Az 1956-os forradalom leverése utáni években a hatalom a szellemi előkészítők megbüntetésétől a kompromisszumteremtésig jutott el. Előbb a renegát kommunistákat fogta perbe és ítélte el, majd a párt külön állásfoglalásban bírálta, “tette helyre” a népi írókat, végül újjászervezte az írószövetséget, azonban folyóirat kiadását, irodalmi kiadó működtetését megtagadta a szervezettől.

1959 őszétől az irodalmi, művészeti életben a legfőbb ellenségek ismét a “polgáriak” lettek. A “marxista–leninista” kultúrpolitika lényege nem változott, bár jóval megengedőbb lett, mint 1956 előtt volt. Továbbra is a pártállam vezetői döntötték el, mit szabad és mit nem, s az alkotás feltételeiről is ők gondoskodtak, éppen úgy, mint a művek megjelentetéséről és a képzőművészeti alkotások kiállításáról. (Minderről részletesen írok Az Írók és a hatalom, 1956–1963 című könyvemben. 1956-os Intézet, Budapest, 1996.) A Kassák Lajosról szóló ügynökjelentések alapvetően ehhez az időszakhoz kapcsolódnak.

A hetvenes évek elejéig a módosításokon átesett – megkeményített, majd felpuhított – szocializmus zökkenőmentesen működött. Felnőtt azonban egy új generáció, amely nem tűrte szótlanul a szellemi és az alkotói szabadság korlátozását, s viszolygott attól a konfliktuskerülő, megalkuvó magatartástól, amely az idősebbek zömét jellemezte. Az útkeresési próbálkozások meglepték a helyi és az országos párt- és állami vezetést. Különösen azokkal a megnyilvánulási formákkal nem tudtak mit kezdeni, amelyek éppen a hatalom által hirdetett elveket – az elesettek iránti elkötelezettség, a múltbeli szabadságharcos függetlenségi törekvések elismerése – komolyan véve érzékeltették a szocializmus ellentmondásait. Erről szólnak a Bari Károlyra vonatkozó hivatalos iratok.

A diktatúrákban bevált hatalmi módszer, az “ostor és a mézesmadzag”-politika az 1950-es, 1960-as évek fordulóján keletkezett ügynökjelentésekben és azok belügyes értékelésében éppen úgy tetten érhető, mint a bő tíz évvel későbbi párt- és állami dokumentumokban. A különbség mindössze az iratkibocsátó szervek eltérő jellegéből adódik. Az állambiztonsági szolgálatok tisztjei – s olykor a besúgók is – csak sugalmazhattak intézkedéseket: nyilvánosságra kerülő döntéseket nem hozhattak. A pártállam szerveinek illetékesei azonban nem csupán értékelték a tudomásukra hozott, rendszerellenesnek minősülő információkat, hanem el is kellett járniuk azok ellen, akik szerintük vétettek a szocializmus rendje ellen.

A Kassák Lajosról szóló ügynökjelentésekben foglaltak hatása az író sorsának alakulásában – könyveinek megjelenésében, illetve visszatartásában, kiállításainak engedélyezésében, illetve akadályozásában – mérhető le leginkább. A Bari Károllyal kapcsolatos hatalmi döntéseknél a titkos belügyes beszámolóknak a kulturális hatalmi hierarchia megfelelő posztját elfoglalók hivatalos jelentései felelnek meg, amelyek már az ügygyel kapcsolatos eljárási, megoldási módot is tartalmazzák. A “végkicsengés” hasonló: ellenőrizni, visszafogni az autonóm íróegyéniségeknek a hivatalos vonaltól eltérő próbálkozásit úgy, hogy ne érezhessék kitaszítottnak magukat, vagyis olyan nyílt és titkos intézkedéseket hozni, hogy Kassák is, Bari is megmaradjon a közös akolban.

Az érintetteknek nem lehetett tudomásuk a róluk szóló, életüket befolyásoló ügynökjelentésekről, pályájuk alakulását meghatározó hatalmi döntések megszületésének körülményeiről: mindarról, amiről a dokumentumok szólnak. A világról, a hatalom természetéről, saját lehetőségeikről, korlátozott mozgásterükről viszont meglehetősen tiszta képük volt: erre műveiken kívül a szavaikat idéző ügynökjelentésekből, párt- és állami iratokból is következtethetünk. Bari Károly megfogalmazásban: ő és hasonlóan gondolkodó, cselekvő társai korlátokat nem ismerő “madarak” voltak, szemben a hatalom birtoklóinak hasznot hozó, neki minden tekintetben kiszolgáltatott “selyemhernyókkal”.

Az eredetileg írógépen írt dokumentumokat betűhíven közöljük. A kézírásos kiegészítésekre szögletes zárójelben utalunk. A Kassákról szóló ügynökjelentéseket az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára őrzi. Jelzetük: ÁBTL 3.1.2. M-18 821/3, 4, 5. A Barival kapcsolatos iratok lelőhelye a Magyar Országos Levéltár. Jelzetük: MOL 288. f. 36. cs. 16. ő. e. 26–30., 39–41. és 126–129. o.

