Az emberélet útjának felén
        Túl is van káosz, célszerű nyitottan
        Eltévelyedni, útvesztők terén
Nem vagyok túl jó, odáig jutottam,
        Mint ezerkilencszáznyolcvan nyarán:
        Táskám a vonatablakon kidobtam.
Nem láttunk túl a laktanya falán,
        Bár átjárásunk volt, a lázadásunk
        Hamar elült, nem volt egy hurrikán.
Számít, hogy sírt vagy fedezéket ásunk,
        Homokzsákot rakunk a víz köré,
        Hogy szét ne hordja azonnal a házunk,
S míg emelkedik a vízszint, a lé,
        A parton állva várjuk, hogy megáll,
        Vagy túlcsordul benne az emberé,
És utolér a parttalan halál?
        Nem számított, hogy győz a félelem,
        Hogy védtelenek vagyunk, úgy talál
Fedezék, fegyver nélkül, hirtelen,
        Derült égből a villámló parancsnok
        Ideig-óráig volt idegen,
Gyorsabban ismerős lett, mint a mancsok
        A vályútér teázó-asztalán.
        Ellenszegültem, nem kívántam rangot,
Sem rendet, bennünk sem volt rend talán,
        Hogy megtaláljuk, nem segített senki,
        Hogy élen járjunk, főleg nem. Csupán
A rendetlenség volt a rend. Kimenni
        Nem tudtunk, csak belül merészkedett
        Ki rémidentitás gyanánt a semmi.

Világot védő homogenitás
        A századunk egy úton tartó elve,
        A párttal-néppel-egy-út-entitás,
Legyen bár annyiféleképp rühellve,
        Élenjáró századot úgy teremt,
        Mint pakli: legyen jól összekeverve.
Egyenként jött, egyenként megjelent,
        Egyenruhába bújt a sok civil,
        Kinek fogalma sincs, hogy mi a rend,
Ha stokit lát, már attól bepisil,
        De beszarni csak akkor fog, ha kint
        Hagy mindent, ami fontos bent, s ha ír,
Se tudja, hogy miért, az én-kabint
        Miképpen hagyja el a semmiért.
        A stréberséggel túllőttem megint,
Nem fogtam fel időben, hogy kimért
        És kimérő is egyaránt fogoly,
        S ha megszívatnak is, az istenért,
Csak funkcióöröm, magánpokol.
        Míg élenjáró századot akar
        A százados, s mindenki gyakorol,
A század és tagszervezet bizarr
        És formabontó terven dolgozik,
        Hogy szabadulna, mindent kiagyal,
Programba szedve civil vágyait.
        Civilszagot érez a százados,
        De gondolja, bedobja a csalit,
Nagy lesz az osztó, és a hányados
        Eltörpül majd a hozadéka mellett.
        Testvér-tagszervezet? Csodálatos.
Meg kosárlabda-parti? Ja. Ez kellett.
        Feltételem: a körletrend legyen
        Száz százalék. Jóváhagyom a tervet.
Naivak voltunk, vagy csak hirtelen
        Felindulásból lettünk mániásak?
        Úgy raktunk rendet, mintha szerelem
Fűtene minket, úgy várnánk a társat,
        Jöjjön be hozzánk, üljön le közénk,
        Dolgoztunk híven, egyikünk se fáradt,
Itt szép a boldog, s boldog, aki szép.
        Körletrend? Ez a szar? Egy óra múlva
        Visszajövök. Ugye tudják, miért?
Még mindig azt hittük, hogy átfordulhat,
        Jóindulattá válik az ígéret.
        Nem értik? Maguk semmit se tanulnak?
Még egy óra. Leköltözik a körlet
        Az udvarra. Akár csak idefent,
        Úgy álljon lent is minden. Időt mérek.
Levittünk stokit, vaságyat, a rend
        Szépen alakult, fel is söprögettünk,
        Egy falevél a földön nem pihent,
És jött a százados, örült helyettünk.
        Öt perc késés. Mit képzelnek maguk?
        Civil bagázs. Megbánják még a tettük.
Itt más a rend. Maguk rá a tanúk.

Tanúk voltunk, tanultunk valamit,
        De alighanem másképp értelmeztük.
        A százados geci. A dinamit
Nem robban kisebbet. Azt sérelmezzük,
        Hogy szavát szegve kibaszott velünk.
        Bár nem így írtuk, kicsit átneveztük
A csúnya szavakat, volt emberünk,
        Ki jogásznyelven írta le, a lényeg,
        Kilép a KISZ-ből tagszervezetünk.
A kollektív kilépés durva vétek.
        Országos botrány, hogyha kiderül.
        Ez zendülés, elvtársak, ez már tényleg
Több a soknál. Hát ezért menekül
        Mindenki innen, mert a civil szellem
        Mételyezi a népet legbelül.
Ha így tesz a jövő értelmisége,
        Elvtársaim, akkor nincsen jövőnk.
        Megosztjuk őket. Meglátjuk, mivé lesz
A nagy fellángolás, ha mi jövünk.
        Bejött az ezredparancsnoki kar
        Pártvonala, na és a főnökünk,
Egyenként kérdezték meg: Mit akar?
        Mindenki előtt mondja ki. Ugye,
        Belátja, tévedett? Mondja hamar!
Hamar történt, nem volt fél óra se,
        A kollektív kilépés semmivé lett.
        Négyen maradtunk kint. Ma már mese,
De akkor ebből lett a kurvaélet.
        Sajnos nincsenek jogász-szavaim,
        Hogy szebben írjam körbe a benn-létet.
Százados funkcióöröm, amin
        A századosunk átvezetett minket.
        Merényi hozzá képest, uraim,
Polgári fikció. A semmi szintet
        Lépett, leselkedett kivül-belől,
        Egyenként mindenkit magához intett.
Enyém vagy. Nekem mindenki bedől.

Akkor dőlt be a rendszer, amikor
        Az élenjárás is csak fikció lett.
        A civiltempó annyit szavatol,
Mint füstölt hátsó csülökkel a sólet.
        Nem lesz kóser. Csupán az élvezet,
        Ízlelőbimbóink elégülése,
Mi előre és nem félre vezet.
        A százados magunkra hagyott minket.
        Inkább saját levükben főjenek,
Engedély nélkül elhagyni a szintet
        Úgysem lehet. Nem bottal ver a semmi,
        Üressé válik lassan a tekintet,
Már mindegy, kimenni vagy nem kimenni,
        Szíved ürese, nézd csak, gyakorol,
        Egyszerre, menetütemben kezd verni
a civil terv, az Iskola, Sehol,
        Bébé, Merényi, Medve, semmi-ág,
        Arcodba csap, és egyre csak okol
A nincs, a lesz, a széthulló világ,
        Hogy veled együtt úgyis leszerel,
        Csak még egy árvíz, homokóra-gát,
Sínek melletti táska. Túl leszel.