Jászi Oszkár levele az Uralkodó eszmékről 1935-ben

1935. június 24-én írta az alább majdnem egészében közzéteendő levelet ¹ Jászi OszkárazamerikaiOberlinből Budapestre régi barátjának és harcostársának, Braun Róbertnek. Bár magánlevél, mégis – sok más, emigráció idején írt Jászi-levélhez hasonlóan – nyilvános gesztus is: Jászi Budapestre írt levelei gyakran nemcsak a címzett magánszemélynek szólnak, hanem annak a kis politikai-baráti közösségnek is, amelynek a levélíró egykor a központi alakja volt. S nyilvános gesztusnak lehet tekinteni Jászi számos magánlevelét azért is, mert bennük a levélíró a politikai álláspontját kívánta leszögezni a jövő számára, számítva arra, ami később be is következett: hogy leveleit kiadják, s magánlevél voltukból átváltoznak azzá, aminek írójuk szánta őket: politikai nyilatkozatokká. Az itt publikálandó levél (melynek csak rövid személyes részeit hagytam el) például Jászinak a tervgazdaság, a szovjet rendszer, a régi liberális felfogás, az amerikai New Deal, a kommunizmus és kapitalizmus között keresendő politikai út ügyében elfoglalt álláspontját mutatja fel, több más ez idő tájt írt leveléhez hasonlatosan. Különlegességét azonban nem e témák biztosítják, hanem az Eötvös József politikai főművéről, A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra című nagy, két kötetes művéről, a magyar politikai gondolkodás talán legjelentősebb alkotásáról írt bekezdései, amelyek egyben saját 1910-es évekbeli eszmei tájékozódásának és értékítéleteinek a revízióját is magukban foglalják.

A levél címzettje, Braun Róbert szociológus volt, a század első évtizede óta Jászi barátja és munkatársa, olyan fontos társadalomtudományi és politikai művek fordítója, mint Henry George Haladás és szegénység című könyve, vagy Bryce-é az amerikai demokráciáról. Braun rendszeresen dolgozott a Huszadik Századba, Jászi század eleji folyóiratába, majd 1927-től utódlapjának, a Századunknak is egyik legfontosabb szerzője volt. A húszas évek második felében fontos munkatársa volt Jászi készülő, The Dissolution of the Habsburg Monarchy című monográfiájának is – erről a könyv 1983-as magyar kiadásának Hanák Péter által írt előszavában is olvashatunk. Az itt közzéteendő levél idejére Jászi és Braun között már évek óta – némelykor kimondottan élessé váló – politikai vita zajlott a Szovjetunió megítéléséről. Egy levélrészlet 1930-ból, Braun Róberttől:

Ami a kommunizmusra vonatkozó magatartásodat illeti, ha elvben és – egyet is értek Veled, nem helyeselhetem a tónust. Csodálatos, hogy Te, aki oly tárgyilagos vagy egyébként, mennyire elveszíted a tárgyilagosságot, mihelyt erről a kérdésről van szó. (…) És bármilyen rémség is a bolsevizmus az Oroszországon kívüli világnak, Oroszországban mégiscsak haladás a cárizmushoz képest. Most olvastam Feiler könyvét Oroszországról, ² és azt látom belőle, hogy a diktatórikus forma mögött (akárcsak az olasz fasizmus mögött) van demokratikus tartalom. ³

Jászi 1935. június 24-i levelével e vitába kapcsolódunk bele.

(…) Hogy a politikai helyzetek megítélésében nagyobb a biztonságom, mint a gazdaságiakban, abban nagyon is igazad van, de ez nemcsak e tereken való hézagosabb előtanulmányaimnak tudható be, hanem annak is, hogy nem vagyok képes a gazdasági simlikhez alkalmazkodni, mint legtöbb kortársam, hogy Moszkvát nem csodálom, hogy az orosz fegyveres államkapitalizmust nagyon rozoga épületnek, a “tervgazdaságot” szemérmes bolsevisták kapkodásának tartom (nem veszik észre, hogy ma minden tervgazdaság kikerülhetetlenül a háború érdekében való kizsákmányolása a fogyasztónak): viszont aki ma a régi liberális politika folytatásáról beszél (mely mellesleg megjegyezve sosem létezett a gyakorlatban, legfeljebb csak átmeneti kivételű), az Pester Lloyd-ideológus. ⁴ Ilyen körülmények között nem tudom a szokványos bolsi, tervelő, vagy liberális simliket alkalmazni, bármennyire irigylem biztos szemű kortársaimat. (…)

