Fontosabb dolgok

Nem bíz a sorsra mindent a felszállás előtt,

tart magánál ún. kézipoggyászt, fontosabb

dolgokkal. Már fönt, igen magasan, azért

lopva megtapogatja, inkább csak megszokásból.

Úgy érzi, üres, nincsen benne semmi. Azon

csodálkozik, hogy nem lepődik meg.

Attól viszont szédülés fogja el,

hogy képtelen visszaemlékezni,

mit rakott bele indulás előtt, egyáltalán,

minek kéne benne lennie.

Az élet

Kő alá tapad, lapul levél alatt,

gyíknyi résbe ér, fut az élet sötétbe –

árnyékban marad.

Tart valamitől, tart valahova.

Tündökléssel játszik, fénnyel,

bókol csillámnak, sugárnak,

csak cicomáz, sminkel az élet.

Ha vége van, kiderül, mitől, hova.

S hogy valaki másnak adja ki magát.

Leggiero ma non troppo

Lemértem. Van egy szabvány háromszög-

vonalzóm, azzal. (Miért huszonnégy

centiméter, nem értem.) Á négyes

papíromról keresztbe lelóg. Pont

másfél centit erre is, arra is,

ha középre teszem éppen. De van

más is, amit nem értek, úgy értem,

könnyen félreértem, hogy érti más.

Legszebb az egészben, hogy az, amit

elnéztem, benne volt inkluzíve,

mondjuk, egy lehetséges olvasat,

nem hibás, csak az autoritás

nem hagy békibe: vajon jussom-e

tudni alanyi költői jogon,

mi volt előbb, én vagy valami más

a szómban, mivel leírom magam.

Mérek a végén is egyet. Ezek

a tíztagú sorok tizenhárom

centi hosszúra nyúltak (átlagban),

kéziratomban, hatvan forintos

golyóstollal. Most még fogalmam sincs,

mit írtam bele, mi mindent. Ahogy

látom, nem ártana neki egy kis

elnézés, újra. Elnézést kérek.