(a tárgyalás berekesztése)

1. Eltávolodni a tárgyiasság kezdete, hátralépni. Elhagyatva lenni, sőt, annál kegyetlenebb. Mindig beleélő olvasóra vágytam, akinek számára tét az olvasás. Ezért szül ellenszenvet a nőirodalom, mert a játékosságban is benne foglaltatik a felelősség az olvasó iránt. A befejezésnek mindig távlati jellege van. Nem hagyhatom, hogy így legyen.

2. Az írás mindig csak utószó maradhat. Megvolt az eszményi prológus, bele van rögzítve az írás testébe, oda van írva rád, most jól megírtad magad! Minden betűd elárul téged, és mutatja, hogy milyen gyönge anyag vagy. Jó volt a gyönyör eddig, töltekeztem veled, de túl sok volt benned a fordulat. Ami javíthatatlan, azt nem lehet összefogni. Elgyötört test, megtépett ruha. Egy megszabdalt történet, s egy megszabadult.

3. Amikor megkezdődik a hátralépés, azáltal születik meg a forgatókönyv. Állítólag a forgatókönyvből kilépés feltételeként. A forgatókönyvnek létté való csúsztatása azoknak mondhat valamit, akik csak saját magukkal számolnak, és nem hisznek a mások által előidézett váratlanságban. Közülük kerülnek ki a test megvetői. Máris áldozata vagyok írásomnak: szövegnőm elszenvedője egy jelenkori passiójátéknak, ahol nem vár rá feloldozás. Ez lenne a nőhősiség? A nőhősiség eleve magába foglalja a szenvedést, s a szenvedéssel való azonosulást, és a tehetetlenséget is? Valamit elveszek a nőktől: a testben való igazulást. Károsítom őket. Megbocsáthatatlan.

4. Érthetetlen vagy, az értelmetlenség ami távolodásra késztet. Írásod megfejthetetlen, obskurus irat, apokrif. Szétírod a testet, hogy elveszti azt, ahogy önmagában lenne. Szétírod, szétbeszéled, s fő erényed a javíthatatlanság. Nem tudok többet kihozni belőled, hiába, ami formátlan az formálhatatlan. Túláradsz, te olvashatatlan.

5. A tárggyá válás a tárgyalással kezdődik. A nőtesthez kapcsolódó esztétikai élvezetet átörökítettem. Miért tagadnám meg? Miért mondanék le a testről való beszédről? Miről beszélne egy testetlen test? Ezt nevezik a lelkek találkozásának, nyilván. A hátralépés a tárggyá válás kezdete, s ez nemcsak a nőket érinti. Hátraléptél tőlem, és idegen vagyok számodra. Idegen vagyok, távolodsz. Távolodó távozz. Ne akarj használni, kérlek.

6. Hát senki nem mondta, hogy csak én tettelek azzá, ami kevés is vagy? Hogy nélkülem nem létezel, csak mert megláttalak? S hogy egy nő nem szeret túlságosan? Vagy túlságosan, csak ha én akarom? Hogy egy fél-férfi vagy, csak egy tévedés? Hát senki (na, erre válaszolj), hogy milyen is egy igazi nő?

7. A nemi adottság önmagában még nem képes az elkülönítésre, a tárggyá alakítás az absztrakcióból indul ki, annak feltételezéséből, hogy nem test a nő, hanem idegen, amely veszélyforrás a számomra, fenyegetett vagyok. A fenyegetettség esztétikai élvezetté való átfordítása felold engem a kiszolgáltatottság alól, képessé tesz testnélküli objektumként szemlélni a nőt, amelyet bekebelezhetek. Feldarabolhatom, kiszakíthatok egyes részeket a formából, és összerakható igényeim szerint. A bekebelezés során a táplálék sorsa tét nélküli, csak saját testem védelme vonhat határt, félelem a megtorlástól.

8. Tajtékos betűk, zavart tipográfia, hullámot vetnek a sorok. Ez vagy te. Nem én karistoltam össze a lapot, s ha igen, mit számít, hisz engedted. Várj, felírom rád még utolszor: íme a nő, aki élvezi e rendet. Neked a szenvedés öröm, örömhozó vagyok, valld meg.