A New Deal bukását én az első perctől fogva biztosra vettem. ⁵ Zsenik mellett is halálra lett volna szánva (mint minden radikális tervgazdaság), hát még azzal a gyatra professzori és generális anyaggal, mely szegény Elnökünknek a rendelkezésére állott. A New Dealnek igen tetemes enyhítése inkább megkönnyebbülést fog hozni. A Wells cikkei, melyeket Csécsynek elküldtem,⁶ minden naivitásuk és biológiai áltudományosságuk dacára, kitűnően jellemzik ezt a kótyagos tervgazdaságot, melyet logikussá és rendszeressé csak a jól bevált orosz módszerekkel lehetne tenni, de amelyektől a nagy Wells és az összes kicsi szemérmes bolsevistáink visszariadnak, mivel nagyon jól tudják, hogy Nyugat-Európában az az ő nyakaikba is kerülne. (Pláne honunkban a szemérmes bolsevisták nagyon csendesek, mivel egyszer már megégették a körmüket Kun Bélájukkal.) ⁷ Velük szemben szegény Józsink álláspontja ⁸ legalábbis a következetesség és a férfiasság dicsőségével bír.

Ami a kritikádat illeti a Századunkkal szemben (mely a Göncziéve ⁹ megyezik), magam is azt hiszem, hogy nincs kellőképp leszögezve az elválasztóvonal úgy a Kommunistákkal, mint a Kapitalizmussal szemben. De ez nem a Csécsy bűne, hanem mivel ezt az új doktrínát még senki sem csinálta meg. Ugyan napról napra növekedik azoknak a száma, akik egyaránt megundorodtak úgy a bolsevizmustól, mint a kapitalizmustól, s átlátják, hogy mindkettő egy véres káoszba vezet. Ezzel szemben az elmélet folytatja a régi simliket, vagy a tervgazdaság naiv utópiáival lép fel.

Nem hiszem tehát, hogy azok részéről, akik ezt a helyzetet felismerik, a helyes politika az volna, hogy eltussoljuk a tévedéseket (és ne mutassunk rá a szovjet rendszer erkölcsi aljasságaira, abban a reményben, hogy meg fognak javulni!), vagy alátámasszuk a magyar szocik piszkos politikai játékait (mivel ezek a bocherek is marxisták!). Ellenkezőleg, azt hiszem, hogy a becsületesség azt parancsolja, hogy kérlelhetetlen kritikát gyakoroljunk úgy a kapitalista, mint a bolsevista kizsákmányolással szemben, úgy a bank-, mint a bürokrata kapitalistákkal szemben, s ha talán nem is vagyunk képesek egy jobb utat mutatni, legalább buzdítsuk az utánunk következőket arra, hogy kutassanak és keressenek. Hogy éppen Te, Közép-Európa utolsó georgeistája,¹⁰
ilyvakontudszhinniazázsiaimarxizmus receptjeibe[n], legjobban mutatja nekem azt a rettenetes gazdasági és szellemi krízist, melybe jutottunk.

Eme dilemmák közepette nemrég egy egész különös élményem volt. Most a szünidőben ¹¹ (mely számomra mindig egy veszedelmes időpont, mivel a “szabadság” állapota kiélez számos olyan problémát, melyek a munkaszezonban többé-kevésbé eltakarva maradtak) régi írásaim között lapozgatva újra elővettem Eötvös József felett tartott emlékbeszédemet ¹² és ennek kapcsán újra elolvastam A XIX. század uralkodó eszméinek több fejezetét. Ennek a revíziónak két eredménye volt: az egyik, hogy lényeges pontokon Eötvöst félreértettem, mivel bár talán én voltam a legkritikusabb marxista a mi körünkben, mégis egyes marxi simlik túlságosan az uralmukban tartottak, és nem láttam az Eötvös filozófiáját a maga tisztaságában. A másik, hogy az E. géniusza, melyet mindig elismertem, ma még sokkal ragyogóbbnak tűnik fel előttem. Képzeld, ez a gondolkodó már a múlt század közepén teljes világossággal felismerte, hogy Európa a diktatúrák felé tart és a demokráciák össze fognak omlani. Miért? Mivel a kor uralkodó eszméi (abban az ideológiai formulázásban, melyet nyertek) összeegyeztethetetlenek a demokrácia alapvető tendenciáival.

Mi akkor bizalmatlanok voltunk E-sel szemben. Azt hittük, hogy egy “ideológus”, aki elvont eszmékből magyarázza a történelmet. Pedig kevés írót ismerek, aki tisztábban látná az eszmék eredetét és szerepét, mint E. látta volt. Egyszerűen: ő már akkor, több mint 80 év előtt tisztán megállapította, hogy a kor domináns történelmi tendenciái (ezek végeredményben az E. eszméi!) azokban az értelmezésekben és programokban, melyeket nyertek, egymással összeütközésbe fognak jutni (mindenekelőtt az Egyenlőség a Szabadsággal!!) és romba fogják dönteni demokratikus alkotmányosságunkat, ha nem találnak egy megfelelő kompromisszumra.

