  35. Köztük olyan nagy és régi intézmények, mint a Freiburgi, a Heidelbergi és a Tübingeni Egyetem költséges orvostudományi karai.
  36. A HOPOS levelezőlistán küldött egyik levél szerint (2012. január 13.) épp most indítanak egy új, kétnyelvű (francia és angol) folyóiratot Lato Sensu – Revue de la Société de philosophie des sciences címmel. Erősen kétlem, hogy a francia nyelven írott cikkeket el fogják olvasni az anglofónok. Épp most néztem meg a Philosophy of Science első 2012-es számát. 9 cikk sok hivatkozásából egyetlen egy sem mutat nem angol nyelvű publikációra. Szerintem ez a találat meglehetősen reprezentatív, és attól tartok, hogy lato sensu a Lato sensuban megjelent publikációkra is érvényes lesz. – Ettől függetlenül érdekes megfigyelni, hogy a francia tudományfilozófiai társaság nevéből hiányzik a „francia” jelző, akárcsak mutatis mutandis a német megfelelőjéből.

* A tanulmány eredeti megjelenésének adatai: Bullettino della Società Filosofica Italiana N. S. 208 (2013), 3–18.

* A könnyebb olvashatóság kedvéért a fordítás során a rövidítéseket feloldottam, a NES-t a szerző által is szinonimaként használt „anglofón”, a NoNES-t a „nem anglofón” formulával. A RoW rövidítést – éppen brutálisan kifejező mivolta miatt, amely része a tanulmány retorikai hatásának – megtartottam. (A ford.)

* Az amerikai egyetemeken bevett, az oktatók teljesítményét követő ellenőrzési rendszer, amelynek pozitív (és nem feltétlenül bekövetkező) végkimenetele az állandósított professzori állás. (A ford.)