9. A távolodás által válik múzeumi tárggyá a nő. A múzeumok mindig magukban hordozzák a tárgyak leválasztására irányuló kísértést. A holt anyag szemléletének virtuális élvezete a birtoklás szenvedélye. Ezért lehetséges veszteséget okozni képrombolással. A nő esztétikai élvezete azonban egész másnemű. A megszólítottság élményén túl éppen a birtoklás hiányának kellene fokoznia azt, hogy a nő önmagából ad valamit, aminek nincs köze a csereforgalomhoz, sem a vagyonhoz fűződő monomániához.

10. Engem az átlátszóság nyűgözött le mindenkor. Ha előszámlálom mit szerettem benned, csak arcod egyetlen íve marad föllebbezhetetlen. Milyen hasonítatlanul tisztább a férfitest. Alulmaradsz: hol túl sok, hol túl kevés. Csak így tudtál élvezetem tárgyává lenni: szükség volt erre az izgató formátlanságra. Az igazi művészet azonban nem silányodik hozzád.

11. A tárgyalás berekesztése megmutatta, hogy a test történetének a Másik csak nukleáris epizódja lehet. A nők által írt irodalmat ért egyik vád, hogy bennük a testek történetének létezik közös folytatása. És ez lehetetlen.

12. Szöveged szétcsúszik, mondataid széttartanak, egy hasíték a testen, és már írónőnek képzeled magad. Azt hiszed a lét iszonyata, mi megérint a fölhantolt testben? Dehogy! Ami megörökítendő rajtad, az nekem kompozíciós probléma csupán, s széppé teszi szenvedésedet az objektív, örülj! Ládd, ahogy a test befordul, nem nagyobb kihívás számomra, mintha köveket vennék fel kamera obszkurámmal. Kitakart seb és test-írás. Emeld fel csuklód és én megmutatom a rettenet képét. Gyönyörű!

13. A fölismerhetetlenség révén érkezik meg a megszabadulás. Esetleg az elszabadulás is.

14. Minden szavamat felülírod. Összekuszálod az írás pompás felépítményét: jelzőket ékelsz, metaforákat bontasz, alakzataid egymásra húzva. Kinek a nevében beszélsz? Szétbeszélt nyelv, meghamisított írás s tér, megbontva. Ne szólj, ne hallj, ne láss! Mit tettél te szerencsétlen? Elloptad tőlem a nyelvet!

15. Menekülés az idegen elől, magunkat visszatartani. Jobb lett volna az elbeszélés tetőpontján lezárni a cselekményt. A szöveg akarata, a cselekmény logikája követelné a tragikus fordulatot? Boldogtalanságra ítéltem a szövegnőt. Megtörténtem.

16. Ha életem múzeumát végigcsatangolom, észrevétlen maradsz. Elfeledett könyv vagy raktáram egyik polcán, méltó fölemlíteni sem. Korai mű, csak annyiban számít, mint megelőlegezni a következőt. A művészkönyv ott kezdődik, ahol véget érsz Te. Most már tudom, sejtettem korábbról.

17. „Menekülési fantázia.”. Szögezze magára az iszonyatot, aki bátor!

18. Lehetetlen.

(a gyógyító test )

1. Sohasem beszéltem a férfi ellen, magunkért beszéltem (érted és értem). El nem hallgathattam az összhang iránti vágyakozásom. A felszabadítást a nők hálószobájába való betekintésként értelmezni s a meglesés aktusát látszólag élvező látvány-nőket felmutatni önigazolásként tetszetős lehet. A szabály felbomlasztja a kivételt. Összehasonlíthatatlanul nagyobb azonban együtt boldognak lenni, anélkül, hogy büszkék lennénk önmagunkra (nők és férfiak). Mindig nevetést fakaszt a potenciállal való dicsekvés. Olyan ez, mintha valami mégiscsak bizonyításra szorulna.

2. Bizonyos szavakat nem jegyzek fel a szöveg-testre, s ennek nem szemérem az oka. Ha feljegyeznék néhány a szexuális aktussal kapcsolatos számomra visszás kifejezést, megtagadnám a vágy és a Másik iránti elkötelezettségemet. Ez erkölcsi és esztétikai elkötelezettség egyaránt. Ha mindannyian mesterséges világokat építünk fel, hát kirekesztem ezeket a szavakat, és nem okozna gyönyört, ha társam ezeket jegyezné rám. A nyelvi szexuális zaklatás, megalázás nem a sokszínűség diadala, hanem az uralom rejtett átmentése. Még így is van valami perverz játék a szövegben, hogy szavakat idéz fel, amiket nem írok le. Nem cserélem föl az egyértelműséget az erőszakkal.

