Ferenc József császár Schratt Katalinhoz írott leveleiből
Óh, a boldog békeidők! Lám, bölcs császárunk és apostoli királyunk is mily gazdag lelkivilággal rendelkezett! Nemcsak a birodalom sûrû gondjaival foglalkozott, gondosan és uralkodóilag, hanem volt neki magánélete is ráadásul érzelmekben és intimitásokban gazdag, mint ahogy egy modern, nem középkori, nem zsarnok, nem eőszakos, nem csábító, hanem belátó és gondoskodó államférfihoz illik.
Ferenc József, ki lángolóan szerette hitvesét, a nemes lelkû Erzsébet királynét, időnként egyedül érezte magát (szerette felesége, aki nem bírta a bécsi udvart, s utálta fenséges anyósát, bizony gyakorta elutazott, s magára hagyta hû hitvesét), s ezért a mindenre gondoló császári feleség gondolt egy nagyot, s árnyalt mérlegelés után kiválasztott egy jóravaló színésznőt (jaj, arisztokrataő nem lehet! még botrány lenne bőle!), hogy lelki barátnéje (Seelenfreundin) legyen a magányos uralkodónak. Kinéztőt, ravaszul meg is mutatta a császárnak, a választás tetszést aratott s mit tesz Isten! Ferenc Józsefnek több mint egy negyedszázadon át volt valakije, akivel mindvégig a legnagyobb kölcsönös tiszteletben társalkodhatott
S e nemes lelki szövetség végül társaságilag is igazolást nyert: midőn az agg uralkodó megtért vitézőőseihez, a makulátlan hírnevû színésznőt nem haboztak egy pár percre odaengedni a felravatalozott koporsóhoz, s a fenséges Mária Valéria őherceő még kezet is fogott vele!
Mint az alábbi levéltöredékekből is kiviláglik: nagy királyhoz méltó, királyi volt e szerelem; a rajongó mondatokban egy mindent elsöpő szenvedély fenséges áradását szemlélhetjük.
Óh, boldog békeidők!
Margócsy István
Bécs, 1887. február 7.
Nagyságos asszonyom,
Isten adja, hogy ma már jobban legyen, s hogy mihamarabb felgyógyuljon! Képzelheti, mennyire aggódom, s hogy tegnap mennyire megrémültem.
Hogyan is jöhetett e korai órán és ilyen hidegben a templomba, hiszen már amúgy is gyengélkedett! Ön általában is túl sokat követel magától. Múlt szerdán gyalog a templomba, majd vissza, azután háromórás diadalmenet virágesővel, és este még a forró bál! Igazán nem kellene ebben az évszakban ilyen korán a templomba jönnie, s bármily boldoggá tesz is Önt ott tudnom, mert hiszen látni abban a sötétben nem láthatom, számomra mégiscsak sokkal fontosabb az Ön egészsége, melyet óvnia kellene. Bocsássa meg, hogy tegnap nem maradtam hosszabban Ön mellett a templomban, de miután meggőődtem róla, hogy, Istennek hála, talpra állt és magához tért, kerülni akartam a feltûnést, és azt is gondoltam, hogy a templom nem a legalkalmasabb hely a hosszabb társalgáshoz. Komornyikomat nyomban leküldtem, hogy nézzen utána, nincs-e bármire szüksége, s hogy kocsit szerezzen Önnek, de későn érkezett, s addigra Ön már elhajtott.
[ ]
Bécs, 1887. február 17.
Nagyságos asszonyom,
a farsanghoz, mely a vége felé közeledik, szép ruhák kellenek, ezek pedig drágák, Ön pedig ne verje magát adósságokba, ezért a legmélyebb hálára kötelezne, ha szívesen fogadná a mellékelt kis összeget toalettje költségeihez való hozzájárulásként. Én Önt kitûnő és tehetséges asszonynak tartom, pénzügyi tehetségéől azonban nem vagyok egészen megődve, ez lehet a mentségem. Megnyugtatásul azt is közölhetem Önnel, hogy gyermekeimnek születés- és névnapjukra pénzajándékot szoktam adni. Szerintük ez praktikusabb. Így tehát, nagyságos asszonyom, Ön iránt őszintén és praktikusan viseltetem, és remélem, hogy Ön ezt nem vesőlem zokon. Egyébiránt ez a pénzügyi mûvelet teljesen köztünk marad, s ha újból levéllel örvendeztetne meg engem, a dolgot nem is szabad említenie, nem szabad hálálkodnia, mert hálával én tartozom [ ]. Amikor tegnap hosszú iő után újra láttam Önt a menedékházban, kimerült és elcsigázott megjelenése olyannyira megijesztett, hogy már ma írok Önnek, a legnyomatékosabban kérve Önt, jő vasárnap ne jöjjön a 7 órai misére. Szép szemeit, melyek kifejezését oly pontosan ismerem, olyan ődöttnek találtam, olyan fáradtnak látszott, hogy mindez nem lehet egyszerûen a Concordia-bál következménye, hanem csakis annak jele, hogy még egyáltalán nincs jól. Ezért kímélje magát, különösen a mostani hidegben. Ugyan minek van ilyen hosszan szüksége a hideg vizes kúrára, mely bizonyosan igen kimeríti? Igen hálás lennék Önnek, ha tájékoztatna engem erről, akárcsak egészségéől általában is. Azt mondja 9-én kelt, kedves, hosszú és érdekes levelében, melyet szíől köszönök Önnek, hogy azon gondolkodik, mivel szerezhetne nekem örömet. Ezen aztán nem kellene törnie a fejét, mert irántam való jósága és barátsága a legnagyobb örömöm, s többet nem is kívánok. Nem hagyok fel a reménnyel, hogy egyszer Schönbrunnban láthatom. A napokban nem jártam ott, mertősen meg vagyok fázva
Nincs még eredménye a főintendánsnál való fellépésemnek?