  1. Az elnevezés Eino Kalla finn filozófustól származik (1890–1958), lásd Kaila 1926. Az irányzatnak vannak más elnevezései is: „logikai pozitivizmus”, „neopozitivizmus”. Ám szerintem Kaila „logikai empirizmusa” a legjobb név, mivel a logikai empirizmus a filozófiai gondolkodás két, addig egymástól elválasztott területét egyesíti egy új, hatékony filozófiai eszköz formájában: a jó öreg empirizmust és formális logikát.
  2. Ezt a passzust javarészt innen veszem át: Wolters 2003, 109 sk.
  3. A vonatkozó szócikk a verifikációs kritériumot is a brit empirizmusra vezeti vissza.
  4. Hozzá kell persze tennem, hogy a „logikai pozitivizmus” szócikk alatt megadott hivatkozások az olvasót többek közt Thomas Uebel ragyogó „Vienna Circle”-jéhez is elirányítják. Ha vetünk egy pillantást a Dictionary szerkesztőbizottságára, 26 anglofón és 2 nem anglofón tagot találunk.
  5. A rövidítés forrása Clavero 2010, 552. Kiejtésként a „nones”-t részesítem előnyben.
  6. Ha szabad erről még egy megjegyzést: az egynyelvű anglofónok is megfizetik ennek az intellektuális árát (talán anélkül, hogy tudnának róla), már ha elfogadjuk Wittgenstein tézisét, miszerint a nyelvek megértése és az életformák megértése elválaszthatatlanok egymástól.
  7. Érdemes tudni, hogy az egyszerűség kedvéért a Nagy-Britannián és Írországon kívüli egyetemeken dolgozó angol anyanyelvűeket is NoNES-nek számítják.
  8. Cikkem anglofón olvasója feltehetőleg már korábban észrevette, hogy megspóroltam azt a pénzt, amelyet a szövegem anyanyelvi lektorral történő átnézetésére szántam volna. Hálásan elismerem ugyanakkor, hogy egy angolul kitűnően tudó RoW sokat dolgozott azon, hogy egy korábbi verziót angolosabbá tegyen. Azóta viszont további kiegészítésekkel károsítottam a szöveget.
  9. Mahoney (2010) az asztronómia területén érzékel hasonló problémákat. A brit parlament weboldalán (http://www.publications.parliament.uk/pa/cm201011/cmselect/cmsctech/writev/856/m26.htm, hozzáférés: 2015. 08. 04.) találhatunk egy, a tudományos cikkek anonim lektorálásáról (peer review) szóló szöveget, „Written evidence submitted by the Academy of Social Sciences (PR 26)” címmel. Az „anonim lektori vélemények gyengeségei” között hiába keressük a nem angol nyelvű világból érkező publikációkkal szembeni előítélet megemlítését. Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy legalább tudomás vétetik a nem anglofón világról: „Az anglofón világon kívül a cikkek anonim lektoráltatása kevésbé domináns, jóllehet a gyakorlatok közelítenek ehhez a normához”.
  10. Jegyezzük meg, hogy a RoW-k a nem anglofónokat is gyakran – és gyakran jogosan – vádolják parókiális „eurocentrizmussal”.
  11. Ez az attitűd Nagy-Britanniában 2004-ben kormányzati politikává emelkedett: a diákok 14 éves koruktól abbahagyhatják az idegennyelv-tanulást. Mint arra számítani is lehetett, a fiatalok nagy arányban valóban abba is hagyták, és pl. francia helyett a „vallási nevelést” választották. További információkért lásd http://www.independent.co.uk/news/education/education-news/the-language-crisis-in-british-schools-2061211.html (hozzáférés: 2015. 08. 05.).
  12. Vö. McCorther 2012. A gyanúsítottak Huntsman és Romney voltak, a két egykori mormon misszionárius: az egyikük kínai, a másikuk francia nyelvtudása miatt.
  13. Lásd Farra–Salles 2006, 10.
  14. Személyes közlés, 2012. február 11.
  15. Ezt az információt egy angol nyelvű, megindító memoárból veszem, amelyet von Wright egy finn hallgatója, Lars Hertzberg írt. A finn Wikipedia „Georg Henrik von Wright” szócikkében mutat rá egy link.
  16. A különféle megközelítések általános áttekintése angol nyelven: Butts–Brown (eds.) 1989, bár a politikai dimenzió tárgyalása nélkül
  17. A keele-i tanszékre gondolok.
  18. Preti munkásságának bemutatásához (olaszul olvasók számára) többek közt lásd Parrini–Scarantino (eds.) 2004.
  19. Vö. pl. Parrini 1998.
  20. Aki olvas olaszul, mind a lengyel tudományfilozófiáról, mind Nowak munkásságáról kiváló áttekintést talál itt: Coniglione 2010. Francesco Coniglione volt egyébként az, aki Nowak jelentőségére felhívta a figyelmem.
  21. Hálásan köszönöm Jim Brownnak, hogy felvilágosított a „Gourmet Report” negatív hatásáról.
  22. Lásd http://www.philosophicalgourmet.com/ (hozzáférés: 2015. 08. 05.).
  23. Carel van Schaik közlése, 2012. március 20.
  24. Személyes közlés, 2012. február 3.
  25. Beszédes példa erre a konferencia-policyre, amit egy angol nyelvű körözvényben lehetett olvasni: „A német tudományfilozófiai társaság, a »Gesellschaft für Wissenschaftsphilosophie (GWP) e.V.« első nemzetközi konferenciája”, amelyre 2013 márciusában kerül sor. A német tudományfilozófiai társaság eme alapító eseményén – amely nevében is kerüli a „német” jelzőt – hét „kiemelt előadót” (keynote speaker) találhatunk: 4 anglofón, 1 görög, és végül 2 német.
  26. Lásd http://philosophy.sas.ac.uk/about/news/ip-philosophical-insights-21-23-june-2012 (hozzáférés: 2015. 08. 06.).
  27. Lásd http://www.esf.org/index.php?id=4813 [hozzáférés: 2015. 08. 07.; a szerző által eredetileg megadott link már nem elérhető – A ford.
  28. Van némi bizonytalanság ezekben a számokban. Nem minden anonim lektort ismerhetek. Ebből fakadóan mindazokat, akiknek világosan angol nevük van, anglofónként kategorizáltam. A többi, számomra ismeretlen nevet pedig leellenőriztem az interneten. Ez a kis bizonytalanság ugyanakkor nem befolyásolja az általános eredményt.
  29. Van Parijs 2002 és 2007 tárgyalják az inkorrektség-kérdést. Köszönöm Werner Callebaut (Konrad Lorenz Institute for Evolution and Cognition Research) segítségét, hogy felhívta a figyelmemet van Parijs és Clavero cikkeire.
  30. Az utóbbi 20 évben az Erkenntnis szerkesztőbizottságában az anglofónok száma kb. 25% és 45% között oszcillál. El lehetne azon tűnődni, hogy vajon az Erkenntnis leértékelése INT2-re az ERIH-index filozófia-szekciójában nem áll-e esetleg összefüggésben azzal, hogy a bizottságban nincs anglofón többség. Tehát amit az ERIH szerzői „aktív nemzetközi [tehát túlnyomórészt anglofón – G. W.
  31. Vö. Van Parijs 2007, 226 skk.
  32. Carel van Schaik (Zürich) közlése (2012. március 20.).
  33. Vö. angol Wikipedia, „Harvard University” szócikk.
  34. Elérhető itt: http://finance.harvard.edu/files/fad/files/ 2010fullreport.pdf (hozzáférés: 2015. 08. 07.).
  35. Köztük olyan nagy és régi intézmények, mint a Freiburgi, a Heidelbergi és a Tübingeni Egyetem költséges orvostudományi karai.
  36. A HOPOS levelezőlistán küldött egyik levél szerint (2012. január 13.) épp most indítanak egy új, kétnyelvű (francia és angol) folyóiratot Lato Sensu – Revue de la Société de philosophie des sciences címmel. Erősen kétlem, hogy a francia nyelven írott cikkeket el fogják olvasni az anglofónok. Épp most néztem meg a Philosophy of Science első 2012-es számát. 9 cikk sok hivatkozásából egyetlen egy sem mutat nem angol nyelvű publikációra. Szerintem ez a találat meglehetősen reprezentatív, és attól tartok, hogy lato sensu a Lato sensuban megjelent publikációkra is érvényes lesz. – Ettől függetlenül érdekes megfigyelni, hogy a francia tudományfilozófiai társaság nevéből hiányzik a „francia” jelző, akárcsak mutatis mutandis a német megfelelőjéből.
Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.