3. Az obszcén szavak, az erotikus és szerelmes szavak különbözőek, még ha az egymásnak való megfelelést is akarják bizonyítani. Más érinteni a szavakkal, végigsimítani a felületet, és más eltörölni valakit vele. Nem megsemmisíteni akarom a nyelvi obszcenitást (kevés is lennék hozzá), de élni nem vagyok hajlandó vele. A szöveg mindig elkötelezi magát, csak nehogy hurok legyen, amire szeretőnk testét felakasztjuk.

4. A legnagyobb önáltatás az író részéről, ha töredékes obszcén szavakat használ. Nyelvi libertinusnak lenni: tudom, hogy erőszakot teszek, ugyanakkor nem vétek a erkölcsi rend ellen. Gyakran felháborodunk, ha minket érint, ha mi vagyunk a támadás alanyai, de különben ünnepeljük, mint egzotikus szövegvilágokat, vagy írást, amelynek megfejtési kódját nem ismerjük. Vagy talán túlságosan is.

5. Szavakat gyűjtöttem, és szavakat véstem a test-szövegre, de szerettem volna megválogatni őket. Írást akartam tőled, amely az öröm és a gyönyör ígéretét hozta volna el. Nem kötelezhettelek, hogy nekem való írást véssél rám, és nem bírhattalak arra, hogy a test-szöveg majd elnyerje tetszésed, de én szeretek örömöt adni. Tengeri homok pereg bőrömre, szavak, szavak, kézfejed árnyéka tintafolt, mégsem sérti a papírt, csukott szemhéjad mögött pörög a való világ. Hiába, a szél múlt időben fúj, megzavarta a testet, mely olyat vetít ami nincs, s hogy volt sem tudom már. A múlt múltságában értelmetlen feltenni, hogy „ha”. A zavarodottság jele feltenni ami nincs, és már nem is lesz. A feltételes időben lennénk együtt ketten megint, de ez csupán egyike lenne ezen időknek. Az idő tenger, s én egy öblöt is képtelen vagyok elrekeszteni.

6. Mivel módszerei állandóan átalakulnak, s behatolnak a test belsejébe is, az orvostudomány azt sugallja, hogy a testtel bármi megtehető, s a test reprodukálásának, vagy átalakításának nincsenek határai. Ha a testet nem lehet a kívántnak megfelelően átformálni, akkor a „hibás test” maga felelős a (főleg kijavíthatatlan) hibáért, nem tett meg mindent, hogy a csapdákat semlegesítse. Ha a test-írás perverziónak, mazochista trükknek hat is, amelyet gyógyítani kell, akkor medikalizációra szorul az egész keresztény világ, amely csak szenvedés és vér által váltható meg, s a benne való részesedés csupán kannibalizmussal nyerhető el. Útban a testhez. Költőien lakozol?

7. Nem kívánom senki halálát, hogy bűneimért feloldozást nyerjek. Megbüntetem majd magam, szigorúbb penitenciát nem róhat már senki, mint ahogy megírom magam, s megírtál Te. Szögekkel kivert cilicium minden mondatom, vádolom magam, igen ez én vagyok/voltam, én voltam a hiba, magam a hiány, s egyébként is ez a testi hiba, ez a fogyatékosság, nos a test zavara az oka. Az ilyen test magával hozza a sejtekbe kódolt információit, világba szórja őket. Nem. Akkor sem támogatom a törvényt, mely leíró-szigorún hordozza magában az őrületet. Zavard össze!

8. Nem kellenek a kihívó szavak, vagy az orvostudomány perverz szavai, nem a test és a szöveg prostituálódása, a tárgyiasítás jelzői, nyisd fel magad, nyisd fel. A legnagyobb bátorság nem az obszcén szavak köpködéséből áll, lánc és korbács, én nem így képzelem a megszegést. Férfiként megszegni a törvényt, annak beismerése, hogy a metszéspontban nem egyedül állunk, hanem mindig együtt.

