ősz lehetne

olyan

mint egy leépülő város

maradék romantikája

megtévesztő jellegű

rövid kánikulából párolgó

bágyadt konyhameleggel

éjszakára már

fagypont alá higgadással

 

puszta formalitásból

szórványosan

levelek hullanak

ilyenkor

eldobott csikkek

zsebkendőgalacsinok közé

régi beidegződéssel

a feleslegesség

frissen megszokott nyugalmával

 

az idill kikísérletezése

lehetne egy vevő

mind megértőbb testtartása

vagy a termék közönye

amivel kapcsolatban

elvétve

még elhangzanak kérdések

pedig már a korábbi alkalmakkor

sem volt készleten

 

a környezeti tényezők

fogyatkozó intenzitását

lehet majd tavaszias alkonynak

indokolatlan csüggedésnek

költői túlzásnak

is tekinteni

összképükről nyugodt szívvel

tagadható lesz

hogy az volna a realitás

 

a házak

a fák egy bizonyos hányada

a még be nem zárt boltok

strapabíró megrongált útjelző táblák

továbbra is állni fognak

széttárt kezek joviális értetlensége

üzeni majd hogy mégis mi baj lenne

azért nincs

még vége a világnak