Vetésben állok, bokáig süllyed
a lábam, míg a szám jár, de amit mondok, aligha
ér el hozzád. Egyre beljebb jutunk
mégis, dísztelen, praktikus mozdulatokkal halad

a munka. Amit tejjel üzentek,
rozsdára fordítom, amit bőrrel, azzal inkább csak
eljátszok az árnyékban, akár egy
bontókéssel a kíváncsi hentesgyerekek. Innen,

ebből a mélyülő pontból nézlek,
minden erőmmel próbálom elképzelni, hogy kihűlsz.
Ez már a torlódás persze, ilyen
is lehet, érkezik sorban minden, kréta és aszfalt,

salak és sebbenzin. Kitisztított
szavakat forgatsz, amíg én belekiáltok néhány
homályos mondatot a délután
kannájába, majd óvatosan ráhúzom a fedőt.