9. Nem vagyok, de nem a gyöngébb. A gyengeségről beszélni mindig erőfitogtatás. A férfi is mutatkozhat másként, csak a nevelés tömi be a kisfiúk síró száját. A szülők kárhozatják a kisfiúkat a csendre. „Katonadolog, nagy fiú vagy már!” – mondogatják. Ne fegyverkezz! A gyengéd férfi erős szöveg. Ez nem a lovagi szerelem síró játéka, nem osztja „lent”-re, és „fent”-re a világot, nem jön az erős kezű Domina, és csattog az ostor, miközben Lovagom irányítja, netán pénzeli is az egész színjátékot.

10. Test testnek orvosa (adni és kapni). Szeretem az önfeláldozást, mert az annyira test, annyira jelen. Nem nem-kutató vagyok: megismerésre törekedni, de a megismerésben mindig benne vagyok, benne tévedéseim, hanyagságom, benne személyes vonzódásaim. Nem akarom a fellebezhetetlenség látszatát sugallni. A test-szöveg ideális pozíció ahhoz, hogy milyen módon kerülhet bele a játékba az elvesztett eszmélet, hogy kizárjam magam, vagy bezárjon a rendszer. A testek elidegenedésének, és elveszejtésének nagyobb köze van a testek egymás közötti diszpozíciójához mint a romantikus zseni mítoszhoz. Test a testtől megoldást vár.

11. Nők és férfiak, veselkedjetek neki még egyszer, ha republikánusok akartok lenni!

12. A medikalizáció a test tüneti jegyeire összpontosít, ha felhagynék a test-írással nyilván a gyógyulás jeleit mutatnám. A vágások és hasítékok, ezek elhanyagolhatóak ahhoz képest, amelyet a történet valójában elbeszél. Nagyobb vágás, elválasztottság nincs, mely két test között lehetséges, szakadék hús és hús között. A szövegek egymás általi megszólíthatóságát csak egy harmadik személy vetheti fel, vagy bár az egyik szöveg valamely kérdést feltesz ugyan, de ha érkezik is válasz, nem arra a kérdésre, nem úgy és nem akkor, mikoron azt föltették.

13. A társadalmi test betegségségeiről beszélni annyi, mint feltételezni, hogy léteznek gyógymódok, amelyekkel annak állapota javítható, s orvosok is, akik ezeket a gyógymódokat alkalmazzák. Az azonban nehezen határozható meg, vajon melyik terápiával érhető el optimális javulás, esetleg nem merülnek fel komplikációk, amelyekért természetesen a test és nem a gyógyító apparátus a felelős. A társadalom testként való meghatározása komikus. A betegség/egészség fogalmain kezdetektől való kontempláció, a harmóniára való törekvés, vagy éppen a hiány megszüntetésére a test gyakori plasztikájához vezetett. A társadalom ezek szerint állandó nagybeteg, akin mindig új szimptómák tűnnek fel.

14. A test-szöveg nem is a társadalmi testtel való azonításra törekszik. Olyan ez, mintha elkezdenék a történetben egy melléktémát, s az olvasót csapdába ejteném a várakozással, amelyet aztán nem elégítenék ki. Nem a testtel való visszaélés.

15. Amire vágytam, a szöveg-testek összeolvadása, nem szociológiai, vagy tudományos eredmény lett volna. A pragmatika a szerelemről, a megértésről és megérintésről szóló beszédben merénylet a test ellen. A beszédben, amelyben ott lebeg a jelek játéka mint meghatározhatatlanság s bizonytalanság, ez ami fokozza az izgalmat, de az is, ami látni engedi, hogy egymásnak mindig túlpart vagyunk, s ez őrültség

16. A félelem és reszketés a Másik testének esetleges elvesztése okán lehet olyan erős, hogy a veszteség előérzetéből fakadó félelemből inkább megsemmisíteném a sajátomét, minthogy bekövetkezzék amaz. Elvetői a szerelmi öngyilkosságnak soha nem érezték át, mit jelenthet a testek játéka, a szöveg folytonosságának képzete.

17. A test-írás nem testékszer, és nem tetoválás. Nem lehet vele hivalkodni, nem jár mintakövetően el, nem jelöl társadalmi hovatartozást, nem akcionista. Intim: csak felfedés által nyerhető el, vagy már azáltal sem. Ezért minden önkínzás, ének.

18. A test medikálizációja a medicína medikalizációjába torkollik. A beszédmód megváltozásával kialakul az abszolút rugalmas test képlete. Ma a szöveg még értelmezőért kiált, holnap felboncolt test. Szétdarabolva.