Seamus Heaney-nek

Ahonnan már semmi nincs
vagy ahonnan a természet kezdődik,
a falu szélén, a temetőben álltunk,

koratavaszi kontúrok között
éppen mint négy éve,
tehetetlenül,

tanúi legfeljebb, de semmiképp
nem megállítói vak gyűlöletnek,
kéjes rosszindulatnak –

Nem jajgatás és sírás,
hallgatás és keserűség kísérte
a fiatal nagyapát.

Ahogy rálőttek más ártatlanok után
a kisgyerekre, az apára,
és nem történt semmi,

megértette a teste, hogy a tudat
hiába vár, bőrszín van, nem igazság,
és megadta magát –

Némán álltunk, sápadt arccal,
a homoktalaj puffanásai felett
szaggatott madárhangok szóltak,

a fényes, tágas égen
ívben, rendben, kiáltozva
hazaérkeztek a vadludak.