S kérdem: nem ez a mi problémánk ma? Hogy a szocializmus kommunista értelmezése (a mechanikai egyenlőség) egyre jobban összeütközik azokkal a szellemi javakkal, melyekből maga a szocializmus megszületett: az egyéni szabadság eszméivel.

E könyvét nem olvastam el újra egészen, de a fejezetekben, melyeket elolvastam, kétségtelenül vannak lapok, melyek az emberi szellem legragyogóbb alkotásaihoz tartoznak. Úgy érzem, hogy ennek a könyvnek ma égő aktualitása van. Ez a benyomás bennem oly erős, hogy E. angol fordításának terve jutott az eszembe. Ha ítéletem helyes, nem tartom kizártnak, hogy lehetne a könyvre egy amerikai kiadót találni.¹³

Nagyon szeretném, ha Te és többi barátaink (elsősorban Vámbéry, ¹⁴ Gönczi és Csécsy) újra elővennétek a könyvet, és újra elolvasva a legfontosabb fejezeteket (főleg az első kötetben) megírnátok benyomásaitokat. Abban az Umwertung aller Werte-ben, ¹⁵ mely ma folyik, voltaképpen minden fontos könyvet újra át kellene tanulmányozni, mivel bizonyos, hogy egészen más dolgokat látnánk bennük, mint egy negyedszázaddal ezelőtt. (…)

Gazdaságpolitikai vita kellős közepében találja magát e levél kései olvasója az első bekezdésekben, s olyan évek egyikében, amelyekről azt írta annak idején G. D. H. Cole, jeles szocialista gondolkodó, The History of Socialist Thought című nagy művében, hogy a kapitalista rendszer elfogadottsága egész története során soha nem volt olyan alacsony az egész világon, mint éppen ekkor. S ennek egyszerre volt oka a gazdasági világválság, és a diktatúrák irányított gazdaságainak sikertörténetei, amelyek közül a baloldaliak körében (akiket Amerikában liberálisoknak neveztek) a szovjet ötéves terv volt népszerű. Jászi, mint az első bekezdésből látható, elutasította a kapitalizmust igazoló régi típusú liberális érvelést és a szovjet kísérlet igazolását is. Ugyanis ekkor már közel két évtizede olyan antikapitalista volt, aki egyben szabadpiacpárti is. A legteljesebben 1919-ben írt, akkor kiadatlanul maradt Marxizmus vagy liberális szocializmus című könyvéből ¹⁶ ismerhető meg az álláspontja.

Bizonyára igaz, amit hézagosabb közgazdasági előtanulmányairól írt levele első bekezdésében, de azért nem árt tudni, hogy ha a gondolatmenete megkívánta, gyakran hivatkozott írásaiban közgazdasági munkákra: 1919-es könyvéhez, mint naplójából kiderül ¹⁷ ,többek közt Adam Smith-t, Ricardót, Carey-t, Henry George-ot, Bastiat-t, Wiesét, Boehm-Bawerket, Carl Mengert olvasta vagy olvasta újra; 1938-as “The Good Society” című könyvkritikájában pedig Lionel Robbins és William Rappard friss (liberális) közgazdasági műveire is hivatkozott. A harmincas évek közepén-végén a leveleiben Jászi gyakran foglalkozott a tervezés, a tervgazdaság bírálatával. Többször többeknek elismételte, amit Dániel Arnoldnak ¹⁸ írt egyik 1937-es, kiadatlan levelében: “egy komoly, nem pusztán palliatív tervgazdaság csakis politikai diktatúrával valósítható meg.”¹⁹ Mint látható, ’a tervgazdálkodás bevezetése a piacgazdaságba’ kérdésében Jászi olyasfajta álláspontot foglalt el, amilyet a mai olvasók kidolgozottan leginkább F. A. von Hayek Út a szolgaságba című 1944-es művéből ismerhetnek. Mindebből a New Deal elutasítása is következett. Jászi rendkívül rossz véleménnyel volt Roosevelt elnök gazdaságpolitikai kísérletéről, noha 1932- ben, amikor először szavazhatott immár amerikai állampolgárként új hazájában – mint Litván György életrajzából megtudhatjuk –, Rooseveltre adta a voksát az elnökválasztáson. 1933. október 10-i levelében így írt Csécsy Imrének:

Szinte megdöbbentően találkoztak gondolataink pl. Roosevelt politikájára vonatkozólag, melyet még cikked elolvasása s leveled vétele előtt egy itteni College- értekezleten a bolsevizmus amerikai kiadásának neveztem el ²⁰

