Emlékhely készül a magyar Nobel-díjasoknak, csupán az a kérdés, mekkorára építsék. Ennek eldöntéséhez szokványos definícióproblémával kell szembenézni: meghatározandó, hogy melyik Nobel-díjas magyar. Szellemi vezetőm, a Szaktudós, aki régóta a magyar tehetségek genetikai vizsgálatának szenteli idejét, rámutat, hogy nincs itt még minden tisztába téve. Figyelmeztet, hogy kutatásai során rájött, eddig nem határozták meg pontosan, hány Nobel-díjast tartunk számon magyarként, és rebellis módon kijelenti, hogy az Akadémia számadata pontosításra szorul. Bízom benne, hogy össze- hasonlító génelemzéssel hamarosan kideríti az igazságot, de addig is említ egy lehetséges kritériumot: a nagyszülők közt van-e magyar? (20. századi német jogforrások mutatják, nem is vadonatúj ez a megközelítés). A módszer ugyanakkor praktikusnak és egyszerűnek tűnik, hiszen a nagyszülő esetében is csupán azt kell megnézni, hogy az ő nagyszülei között van-e magyar, majd azokat a nagyszülőket is elegendő a már ismert módon vizsgálni, egészen Etelközig.
Időben szólok: nagyon nagy emlékhelyre lesz szükség.
Az első lépésben persze DNS-mintát kell venni Kertész Imrétől, ez elodázhatatlan.
E nélkül ugyanis lehetetlen megkezdeni a klónozást. Utóbbi a saját ötletem, gyorsan rögzítem is: Š Én. Kedvező következményeit bizonyára fölösleges fölsorolni, de annyira jólesik, hogy néhányat mégis megemlítek. Mivel minőséget klónozunk, nőni fog az ország intelligenciahányadosának átlaga; itt élnek majd a 21. század remekírói; aranykor köszönt a könyvszakmára; ismét föllendül az olvasó- mozgalom; új korszak nyílik a szerzői jogban, amikor az ugyanúgy és ugyanazt író Kertész VI és Kertész XXVII a jogdíjról vitatkozik; a Nobel-díjat odaítélő bizottság pedig kénytelen lesz két csoportra osztani magát. Az egyik, létszámában kisebb csoport a hagyományos, 1901 óta gyakorlatilag banálissá vált díjak nyerteseiről dönt majd, a nagyobb létszámú pedig azt a nehéz feladatot kapja, hogy évről évre meghatározza, kik azok a magyarok, akiknek éppen akkor nem jut a díjból. Végül vissza kell majd állítani a Nobel-díj adókötelezettségét, mert a magyar állam nem mondhat le egy ilyen nagy összegű és rendszeresen érkező jövedelemről.
Ezen a ponton azonban megtorpanok. Eszembe jut egy másik lehetőség, melyet a Szaktudós is említ. Azt mondja, hogy Elie Wiesel fel van háborodva, hogy őt magyarnak tartják, ami azok után, hogy magyar csendőrök vitték el a szüleit, talán érthető. Csak nehogy Kertész Imrében is munkáljon valami érthető megbántottság, mert akkor megeszi a fene az egész genetikát.
Barabás András