Általában nem érdekelnek az ilyesmik, de ez pont jókor jött. Az akció lényege az volt, hogy a vásárolandó mosógép műszaki adataitól függően akár 45 ezer forintot is lehetett kapni. Vissza nem térítendő összeget. Nem magát a pénzt, hanem azt, hogy az összeget beszámítják az új árába. Voltak kikötések, maximumot legfeljebb csak akkor lehetett igényelni, ha ilyen 3 pluszos, A kategóriás, hú, de kurva energiatakarékos gépet kértél. Mondtam Ágotának, csináljuk. Úgyis épp akartunk venni egy újat. Ami minőség, az olyan 100 ezer körül van, ha ebbe adnak 45-öt, tök jó, csináljuk. Várj, megnézem a telefonomat, mi pityog. Azt hittem, a fizetésem jött meg, de nem. Csak Ágota üzent, reggel óta várja a szerelőket. Rég ott kéne lenniük. És rég meg kellett volna jönni a fizetésemnek is.
Szóba került a dolog egy családi ebédnél, még Ágota faterja is kedvet kapott. Mikor a régi, kimustrált gépe kilehelte a lelkét, használtat vett helyette, de az is beszart. Az öreg alapvetően olcsó dolgokat vásárol, szenvedélye a spórolás. Minél kevesebbet költ, annál jobban érzi magát. Viszont most kivételesen kedvet kapott egy beruházáshoz. Kicsit azért győzködni kellett, de végül is elég simán rászánta magát. És pont Baranya megyében kezdődött a program, ahol lakik. Ügyfélkapun keresztül kellett jelentkezni, készült is rá, hogy majd nap-közben beadja az igényt. Megnyitották reggel 8-kor az ügyfélkaput, aztán délben be is zárták. Kész, Baranya full megtelt, ennyi volt. Az öregnek addigra még ki se volt töltve a lapja. De legalább mi megtudtuk, hogy észnél kell lennünk.
8-10 oldalas nyomtatványt töltöttem ki, nem is volt olyan egyszerű. Ilyen kérdés, olyan kérdés, mindenféle műszaki adatot be kellett írni a leadandó készülékről. Mekkora fordulatszámon működik, mekkora az áramfelvétele, mennyi szén-dioxidot bocsát ki, azt írták, ezeken múlik, mekkora összeget lehet kapni. Még a centrifuga fordulatszáma is kellett. Volt figyelmeztetés is, miszerint ha később módosítani kívánjuk az adatokat, akkor meg kell újítani a szerződést. Nagyon pontosan írtam be mindent, nehogy kipottyanjunk.
Reggel 8-kor, amikor megnyitották az ügyfélkaput, egy gombnyomással leadtam a jelentkezést. 10-kor be is zárták, Pest megye megtelt. És megnyertünk a 45 ezer forintot! Várjál, megnézem, mi pityog. Ez se a fizetésem. Ágota bosszankodik, még mindig nem jöttek a szerelők. A pénzemet három napja kellett volna utalniuk. Lehet, hogy ki vagyok rúgva? Így? Meg se kapom az utolsó fizetésemet? Most raktak ki három embert a cégtől, kábé így, szó nélkül, egyik percről a másikra. Mehetek megint utcazenélni, ha ez lesz.
Szóval a 45 ezret megkaptuk, hurrá, oké, a nehézség csak az volt, hogy az a típus, amit megjelöltünk, időközben lekerült a listáról. Telefon, érdeklődés. Nagy nehezen elértem, akit kellett, semmi gond, mondta, nem kell szerződést módosítani, ha egy hasonlóan környezetbarát típust választunk helyette. 10 év jótállás lesz a motorra, ez is fasza. Kaptunk egy időpontot, be kellett menni aláírni.

A kis hercegnőmmel érkeztem, nem tudtam megoldani nélküle, én voltam vele egész nap, néha van ilyen, Ágotának sokat kell benn lennie a munkahelyén. Azt hittem, percek alatt végzünk, ehelyett másfél órás procedúra vette kezdetét. Frissen alkalmazott húszéves kiscsaj foglalkozott az üggyel. Nagyon nehezen szedte össze a papírokat. Nagyon nehezen nyomtatta ki. Tanácstalankodott, kérdezgette a kollégáit, fogalma nem volt semmiről. Végül odanyomott elém egy halom papírt. És miután aláírtam az összeset, mellékesen megkérdezte, nem akarok-e extra biztosítást kötni. Már indulóban voltunk, de megálltam, ami hiba volt, mert a kiscsaj beindult, onnantól már rendkívül olajozottan pörgette a szavakat. Arra ki volt rendesen képezve. Felvetette, mi van, ha a gyerek véletlenül összetör valamit, mondjuk a dobokat. 1 évre összesen 4000 forint lenne pluszban rá az extra biztosítás. Jó, ezen ne múljon, belementem. Ez újabb 20 perces ügyintézést jelentett. Utána hosszasan egyeztettük, mikor tudnák kihozni a gépet. Megbeszéltük a szerdát, kértem, hogy délután 3-ig mindenképpen érkezzenek meg a szállítók, mert el kell mennem.