1. Ügynökjelentések Kassák Lajosról

“1959 második felében – írja Kristó Nagy István – nem volt a [Magvető] Kiadónak olyan lektora, aki Kassák (korábban szerződött) műveinek megjelentetését vállalta volna, így – noha hatáskörömbe főként külföldi könyvek tartoztak – én lettem Kassák szerkesztője. Nem volt egyszerű feladat… És az író sem volt könnyű partner. Még mikor egy-egy nyilvánvalóan zavaros vagy magyartalan mondatára hívtam fel a figyelmét, akkor sem szívesen változtatott. […] No jó, én nem is akartam műveibe avatkozni, azokat vagy (többnyire) kiadásra alkalmasnak találtam vagy nem.” Kristó az 1970-es évek elején írt visszaemlékezése szerint kihagyatta az Egy kutya emlékiratai bevezetőjéből a dőlten szedett szavakat. “Az emberek… »csalnak, lopnak, bűnöznek és ítélkeznek, forradalmakat készítenek elő, háborúkat robbantanak ki« stb. – No, a forradalmat vita nélkül elhagytuk, hanem amikor – mint a kötet szerkesztője – további változtatásokat is hasznosnak láttam volna, Kassák olyan indulatba jött, hogy már-már szívrohamtól féltettem. Közben azzal érvelt, hogy elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy az esetleges bírálatokért ő maga feleljen. Így végül jobbnak láttam a különben eléggé érdektelen, lapos általánosságokat tartalmazó kispolgári »kutyaideológiát« eredeti formájában meghagyni, tekintve, hogy a néhány vitatható sor nyilván kevesebbet árt, mint ha elterjed, hogy Kassákot »megcenzúrázták« Ez 1961 júliusában történt” – folytatja Kristó. (Kristó Nagy István: Kassák festő barátai között. In Kortársak Kassák Lajosról. Szerk. Illés Ilona és Taxner Ernő. A Petőfi Irodalmi Múzeum és a Népművelési Propaganda Iroda közös kiadványa. Budapest, é. n. 189–190.)

Az alábbi ügynökbeszámolók éppen erre az időszakra esnek. Nem olvasható ki belőlük túlzott rokonszenv Kassák iránt: “Juhász”, aki feltehetően kiadói szerkesztőként fordult meg többször is az író lakásán, a népiekkel szimpatizált, s nem az őket mindig is bíráló Kassákkal.

Solymos Ida, akinek beszámolójára az itt közölt első ügynöki jelentés épít, sokkal nagyobb rokonszenvvel emlékszik Kassákra, mint Kristó Nagy.

“Általában tartózkodó szívélyesség jellemezte, véleményét »meredeken«, finomítás nélkül nyilvánította, nem ismerte az elbizonytalanodás személyiségroskasztó átmeneti keserveit sem, haláláig ön- és céltudatosnak látszott, úgy is mondhatnám: nem voltak »titkai«. Egyenletesen regnált, de nem ültetett gátlásokat belénk, szinte bármikor mehettünk hozzá, szerette is, ha fiatalok háborgatják; bárki klapanciáját elolvasta; ha megszorították, mindig talált benne méltányolnivalót; hódolatunkat, lelkesedésünket elviselte, úgy is mondhatnám, honorált a maga módján azzal, hogy mindenkit komolyan vett […] ha tett is különbséget, nem tudtuk, nem éreztük, hogy házában alábbvalóak lennénk bárki protokolláris főistennél; azt hiszem, ezek a marhaságok kívülrekedtek sprektumán. Vedeltük a kávét, amit ő maga főzött, harciasan vitatkoztunk vele, tántoríthatatlanul cáfolt, nem titkolta rokon- és ellenszenveit, gyűlöletre is telt neki; tapintat, elnézés, megértés a fiatalnak vagy a megjelenhetéstől kirekesztettnek jutott. Autokrata volt.” (Solymos Ida: Kassák, a megértő mester. I. m. 201.)

Az ügynökjelentés jól tükrözi a pártállam kulturális vezetőnek – alaptalannak bizonyult –félelmét, hogy a különféle irodalmi irányzatok képviselői közös hangot találva a rendszer ellen fordulnak. Ezzel a túlzott félelemmel magyarázható, hogy már 1957 végén államellenes szervezkedést gyanítottak a sok írót és művészt kezelő, velük baráti viszonyt fenntartó műgyűjtő orvos, Tompa Kálmán születésnapi rendezvényei mögött, s ettől kezdve besúgókkal vették körül. (Erről bővebben írtam Besúgók a vendégek között. Egy születésnap következményei című írásomban. In Gúzsba kötve. A kulturális elit és a hatalom. 1956-os Intézet–Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, Budapest, 2005. 369–386.

Az izmusok története című könyv, amelynek megírására Kassák Lajos 1955-ben kapott felkérést, s amelyről az 1960. szeptember 9-i ügynökjelentésben olvashatunk, végül csak 1972-ben látott napvilágot. (Születésének és megjelenésének körülményeiről lásd Csaplár Ferenc utószavát a könyv második kiadásában: Kassák Lajos–Pán Imre:Izmusok. A modern művészeti irányok története. Napvilág Kiadó, Budapest, 2003. 265–279.)

Ugyancsak ebben a jelentésben esik szó Kassák párizsi kiállításáról. “A párizsi Denise René Galériában rendezett kiállításhoz műveit kiengedték, őt magát azonban nem; kiutazását a Művelődési Minisztérium Képzőművészeti Osztálya »festészetének jellege alapján« »kultúrpolitikai szempontból« nem javasolta. Egyidejűleg fegyelmi vizsgálat indult a kiállítás katalógusához előszót író Pogány Ödön Gábor, továbbá a Kossuth Nyomda igazgatója, Lengyel Lajos ellen. A művelődéspolitika irányítói szerint ugyanis megengedhetetlen volt, hogy a Magyar Nemzeti Galéria hivatalban lévő főigazgatója »a modern magyar piktúra egyik legnagyobb alakjának« nevezze Kassákot, »a haladó szemlélet, a forradalmi ízlés nagy úttörői« közé sorolva őt kijelentse: »Magyarországon több nemzedék írói, költői, gondolkodói, képzőművészei indultak el pályájukon az ő példáját követve«.” (Csaplár Ferenc: Kassák születésnapjai 1917–1967. Kassák Múzeum, Budapest, 2005. 14.)

