Vagyis közelednek a követválasztások

Milleneumi ajándékul a haza józan polgárainak nyújtja egy néppárti.

Tisztelt Polgártársak!

Hajdanában, midõn a rút külsejök miatt “kutyafejü” czimmel illetett, vad, pogány tatárok elpusztitották drága hazánkat, és ezzel meg nem elégedve, ujra meg ujra visszatértek, learatván a szegény népnek, mely már azt hitte, hogy végkép elvonultak, vetéseit, rém-kiáltássá vált e szólam: “Jön a tatár!”
Idõk mennek, idõk jönnek, de sajnos, megjavulni nem igen erölködnek, mert manapság is nyakunkon a tatár, csakhogy kinyalta már magát, s igy nem bocskorban, de lakkos czipõben jár, és fövege sem báránybõr-kucsma, hanem köcsög-kalap, czilinder. Nem is “kutya-fejü” hanem “kutya-szivü”, mert kutyába sem veszi a nép nyomorát és sok-sokféle szükségletét, hanem nevet, mikor az sir, és sir, mikor az ébredez. Szóval, szépnek “elég szép, csak az ábrázatja” meg az akaratja goromba.
“Mi ez a tatár, ki ez a tatár? A szabadelvü rendszer és annak hivei, az ugynevezett “liberálisok.” Ezek ülnek most vállainkon és uralkodnak felettünk ugy, hogy midõn közeledik az általános országos képviselõ-választás, a melyet még mindig követválasztásnak szoktak nevezni (nem hiába, hogy mindig oly nagy hire van annak, mint a tatárjárásnak) méltán fölkiálthatunk, hogy “Jön a tatár!”, mert rendesen ezen választások alkalmával jutnak õk többségre és vetik igy magukat vetéseinkre, meg-megszavazván tengernyi oly költségeket, melyek nemcsak nem szükségesek, hanem teljesen fölöslegesek, mint teszem azt az “állami anyakönyveket” minapában, mikor “tökkel harangoztak Pestbudában”, már ti. az országházban.
Jajgatunk, panaszkodunk ezen uj tatárok ellen; pedig hát nem õk a hibásak, Hiszen õk oly ártatlankák, szelidek, hogy kézbõl esznek (vagyis konczra, sápra lesnek).
Hát ki a hibás?
Az egykori hesszeni fejedelem nem szerette a sok teketóriát. Panaszosok jöttek hozzá, hogy az õ polgármesterök igy meg amugy nyúzza; zsarolja õket.
A fejedelem türelmesen végig hallgatta sérelmeiket, s azután azt kérdezte tõlök, hogy mióta áll az a polgármester községöknek élén?
A mult évben választottuk meg õt harmadszor – felelték azok.
Ugy! válaszolt a fejedelem, s behiván agyutancsát, igy szólott hozzá: Vágass ezekre az emberekre 25-öt, de mindegyikre külön-külön ám!
Mikor a czivisek látták, hogy ennek a fele sem tréfa, s hogy hozzák a derest és suhogtatják a somfavesszõt, elkezdtek rimánkodni, hogy hát miért kapnak õk ki, mikor a polgármester a bûnös?
Mit, a polgármester! förmedt reájok a fejedelem boszusan, ti vagytok a bûnösök, hogy ilyen polgármestert háromszor egymás után meg mertetek választani!
S bizony mindegyikre reáhegedûlték a 25-öt.
Kezded már érteni, jámbor Polgártárs! hogy én is kinek készitem a derest?
Neked, neked, kedves barátom! ha panaszkodol, és mégis a tatárra, a liberálisra, szabadelvüre szavazol, mert valóban 25-öt érdemelnél akkor, s azt is olvasatlanul.
Tudják ezt nagyon jól maguk azok az új tatárok is, s épen ezért nappal-éjjel maszlagot és nadragulyát szórnak szerte-széjjel, vagyis szólnak hazugságokat és szórnak rágalmakat azon pártra, a “néppártra”, mely tatárverõnek, pogányüzõnek tünik fel elõttök, hogy így aztán elaltassanak téged a választásokra, vagy hogy meg kergülj és reájok szavazz!