A szerződés értelmében a lecserélni kívánt mosógépet szakszerűen szétszerelve, szállítható állapotban kellett előkészíteni. Hajnaltól ezzel foglalkoztam, kihúztam mindent, lecsavaroztam, szétszereltem, még ki is takarítottam, ott volt szépen a sarokban, várta, hogy elvigyék.
Fél 2 körül lett egy rossz érzésem. Ágotának korábban, ő már fél 1-kor idegeskedett, telefonált a munkahelyéről, hogy mi van már. Semmi nem volt. Várj, megnézem, ki pityog. Nem a fizetésem, Ágota az. Nem tudom, hívjam fel őket? Na, a lényeg, hogy 3 óra után 1-2 perccel magamhoz vettem a telefont. Kinéztem már korábban a futárszolgálat számát, hiszen rutinos vagyok, számítottam rá, hogy fel kell hívnom, és hát így is lett.
Unott hang. Hallo.
Mondom, ez és ez vagyok, várom a szállítókat, 3-ig ígérték, itt ülök, elmúlt 3, nincsenek sehol.
Nagyon sok a kiszállítanivaló, egyébként meg csak körülbelüli időpontot mondtak.
Nem, nem körülbelüli időpontot mondtak, ott, helyben megbeszéltem a hölggyel, 3-ig, ezt beszéltük meg.
Uram, ilyen esetekben még az se biztos, hogy aznap egyáltalán ki tudjuk vinni.
Ne szórakozzon velem, maga nem oszthatja be az én időmet, az nem úgy van, hogy ha jön egy csomag a postáról, akkor kiveszek egy szabadnapot, gondolja már végig, hova vezet ez.
Azt mondja, ő nem tud mit csinálni.
Megpróbáltam rávenni, nézzen utána, mi a helyzet.
Jó, megnézi, mi a rendelésszám. Csönd. Aztán azt mondja, ja, ezt nem visszük ki ma.
Hogyhogy nem hozzák ki? Mi az, hogy nem hozzák ki ma?
Mert két tétel szerepel a szállítólevélen, és ebből csak az egyik jött be. Míg a másik be nem érkezik a raktárba, addig nem szállítják ki az egyiket.
És ezt mióta tudja, kérdezem.
Kis csend. Aztán azt mondja, úgy két napja.
Két napja.
Két napja.
Maga két napja tudja, hogy én ma hiába fogok itt ülni.
Hát ők nem tudnak mindenkit felhívni.
És mi ez a másik tétel?
Azt ő nem tudja.
Hogyhogy nem tudja?
Nem tudja, nincs odaírva.
Próbálok higgadt maradni. Abban a székben, mondom neki, ahol maga ül, az a dolga, hogy most azonnal felhívja őket, és megkérdezi, mi az a másik tétel.
Erre neki nincs ideje.
Márpedig én vagyok az ügyfél, maga meg fogja kérdezni.
Erre azt mondja, na, akkor ezt a beszélgetést itt fejezzük be.
Meg ne próbálja letenni a telefont.
Meglepődik.
Meg ne próbálja, mondom neki. Közölte az automata, hogy minőségbiztosítási okokból a beszélgetést rögzítik. Maga most felhívja őket, és amikor megtudta, mi a helyzet, akkor visszahív. Akkor is visszahív, ha nem tudott meg semmit.
Nem nagyon tudott mit lépni. Jó, megnézem, mondta pár másodperc múlva.
Letettem, hívtam Ágotát, akinek eszébe jutott valami: talán az extra biztosítás szerepel külön tételként. De hát hogy külön tétel? Kötvényt küldenek? Szerződést? Papírokat? Ez lenne a külön tétel?
Nem vártam meg, hogy visszaszóljon az unott ember, hívtam én. Egy normálisabb figura vette fel, mondom neki is, hogy ez és ez vagyok, várjuk a gépet, nem jön, nem tudni, milyen tétel hiányzik, a kollégája most nyomozza, de az az ötletünk támadt, hogy esetleg az extra biztosítás szerepelhet másik szállítandóként.
Nem, nem, mondja, miután hagyta végigmondani a mondandómat, a kolléga időközben már kiderítette, mi a másik tétel, épp akart hívni. Ami nem jött még meg, az az ajándék mosókapszula.
Ajándék mosókapszula.
Igen, igen.