B.M. II/5-e. alosztály.                 Szigoruan titkos!
Adta: “Juhász” ü
Vette: Gál Ferenc r.fhdgy.
1959. szept. 2.
Tárgy: Népi irók és szoc.dem. irók.

Jelentés
Budapest, 1959. szeptember 9.
“Juhász” ü. jelenti:

Augusztus 26. 11 óra. Tik-tak Espressó. B. Solymos Ida irónő.

Augusztus 18-án este, szokásos keddesti összejövetelén Kassák Lajosné ; Szuchovszki Ida, Magos László, és S.I. férje, Biró Zoltán volt jelen. Kassákné elmondotta, hogy az elmult heteket férjével együtt Tihanyban töltötte Baránszki Jób László tanár villájában. B.J.-né alkalmasnak látta a helyzetet arra, hogy Kassá[k]ékat Illyés Gyulával és Németh Lászlóval összehozza, s egyik délutánra meghivta őket magukhoz. Illyés és felesége I. uj motorkerékpárján érkeztek, Németh László tőlük függetlenül, felesége nélkül,

Illyés és Németh szinte kamaszos vidámsággal beszélgettek, s jókedvük feltünt Kassáknak, aki megkérdezte, hogy miért oly vidámak. Azt válaszolták, hogy tele vannak optimizmussal a magyarság jövőjét illetőleg. A gyarmati népek felszabadulásának folyamata megállithatatlan s ennek során elkerülhetetlen lesz, hogy Magyarország is megszünjék orosz gyarmat lenni. Kassák erre azt felelte, hogy a gyarmatok népe orosz támogatással szabadul fel, s könnyen az lehet a következő lépés, hogy az angolok helyett az oroszok lesznek a gyarmatositóik; s hogy ez a folyamat semmiesetre sem vezet majd oda, hogy az oroszok Magyarországot kiüritsék. Õ tehát nem ilyen optimista. Illyés és Németh azonban nem változtatták meg nézeteiket, bár ők ketten, egymással is élénk vitát folytattak és semmilyen kérdésben sem értettek teljesen egyet. Elmondották, hogy bizva abban, hogy előbb-utóbb megjelenhetik, fiókjuknak irnak. Hogy mit, az viszont nem voltak hajlandók elárulni. Kassák erre kijelentette, hogy ő már nem bizik ilyesmiben, mert 72 éves, és nem szeretné, hacsak az utókor örülne irásainak. A tihanyi nyaralás két hete alatt öt verset irt. Kassák érdeklődött az Ortutaynál lezajlott találkozó részletei iránt, de Illyésék semmit sem mondtak el. Illyés és Németh zárkózottsága egyébként igen rosszul esett Kassáéknak. – S.I. és Szuchovszki Ida 20-án d.u. jártak Kassáéknál. Rajtuk kívül később nagy társaság érkezett: Gera György, Kerényi Grácia, Bálint Endréné /a disszidált festő felesége/, Szandai Sándor /festő/ és felesége, a Képzőmüvészeti Kiadó egyik lektora s több francia vendég. Ugy hogy keveset tudtak szük körben beszélgetni. Szóbakerült, hogy K. és felesége egyaránt naplót vezet, mint ahogyan maga S. I. is naplót ir, hogy különféle ügyeit az “utókornak” megörökitse.

S. I. megjegyezte, mely Sz. I. jelenlétében hangzott el közöttük, ha Edina nevü barátnője nem disszidált volna, aligha “uszta volna meg” szabadon az ellenforradalmi ügyekkel kapcsolatos számonkérést.

S. I. lakást akar cserélni, jelenlegi ujlipótvárosi garzonlakása helyett nagyobbat kap a Hüvösvölgyben.

“Juhász”

Értékelés: A jelentést igen értékesnek tartom. A jelentés szerint a népi irók és a jobboldali szoc. dem. irók vezérkara találkozott. Ebben az időben Püski Sándor is Baránszkiéknál volt. Igaz, hogy a jelentés szerint Némethék bizalmatlanok voltak, ennek ellenére a Tihanyból való hazatérés után Kassákék látogatást tettek Tompáéknál.

Ugy látszik az egységet meg akarják teremteni. Erre korábban is volt jelzés. Kassák egyébként igen intenziv nyugati nyugati disszidens kapcsolatokkal rendelkezik.

Utasitás: Sajnos az ügynök itt nagyon gyanus. Ennek ellenére Solymostól igyekezzen rendszeresen adatokat szerezni Kassák körére. Másrészt ovatosan próbálkozzon közelebb jutni Kassákékhoz. Népi ismerősein keresztül ellenőrizze a kialakuló népi-szoc.dem. barátságot.

Gál Ferenc r. fhdgy.
Készült: 4 pld.
Gépelte: Bné.
61/778

Belügyminisztérium               Szigoruan titkos!
II/5-e alosztály.
Adta: “Juhász” ügyn.
Vette: Gál Ferenc r.fhdgy.
1959. október 8.
Tárgy: Kassák Lajos –hangulati

Jelentés
Budapest, 1959.október 10.
“Juhász” jelenti:

Október 4. 13 óra. Luxor kávéház. KASSÁK LAJOS iró.