Az H. G. Wellsről írott gúnyos mondatok vélhetően nem pusztán az író amerikai cikksorozatának szóltak, hanem Wells és a Fabian Society többi vezető gondolkodója Sztálinnal és a szovjet kísérlettel szemben kinyilvánított rokonszenvének is. Pedig az angol fabiánus mozgalom egykor az egyik mintaképe lehetett Jászinak és politikai elvbarátainak: például 1920-as memoárjában még azt írta egyik legfontosabb szervezetükről, a Társadalomtudományi Társaságról, hogy “a magyar kultúréletben körülbelül azt a szerepet töltötte be, mint a Fabian Society az angoléban”. ²¹ A harmincas években azonban a vezető fabiánusok – a Webb-házaspár, Bernard Shaw, Wells – egy-egy Szovjetunió-beli utazásuk után könyvekben, nyilatkozatokban foglaltak állást a kommunista kísérlet mellett. ²² Wells például 1934-ben tette közzé Sztálinnal folytatott beszélgetését, nem sokkal amerikai cikksorozata előtt. 1936- ban Jászi nagy elismeréssel nyugtázta, amikor egyik fontos levelezőtársa, Polányi Mihály, lesújtó elemzést írt a Webb-házaspár Szovjetunió- könyvéről, rögtön kiadásra is ajánlotta a Századunknak. Braunnak is elküldte, ám neki már jóval kevésbé tetszett.²³

Fél éve folyó vitára tér vissza Jászi a levél következő bekezdésében (“Ami a kritikádat illeti a Századunkkal szemben…”). E vita levelekben zajlott (s a folyóirat körében vélhetően személyesen is), s ugyan nem jelent meg minden fellelhető darabja nyomtatásban, Jászi levelezéskötetéből – különösen Csécsy Imrének 1935. január 13-án írt leveléből – mégsem nehéz rekonstruálni. Röviden: Braunnak a Csécsy szerkesztette Századunkkal szemben ideológiai kifogása volt: “Gönczi Jenővel együtt attól tartunk, hogy a lap valami olyan háború előtti individuál-kapitalista jelleget vesz föl, ami számomra teljesen túlhaladott álláspont.” ²⁴ Braun félelme nem volt alaptalan: az 1935-ös levélvita egyik nyári darabjában (majdnem napra pontosan ugyanakkor íródott, mint Jászi itt közölt levele Braunhoz) Csécsy hosszan fejtegette oberlini mesterének általam ismert egyik legkoncepciózusabb levelében, hogy a Jászi javasolta “liberális, antietatikus, kooperatív szocializmus” eszméjével mint követendő iránynyal az a baj, hogy a szocializmus kétes, elhasznált fogalom, amihez túl sokféle törekvés társult már története során. Csécsy inkább a liberalizmus újraértelmezését tartaná fontosnak, s noha ez is elhasznált fogalom, de talán meg lehet tisztítani, ellentétben a szocializmussal, amit már aligha.²⁵

Jászi a fentebb már említett január 13-i levelében is, a Braunnak írott nyári levelében is ugyanazon politikai-eszmei irány mellett érvelt, mint 1919-es Anti-Marx-könyve (húszas évek elején-közepén a Bécsi Magyar Ujságba, a Világba írott politikai publicisztikája) óta mindig: elhatárolódni mind a kapitalizmustól (és ideológiájától), mind a kommunizmustól, s kimunkálni valamifajta köztes szocialista (értsd: a munka nélküli jövedelem megszüntetésére törekvő) és az egyéni szabadságot alapelvnek tekintő álláspontot. A fent közzétett levél emlegette új, se nem kapitalista, se nem kommunista doktrínát próbálta megalkotni Jászi 1919-es bécsi emigrációja idején, ennek kidolgozására szólította fel a Századunk szerkesztését átvevő Csécsyt 1933- ban, ezt vélte megpillantani – levelezése tanúsága szerint – a párizsi Giustizia e Libertà folyóiratban, majd később Walter Lippmann The Good Society című könyvében.²⁶ Az utóbbi példák mutatják, mennyire különböző törekvésekben találta meg rövid időre a keresett “új szintézist”: az olasz emigráns folyóirat forradalmár liberális szocialisták kezdeményezése volt, Lippmann könyve viszont a liberalizmus újraélesztésének, újraalapozásának a kísérlete. Azt feltételezem, hogy Jászi politikai gondolkodása a harmincas években a Giustizia e Libertà és a Lippmann kijelölte két pólus között mozgott, ingadozott.²⁷ Az itt publikált levél második fele, az Uralkodó eszmék újraolvasásáról szóló rész, annak lehet a bizonyítéka, hogy a harmincas években Jászi esetenként már inkább liberálisként beszélt, liberális kérdéseket tartott kiemelten fontosaknak, s nem szocialistákat.