Elnézést, mondom, ha kicsit vehemensebb voltam esetleg az előbbiekben, de a kollégája sajnos nem volt túl segítőkész. Viszont ezt nem értem.
Ajándék mosókapszula jár minden új géphez. Ezek gyakran késnek. Karácsony előtt például másfél hónapig nem szállítottunk ki mosógépeket. Több raktárunk van, általában az történik, hogy a mosókapszula az egyikbe érkezik, a mosógép meg a másikba. Ez nem lenne baj, a baj az, hogy nemigen létezik kommunikáció a raktárak között.

Nézze, mondom, nyissunk új lapokkal. Én most még itthon vagyok. Nem kérek ajándék mosókapszulát. Mosógépet kérek. Azt viszont gyorsan, mert el kell indulnom. Fél 5-ig itthon tudok maradni. Holnap se jó, holnapután se jó, egész héten nem jó. A régi mosógépet szétszereltem, ahogy kérték. Már nem tudjuk használni. Kell az új, van itt egy kisgyerek, muszáj mosni. Hozzák ki még ma, nem kell kapszula.
Utánanéz, hátha tehet valamit.
Várj, nézem a pityogást. Ez se az. Holnap rákérdezek. Ágota nyaggat, várja a szerelőket, de mit csináljak én itt, ha nem jönnek, reklamáljak innen? Miért nem hívja őket?
Na, folytatom. Visszahívott a normálisabbik perceken belül, minden oké, van egy szabad autó, fél 5-ig ki tudják hozni.
Nagyszerű, hú, kiváló, de kurva jó.
Negyedóra múlva csörgött is a telefon, már a szállítók hívtak, hogy pontosan hova kell jönniük. Milyen irányból a legegyszerűbb. Mondjuk, szerintem van GPS-ük, de mindegy. Megérkeztek rendben, jönnek be, lerakják a mosógépet. Nézegetem, körbejárom, nem hiányzik-e semmi, oké, megvan minden, szép, fasza, sikerült.
A szállítólevelet írjam alá, kéri a fiatalabbik, van toll is nála, írom.
Várj, ezt felveszem. Szia, Ágota. Nem tudom, hívd fel őket, nem tudok mit csinálni, én meg a fizetésem miatt idegeskedem. Ne engem hívj, őket hívd.
Na, folytatom. Szóval átvettem a papírokat, megköszönték, indultak.
Állj, hova mennek, kérdezem.
Miért, mi van még, kérdezi az egyik.
A régi mosógép.
Azzal mi van?
Azt el kéne vinniük.
El kéne vinni? Ők erről nem tudnak.
Hogyhogy nem tudnak?
Azt senki nem mondta.
De hát ez egy csereprogram. Nekem ezt a gépet le kell adni. Hivatalosan. A csereprogram értelmében vállaltam, hogy a nagyon szigorú paraméterek mentén megjelölt gépemet az új gép átvételekor átadom maguknak.
Igen?
Ez a csereprogram lényege. Maguk a csereprogram keretében hozták ki ezt a szép, új mosógépet.
Hát azt nekik nem mondták.
Idekészítettem a régit, le van szerelve.
Néznek egymásra. Csend. Jó, mondja végül az idősebb, akkor elvisszük. Megfogja, a másik is megemeli, indulnak.
Állj, mondom.
Leteszik. Most mi van?
Nem kellene erről valami papírt írni?
Milyen papírt?
Mondjuk egy olyat, amivel igazolni tudom, hogy átadtam a gépet.
Minek az?
Az imént aláírtam egy papírt, miszerint átvettem az új gépet. Ezzel igazolhatják, hogy valóban átadták. Nekem pedig arról kéne egy hasonló igazolás, hogy átadtam maguknak a régit.
Hát ők ezt nem tudják.
Várjanak egy kicsit. Megint hívom a szállítócéget, hál Istennek a normálisabbik fej veszi fel. Mondom neki, itt állunk ezzel a problémával. Az urak nem tudják, mi a teendő.
Jó, persze, hozzák el, mondja. Semmi gond, hozzák csak el, mondja meg ne-kik.
De, mondom, nem kellene egy papírt kapnom?
Ja, nem, nem.
De, mondom, ne vicceljen, én egy nagyon hosszú dokumentumot töltöttem ki márkanévvel, gyártási évvel, centrifuga-fordulatszámmal, széndioxid-kibocsátással, hogy milyet fogok leadni.
Ja, hát az nekik mindegy, csak darabszámra kell, hogy meglegyen.
Jó, ha így, így, nyilván ezt is rögzíti az automata, nekem van akkor hivatkozási alapom.

