Versek

HÁROM BÁRZONG

Két trottli kéz, s bár mannikűrre futja,

elmúlt a múlt, hol tíz sovány agár,

ma már az ujj csak lusta pónikuttya,

és csak tapirgál holdas éjszakán,

míg szebb jövőbe száguld pinkmariska,

agyő, agyő, kis traktoristalány,

ha ráz a vasbak, büszkén rázza vissza,

és élvez még a traktor is talán,

mert bár zsebében másfél munkaegység,

a Kisz szive az mindig mást akar,

hisz ifjú még és benne a sebesség

a száguldással sétál karbakar.

*

A Montmartre-on abszinttal, calvadossal

tölthettem volna még hány éjszakát,

de eljöttem a négyes villamossal,

hogy bámuljam a hajnali Blahát,

leéljek itt, rossz presszó rossz zenésze,

ahol az ősz, e tonnaszám avar,

e könnyű árva trágya tengerésze

megannyiszor pöhölyként felkavar,

megforgat és levág a sárga földre,

ma erre rángat, holnap arra lök,

elhullott lombok rácsát járja föl-le,

mint kottarácsot részeg dallamok.

Rutinglitang, egy zenemasiniszta,

protkóig gályafüstben nyekteti,

a köhögését kátrány veri vissza,

s két keshedt hangfal kontrázgat neki.

Szép pinkmariskánk, szállj el hattyúszárnyan,

öntöttvashattyúnk, űri hamutar’,

mint falka csikk az öblös éjszakában,

ugat szorít és piszkosul kapar,

és így tovább a szívelszorulásig,

taknyába fúl itt minden dalszöveg,

egymásra csúsznak máslik és a fáslik,

s ez így lesz már, míg meg nem halsz, öreg.

A HANGYÁK

Nyaranta megszállnak a hangyák

mint armadányi puha mák,

tégedet megszállunk ma, mondják,

mint elnyomók szállták volt Panamát.

Sisakot vesznek bérbe, parafát,

az izzadt homlokukra spongyát,

s nem fizetik a tarifát,

viszketünk tőled, baszki, mondják,

és fintorognak feszt a hangyák

(fehér öltöny, bajusz, kalap),

szemükben zakatol a langy mák,

a sívó ópiumi nap,

mi téged elnyomunk ma, mondják,

és elnyomnak egy semmi perc alatt.

PETŐFI BARGUZINBAN

Sej, Barguzinban régen tép medve, régen tép farkas.

Megáll a világ rút masinája, egy régi Barkas,

koponyakörzőt, ásót pakol ki, s a földbe dőfi,

egy jó pár verszta sugárú körben ébredj, Petőfi!

Lakósok jönnek, itt van a tévé, feszt bólogatnak,

lenyilatkozzák, nevezett hősék, naná, itt laknak,

keszeg teremtés, izgága kissé, pravda, hogy is ne!

a tejbegyűjtő az élettársa, mindenki isme’.

Amúgy törekvő, van szoba-konyha, benn van a villany,

erre az élet sokáig zordon, aztán elillan,

magyar poéta nem él degecre, sőt rabmadára,

mégis befizet Zaporozsecre, bármi az ára.

Állásra nézve alkalmi gondnok kis mavzoléjban,

hol maradványa csinos gulában s vitrinben ott van.

Van néha morgás: téves a csontváz, mert nincs rajt’ mente,

Látogatóktól egy kissé ez is el-elrettente.

Sejhaj, elnézi ámbitovkáján, merre a század,

egyfelől komcsin, másfelől nácin rá-rávágad.

Nyomasztja őt rém az alkony muszka, gyors nyargalásza,

világszabadság jegyes puliszka és jegyes kvásza.

Pöszög szájában szerce pipája, parazsa lángol,

vajh merre lehet szegény hazája, akire gondol?

Bár Barguzinban nem tivornócsna kocsma és művház,

nagy indulatja kis mellkasában hamar felszikráz.

Sejhaj, a pumpow felszökik nála, és akkor jajjaj,

szalad előle muzsik és múzsa lobogó hajjal,

zörög markában, attakírozván, vodkás flakonja,

három nap s éjjel familijának nincs nyugalomja.

Rógyina málya, múlatja ríván, bús, abaposztó,

tépje a tigris rossz halinád szét, tépje a prosztó,

ágybanipárnád üsse a dárd’ át, kardra, pirogra,

mind aki téged jobtvaju máma, az ég lerogyja!

Ám negyednapra csíhatjka ingó kedélye helyre,

s bicikli tolva Lenin ulícán mén munkahelyre,

kis keszeg ember, konkrétan asszony, lejár a sírba,

itt nyugszok tíztől tizenöt háig vasárnap zárva.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.