Európa közepe Európa közepei között

Hazánkban a centrum, a közép, a középpont fogalma távolról sem pusztán földrajzi. Pár éve a litván parlamentben határozatba akarták foglalni, hogy Európa közepe Litvániában található. (Evvel az erővel a Pitagorasz-tételt is törvényerőre lehetne emelni.) S nemhogy a centrum van Litvániában – de maga Litvánia van a centrumban! Másfelől egy felvilágosult litvánnak senki ne próbálja bemesélni, hogy a központ nem Moszkva vagy Brüsszel. Esetleg Strasbourg, Maastricht. Vagy Schengen. A litvániai centrum meséjét provinciális nagyzási mániájukban maguk a litvánok agyalták ki. A kaliforniai Christian Science Monitor még tavaly is azt írta, hogy mindössze arról van szó, hogy egy sokáig szovjet igában senyvedő kis nép fel akarja magára hívni a figyelmet.

Holott nem. Európa közepe (szerényen mindjárt pontosítsunk: földrajzi középpontja) valóban Vilnától nem messze található, s ezt nem litvánok, hanem történetesen franciák állapították meg: egy hatalmas állami tudományos intézmény, a Francia Nemzeti Földtani Intézet hosszas kutatások után jutott erre az eredményre, amely először a Le Monde-bankerült a széles nyilvánosság elé, még 1989-ben, (tehát akkor, amikor magának Litvániának a központja Moszkvában volt) – s amelyet aztán a Guiness rekordok könyve is hitelesített.

Térképészeti szempontból Európa bonyolult, szabálytalan mértani alakzat. Középpontja attól függően fog máshol és máshol elhelyezkedni, hogy hol húzzuk meg határait, illetve hogy milyen módszerekkel számolunk. A franciák először azt vizsgálták meg, hogy a 19. század elejétől, amikor kialakult Földünk felszínének modern képe, milyen alapon jellemezték Európa határait. Kiderült, hogy nagyon különféleképpen. Volt, ahol geológiai, volt, ahol hidrológiai, volt, ahol a hosszúsági fokokon alapuló, volt, ahol az államhatárokat figyelembe vevő politikai jellemzőket használtak. Sok vitát váltott ki, hogy az olyan szigetek, mint például Málta vagy Izland, Európához tartoznak-e. Egyvalami azonban világos lett: Európa határai csak konszenzuálisak, egyezményesek lehetnek. Az összes változatot egymás mellé rakva felderengett Európának egy sokoldalúan megalapozott és leginkább elterjedt, bevett körvonala. Ettől kezdve könnyebben lehetett előrehaladni. A hatalmas földrajzi-térképészeti adatbázisok felhasználásával Európát apró sokszögekre felosztva, (melyeken még a szintkülönbségek is fel voltak tüntetve) a számítógépek általánosították és kiértékelték az adatokat, s végül kiszámították Európának, mint mértani alakzatnak a „súlypontját”.

Kontinensünknek ez a földrajzi középpontja az északi szélesség 54. fok, 54. percén és a keleti hosszúság 25. fok, 19. percén található, ami Vilnától 26 kilométerre északra, Purnuškiai, Bernotai és Radëiuliai falvak mellett, a Girija-tó partján, a Vilna-Utena autósztráda mentén van. A kontinens nagyságát és a mérés pontosságát figyelembe véve Európa földrajzi közepét egy szabálytalan, észak-déli irányban körülbelül 1100 méter és nyugat–kelet irányban 800 méter hosszú négyszögnek mondhatjuk, úgyhogy a középpont egészen pontos ki- és megjelölése szimbolikus.

A franciák a következő határokat vették számításaik alapjául: északon a Spitzbergákat (tehát nem sorolták Európához az Északi-tengeri Új-földet), majd kelet felé haladva körbe a Kara folyót, az Ural hegység legmagasabb csúcsait, az Ural folyót, a Kaszpi-tengert az Apseron-félszigetig, a Kaukázus hegyeit a Kubáni-öbölig, a Dardanellákon és a Boszporuszon keresztül a Fekete-tengert, az Égei-tenger keleti partvidékét (Görögország és Törökország határát), a Földközi-tengert és a Gibraltári-szorost. Európához sorolták a Kanári-szigeteket, Madeirát és az Azori-szigeteket, akárcsak Izlandot. Ezeknek a határoknak az általános érvényére és a módszer pontosságára jó példa, hogy amennyiben Máltát „kihúznánk”, Európa földrajzi középpontja alig 100 méterrel csúszna arrább.

Persze, Európa nem csupán földrajzi, hanem történelmi fogalom is, s határai ennek megfelelően változtak, mozogtak.

A föníciaiaknak Európa csak egy sötét ország volt valahol nyugaton, amely lenyeli („ereb”) a Napot.

A középkorban senkit nem érdekelt, hol található Európa közepe. „A világ közepe Jeruzsálem, s attól keletre a Paradicsom terül el”, írta a 6. századi kereskedő, szerzetes és geográfus Kozma Indikopulosz.

A reneszánsz új szempontokat honosított meg: a 16. századi Gerard Mercator pompás térképein és glóbuszain Európa keleten ott ér véget, ahol a katolikus hit.

