Anatómiai történetek

A KÉZ TÖRTÉNETE

A kéz régen az arc helyén
volt, a kézben régen mindig
bicska volt – a fog; és ha kellett,
ölt vagy fogott vele a kép-
telen ember. A szájban halál,
és õ halált evék. A csontvázból
élve csak a fehér kések
láthatók, de elfeledkezünk
róluk, a kéz a mellsõ lábra
ugrik, és beszélni akar, a kéznek
feje lesz, de orr és fül és szem
nélkül, a beszéde írás,
a pillantása betû, a nevetése
papírzizegés. Néha a szájhoz kap,
szagolja, mint egy kinyílt mûvirágot.

A SZÁJ TÖRTÉNETE

A száj régen bicska volt és kéz.
Az arcot belepte, mint avar
a földet, a szõr. Nem volt
akkor még bajusz és szakáll.
Volt viszont szemfog, azzal nézett,
aki éhes. És mindig éhes, aki
néz. A pillantásával fölfalt
gyökeret, férget, lerágott rohadó
csontot, a pillantásával megtapogatott
mindent, rohant a pillantása után,
és a tapintásával evett. A lábával
beszélt és a fülével szagolt. Az ember
régen szekrény volt, vagy esernyõ.
A majom kabát, vagy villa.
Isten ma is távkapcsoló.

 

A LÁB TÖRTÉNETE

A lábból régen négy volt,
vagy hat, vagy nyolc.
A régen négy volt, vagy hat,
vagy nyolc. A négy régen nyolc
volt, vagy tizenhat. Hány még
a harminckettõ? Már csecsemõ-
ként fogatlan öregemberek
vagyunk. Négykézláb mászunk, bár
nincs még kezünk, és nem láb
már a lábunk. A beszédet
a járással egyszerre tanuljuk,
de lassabban felejtjük el.
A szájban lassúság. Mint egy kupica
pálinka, azonnal a fejünkbe száll.
A lábba járunk le pihenni.

 

A FEJ TÖRTÉNETE

A lábba járunk le pihenni,
és a fejbe ülünk be ebédre,
A fej zuhanása a legnagyobb, ha
meghalunk. A talp örül is, neki
elege van. A képzelet fölszivárog
a döngölt földön át, fekete
talajvíz. Átnedvesíti a csizmát
– és beül egy idegen lábba
gondolkodni. A lábnak feje lesz.
De orr és fül és szem nélkül, és
ujjai is alig. A lábfej kopasz öregember.
Beszéde kihallatszik a csizmából.
Ha nem lennének autók, hallanád is
az utcán. Az utca suttogásból épül.
A suttogás pár csont kiáltozása a fejhez.

 

A HAS TÖRTÉNETE

A fejbe ülünk be ebédre,
de azt esszük, amit a has szolgál
fel. A has pedig udvariatlan
pincér, nem fogad el borravalót,
szemed láttára issza ki a pohárból
a maradékot. A szembe járunk
moziba. És a fül labirintusába
eltévedni. Város az ember. Jelentések
sikátorán visz a természet útja,
a barátot szemünk ellenségként figyeli.
A szív uszoda. A nap vértóba száll.
Az aranyhídon fehér vérsejtek csókolóznak.
Aztán a parti árnyékban ölelik egymást.
A vénuszdombtól halvány csík visz a köldökig.
Fehér botjával húzta egy vak.

 

A SZEM TÖRTÉNETE

Aki a hasra rajzol,
az arcba belefarag.
Azt beszélik, nem is Homérosz
volt vak, hanem Zeusz.
Azt beszélik, nem is a sors
vak, hanem az angyalok.
Fehér bottal járkálnak
az égen, olyankor nem süt
a nap, nem esik az esõ.
Ha nem süt a nap, láthatatlan
a nappal. Ha nem esik az esõ,
megvakulnak a vizek.
Ha fúj a szél – megsüketül a föld,
ha szélcsend van – a levegõ.
Aki a szembe néz, semmit se lát.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.