Elvtárs István: Kendermag hó alatt

Kérdezõ idõben, 1848 februárjában, Vácott íródott a vers, a nagybetûs Tyúkság ígéretének ez a szárnyaló, büszke vallomása. Kérdezte a nembeli embert a feszült európai helyzet, kérdezte a kiélezett magyarországi szituáció, és faggatta a mindennapok szintjén élõ költõt – Arany János mindig hiteles visszaemlékezései szerint – a maga dacos, parancsoló hangján a csinos, nagymellû virágáruslány, Szaj Hajnalka is: “Mikor kelsz már fel, hé? Talpra, magyar!” Válaszadásra kényszerült hát a lélek. S felfénylett a lent jussáért küzdõ élet igaz pátoszú, mélyrõl jövõ felelete, megszületett az Anyám tyúkja. A lukácsi esztétika kulcsfogalmát visszhangozva mintegy: ott tükrözõdött benne az evilágiság pogány morálja, a gondolatiság belsõ nyugalma, sõt Hajnalka esztétikumának sajátossága. A polgári irodalomtudomány ködös fogalmával azt is mondhatnánk: szépvolt ez a költemény. Petõfi maga is jelentõsnek érezte mûvét. A nemcsak az emberiségre figyelõ, de mindig közelre is nézõ költõ – Arany János oly megbízható memóriája szerint – maga olvasta fel a költeményt édesanyjának, a csendes, melankolikus, szlávos orrlyukú kis Hrúz Máriának, majd egészen közelre nézve tyúkanyónak és Morzsa kutyának is. S helyesen értékelt a költõi öntudat: hamar népszerûvé vált az Anyám tyúkja. Kedves verse volt a nagy utódnak, Adynak is; tovább csengett nála a tyúkmotívum az olyan alkotásokban, mint például a Héja-nász az avaron.

Sajátos paradoxon, hogy a vers értékeit mégsem tudta teljes világossággal megláttatni az irodalomtörténet. S nemcsak a polgári, de a marxista interpretációk is adósaink maradtak. Nem csupán az okos, becsületes, zongorázni is tudó Horváth János, nem csupán Szabó Dezsõ, a magyar irodalomnak ez a nagyreményû megkergült birkája, nem csupán az Aranyról oly ügyesen író, jófejû, németül is szépen beszélõ Barta János, de a munkásmozgalomnak és a marxista poétikának olyan alakjai, mint Révai József, Pándi Pál is tévesen látták meg a vers központi ismérveit. A machizmust bíráló lenini szóval: sok hülyeséget összeírtak róla.

Mert a plebejus-népfrontos baloldaliság volt az Anyám tyúkja fõ formáló elve mindenekelõtt. Ez értette meg a poétikai adalékok, az epiforák, anaforák, amforák és amfiteátrumok sajátosságait is. Most csak két domináns stiláris alakzatot kiemelve: a nonkonformizmust ugratta elõ a pontosvesszõk s a q hang feltűnő, statisztikailag százszázalékos hiánya.

Napi-politikai szinten – igaz – az anyját szerető lírai énnek a háziállatokkal való játékos beszélgetése volt a vers. Arany János visszaemlékezései szerint Petőfi maga is így ítélte meg. Azonban ha valahol, akkor itt megkérdőjelezhető az amúgy is folyvást torzító emlékezet pontossága. Három nap távlatából írta ezt Arany, ráadásul estefelé, fáradtan, fél pohár bor alkoholos révületében – mint ezt Tompa Mihály visszaemlékezései szerint tudjuk. S a nagy alkotások amúgy sem a konkrét szituáció, nem tyúkanyó és Morzsa kutya felől érthetők meg. Máshonnan véve a példát: nem azért pofozta meg a fiatal Brecht a barátnőjét, mert az hagyta magát elkábítani egy porosz katonatiszttől, egy angol gyárostól és egy francia konyaktól. Az anarchikus gesztus a marxizmussal ismerkedni kezdő író eszmei elkülönülését fejezte ki a tőkésosztály tagjaival ismerkedni kezdő nőtől. S az Anyám tyúkjában is túlmutattak a látszólag egyedi motívumok az esetleges életrajziságon. Furatot vágott nekik a világnézet.