Jászi levele nem egyszerűen egy nagy olvasmányélményről számol be barátjának (noha sorain valóban átüt a nagy olvasmányélmény ereje), s nem is csupán átértékeli, amit eddig Eötvösről és művéről gondolt vagy írt: Eötvös-revíziója mélyreható önrevízió is, saját század eleji eszmei beállítottságának kritikája, elvetése, s egyben annak bejelentése politikai közössége egyik tagjának, hogy ő már meghaladta egykori közös szemléletüket, s ugyanerre szólítja föl burkoltan budapesti harcostársait is. Mindez anélkül is érthető, hogy ismernénk hivatkozott 1913-as Eötvös-előadását, amelyet ő a levélben emlékbeszédnek nevez, noha nem volt az sem formáját, sem ambícióját tekintve. Ha azonban összeolvassuk levelét e több mint húsz évvel korábbi, Báró Eötvös József állambölcselete és politikája című írásával,²⁸ még érdekesebbnek tűnik a revíziója. Így hát most néhány bekezdésen át e szöveggel foglalkozom.

Az 1913-as előadás nem tudományos, hanem politikai értelmezéssel kívánt előállni: Eötvös művének és alakjának a “progresszív törekvések” számára való politikaikisajátítását végezte el, a bevezetőjében előre bejelentett módon. Jászi ezen előadásban is reakciósok versus progresszívek küzdelme színtereként (harctereként) jelenítette meg a kortárs politikát, mint századelőn készült írásaiban általában. Eötvös-előadását is e küzdelembe illesztette be: politikai ellenfeleinek kisajátító lépésére válaszol a maga kisajátító lépésével. Kényszerítve vagyunk, írja, “e munka elvégzésére a velünk ellenkező irányok ama törekvése által, hogy a múlt értékeit a saját világnézetük érdekében monopolizálják (így épp Eötvös József szellemi hagyatékának felújítását a reakciós publicisztika egyik legbefolyásosabb irányítója, Concha Győző a közelmúltban épp azért ajánlotta, mivel erős fegyvereket vélt abban felfedezni a politikai jogok teljes egyenlősítésére és a szocializmus megvalósítására irányuló mozgalmak ellen)”.²⁹ Jászi nem vitatta a rivális értelmező művet, mintegy azt sugallva: Concha értelmezése az “övék”, a reakcióé, az én előadásom pedig a “miénk”, a progresszióé.

Az előadás négy nagyobb fejezetből áll. Az első az Uralkodó eszmék módszertanával foglalkozik; a második ugyanezen mű legfőbb állításait elemzi; a harmadik Eötvös elméletét és politikai gyakorlatát veti egybe, elsősorban két másik művet, a Reformot és A nemzetiségi kérdést, valamint miniszteri működését állítva a középpontba; a negyedik rész pedig azt kívánja bemutatni, hogy Eötvöst ugyanolyan alaptalanul nevezték az ellenfelei doktriner politikusnak, mint ahogyan az előadó politikai közösségét manapság. Az 1935-ös revízió az előadásnak a második részét tárgyalja újra, a többi rész nem érdekli; azt a második részt, amelyben az előadó bírálta és elutasította az Uralkodó eszmék legfőbb állításait a szabadság, egyenlőség és nemzetiség (értsd: nacionalizmus) eszméinek együttes megvalósíthatatlanságáról, s az utóbbi két eszme megvalósulásának veszélyességéről. S az újratárgyalás éppen azt a témát emeli ki Eötvös művéből, amely a tízes években ellenfele, Concha Győző számára volt fontos: a szabadság fenyegetettségét az egyenlőség társadalmi megvalósítása közepette. Nagyjából ugyanazon, a szabadságról és az egyenlőségről szóló fejtegetéseket vitatta, cáfolta 1913-ban Jászi, amelyeket egyetértően, lelkesen idézett fel 1935-ben, közelebb állva immár Concha egykori pozíciójához, de legalábbis kérdéseihez, mint egykori önmagához.