Nem volt végig jelen az Irószövetség közgyülésén, mert nagyon sok volt a “felesleges locsogás.” Darvas beszéde oppurtunista megnyilatkozása volt, Kállaié nagyonis kemény. Mindenesetre nagyon világosan mondta el, mit akar: ami kék az kék, ami zöld az zöld, tiszta vizet öntött a pohárba, kiki tudhatja, mihez tartsa magát. Mindenesetre, azt a benyomást keltette, hogy egyik-másik irói csoportosulásra /elsősorban a “népi”-ekre/ nagyon fel van tüzelve, ez valami személyes ellenszenv lenne? Õ ezekhez a kérdésekhez, s a mai politikai szempontokhoz nem ért, nem is óhajt érteni, legfőbb vágya, hogy békében dolgozhasson. Nem esik jól az irónak, s végképp elkedvetlenedik, ha a kiadók részéről folytonos tüszurások érik /mint őt most is, hogy a Szépirodalminál és Magvetőnél megjelenésre váró köteteivel állandóan “problémák vannak”./ Ilyen módon nem lehet dolgozni, s ő hajlamos rá, hogy visszavegye közlésre átadott írásait is. Meggyőződése, hogy nem is mindig a “felsőbb” szervek a hibásak, hanem a kiadók, lektorok gyávasága az oka, hogy nehezen jelennek meg az irások. Õ volt Magyarországon az első szocialista iró, ma sem tartja magát utolsónak, s ennek megfelelő megbecsülést várna. És semmiféle müvén a legkevesebb változtatást nem engedélyez.

A modern müvészetekkel kapcsolatos tarthatatlan, merev állásont is le kell, hogy járja már magát. Kérdésekben legtöbbször a tények, a müvek ismerete nélkül döntenek. Picasso, Braque, Chagall, Klee és társaik ma már világszerte klaszszikus mesterek, akik nagyságáról nem lehet vitatkozni. Csak nálunk akadékoskodnak a vaskalapos irányitók. Vajjon meddig tart ez a korlátoltság?

Az irodalmi életben ujból meglehetősen előtérbe kerültek a törtetők. Bizonyos azonban, hogy előbb utóbb ezeket is éppugy el fogják majd dobni, mint Kuczka Pétert. Ebben a törtetésben, a felsőbb kivánságok feltétlen és tulzó kiszolgálásában nem érdemes résztvenni.

“Juhász”

K: 4 pl.d          Gál Ferenc r.fhdgy.
G: Bné.
61/1096

II/5-e. alosztály           Szigoruan titkos!
Adta: “Juhász”
Vette: Gál Ferenc r.fhdgy.
1959. november 17.
Tárgy: KASSÁK LAJOS iró.

Jelentés
Budapest, 1959. november 30.
“Juhász” ügyn. jelenti:

November 14. 12 óra. Bécsi út 98. Kassák Lajos iró:

Most kapott engedélyt, hogy képeit kiállithassa Párizsba, ahol azok egy előkelő modern galériában lesznek kiállitva. Reméli, hogy végre ez a februárban nyiló kiállitás meghozza neki a világelismerést, amit hiába várt itthon, s ami, mint a modern müvészetek egyik uttörőjét, nyilván megilleti. / A kiállitást disszidált barátja, Pán Imre szervezi/

Itthon nem becsülik meg. A modern/ absztrakt, stb/ festőiskolákról hallani sem akarnak, pedig mindez külföldön már klasszikus müvészetnek számit. Müveinek megjelentetésével is állandóan problémák vannak, kötetben még meg nem jelent novelláit a Kiadói Főigazgatóság átirányitotta a Magvető Kiadóhoz, az pedig folyton halogatja könyveinek megjelentetését, holott életmü szerződése van, melynek értelmében kétévenként három könyvét kellene megjelentetni, s havi négyezer forintot fizetni neki.

Nyilván határozottabb politikai állásfoglalást kivánnak tőle. Õ azonban teljesen visszavonult a politikától, hiszen ehhez öreg és beteg. Hagyják őt – amig tud – dolgozni, ez a legtöbb, amit tehet. Most végre “megkapták” Németh Lászlót, érjék be az ő pozitiv nyilatkozataival. Õ /K.L/ ugysem tudna versenyezni a fiatalokkal, nem is érti, nem tudja követni őket. Itt van pl. Györe Imre, aki kétségkivül tehetség. Legutóbb valósággal erotikus verset irt a pártról. Ez már egy frivol játék benyomását kelti. Ha a pártnak ez kell – megkapja ezektől a fiataloktól, de félő, hogy ezekben a most agyonajnározott fiatal pártos-költőkben éppugy csalódniok kell majd, s éppugy eldobják majd őket, mint annakidején Kuczkát és társait.

Sok mindent mondanak arról, hogy milyen enyhülés következik a pártkongresszus után. Õ érdemben nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, de bizik a kulturpolitika kedvező fejlődésében, s a több megértésben, szabadságban, mert ezt a merevséget, szigort hosszu ideig ugyis lehetetlen fenntartani, s ez semmire sem jó.

“Juhász”

Értékelés: Kassák azt mondja, hogy nem politizál, ugyanakkor látszik, hogy passzivan bár, de eltökélten szemben áll a rendszerrel.

Utasitás: Másirányu.

