A Sz. Atyák jámborok, tiszták, tökélletes életûk voltak. Illyen-e Voltér?
A Sz. Atyákról az egész világ tudgya, hogy jámbor, példás, tiszta, ditsíretes életet viseltek Soha senki nem volt, a ki akár a bujaságról, akár más gonoszságról igazán vádolta, vagy vádolhatta volna õket. Még az új filosofusok sem tanulhattak-ki sem a pogányokból, sem az eretnekekbõl, sem az õ tulajdon irásaikból ellenek semmi roszszat.
Illyen ember-e Voltér? ah! – Nemde-nem az õ némelly írásai tellyedes-téliek éktelen motskosságokkal, el-annyira, hogy még az õ leg-szívesbb baráti-is rajtok el-pirultak, kivált az-az õ könyve, melly ezen tzím alatt fekszik: Védelmezése az Anyám Báttyának, olly rútságokkal vagyon megrakva, mellyek egy hetven esztendõs véntõl egyébaránt várhatatlanok; s mellyek nyilván mutattyák, hogy noha Voltér a mi Századunk Világosítójának tartotta légyen magát; mindaz által õ a mi Századunk valóságos Gyalázattya volt? Nemdenem hogy, mikor õ Hollandiában Chatenauneuf Márk- Gróf Urral mulatott, Du Nuyer Aszszonyságnak ifjabb leányával öszve-barátkozott; szemtelen viselése miátt a leány Annyától a házból ki-tiltatott; ezzel semmit sem gondolván, azután házi árestomba téttetett; végre a leányzónak titkon irván, s õtet arra, kísztetvén, hogy férfi ruhába öltözzön, s véle el-szökjön, e miatt Hollandiából, a Márk Gróf Urtól haza ûzetett?
Nemdenem õ egyik levelében, Berger nevezetû jó akarójának ezeket irta? “Tiriot az én jó barátom magát le-rajzoltatta, kezében az én Henriásomat tartván; melly képnek mihelyest, mását veszem, leg-ottan az én Szeretõmet (ma Maitresse) és az én jó barátomat egy rámába foglalom”. Nemdenem õ Bruxella Városában magát olly botránkoztató módon viselte a Templomban, hogy az emberek már ki-akarták õtet vetni onnan? S mind Thurm Hertzeg Aszszony palotájában, mind más házakban
olly fesletségeket el-követett, s olly tsúnyául beszéllett, hogy vég-képpen Aremberg Hertzegnél a vendégek az ablakon vetették volna õtet le, ha attól nem tartottak volna, hogy ezzel az Hertzeget talán meg-bántyák?
Nemdenem õ néki többnyire az Aszszonyoknál volt szabad szállása: velek útazott; a Le Couvreur Komediásné Lózsijában tett szemtelen beszédekért Bernieresnek, az õ Jó-tevõ Urának, házából ki-vettetett; mindenek láttára a teatromban aszszonytól csókot venni nem szégyenlett; s Luneville Várasában otsmány barátkozásáért, s nevetséges szerelmeskedésért nem szenvedtetett?
Mit mondgyak meg arról, hogy õ már némelly versei miatt Párisban a Bastillébe tsukatott; már Rohán Hertzeg parantsolatjából egy Sully nevü Palotának kapuja elött megpáltzáztatott, s e páltzázás után annyi esztelenségeket el-követett, hogy Franczia Országból ki-tsapattatnék; már Londonban bizonyos Könyv-árostól meg-páholtatott; már egy Katolla-tiszttõl vereségeket untig kapott; már Paisson alakostól a teátromban meg-pofoztatott? Mit mondgyak még arról, hogy minek-utánna õ Berlinbõl titkon, a fördés nesze alatt, el-illantott, s Frankfurtban a tömlötzbe vettetett, és eleget tévén, onnan ki-botsájtatott, azután sohol sem talált szabados lakást; nem Hannoverában, nem Bétsben, nem Lunevillében, nem Bernában, nem Hollandiában (ahol Ledet, és Van Duren Könyv-árulóktól nagyon félt), nem Párisban, nem Lugdunumban: hanem magát kíntelenségbõl végre egy olly Kastélyba vette, melly két egy mástól független Hatalmasságok határin volt épétve; hogy t. i. ha az egyiktõl büntetésre kerestetne, õ tsak egy lépést tévén; tsak a szomszéd szobába által-menvén, már a másik Fejedelem földjén volna, s így mind a kettõt meg-játszodtathatná.
Mit mondgyak még arról, a mit Ruszszó János, ama híres Franczia Vers-szerzõ, és St. Hyacinte Ur bizonyitottak felõle? Ruszszó egy maga jó barátjának levelet küldvén, s abban a Voltér szerentséjérõl, s szerentsétlenségeirõl emlékezvén, azt írta, hogy azok közül a szerentsétlen Esetek közül, mellyek Voltér fejét érték, még a leg-kissebbik-is az õ jobbítására elegendõ lett vólna, ha õ már meg-jobbíthatatlan nem lett volna. St. Hyacinte Úr pedig nem másnak, hanem magának Voltérnak írta, hogy õ ollyan ember, a ki már senkitõl meg-nem gyaláztathatik, s azért már senkit meg sem gyalázhat; és ha õ-néki olly Frantziát kellene le-írnia, a ki a szép tudományoknak, s tulajdon hazájának betstelensége, Voltért kellene le-írnia. De ez felõle tsak
a kezdet.
Forrás: Alexovits Vazul: A Könyvek szabados Olvasásáról két fõ-tzikkely. A Méltóságok, Urak, Nagy s Kis Asszonyok, nemes Ifjak, és tanúló Nevendékek kedvéért. Pestenn, 1792. Esztendõben.