Oroszország megreformálója, I. Péter cár elrendelte, hogy nyugati mintára írassék egy „Oroszország földrajza”. Hadvezére, Tatyiscsev erre azt felelte, hogy először meg kellene írni Oroszország történetét és bebizonyítani, hogy az – Európa része. Ennek megfelelően Európa keleti határa az Ural-hegység lenne. (Ami egyébként az ott élő baskírok nyelvén sávot, övezetet, mezsgyét jelent.) Az ötletet a svéd Strahlenberg 1730-ban felkapta, s egész Európában népszerűvé tette. Az Ural mint Európát Ázsiától elválasztó határ hosszú időre Oroszország modernizációjának és az új Európának a szimbóluma lett. (Hová esik Európa közepe, ha majd Törökország is az Európai Unió tagja lesz?) Újabban, mikor fellángoltak a viták Oroszország „eurázsiai” jellegéről, tudós földrajzkönyvekben is sokszor olvasható, hogy Európa mint kontinens egyáltalán nem is létezik, hiszen csupán Ázsiának egy félszigete, s például India több joggal nevezhetné magát külön földrésznek…

Az elmondottak fényében nem meglepő, hogy a tudományos kutatással egyedül hitelesített litvániai mellett a vén kontinens még kilenc országában tartják úgy, hogy náluk helyezkedik el Európa földrajzi középpontja.

Talán a legrégebbi ilyen megjelölt hely Szlovákiában van, a Besztercebánya melletti Körmöcbányán, ahová az itt a 14. században letelepedő kapucinus szerzetesek állítottak táblát – nem tudni, milyen megfontolásból.

Európa másik földrajzi középpontja Északkelet-Lengyelországban van feltüntetve, egy Suchowola nevű, Augustów melletti helységben. Ennek ismerjük a történetét is. Szaniszló Ágost 1755-ben utasította udvari térképészét és asztrológusát, Antoni Sobiekrajskit, hogy állapítsa meg Európa közepét. E célból két szekeret megpakoltak mérőműszerekkel, s valóságos földmérő expedíciót indítottak. Módszerük egyszerű volt: nem hagyták magukat zavartatni a kontinens cikk- cakkos határaitól és szigeteitől. Európa középpontja ily módon az Európa két legtávolabbi pontját összekötő egyenes metszéspontja lett. Ez a felmérés csak az 1970-as évek legelején kapott nyilvánosságot, az akkori kommunista lengyel vezetés azonban nem kívánta megjelölni, propagálni az ország „Európa-centrikusságát”. Ettől függetlenül a helyi általános iskola számtantanára diákjaival együtt 1970. május elsején emléktáblát és egy kis földgömböt állított a pontra. A földgömb utóbb szőrén-szálán eltűnt, az emléktáblát pedig később a tanár – saját „számításai” alapján – néhány száz méterrel arrébb helyezte.

Létezik egy „kettős” Európa-centrum is. 1865-ben az osztrák–magyar uralkodó határozta el, hogy felméreti a birodalom területét és egyúttal Európa közepét (hangsúlyozva a birodalom kiemelkedő szerepét a korabeli Európában). Ennek megfelelően választották meg a mérési módszert: úgy találták, hogy a szárazföldbe legmélyebben behatoló két tengert, a Balti- és az Adriai-tengert összekötő legrövidebb egyenes metszéspontja egy gyönyörű vidéken, a bajorországi Tyllenbergen van. A második világháború után a terület Csehországhoz került. A cseheket azonban nem nagyon érdekelte az ügy. Annál inkább a németeket, akik a legközelebbi, de már (nyugat)-németországi hegyen meg is jelölték Európa közepét. A berlini fal leomlása után aztán a „régi” centrum is kapott egy gránitoszlopot, amely egy Neualbenreuth nevű kis bajor falutól 6 kilométerre most is ott áll.

De mások is próbálják maguknak „kisajátítani” Európa közepét. A románok és ukránok a Kárpátokban jelölték meg Európa „kontinentális”, vagyis szigetek nélkül számított középpontját, s a fehéroroszok is mind gyakrabban hangoztatják, hogy ők Európa közepén élnek. Lett szomszédaink egyenesen két Európa-középpontot „mértek be” Lettországban. Az egyik a tengerparton, Rucava közelében, Palanga és Liepaja között lenne, a másik pedig (ezt Nap-jellel meg is jelölték) a Kolka-fokon, a Rigai-öböl bejáratánál. Állítólag itt metszi egymást az Európa legtávolabbi pontjait összekötő hat egyenes. (Aminek kétes voltáról bárki meggyőződhet, hacsak egy pillantást vet az ott található rézdombormű Európa-térképre.)

Litvániában van Európa közepe. Lettországban kettő is. Miért nincs Észtországban? – teszi fel a kérdést az észt Szabad Európa Rádió. S mindjárt meg is adja a választ: mert ha lenne, az észtek megpukkadnának a büszkeségtől, a lettek meg az irigységtől.

S azt csak nem akarhatjuk, hogy mi, litvánok maradjunk meg egyedül a Baltikumban?

FORDÍTOTTA BOJTÁR ENDRE

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.