Versek

NINCS VISSZAÚT

Szögeimnek nyomát õrzi a falu bõre

Árnyam kibomlik és szalagja fut vele

A tengerészcsomót ujjadon forgasd körbe

Kötélbe fogva már az ég minden jele

Az üres aratást nem lesz ki eldalolja

Arany lámpa alatt a tûz settenkedett

Míg áldozatodat volt ki kezébe fogja

Köszönöm mondtad és eltoltad a kezet

Nem õrzi már nyomod a homok az agyag

Nem éri szívedet többé a láng ha éled

Rozsda a lepedõn testedtõl nem marad

Nem a te illatod amit a parton érzek

Az asztalnál ülök hideg keresztvasa

Vágja a térdemet meleged kéne innom

Kialszik épp a tûz szánalmas éjszaka

Ereszti horgonyát feketén nem vagy itthon

Fölösleges sugár töröld el a barázdát

Az arcom elfedõ színt mosd le ha tudod

Láttam a rácson át Istenhez hogyan szállt át

A fénytõl pöttyözött átlyuggatott burok

Húzzák a csillagok a hosszú óceánon

Aranyló mellkasa lassan vízzel telik

Mosolyogva lebeg. Bõre vitorlavászon

Öröm dagasztja és záporok görgetik.

HALÁLJELEK

Ja csöndesen halál valaki meg ne hallja

Mutogasd kézzel el gyere hadd nézzem én

Ujjad a hamutest kötelét bontogatja

Torkomba könny tolul hangom ettõl kemény

Kívülrõl olvasom. Ugyanezen a nyelven

Mutogatott e kéz megállt apám fején

Ezért kellett a tág kékséget elfelejtsem

S nem szánthat a hajó a tenger felszínén

Karonfogva megyünk a hûvös õszi ködben

Késelni szoktak itt lámpa sehol sem ég

Van egy fekete tó nem járnak arra többen

Jaj lépjük ki halál sötétedik az ég

Kitárom mellkasom minden szeretett lénynek

Fújja rám melegét langyos áramlatot

Hogy a dombok tövén aztán aludni térjek

Ott járnak éjszaka inni az állatok

Lángnyelv ha még lobogsz fújlak aludj ki végre

Orcák égõ színe csak izzít szomjamon

Siklom már lassan át. Vége a kõ levéve

Tüdõmrõl és dagad hullámzik szabadon

ÉGALJ

Az út

S a nagy szelek

Mind akik jönnek nyitott szívvel

Az idõ az eljövendõ

A csészék alján maradék felhõ

A délutánban széna száll még

És egy sarokban lusta árnyék

Mindentõl messze

Két kéz lendül hangot se adva

Két kar az éjszakát szabdalja

Belõled

Ki formálja az éjszakát

Minden hang kívüle rekedt

Én ott vagyok

ÁLARC NÉLKÜL

Az összes út sötétre festve

A felhõk a körutakról gyûlnek egybe

Körbe-körbe jár valaki

A világ túlfelérõl harangszót hallani

Babért morzsoló ifjú-leány-kezet

Itt az asztal kitéve

És elfelejtve mind a többi

Mindennek saját arca van

A tûz kékes takarója elegendõ a tájon

Háttérben lámpafénnyel amely mint egy fehérnyár.

AZ ÉVSZAK VÉGE

Források melyeket szoborrá örökít a fagy

Koránjött kis csillag-rügyek

Szálfa-erdõk lángokból tajtékból kimetszve

Madarak

Miféle kocsonyás szembe ragadtatok

A föld színén minden lassan csúszva halad

Egy szigorú grimasz zárja az ajkakat

Orkán fagyasztja be a búza vihogását

Nem bõrödzik a víz elhagyta dalolását

Megyek az üres utcán ahol senki se válaszol

Vigyék az éjszakából ezt a harangot ami szól

Egy férfi még fiú éppen a rengeteg felé megy

És mindez értünk

Ez az élet

Semmit se felfogó karok

Kigyúlt fekete tûz

A nap sugártalan ragyog

Egy barát hamvai az enyhe szélben

A kéz egy könnyû kéz

Mozdul a szívem felitatni

FORDÍTOTTA TÓTH KRISZTINA

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.