K: 4 pld.
Gál Ferenc r.fhdgy.
G: Fné.
61/1516

B.M. II/5-e alosztály        Szigoruan titkos!
Adta : “Juhász”
Vette: Gál Ferenc r.fhdgy.
1960. aug. 3.
Tárgy: Lassák Lajos iró

Jelentés
Budapest, 1960. szeptember 9.
“Juhász” jelenti:

Julius 21. 16 óra. Bécsi út 98. Kassák Lajos iró /lakásán: részben felesége jelenlétében./

Illyés Gyulának a Kortársba irt szociográfiai cikke és versei szöges ellentétben állnak eddigi irói multjával és magatartásával. Szinte a szenilitás jeleit mutatják. Teljesen érthetetlen, hogy az az iró, aki azelőtt megpróbált bátran viselkedni, s ahogy lehetett, igazat irni, sőt 1956 után ő volt, aki irótársait ellenállásra buzditotta, most ily mértékben kapitulál. Mi szüksége van erre a teljes fegyverletételre, sőt lelkes alkalmazkodásra?

Arra például, hogy korábbi paraszti rokonszenvét is megtagadva, azelőtt mindig parasztnak mondott őseiről azt bizonygassa, hogy azok voltaképpen – munkások voltak… Olcsó és ostoba fogások ezek.

Õ a maga részéről nem hajlandó erre az utra térni. Nem is akar irni, minden energiáját festésre forditja. Ugy hiszi, világviszonylatban is jelentős, amit csinál, lényegileg ez év elején Párisban rendezett kiállitásának kritikája is ezt állapitotta meg. Elszomoritó, hogy elzárják a világtól, hogy nem-hogy elismernék, még szük szakmai nyilvánossághoz sem juttatják, amit csinál. Beérné azzal, hogy tiz képét kiállitsa egy zárt-körü bemutatón, kritikusoknak, festőknek, a kulturpolitika illetékes képviselőinek. Ha féltik a népet ettől a müvészettől, akkor ne vigyék a nép elé. De hogy a szakmabéliek és a külföld előtt is titkolják, az abszurdum. A Szovjetunióban is kedvező fejlődés indul. A Life cimü amerikai lap nagy a képes riportban számol be arról, hogy szovjet muzeumok pincéiben évtizedekkel ezelőtt festett absztrakt képeket /Malevitch és mások müveit/ raktározzák, s hogy reprezentáns szovjet festők maguknak absztrakt képeket festenek. Nem is ez az érdekes, hanem az, hogy a Life riporterének megengedték, hogy ezeket a képeket meglássa és beszámoljon róluk. Ezzel nyilván a kezdődő müvészet politikai fordulatot készitik elő. S nem vitás, hogy ez lesz a fejlődés utja: a modern épitészet /amit, mert jobb és olcsóbb, máris kezdenek elfogadni/ maga után vonja a modern festészet, szobrászat akceptálását is, aminek kialakitásában /vele együtt/ világszerte szocialista müvészek jártak az élen. Nálunk is ez lesz a fejlődés, de ezt az itteni pártkorifeusok nem akarják tudomásul venni. Acél György érdeklődött az ő képei iránt, állitólag látni szeretné, de ő nem tudja, meg merje-e mutatni, mert félő, hogy helyzetén csak ront vele…. Az is nagy eredmény lesz, ha “Az izmusok története” c. könyve a Magvetőnél mégis megjelenik. Õt egyáltalán nem bántja, ha zárt terjesztésben jön ki, ahogy tervezi. Fő az, hogy a szellemi “elithez” eljusson.

“Juhász”

Utasitás: Képzőmüvész kapcsolataival ugy foglalkozzon, hogy a közeljövőben egy nagyobb lélegzetü összefoglalót kell a területről késziteni.

Gál Ferenc r.fhdgy.
K: 5 pld.
G.Bné
16/2127

2. Kísérlet Bari Károly megregulázására

Bari Károlynak 1970-ben jelent meg első kötete, A holtak arca fölé. Szerzője ekkor mindössze tizennyolc éves volt. A pártállam kulturális irányítói vele demonstrálhatták, hogy a szocialista állam felkarolja a szegény sorból származó cigány tehetségeket.

Az autonóm költő azonban nem kevés gondot okozott a kultúrpolitika irányítóinak. Fittyet hányt az általuk kijelölt “társadalmunknak elkötelezett ifjú tehetség” szerepére, és a maga útját járta. Nem akart, nem tudott alkalmazkodni semmiféle hivatalossághoz. Nem gondolta úgy, hogy bárkinek is hálásnak kellene lennie. Önérzetes volt, öntörvényű és makacs. A szabadság iránti vonzalmát tükrözi a hatalom, az illetékesek haragját kihívó, 1972. március 15-i tüntetés sugallta verse is. Nem tett lakatot a szájára, amikor véleménye nem egyezett a hivatalossal, ugyanakkor nem volt híján a magát mentő fondorlatosságnak sem.

Bari Károly 1972-es konfliktusa a hatalommal, amelyről a dokumentumok szólnak, nemigen kívánnak kommentárt: mindkét fél álláspontja világosan és részletesen kirajzolódik belőlük.

Tu/756
Magyar Szocialista Munkáspárt     Debrecen,
Hajdú-Bihar Megyei Bizottsága      1972. junius 6.

Debrecen (Fűvészkert u. 6–10. sz.)
Iktatószám: SGy/SZIné
Lev/Bari Károly
Válasz esetén kérjük iktatószámunkra hivatkozni

MSZMP Központi Bizottság Molnár F Et!

Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztály
Nagy Miklós osztályvezető elvtársnak

Beszéljük meg, mit tegyünk!
[Kézzel írva, alatta olvashatatlan szignó.]

Budapest

Kedves N a g y Elvtárs!

Tájékoztatásul és további intézkedésre, csatoltan megküldjük a Berettyóújfalui Járási Pártbizottság által hozzánk eljuttatott információs jelentés másolatát.

Melléklet: 4 lap         Elvtársi üdvözlettel

[körpecsét és eredeti aláírás]

/ Sikula György /
megyei titkár

1. sz. Általános Iskola
Komádi Pártszervezete

Információs jelentés
Bari Károly költő, író-olvasó találkozójáról

Az 1. sz. Általános Iskola KISZ-szervezete meghivta Bari Károly költőt, az alapszervezeti munkaterv ütemezése szerint a Pedagógus KISZ-szervezet keretében tervezet iró-olvasó találkozóra.

A meghivás abból a törekvésből adódott, hogy alkalmat teremtsenek a pedagógus KISZ-tagok számára, a szocialista realista irodalom mai képviselőjével való találkozásra.

A találkozón megjelent Kovács István költő, aki az Európa Könyvkiadó lektora és Konc József az Ifjusági Fórum politikai lektora.

A találkozó a szokásosnak megfelelően kezdődött a költők bemutatásával, majd néhány versüket mondták el a fiatal költők.

Bari Károly költő elmondta többek között Szabadság cimü versét /nyomtatásban nem jelent meg/ melyet az 1972. március 15-i események után irt.

A március 15-i ünnepség alkalmával néhány száz pesti fiatal tüntetésszerüen akart koszorut elhelyezni Petőfi szobrához. A költő elmondása szerint teljesen érthetetlenül a rendőrség megverte őket. Bevallása szerint Õ is köztük volt. Ez inditotta a Szabadság cimü vers megirására.

Az egyébként is pesszimista hangulatu vers anarchikus, a szocialista társadalomtól teljesen idegen elveket és kifejezéseket tartalmaz, a vers végkövetkeztetése, aki szót emel a szabadságért, annak el kell vesznie.

A vers elhangzása után a résztvevő közönség magyarázatot kért a vers tartalmára és hangulatára.

Bari Károly a következőket válaszolta:

– Magyarországon szabadság papiron és szóban létezik;

– A szocialista társadalom alapja a félelem;

– Kijelentette, hogy náluk csak ál-demokratizmus van és nincs szabad véleménynyilvánitás.

Valamennyi oktatási rendszerünkről és oktatási anyagunkról ugy nyilatkozott, hogy semmit sem ér. Felháboritónak tartja, hogy egyrészt a társadalom nem ad lehetőséget március 15-i dátum méltó megünneplésére és a hozzá nem értő pedagógusok miatt – akiket dilettáns, fafejü jelzőkkel illetett – a fiatalok nincsenek felkészitve a nagy nemzeti ünnep megünneplésére, mert ez nagyobb még április 4-étől is.

Elmondta, hogy elfogadhatatlan az, hogy nálunk a november 7-i ünnepséget az eddigi gyakorlat szerint ünnepeljük, s közben megfeledkezünk legnagyobb nemzeti ünnepünkről.

Az est folyamán a politikai nézeteivel és költészettel kapcsolatosan is több kérdést kapott. Szinte kivétel nélkül idézettel vagy képletes hasonlattal válaszolt, ami tovább mérgesitette az est hangulatát.

A marxizmus klasszikusairól és azok téziseiről legyintéssel és cinikusan nyilatkozott: “azok is firkáltak valamit”, de az egyáltalán nem mérvadó.

Elmondta, hogy Magyarországon meg van kötve az ember keze és nem lehet megteremteni a széles látókörü munkához az alapfeltételeket, mert olyan szükek a határok. Azt mondta, hogy vannak selyemhernyők, amelyek megelégszenek a köröttük levő levelek elfogyasztásával, de vannak madarak, amelyek többre vágynak és azoknak nem lehet határral utjukat szegni. Kifejtette azt a nézetét, hogy Magyarországon alkotni csak Budapesten lehet, mert ott érezhető valamennyire a demokratizmus érvényesülése. Szerinte elegendő, ha ott fent a költő megirja, összegzi gondolatait és sajtó és könyvek utján az lejut a tömeghez.

Véleménye szerint egyáltalán nem szükséges az alkotó és közönsége közötti kapcsolat, elég ha csak közvetve találkoznak. Kifejtette azt a nézetét, hogy semmi értelmét nem lát az iró-olvasó találkozónak, szerinte ez csak diletáns kulturház igazgatók és irodalom majmolók hobbija, akik ugy képzelik, hogy mindenhez értenek. /tudomásunk szerint Szovjetunióban, Bulgáriában is volt már költő találkozón./

A résztvevő közönséget többször is megsértette, kijelentette, hogy ássa el magát az, aki egy mai verset nem ért meg és magyarázatot kér hozzú (sic!). Azt mondta, hogy ez a mai este is olyan, mint egy nagy pocsolya. Többször hangsulyozta, hogy a verset nem kell magyarázni, csak megérteni, s ha valaki erre nem képes, akkor nőjjön fel hozzá.

Az est lefolyása alatt Kovács István költőtársa több esetben is próbálta megmagyarázni Bari Károly nézeteit illetve közös nevezőt találni a hallgatóság és a váleményük szerint elfogadhatatlan nézetek között, de sem az egyik sem a másik oldaon nem foglalt állást.

