Erõs a vágy, s szivembe árad;
csalárdok karma kitépni se fogja,
s pokolra jut az ilyen fattyu lelke;
s letörni õket nincsen kész a vesszõ,
de titkon majd, ha nem lesz ott nagybátyja,
kinyílik Terme, s üdvöt oszt a Kertje.
Ahogy eszembe jut a kertje,
ahonnan számkiûz: érdem nem árad
felém, s másra, ki rosszabb, mint a bátyja;
kezem a reszketésnek marka fogja,
gyerekként állok én, s félem a vesszõ-
ütést: félek, tömlöcbe zárt a Lelke.
Ha testbe’ is fogadna – Lelke
kitárná minden titkait – a Kertje!
Mert kínra kín a test, s a szív a vesszõ-
Csapás, hogy szolgájára kegy nem árad.
S Övé vagyok, mint körmét húsa fogja,
nem tántorít se jó tanács, se bátyja.
Anyát fiú, se Õt a bátyja
– az üdvöt elveszítse bár a lelke –
igy nem szeret: mint ujj a körmöt fogja;
kedvére tartson hívéül a Kertje;
szolga testem – reá hatalma árad –
akár Uram kezébe’ gyenge vesszõ.
Az Ádám Úr plántálta vesszõ
virul, a gallyra gallynak öccse, bátyja,
de még szerelmet, mi szivembe árad,
magast s szépet, nem élt se test, se lelke.
Akárhol légyen Õ, legyek a Kertje,
szobája, vára, terme, tornya foglya.
A szívem oly erõsen fogljya;
belé hatol, mint vastag ágba vesszõ,
hisz Õ nekem a boldog Éden Kertje;
imádom, mint soha rokon, se bátyja,
s a Mennybe kettõs üdv lépnem, ha Lelke
bejut, kire teljes szerelme árad.
Kegyébe küldni Arnaut fogja Bátyja-
dalát, kinek kemény vesszõ a Lelke,
belép, ki Várt, s jutalma Kertje Árad.
A VÁGY KONOK…
A vágy konok, s szivem a foglya,
nem árthat néki rágalomnak gáncsa;
pokolra jut az ily fattyú; a lándzsa
ne merje bár legyõzni õt, se vesszõ,
de titkon majd, ha nem lesz ott nagybátyja,
nyerek gyönyört, hol kertje vár s a Terme.
Ahogy eszembe jut a Terme –
hová se más, se én, a balsors foglya,
be nem jutok, hisz õrzi õt a bátyja –,
legyõz a lábam reszketése gáncsa,
s gyerekként félek, mintha sújtna vesszõ:
saját szerelmemtõl nem óv a lándzsa.
Kinek kevés a test s a Lándzsa;
engedne bár: titokba’ nyílna Terme,
de több a szívem kínja, mint ha vesszõ
csapása ér, mert számkiûz, s nem fogja
szorítni ujjamat az ujja gáncsa;
de sem tanács nem tántorít, se bátyja.
A Bátty magamnak is nagybátyja,
kinek magam helyett a lelke lándzsa;
ahogy közel köröm és ujja gáncsa;
s kedvére ott leszek, ha nyitva Terme.
Szerelmet kelt abból, szivem mi fogja;
kényére tart, s vagyok csak gyenge vesszõ.
Az Ádám Úr plántálta vesszõ
virul, s ki öccs, van annak bátyja,
de nem volt ily Szép Szerelem, s nem fogja
kivívni Lélek, test, se bármi lándzsa.
Akármi rejti: szoba, kamra, terme,
közel, mint fához görbe ága gáncsa.
Ahogy földnek gyökér a gáncsa,
belé furódva; én: a törzsbe’ vesszõ.
Örömnek Éden Kertje, tornya, Terme;
szeretni így nem képes õt a bátyja.
A Mennybe kétszer lép, kié a Lándzsa,
ha léphet az kié, s szerelme fogj/lya.
Kegyébe küldi Arnaut Gáncsa- (s) Bátyja-
dalát, annak, kinek a Vesszö Lándzsa
s a vágyott díjat adni Terme fogj/ly/ja.
FORDÍTOTTA HORVÁTH VIKTOR