NAGYHETI SZEKVENCIÁK

[II.]

Szombat volt már, és az Égben

keresték. Mindenki ébren

várakozott már egészen,

amikor sírba tették.

Abban nem volt már Jelenlét,

csak a halottnak a Testét

dobták oda, mint rongyot.

Az életnek háza bomlott,

melyet a Sátán lerontott,

szaga kezdett lenni annak

már akkor. Ama napnak

rettegésben minden órái vannak,

s a Halál meg ott a Résben,

amely még csak bent az Észben

lakik, a Testhez ekképpen

szólt: „A Halotthoz a Halál

jön, s nem látja Emberfiát,

mer itt csupán dögöt talál:

Amikor a világ reszket,

követ dobok, mint e testet,

és a semmi, ahogy eztet,

elnyeli.” Jaj, szívünk eszi

a gondolat, hogy Õ neki

a Halotthoz kell majd menni,

mert a Test azóta van ott

a sírban. Várhatjátok Angyalok

fenn a lelkünk, amely halott!

[VIII.]

Te is, ki csak Ábrázatja

vagy annak, kit szült az Anyja

egyedül nagy kínokban

aki értünk, mint a Teste,

elrohadt, hol sírba tette

vele: arcát és szeme

fényét örökre kioltják,

torkát baltával átvágják,

a Lélek csak gyufaszál

ki gyújtja meg, ó Mária,

hol a kínban az a Szikra,

ha Krisztus is halott már?

[XIX.]

Mikor Urunk szenvedett,

kiszáradt szája reszketett;

epével kenegették.

Karját a szög általtörte,

a testét a láz gyötörte;

a latrok meg rugdosták.

Koponyáját széjjelverték,

húsát kampókkal meg tépték;

összetörték csontjait

vas karóval. Urunk arcát

kis baltával széjjelvágták;

a Teremtõt leköpték.

Hajdan, mint a méz s a málna,

Jézus neve volt a szánkba;

s nem volt öröm kívüle. –

Szegény zsidó számkivetett

neve torkunkon megrekedt

jaj már két évezrede.

Keserûbb lett, mint az epe,

se kiköpni, lenyelni se:

Halála van szívünkbe’. –