Ugy véljük, hogy Konc József – aki a KISZ egyik szakfolyóiratának szerkesztője – a kialakult vitát hagyta tovább folyni, ezzel tulajdonképpen a helytelen nézetek terjesztéséhez járult hozzá. Elvártuk volna tőle, hogy mint kommunista lap szerkesztője, az elhangzott nézetekkel szemben véleményt nyilvánitson.

Tekintve, hogy az est döntő része Bari Károly munkájához és egyéniségéhez kapcsolódott, azt tudjuk elmondani, hogy ez a találkozó egyáltalán nem váltotta be a hozzáfüzött reményeket. Véleményünk szerint a fiatal költő teljesen vitaképtelen volt, képtelen volt állitásait alátámasztani, s válaszok helyett inkább a jelenlévőket sértegette. Bár a vitában a közönség egy része vett részt csak, de senki nem azonositotta magát Bari Károly nézeteivel. A költőről az a benyomásunk, hogy politikai tájékozottsága, társadalmi ismeretei, müveltsége nagyon alacsony szintü, ismeretek, információk hiányában mond általánositást törvényszerü megállapitásokat /helytelenül/ a társadalomról és a szocialista rendszerről.

Komádi, 1972. junius 2.

Miru Györgyné sk.
pártalapszervezeti titkár

Kulturális Alosztály

Feljegyzés

Bari Károly költő komádi iró-olvasó találkozójával kapcsolatban felmerült politikai problémákat a Hajdu-Bihar Megyei Pártbizottság információja alapján – kivizsgáltuk.

Behivtuk a vele együtt meghivott Kovács István költőt, aki elmondta, hogy Bari valóban tett politikai szempontból kifogásolható megjegyzéseket. A vitát a helyi jól képzett /talán Komszomol Iskolát végzett/ függetlenitett KISZ titkár irányitotta és élezte ki Bari Károllyal.

Irásos jelentést kértünk az esten megjelent Konczek Józseftől, aki az Ifjusági Lapkiadó Vállalat megbizásából vett részt. /mellékelve a jelentés/

Ebből is kiderült, hogy Bari nem kiforrott, saját nézeteit hangoztatta, hanem a vita hevében ragadtatta el magát. Az est feszült hangulatát mind Kovács István, mind Konczek József igyekezett oldani, Bari tévedéseit helyreigazitani. Az eset kapcsán a következő intézkedéseket tettük:

– A Müvelődésügyi Minisztérium Irodalmi Osztályát felkértük, hogy Barival iró-olvasó találkozók rendezését további intézkedésig ne engedélyezzék.

– Felhivtuk a KISZ KB Kulturális Osztály vezetőjét, hogy a VIT-re készülő kiadványban, mint “reprezentativ” magyar fiatalt, Bari Károlyt ne szerepeltessék.

– Tájékozódtunk a Borsod Megyei Pártbizottságnál Bari jelenlegi helyzetéről. Megfelelő eredménnyel leérettségizett. Szándéka szerint a Szinmüvészeti Főiskolára, vagy a Madách Szinházhoz szeretne jelentkezni.

A komádi ügyről informáltuk a Borsod Megyei Pártbizottságot és kértük, hogy fokozott figyelemmel kisérjék Barit, publikálásait is korlátozzák egy időre. Hivják be és figyelmeztessék.

Felhivtuk a Szinházmüvészeti Főiskola igazgatójának is a figyelmét. Vadász elvtárssal megbeszéltük, hogy mi is jobbnak látnánk, ha Bari a Szinházmüvészeti Főiskola kötöttebb, fegyelmezettebb keretei közé kerülne, mint pl. a Madách Szinházhoz / Ádám Ottó hivta olda/. Vadászék felhivják Barit beszélgetésre és esetleg megpróbálják Major Tamás 2 éves osztályába besorolni / év végén eldölne megfelel-e a 2 év anyagának/. Döntésükről tájékoztatni fognak.

Véleményünk szerint Bari tehetséges, de kiforratlan fiatal ember, megfelelő szakmai, politikai támogatásra, irányitásra, ellenőrzésre van szüksége, s nem elsősorban arra, hogy rendőre büntetéssel még inkább elvasitsuk. Feladatunk az, hogy ne teremtsünk lehetőséget /iró-olvasó találkozó stb./ meggondolatlan nézeteinek a nyilvánosság előtti terjesztésére. Belügyminisztériumi eljárás csak akkor lenne indokolt, ha intézkedéseink és figyelmeztetésünk ellenére továbbra is keresne, teremtene ilyen alkalmakat.

Budapest, 1972. junius 24.

[eredeti aláírás]
/ Szabó B. István /

Irodalmi Osztály
378/1972

Feljegyzés
a Bari Károllyal folytatott beszélgetésről

Az MSZMP KB Kulturális alosztályának 1972. augusztus 17-i kezdeményezésére augusztus 18-án felhivattuk Bükkaranyosról Bari Károly költőt a Müvelődésügyi Minisztérium Irodalmi Osztályára, hogy közösen figyelmeztessük őt kifogásolható versei és az irodalmi esteken tanusitott visszatetszést keltő magatartása és kijelentései miatt. Miután a Kulturális alosztály nem tudta magát képviseltetni a megbeszélésen, és az inkriminált versek sem jutottak el hozzánk, igy csak a rendelkezésünkre álló korábbi információk alapján tudtuk kérdőre vonni.

