Szálak a szőnyegemből

G. István László: repülő szőnyeg című műve alapján

Szekszárdi platán

(leoninus hexameter)

Halkak a hajnali lombok, eláztak a barna harangok,

roncsokat ingat az ágvég, fordul a földre az árnyék.

Horzsol

(szpondeiadzón, harmadtrochaikus metszet)

Feltámadni. A szó rossz, harcias, értelmetlen.

Irgalom. Ez meg durva. Akár a daróc, csak horzsol

N.R.E.R.B

(hexameter+daktilikus csonka tetrameter)

Néki a nő csigaház, moha, rózsaöl. Őre a tolvaj

holdi vizeknek, agát, s gabonás hús.

Fényét, alga homályát, így, kiterítve csodálja.

Almafa testét széthasogatja.

Csésze

(khalkuszi disztihon)

Hűlt csészémben a zacc embrionális, egér?

Bár tarajos, de madárformájú, csőre rovátkolt.

Látni se bírom e jelt, csorgatok új feketét.

Most oldódik a rossz, vagy csak magasabbra rakódik?

Bögre

(daktilikus tetrameter)

Két süni itt ül a bögre pocakján.

„Gondol az Úr ránk” ez van alájuk

írva. Ezért vigyorognak ezek! Hiszen

oly könnyű lehet ülni a mázas

isteni szók tetején, mikor ősz jön.

Mozart

(lírai daktilus+kitharódia)

Mozart szól, takarítok, a polc lepakolva.

Mély levegőt vesz, ahogy porolom. Hagyom így

könyvei, képei nélkül, amíg leülök kicsit

és adok még kakaót a zenére. Mozart

jön, pakolászik a polcaimon, kihajítja

bőrbe kötött haragom, keretes bosszúm,

majd portalaníthat a dob, hegedű, klarinét.

Fókaaszony

(alkmáni versszak)

Mert soha annyira boldog nem voltam. Soha. Kórház,

zöld szoba, gyűrt lepedő, aranyóránk

Állj meg perc, sutyorogtam a magzatlé csutakosnak.

Szájam alatt dobogó kutacsának

illata pont oda vitt, hol a fókaruhám levetettem.

Sziklatetőre, alattam a víz nőtt.

Ősz

(ötlábú teljes, hatlábú csonka daktilus)

Itt van az ősz, beszökött a piszok, s konokon bút

ont, hisz energiavámpír. Jobb csak a domb tetején

ülve figyelni amint hegedül, s ledobálja a

rongyait. Úgy el akarja hitetni velünk azt, hogy

múlni gyönyörteli, édes akár a gyümölcsei.