Pontosabban tudod

Nem is tudom, meséltem-e már, Beregszászban
kezdtem el beszélni. Addig a nagy gonddal
kifejlesztett, leleményes módszeremet alkalmazva
megfogtam nagyapám kezét, s addig húztam,
mutogattam, amíg lassacskán megértette, befőttet
szeretnék enni. Most kezemben kezed, beszélnem
felesleges, nálam pontosabban tudod, miről hallgatok.

Szép volt

Szép volt, mondta édesanyám, halott apám arcára gondolva,
a kórházban nem is engedte nővéremnek, hogy később megnézze újra.
Szép volt, ezt ismételgette legtöbbször,
meg azt, hogyan ültették karosszékbe apámat, milyen szépen
magyarázták: Villányi bácsinak jobb lesz így.
Abban a karosszékben halt meg apám,
már nem tudták újraéleszteni, s míg feküdt kiterítve,
szépnek látta édesanyám, akárcsak először, Beregszászban.

Hangosan köszönni

Az autójavító vállalatnál tanultam meg hangosan
köszönni, ahol ha átsétáltál volna az udvaron,
füttyögés kísér. Tizenhárom éves lehettem, apám
elintézte a nyári munkát, vele és kollégáival
tízóraiztam az olaj illatában, sokáig azért irtóztam
a sajttól, mert az egyik szerelő, késével vastagon
szeletelve, két pofára zabálta minden nap.
Beléptem a zajos csarnokba, nyilván bólintottam,
s a melósok kiküldtek, jöjjek be újra, köszönjek
olyan hangosan, hogy hallják. A végét várva
tébláboltam át a munkaidőt, gondosan tisztogattam
az alkatrészeket a benzinnel teli teknőben,
igazán pozitív élményt csak a pultok fölé
tűzött meztelen nők látványa jelentett.
Azóta viszont boltban, kocsmában, bicikli
vagy villanyszerelő műhelybe lépve hangosan
köszönök, hogy senkinek se jusson eszébe kiküldeni.

Évek óta

Lassanként szóra nyitottam volna számat,
de közelébe érve rájöttem,
aki fogadná köszönésemet, már évek óta halott.

Szabadulásra alkalmas

Egyetlen május 1-jén született költészet. A gimnazista lányok
tornagyakorlatot mutattak be a városháza előtt, s eleredt
az eső. Nem részletezem, mi mindenre derült fény.
A dísztribün elvonul az udvariasan integető tömeg előtt,
képzeltem a következő évben. Gyerekként apámmal
mentem, zászlók, táblák, no meg Marx, Engels és Lenin
arca alatt, egyszer édesanyámmal is, láthattam a gyárat,
ahova három műszakban járt csomagolni a pilótakekszet,
s az ünnepre való tekintettel teletömte zsebemet édességgel.
Abban az évben, amikor kézilabda csapatunk megnyerte
a városi bajnokságot, ahogy egy kapushoz illik, fekete
mezt húztam, de a gyülekezés helyén, az idegen iskolában
ezt nem nézték jó szemmel, másikat adtak rám. Dühömben
a vécébe húzódtam, ott vártam ki, hogy elinduljon a menet,
csakhogy időközben rám zárták a kaput, nehezen találtam
szabadulásra alkalmas ablakot, másztam, mint egy igazi betörő.
Utoljára Csernobil felé lépegettem, nem tudva az asszonyról,
akit két évtized múltán hallgattam veled, halva született
fia mentette meg életét, magába gyűjtötte az összes mérget.