Bari Károly a beszélgetés elején úgy nyilatkozott, hogy szerző estjein emlékezete szerint nem történt semmi rendkivüli és emlitésre méltó. Konkrét rákérdezésünkre kifejtette, hogy információink egyoldalúak és pontatlanok. Például Gödöllőn az irodalmi esten nem azt mondta, hogy Magyarországon ma a cigányokkal szemben fasiszta módszereket alkalmaznak, csupán egy konkrét személyre és esetre értette a fasiszta módszert /egy salgótarjáni orvos – az ő megfogalmazása szerint – erőszakkal infecundint szedet a cigányasszonyokkal/. Egyéb negativ tapasztalatok is késztették őt az erős kifejezés használatára. Elmondott egy esetet, mely szerint egy vidéki tanácselnök azt mondta neki: “A cigányokkal csak egy baj van, hogy megszületnek.”

Beszámolója szerint az irodalmi esteken időnként provokativ kérdéseket tettek fel neki a közönség soraiból a cigánykérdéssel kapcsolatban, s ő elvesztette a fejét, nem tudta megőrizni nyugalmát, a közönséget sértő megnyilvánulásai ebből adódtak.

A beszélgetés folyamán elismerte, hogy az irodalmi est nem alkalmas ilyen kérdések tisztázására, az ő megfogalmazásai is pontatlanok és félreérthetőek voltak. Felismerve saját indulatos természetét maga is arra az elhatározásra jutott, hogy a továbbiakban lehetőleg nem vállal nyilvános szereplést. A cigánykérdésről kifejtette egyébként azt a meggyőződését, hogy csak kommunista alapon oldható meg, de az államhatalom néhány helyi képviselője /pl. az emlitett tanácselnök/ nem a kommunizmus szellemében él, és gondolkodása nem felel meg a törvényeknek, központi rendelkezéseknek.

A magunk részéről nyomatékosan figyelmeztettük Bari Károlyt, hogy nyilvános szereplésein hasonló incidensekre és meggondolatlanságokra ne kerüljön sor, mert az ilyen megnyilvánulásait a továbbiakban nem lehet irodalmi ügyként kezelni. Egyetlen retorziót alkalmaztunk vele szemben: közöltük, hogy a tervezett romániai utazásáról le kell mondania, amit tudomásul vett.

Végezetül megjegyezzük; Bari Károly szerint őt eddig soha senki sem figyelmeztette hivatalosan a kifogásolt esetek miatt.

[eredeti aláírás]

Budapest, 1972. augusztus hó 25. /Tóth Gyula/

Kulturális Alosztály              Tu/1102/2

Feljegyzés

1972. augusztus 18-án – A Müvelődési Minisztérium Irodalmi Osztályán folytatott tárgyalás után – behivtuk Bari Károly költőt.

Elsősorban Szabadság ! c. versét, illetve annak iró-olvasó találkozón történt felolvasását kifogásoltuk. Szigoruan figyelmeztettük Barit és kijelentettük, hogy ennek a versnek a megitélése már nem irodalmi kérdés.

Bari a kifogásolt vers értelmezését nem fogadta el; szerinte a dátum /1972. március 15./ merő véletlen; a vers nem általános-politikai jelentésü, hanem a cigányok igazi szabadságát igényli; ihletője a minisztériumi feljegyzésben emlitett, cigányokkal szemben tapasztalt igazságtalanság.

Ezt az érvelést természetesen nem fogadtuk el. Közöltük Barival, hogy

– romániai utazása nem valósulhat meg;

– kimarad a nemzetközi VIT-kiadványból;

– iró-olvasó találkozókon nem vehet részt.

Figyelmeztettük, ha bármi hasonló eset ismétlődne, saját maga fogja megakadályozni a Szinmüvészeti Főiskolára kerülését is. /A versre és az iró-olvasó találkozón történtekre már előzőleg felhivtuk a Borsod megyei Pártbizottság figyelmét is.)

Budapest. 1972. szeptember 1.

[eredeti aláírások]
/Molnár Ferenc/ /Szabó B. István/

SZABADSÁG!

Szabadság, vasra-vert ígéret,
szemünk láttára hervadsz
a rozsdát-vétkező láncok közt,
s azt merik mondani, sziveinket éled:
hogy szabadok vagyunk, azt merik mondani,
árva, némaságtól-szenesedő torku
madarak előtt: előttünk, akik ismerjük sóhajait
a börtönt-próbáló eszmék tüzein tisztuló létnek,
ismerjük kiskorunktól a faluvégeken üldögélő
virág-szakállas öregemberek: a temetők meséit
e hamuban-járkáló országot béklyóba-nyomoritó
foglárról, tudjuk: rácsokká fonodnak a rosszul formált
szavak, s fogaink gyöngy-sövényeit
a kulcsok vitézei kirugdalják, ha rosszul szólunk,
sáros cipőink alatt nyöszörög a harmat, nincs vége
az utnak: nincs vége a bajnak, s a várt, nagy
szabadságról csak bérencek papolnak,
sziveink piros cseppkőbarlangjaiban
gumibotok suhogásán osztozkodó álmok
nyögése visszhangzik, de szemeinkben
alázatot nem tenyészt a kin, állunk
meztelenül, fal felé fordulva, ágyékszőrünket
locsbolja a bordáink csont-zsilipein
átlihegő vér, szemben a kőfalon
fehér krétairás: életet veszt, ki szabadságért sir.

Budapest, 1972. március 15.

Irta: Bari Károly