Az 1913-as előadás beszélője nyilvánvalóan szocialista volt, noha ezt nem hangoztatta: nem is kellett hangoztatnia, hiszen saját politikai közössége előtt beszélt, a Társadalomtudományi Társaságban, ahol ekkoriban a szocializmus közös politikai minimumnak számított. Ám a szöveg burkoltan mégis tartalmazott egyfajta szocialista programot. Az előadás második részében Jászi terjedelmes idézeteken keresztül mutatta be az Uralkodó eszmék fő téziseit, majd rátért a bírálatukra, méghozzá különös, oda nem illő eljárással: szocialista kérdéssort szegezett szembe a gondolatmenettel (miért nem gondolt a magántulajdon elvetésére? miért nem a gazdasági alapban kereste eszméi ellentmondásainak a magyarázatát? stb.). S önnön kérdéseire nem azt a kézenfekvő választ adta, hogy ’azért, mert Eötvös liberális volt, s nem szocialista,’ hanem ezt: ’mert nem volt eléggé tudományos megalapozottságú a gondolkodása’ – amiből nagyjából az következik, hogy kellő tudományos megalapozottsággal voltaképpen csakis szocialista következtetésekre lehet jutni a politikában. Valószínűleg az ilyen szövegrészek szemszögét érzékelte 1935-ben az önmagát újraolvasó Jászi marxistának, noha az álláspontja 1913-ban nem volt marxista.

Ám ez a szocialista kérdéssor valójában nem is Eötvösnek szól: ha ugyanis a kérdéseit felszólító mondatokká alakítjuk, megkapjuk az előadó politikai elvárásainak egyfajta foglalatát: (1) kritika alá kell venni a magántulajdon intézményét; (2) a politikai eszméket a gazdasági rendet vizsgálva kell értelmezni; (3) fel kell vetni a jövedelem-eloszlás rendellenességeinek kérdését; (4) nyomozni kell a jövedelem és vagyon eloszlása igazságosabb rendjének, a munka nélküli jövedelem kiküszöbölésének lehetőségét. Talán épp ez lehetett az a politikai minimum, amelyben az előadó kis közössége 1913-ban egyetértett. Pontosan idézve pedig már Jászi jövendő liberális szocialista dilemmája is feltűnik e kérdéssorban, az utolsó Eötvösnek tett szemrehányásban: “eszébe sem jut nyomozni, vajon – akár az általa nélkülözhetetlennek vélt magántulajdon kereteiben – nem létesíthető-e a jövedelem és a vagyon eloszlásának egy igazságosabb rendje, hogy pl. miként volna kiküszöbölhető a szabadság sérelme nélkül a munka nélküli jövedelem?” ³⁰Nos, éppen ez volt a liberális szocializmus alapkérdése, s a szövegrész általam kurzívval kiemelt szavai megmutatják az olvasónak, hogy melyek a liberális elemek e szocialista kérdésben.

Az 1935-ös levélben Jászi már nem szegezett szocialista kérdéssort az Uralkodó eszméknek, mert éppen liberális kérdései voltak számára a fontosak: az egyéniszabadság sérelmére vezet-e, diktatúrához vezet-e az egyenlőség megvalósítása? S nem is értelmezte át a 19. századi szöveg szabadságfogalmát, mint tette 1913-as előadásában, ahol ugyan nagy elismeréssel kezelte mindazt, amit Eötvös műve I. kötetében a szabadságról írt, mégis áthangszerelte: ami az Uralkodó eszmékből vett idézetében még a gyakorlati és morális önállással rendelkező egyén szabadsága volt, Jászi interpretációjában a szükségletei kielégítésén dolgozó ³¹ (egymásikszöveghelyen: fájdalom-öröm kalkulusokat alkalmazó) ³² lény szabadsága lett, materialistára-utilitaristára visszanyesve Eötvös idealista-morálfilozófiai fejtegetését. Persze mindez nyelvhasználati kérdés: az 1913-as Jászi a saját tudományos-politikai nyelvén akarta elmondani, amit az Uralkodó eszmékről gondolt. Az 1935-ös levélben viszont már átvette a nyelvét.

Ugyanakkor egy részlete biztosan van még Jászi 1935-ös levelének is, amit Eötvös nem fogadott volna el:

S kérdem: nem ez a mi problémánk ma? Hogy a szocializmus kommunista értelmezése (a mechanikai egyenlőség) egyre jobban összeütközik azokkal a szellemi javakkal, melyekből maga a szocializmus megszületett: az egyéni szabadság eszméivel.

Az Uralkodó eszmék fejtegetéseitől távol áll a nézet, miszerint a szocializmus az egyéni szabadság eszméiből vagy szelleméből született volna meg. Ezt sok szocialista gondolta így (s valószínűleg mindenki, akit liberális szocialistának nevezhetünk), de csak kevés liberális (s Eötvös biztosan nem). Nem kommunista szocialisták számára ezért volt tragikus élmény a bolsevizmus tapasztalata; a liberálisok nemigen lepődtek meg. A fenti idézet születés-metaforája pedig eszünkbe juttathatja azt a még korábbit, 1907-es Uj Magyarország felé. Beszélgetések a szocializmusról című Jászi-könyvet, amely teljes egészében szabadelvű szülő és szocialista fiú párbeszédéből áll, s amelyben a liberális apa vidéki kisbirtokos, akinek “kedvenc munkája a XIX. Század Uralkodó Eszméi”.