A realizmus egyik engelsi ismérve, a tipikus körülmény volt itt adva az egyszerűen, már-már primitíven berendezett paraszti szobában. A hely, ahol háziállatok piszkították be az amúgy is szenynyes ágyneműt, az elmaradottságot reprezentálta mindenekelőtt. Áporodottsága a Balkán áporodottsága volt, s végek jellegzetes szagát árasztotta a tyúkszar.

Peremvidéken játszódott a költemény.

S mint a peremvidéken mindig, szembesült egymással két ellentétes magatartás: tyúkanyóé és Morzsa kutyáé, az engelsi tipikus hősöké. A megkésett magyar polgári fejlődés kettős útja jelent meg bennük. Tyúkanyóban, ha eltorzultan is, de a kiteljesedni akaró forradalmiság volt adva, Morzsa kutyában pedig az ezzel értetlenül, türelmetlenül szembeforduló, ellenséges Petur bán-i magatartás munkált.

Tyúkanyót három részre bonthatja a hiteles elemzés. Az ilyen sorokban, mint például “…A szobában lakik itt bent?”,“Itt szaladgál föl és alá, / Még a ládára is fölszáll…”, a huszadik század konformizmusát, a fogyasztói társadalom jellegzetes típusát előlegezte Hrúz Mária háziszárnyasa, a nembeli összefüggésekből való kiszigeteltséget hordozta a baromfi. Ott az elfogadottság helyzetével való visszaélés lehetősége a mindenkori progresszióban. A ládára szállás örök veszélye. A második rétegben azonban ellenkező előjelű volt immár a kép: rájátszás a magyar költészetnek a kezdetektől a huszadik századig repülő jelképére, a turulmadárra. Annak mitikus átesztétizáltságával feleselt mintegy a tyúk evilági realizmusa, az előbbi érvényességét turulva. Az igazi kulcssor a “…Mint a galambot etetik!”Jelezve, hogy a tyúkanyóságban is adott, ha rejtetten is, a galamblét lehetősége: kiteljesedhet a forradalmiság, felnőhet az otthonosságtudat. Galamb lehet a tyúkból.

Csöppet sem véletlen, hogy az egyik leghangsúlyosabb helyen hirtelen Morzsa kutya lett releváns: “Ezután is jó légy, Morzsa, / Kedvet ne kapj a tyúkhúsra, / Élj a tyúkkal barátságba’…” A forradalom lehetőségében hívő lét figyelmeztette itt a türelmetlen haladni akarást. A századok szintjén élő ember mondta a maga mégis-ét Morzsa kutyának.

S adva volt ez a mégis tyúkanyóban. Napi-politikai szinten számított ő csak tyúknak, történelmi szinten – ezt nem látták eddig – a nép állata, ontológiai szinten pedig már madár. A híres gorkiji jelképpel: Petőfi tyúkja a forradalom viharmadara, amely a magyar progresszió gyengesége – akkori gyengesége! – révén tyúk maradt. De bizonytalankodó kotkodákolásából már kihallott a majdan győztes tömegek diadalmas himnusza.

Kihallott a She Loves You Yeh, Yeh, Yeh.

E szöveg első változatát még debreceni egyetemistaként írtam a hetvenes évek közepén egy szakestre. Király István emberként is, tudósként is nagy hatással volt rám, nyilván ez ellen védekeztem. Nagyvonalúságát bizonyítja, hogy mikor megmutattam neki, tanácsokkal látott el. A jelenlegi variáció akkor született, mikor néhány éve Angyalosi Gergely kedvéért (hm, róla is kéne egy paródia) begépeltem a textust a számítógépbe. A2000-be önhibámon kívül, Margócsy Istvánnak köszönhetően kerül – róla is illene összehozni valamit (mintha ő is foglalkozna Petőfivel).

Kategória: Archívum  |  Rovat: ÖV ALATT  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.