Mikor a határban jártál, bizonyára nem egyszer láttál olyan vakandturás-forma földkupaczot, mely hogy micsoda, csakhamar megmutathatta neked a botod.
Szurd csak be abba a felforditott szakajtó-alakba a botodat, vagy az ostornyeledet, s azt fogod azonnal tapasztalni, hogy megelevenedik az egész dombocska, száz meg száz fekete bogár lepi el azt, sõt még botodat is megtámadja, lót-fut rajta, harapdálja, szóval azt látod, hogy hangya-zsombék elött állsz. El-elnézed egy ideig ezen állatkák rémületét, mosolyogsz rajta, s megrázván botodat, melyrõl lepotyognak azok a bogárkák, tovább ballagsz.
Nézd csak azonban meg közelebbrõl pálczádat,
s azt fogod tapasztalni, hogy bármennyit rágcsálta is azt az a feketés sereg, a nyoma sem látszik meg rajta harapásuknak, de bizonyos savanykás szag üti meg majd orrodat, ti. annak az ugynevezett hangyasavnak szaga, mely reátapadt botodra, míg az a zsombékban állott.
Van egy ilyen, de igen nagy hangya-zsombék ma ezen országban, melynek neve “liberalismus”, magyarul “szabadelvüség”.
Földje laza, lakói – de nem külsõleg, hanem belsõleg – feketék, számuk pedig oly nagy, hogy szinte nyüzsögnek, mert tudod, sok bogár gyû ott össze, hol sok a tej nálok pedig sok van, hiszen tejben-vajban fürdenek. Munkájokat õk is a föld alatt végezik, egyikök, másikok csen is, lopja is a nép vagyonát, mint a hangya a szántó-vetõ gabnáját, és majdnem valamennyi nagyon éhes. Az egyik valami fényes rangra, a másik kényelmes életre, kövér falatokra, a harmadik meg valami kitüntetésre, titulusra, a negyedik, ötödik, századik ismét mis-másra áhítozik, szóval mint a hangyák, ugy õk is egy nagy “közkereseti társaságot” alkotnak, de nem ám az országnak, hanem maguknak javára.

Mit tegyünk a tatár ellen?

Ha a krónikás-könyveket forgatjuk, azt találjuk bennök megirva, hogy õseink a tatárokkal szemben, mert tulnyomó erejöknek nem birtak ellenállni, javarészt csak kétfélekép védekeztek, ti. vagy elzárkóztak, vagy elfutottak vagy váraikba menekültek, vagy barlangokba rejtõztek.
Az új tatárokkal szemben a hadakozás ezen két módja közõl az egyik sem válik be, mert azok elöl nekünk nem elzárkóznunk, vagy megfutamodnunk, hanem velök szembeszállanunk, megbirkóznunk kellend, ha azt akarjuk, hogy legyõzzük, hogy a nyakunkról lerázzuk õket.
Szóval “Bátor”-ból és nem “Futak”-ról való emberek kellenek a gátra!
Hát “bátori” származású ember vagy-e, vagy talán olyan, ki a maga árnyékától is megijed?
No, ha ilyen vagy, akkor csak köss a fejedre fejkötõt, és add át e füzetet a feleségednek, igyen szólván hozzá: “Addsza asszony a gyereket – ne neked a dárda!”
Ugy-e szégyenelnéd magad, ha ilyen anyámasszony katonája volnál!
Vagy azt gondolod, hogy “csak szõr a bajusz” és mindjárt férfi vagy, ha azt pödörni tudod? A férfit nem a bajusz teszi, hanem az, ha bajuszhoz méltóan viselkedik, vagyis, ha annál keményebben kunkorodik fölfelé, minél erõsebben csavargatják kétfelé.
Mutasd meg hát, és pedig most mindjárt,
hogy nem szál inadba a bátorság, mert könnyen megeshetik, hogy még e perczben, midõn e
sorokat olvasod, meggyûlik egy portyázó tatárral
a bajod.
Miként ugyanis a háborúban elõörsöket küld ki az ellenség, kik aztán elszélednek és kémkednek, szimatolnak, szaglásznak a vidéken, úgy a liberális “tatárok” között is akadnak számosan, kik már a döntõ ütközet vagyis a követválasztás elõtt, betolakodnak a házadba, és elkérik tõled ezen, vagy más füzetünket, elkobozzák azt, s még vallatóra is vesznek, hogy kitõl kaptad, kinek van még, stb., sõt akad még olyan vakmerõ is, ki meg is bírságol!
Hogy akadnak ily arczátlan “fogdmegek”, ne csodálkozzál azon, mert hiszen “hol gézengúz a gazda, ott kótyonfitty a szolga”, s az ártatlan Krisztust is arczul ütötte egy bitang, pedig senki sem parancsolta neki, hanem csak azért, hogy tessék az urának, a ki õt ezért bizonyára nemcsak hogy meg nem büntette, de talán még meg is dicsérte.
Ne csodálkozzál tehát, ismétlem, ezen, de azért ne is szeppenj meg, hanem koppints az illetõnek körmére, még ha a saját jegyzõd vagy szolgabíród volna is az, mert sem ennek, sem annak, hanem egész másnak van csak arra joga.