Elvitték. Nem tudom, mit hogy könyveltek el, senki nem bolygatott semmit utána. Beüzemeltük az új gépet, faszán működött. Ágota azért írt egy dörgedelmes levelet, háborgott benne az elbaszott időről, meg hogy miként lehetne forintosítani a bosszúságainkat, szót ejtett a felesleges adatkitöltésekről is. Akkor hagyta abba, amikor kint felsikoltott a kis hercegnőm. Nem tudtuk, mi van, rohantunk a kertbe. Néhány meztelen csigától ijedt meg.
Elszaporodtak, idegesítő volt, próbáltunk utánanézni, van-e valami módszer a kiirtásukra. Ágota talált valami szert az interneten, amivel ha beszórja az ember a kertet, úgy halnak meg a csigák, hogy előtte eltűnnek, elmásznak vagy elpárolognak, a lényeg, hogy nem lesznek a kertben halott egyedek. De azt a szert Magyarországon nem lehet kapni. Rendelni viszont lehet, Angliából. Azt írták, 4-5 nap alatt megérkezik. Fasza, megrendeltük.
Időközben vásároltam interneten mást is, Németországból fejhallgató-szivacsokat, meg egy karbonszálas hegedűvonót. Szeretek a gyereknek játszani, de haknivonónak is teljesen jó, adódhat még úgy, hogy pénzt kell keresnem vele.
Eltelt egy hét. Nem jött se csigairtó, se a vonó a szivacsokkal. Telefonok. Sajnos, még nem érkeztek meg. Másnap megint. Sajnos még most se. És még háromszor. Nem húzom, eltelt egy újabb hét. Várj egy kicsit, a pityogást nézem. Ágota idegeskedik. Mindjárt felhívom, hogy az illetékeseknél reklamáljon. Nem tudunk mosni, ha nem szerelik meg.
A rendelésnél tartottam. Magamban már lemondtam minden tételről, amikor egyszer csak látom az ablakból, hogy gördülget a házunk felé egy futárkocsi. Indulok ki nagy boldogan, biztos az irtószer lesz, azt kértem előbb, úgy lenne logikus. A futár kiszáll, kis zacskót tart a kezében.
Jónapot, Angliából jött a csomag, ugye?
Csodálkozik. Nem.
Akkor a vonó lesz, de hát az nem lehet, nem fér bele, talán külön küldik a szivacsot, kiderül mindjárt, aláírok, búcsúzom, beviszem a zacskót a lakásba, kibontom. Az ajándék mosókapszula.
Három nap múlva megint azt látom az ablakból, hogy futárkocsi közeleg, fasza, nyilván most jött meg a csigairtó, másik ember száll ki, a kezében kis csomag.
Jónapot, Angliából?
Nem.
Németországból?
Nem.

Beviszem, kibontom. Folteltávolító, ugyancsak a mosógépesektől. Az is ajándék. Másnap ismét autó érkezett, megjött végre a meztelencsigairtó, a következő napon pedig egy ugyanolyan kocsival, csak másik emberrel a karbonszálas vonó, meg a szivacsok. Tökéletes boldogság, csigát azóta se láttunk, a vonó jobb, mint amilyennek gondoltam, ha úgy alakul, csodás lesz az utcára, ha nem, akkor csak otthon szól szépen vele a hegedű. A szivacs is hibátlan. Minden jól alakult.
Mindössze a mosógéppel van baj. A kétéves kis hercegnőm ma reggel dühében szétverte a dobot. Remélem, helyben javítható, pénzbe elvileg nem kerülhet, bőven garanciális még. Várj, megnézem, ki pityog. Nem a fizetésem, Ágota írja, hogy megjöttek végre a szerelők. Már éppen hozzákezdett egy dörgedelmes levél megfogalmazásához. Sok haszon nem származik ezekből az irományokból, de őt megnyugtatja, ha kiadja a dühét.
Másfél hónapja érkeztek meg a küldemények. El is felejtettük már az egészet. Tegnap délelőtt én voltam otthon a gyerekkel, látom az ablakból, hogy futárkocsi közeledik a ház felé. Nem rendeltünk semmit, elképzelni nem tudtam, mit hoznak. Kis zacskóval szállt ki a futár, még oda se értem, már nyújtotta a tollat.
Itt kérném aláírni.
Honnan jött, kérdeztem.
Csak innen Budapestről.
Megálltam valahogy, kibírtam, nem bontottam ki a kertben, bevittem a lakásba.
Ajándék mosókapszula érkezett egy kis levél kíséretében, amelyben udvariasan elnézést kérnek a megrendelt folteltávolítóval kapcsolatos késlekedésért. Bíznak benne, hogy örömünkre szolgál a kompenzálásként küldött kapszula-meglepetés, és biztosítanak arról, hogy a közeljövőben pótolni fogják a mulasztást. Várj, megnézem a pityogást, hátha a fizetésem.