Levele írásakor ez a műve valószínűleg nem jutott eszébe Jászinak, pedig nemcsak 1913-as előadását bírálta felül Eötvös-revíziójával, hanem öntudatlanul 1907-es könyvét is. Persze, csak a szerző szereposztása mondja a liberális apáról, hogy “kedvenc munkája a XIX. Század Uralkodó Eszméi”, az érvelésén egyáltalán nem látszik meg Eötvös művének ismerete. Árulkodó jel, hogy az apa szólamában mindössze egyszer fordul elő Eötvös neve, a nemzetiségi kérdés tárgyalásakor, amikor a rendkívül olvasott közgazdász-jogász fia által citált Grünwald Béla-szövegrészre így reagál: ’az igaz, hogy Eötvös is mindig ezt mondta’. Nos, Eötvös egyáltalán nem mondta mindig azt, amit Grünwald, s különösen nem mondta az Uralkodó eszmék köteteiben. Az 1907-es könyv szerzője vagy nem ismerte alaposan Eötvös főművét, vagy nem használta fel az apa szólamának, érvkészletének kialakításakor. De nem is az apa az érdekes az 1935-ös Jászi felől nézve, hanem fiú, ez az elsöprő érvelésű, magabiztos, kétely nélküli szocialista. Az Uj Magyarország felé főhőse, a fiú, egyszerre pozitivista és történelmi materialista (s ezért antimoralista), s egyszerre kollektivista és tervezéspárti – csupa olyan jellemző, amelyet Jászi gondolkodása a húszas-harmincas évekre maga mögött hagyott. Az emigráns Jászi politikai eszméi nagyon távol kerültek század eleji önmaga eszméitől. S az 1935-ös levél írója a liberalizmus és szocializmus viszonyát is alapvetően másként ítélte meg, mint az 1907-es könyv szerzője.

Az Uj Magyarország felé nem progresszió és reakció harctereként jelenítette meg a politika világát (mint az Eötvösről tartott előadás), hanem nemzedéki vitaként. Míg az 1913-as színre vitel katonai és irány-metaforái diszkontinuitást, addig az 1907-es folytonosságot sugall. Az Uj Magyarország felé azzal zárul, hogy az apa, nem tudván több érvet felhozni a szocializmus ellen, ráhagyja a fiára, az új nemzedékre, hogy valósítsa meg az eszméit: e politikai allegóriában a liberalizmus lelép a színről, s átadja a helyét a szocializmusnak. Az 1935-ös levélben ennek az ellenkezője történik: újra megszólal a liberalizmus hangja. Az 1907-es könyv felől akár azt is mondhatnánk: újra megszólal az apa hangja (ezúttal már olyan hang, amely valóban az Uralkodó eszmékre támaszkodva beszél), látván, hogy mit művelt, hová vezetett a fia útja. S aki megszólaltatja az apa hangját, a szerző, ellentétben az 1907-es könyvvel, most neki ad igazat, s nem a fiúnak. Ilyen értelemben mondható, hogy a Braun Róbertnek írott levél öntudatlanul az Uj Magyarország felé revíziója is.

Braun különben válaszlevelében udvariasan kitért a közös Eötvös-újraolvasás elől, szó nélkül hagyva, hogy Jászi megfogalmazása azt feltételezte, hogy barátja egyáltalán nem ismeri az Uralkodó eszméket (“Képzeld, ez a gondolkodó már a múlt század közepén teljes világossággal felismerte…”), folytatta viszont a bolsevizmusról zajló hosszú vitájukat. Budapestről keltezett, 1935. augusztus 18-i levelének csak ide vágó két részletét közlöm. ³³

Eötvös könyvét nagy kedvem volna olvasni, de honnan vegyem a hozzá szükséges időt? Nem gondolod, milyen nehezen jutok hozzá valami privát olvasáshoz vagy íráshoz.

Ui. Csak levelem bevégzése után került elő legutóbbi leveled, amelyet most újból elolvasva látom, hogy egy dologra nem reflektáltam leveledben, nevezetesen amit a bolsevizmusról írtál. Tévedsz akkor, amikor azt hiszed, hogy én legtávolabbról is elméletileg helyesnek gondolnám a bolsevista közgazdaságtant. Azt remélem, nem gondolod, hogy politikai módszerüket helyeselném. De azt elismerem, hogy mindaz, amit csinálnak, nemcsak a régi Oroszországhoz képest jelent haladást, hanem hogy általában véve gazdaságilag és politikailag fölfelé menő ország, amit ilyen mértékben ma egyetlen más államról sem lehet elmondani. Továbbá nem szabad elfelejteni, hogy mit jelent ma Oroszország külpolitikailag. Hiszem továbbá azt, hogy Oroszországban, ahol általában a műveltség terjedőben van, már pusztán a rohamos indusztrializálódás folytán is, a diktatúra nem tartható fenn a világ végéig. Megvallom, optimista vagyok a demokrácia jövőjét illetőleg Oroszországban. – Általában, ha most a fasizmust valami katasztrófa érné, könnyen jöhetne rendbe a világ demokráciája.