No, de ezt csak úgy mellékesen veteltem ide, mert nem csupán ebben kell, hogy nyilvánuljon a te bátorságod.
Ez még semmi. Tovább vagyon a nagyoltár!
Ha te a “tatárokkal” sikerrel akarsz megmérkõzni, 1. szerveszkedned s 2. szavaznod kell, szóval, tengelyt akasztanod velök.
Szervezkednünk, összeállnunk kell tehát községenkint, kerületenkint, mert különben csak “vergõdünk, mint hal a harasztban”.
Ott, hol a plébános úr vette, vagy veszi kezébe a dolgot, már is sikerült az, még pedig fényesen. Ki-ki tudja már, hogy hányat ütött szomszédjánál az óra, hogy magyar-e, vagy “tatár”, néppárti-e, vagy liberál. Nekiálltak emberül és nem is jártak csehül; az egyik lett elnök, vagyis vezér, a másik kapitány, a harmadik tizedes, a negyedik közember, de mind vitéz, a mint ezt megmutatták a nem rég megejtett megyei és városi bizottsági tagok választásánál, a melyek alkalmával ott, hol már szervezve, rendezve volt a néppárt, csúfosan kibuktatta a “tatárokat”, a liberálisokat, úgy, hogy volt község, hol a néppárti 214 szavazatot is kapott, mig a “tatár” jelölt csak úgy ötöt, hatot, hogy csak úgy ötölt-hatolt bele.
De hát nem mindenütt lehet a plébános úr a néppárt vezére. Az egyik beteges, a másik öreges, a harmadik meg másként van gátolva; ott tehát másnak kell a néppárt zászlaját a kezébe fognia, s a szavazókat körüle csoportosítania.
De hát ki legyen az? Csak vigyázzatok, hogy úgy ne járjatok, mint tatárjáráskor a mikolaiak, kik – egy gyaloghídon kellvén áthaladniok, addig kinálgatták egymást az elsõséggel, míg a tatárok utolérték és jól el is püfölték õket. Tehát ne sokat tanakodjatok, de az elsõségért viszont ne is marakodjatok, mert verekedõ pásztorok közt búcsút ül a farkas!

Vagy gyõz azután a néppárt, vagy nem.
Ha gyõz, adj hálát Istennek, a ki téged meg is fog jutalmazni; mert bizony majdnem Isten csodája, ha annyi üldözés, zaklatás daczára, a mennyinek a néppárt kitéve van, nemcsak élünk és vagyunk, de gyõzelmet is arathatunk.
Ha nem gyõz, az se ejtsen kétségbe! Midõn megbukván, azzal csúfolnak a “tatárok”, hogy “kidõlt kereszt elõtt nem emelnek kalapot”, ne hidd, hogy igazok van, mert épen mióta kidõlt a Krisztusé a Golgothán, emelnek a kereszt elõtt kalapot.
“Ezüst korsónak a cserepe is jó”; a néppárt pedig ilyen korsó. Majd összeszedjük tehát cserepeit, újra önt jük, és egész leend az, sõt fényesebb, erõsebb, mint azelõtt.
Az elsõ keresztényeket is kínozták, gyötörték, kardra hányták, üldözték, mégis kitûzték késõbb a diadal lobogóját a zsidó Jeruzsálem és a pogány Róma falára egyaránt, mint a hogy azt a néppárt is kitûzi majd az új országház kupolájára, hogy hirdesse ott állandóan e nagy eszmét: az igazság és szabadság diadalát hazánkban.
És most Isten veled! “szót se vasárnapig!” vagyis a választás napjáig.
Elmondottam már mindent, a mit tudnod kell:
1. hogy hol az ellenség?
2. hogy mit tégy ellene, vagyis hogy szervezkedjél és szavazz okvetetlenül; és
3. hogy miképen hadakozzál fegyvereddel: voksoddal.
Tõled függ, rajtad áll már most, hogy “mácsikot kanállal, borsót villával ne egyél”, vagyis hogy okosan, ügyesen végezd választásbeli dolgaidat, és ekként fölistápold magadat. Mert – megérthetted! – önkezedbe van letéve a sorsod, s magad töröd saját orrod alá a borsot, ha máskép cselekszel, mint a hogy azt megírtam.
Tégy tehát mindent ezen füzetke utasítása szerint, mert “nem jöttem csak pipára gyújtani” hozzád, hanem azért, hogy tettre buzdítsalak.
Õrizd meg e könyvecskét, olvasd át tízszer is, hogy akár kivülrõl tudd, és különösen akkor forgasd, ha hallod, hogy megtámadják: valahol néppártodat, és ha majd kihirdetik az általános választásokat.
“Rossz idõket élünk,
Rossz csillagok járnak”.

Itt is, ott is meg-megvillan a nemzetek egén a népharag villáma és meg-megdördül az elégedetlenség moraja, mert elnyomatás és szolgaság képezik korunknak bélyegét.
De van Egy, kit a sötét felhõk nem takarhatnak el elõlünk; ki könyörül mindnyájunk fölött; és ki nem nyugoszik mindaddig, mig elleneit trónja zsámolyává nem alakította, s föl nem deríté a várva várt napot: “az igazak föltámadását”.
Ennek szolgál a néppárt eszközül.

Éljen a néppárt!

Budapest, 1896. Nyomatott a “Szent-Gellért” könyvnyomdában. Práter utcza 44.