Bankkártya

azok voltak ám az igazi szépélmények a langymelegre festett nyári délután

mikor anyuka befejezve az álmos hivatali munkát hiába sietett a fakarusz után

a maghéjas megállóban már csak én topogtam eldöcögött éppen a suta busz

melyre több évtizedes rálátással mondhatnám – anyuka ezt már buszhatjuk

de ő fölkarcolt önérzettel egri hősnőként néhány métert vitt a taxiállomáshoz

mert menni kellett a reggel óta barna kopott ablakban könyöklő nagymamához

meghitt fölösleges örömöt okozni egy látványt hogy itt az unokája s a lánya

belegázolni a poros péntek délutánba a város szélén idülten lappangó magányba

fölráncigáltuk hát a tankszerű autó ajtaját a sofőr igazi forman-szerű hős volt

s az úton ha még nyitva volt a kisbolt rágcsálni valót is vettünk úgy hó elején

túlérve aztán az út nehezén szorongva lestem mikor vált az ócska taxametter

három forint alapdíjról a négyre miközben hatalmasat ütött a váltás nehezéke

majd jött krúdy szülőháza s az öt forint aztán egy lerobbant vidéki kórház

melynek portáján harminc év múlva szétfagyva rázkódtunk a mama holtán

s a végső kanyarok itt már nem volt se európába vezető út se kikövezett járda

legfeljebb ráláttunk néhány gyümölcskertes házra hol olimpikonok születtek

az utolsó döccenőnél pedig a báva lumpenproletár azt mondta – hat forint

anyuka megrezzent előkotorta pénztárcáját barlangfestményes bankkártyáját

küszködött kicsit sorsával s hogy fiúcskájának is hosszú gesztust mutasson

ne essen folt a meggondolatlan utason feledhetetlen hangján azt mondta – hét

azóta ez az egy forint is súlyos nehezék rá van a vaddisznók homlokára ütve

ahogy az ember szemlesütve keresi a tisztes hasznot s utálja a pállott hörcsögöt

ki minden pénzmagra csörtetve rácsörög pofáját dagasztva dülöngél a lyukba

mint degeszre tömött túllihegett buksza hogy fölöslegét homályos sarokba hányja

jó gondolni most erre a szegényes útra s a taxiból kászálódó zavart anyukára

aztán már csak a masinát ritkán látó büszke nagymama a szemközti kertekkel

fölinternetezett pucolt ablaka s a magával menekített időtlen pajkos kódok

melyek lassú hullámhosszán átüzennek tűnő arca ráncai mint víg koboldok

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.