Továbbá leveled újból való elolvasása után látom, hogy tényleg nagyon érdemes volna Eötvöst újból elolvasni. Talán sikerül erre időt szakítanom.

Jászi budapesti körének tagjai több nyelven olvasó, rendkívül tájékozott emberek voltak, Braun Róbert különösképpen. Nem kétséges, hogy ismerte Eötvös főművét, ugyanis 1919-ben, már a bolsevizmus hónapjaiban, részleteket is közölt belőle a Huszadik Században “Eötvös a kommunizmusról” címmel. ³⁴Rövid, háromnegyed oldalas jegyzet, amelyet B. R. betűjellel írt alá – s úgy látszik, 1935-re nemcsak Jászi, de ő maga is megfeledkezett róla. Néhány mondatos kommentár fog közre két hosszabb idézetet az Uralkodó eszmék I. kötetéből. ³⁵ Abevezetőmondatokígyszólnak:

Eötvösnek A 19. század uralkodó eszméi-ben található kritikája a kommunizmusról ma is érdekes olvasmány. Igaz, hogy az ő korabeli kommunizmus bizonyos tekintetben más volt, mint a mai. Azonban megítélhetni belőle, hogy mit szólna Eötvös a mai kommunizmushoz.

Az 1851-es műből kiemelt idézetek azzal zárulnak Braun jegyzetében, hogy “a kommunizmus győzelme mindenkor egyszersmind a despotizmusé leend”. S hogy félre ne értse Eötvös állításának aktuális jelentését a folyóirat olvasója, Braun még zárásul ezt a mondatot fűzte hozzá: “Eötvös szerint tehát a despotizmus (diktatúra) a kommunizmusnak nem átmeneti jelensége, hanem alapfeltétele.”

Imént idézett válaszlevelének Oroszországról szóló részéből látható, Braun 1935-ben bízott benne, hogy a diktatúra átmeneti jelensége a szovjet rendszernek, amely előbb-utóbb demokratizálódni fog. Jászi viszont Eötvössel értett egyet, s a diktatúrát a kommunizmus alapfeltételének tekintette. Jászi önnön 1935-ös nézeteire ismert rá az Uralkodó eszmékben (például kommunizmus-kritikájában), amikor újra kézbe vette, Braun viszont, ha újból elővette volna, nézetei – vagy inkább reményei – bírálatára ismerhetett volna. Nem valószínű tehát, hogy hasonló élményhez vezetett volna számára a művel való újratalálkozás, mint oberlini levelezőtársa számára vezetett. Nem tudom, hogy Jászi budapesti barátai a levél intése nyomán újraolvasták-e Eötvöst vagy sem. Braun Róbert alig több mint másfél év múlva halt meg, Jászi nekrológot írt róla a Századunkba. ³⁶ felidézve benne a bolsevizmusról folytatott vitájukat, s azt sugallva, hogy e vita utolsó fordulójában, azaz Braun utolsó levelében már nem volt köztük ellentét, mert budapesti barátja maga is szörnyűnek és érthetetlennek nevezte a Szovjetunióban történteket.

Zárásul még egyetlen, különös egyezésre szeretném felhívni a figyelmet Jászi 1913-as előadása és 1935-ös levele között. A levélnek van egy rövid szakasza, amely meglepő módon az egykori előadás egy részletének tudatos vagy öntudatlan parafrázisa. Sem Jászi, sem Braun nem utal rá a levelében, hogy felismerték volna a megfogalmazás hasonlóságát. Az előadásrészlet 1913- ból így hangzik: Eötvösnek a “diktátorságtól és a kommunizmustól való félelme mellett e téren való bizonytalanságát egy ismeretbeli hiánya is fokozta: közgazdasági dolgokban gyönge az érzéke és fogyatékos a tudása.” ³⁷ A Jászi-levél szóban forgó részlete pedig, amely Braun korábbi levelének szavait idézte fel, a következő:

Hogy a politikai helyzetek megítélésében nagyobb a biztonságom, mint a gazdaságiakban, abban nagyon is igazad van, de ez nemcsak e tereken való hézagosabb