Bécs, 1887. április 21.
Nagyságos asszonyom,
szívből köszönöm tegnapi kedves levelét, mely, mint minden, ami csak Önől érkezik, igen megörvendeztetett, s ezúttal különösen is megindított, amiért Ön attól tart, hogy esetleg kedvőtlen színben tûnik fel előttem. Hogyan kergetheti magát szóban és gondolatban ilyen mesterséges aggodalmakba és félelmekbe! Hogy mindjárt maradéktalanul megnyugtassam, sietek mihamarabb eljuttatni Önhöz soraimat, melyek hibáiért elnézését kérem, de nincs iőm kijavítanőket, és hozzám írott leveleiben Ön se tegye ki magát ennek a munkának, hiszen így az írás még valóságos gyötrelemmé válik Önnek. Azért is írok rögvest, mert vasárnap sajnos nem tudok Önőtt mutatkozni. Túlőn érkezem ugyanis, hogy 7-kor templomba mehessek, és csak a 8 órai misére tudok elmenni.
De most már a lényegről. Sem tegnapeőtt, sem bármikor nem fecsegett túl sokat, épp ellenkőleg, csak hálás lehetek Önnek, ha mindől teljesen nyíltan és kertelés nélkül beszél velem. Akinek épp elég munkája, épp elég gondja-baja van, mint nekem, annak számára a fesztelen, nyílt és derûs szókimondás valóságos felüdülést jelent, s ezért oly véghetetlenül értékesek számomra azok a pillanatok, melyeket Önnel adatik meg töltenem. Ön iránti barátságom annyira szilárd és őszinte, hogy minden abbéli aggodalmát, amiért esetleg nem tûnik fel előttem kelően kedvő színben, s egyáltalán mindennemû feszélyezettségét el kellene végre oszlatnia.
Bocsássa meg nekem, hogy baráti viszonyunkkal és jóakaratú embertársaink szóbeszédeivel kapcsolatos nézeteimmel nyugtalanítottam Önt. Komoly szükségét éreztem, hogy egyszer kimondjam Önnek, ami a szívemet nyomja, de alighanem ügyetlenül tettem, mert hát nem vagyok valami talpraesett szónok, amint már nyilván gyakran észrevette, kifejezéseimben meg olykor-olykor túlságosan éles vagyok. Becsülete és jó híre számomra mindenek felett szent, s hadd mondjam el Önnek, mennyire igyekszem, hogy barátságunk, amelyben semmi felróhatót nem látok, a világ színe előtt is helyes fényben tûnjék föl, s szeretném hallani, Ön hogyan gondolkodik arról, hogy ez nem sikerült nekem. Amit tegnapelőtt mondott és tegnap írt nekem, megnyugtatott, és újbóli bizonyítékát adta irántam való jóságának és megbocsátásának. Hogy a Velencei kalmáron való megjelenésem megzavarta Önt a játékban, azt igazán sajnálom; eből senki sem vett észre semmit, és Shakespeare-nek sem kellett sírjában nyugtalankodnia miatta. Voltaképpen nem volt szándékomban színházba menni, de valami mégiscsak odavonzott a kedves épületbe, hogy lássam Önt. [ ]
Viszontlátásra szerdán. Addig is Isten Önnel, és gondoljon néha barátsággal az Ön
őszintén odaadó hívére
Ferenc József
Gödöllő, 1887. november 29.
[ ] El sem tudja képzelni, mennyire örülök, hogy viszontláthatom Önt. Legkéőbb szombaton az Aranyhalakban1 Remélem, vasárnap megcsodálhatom A ravennai bajvívó2 főszerepében. Ismét egyedül jövök Bécsbe, mivel Widerhofer3 a maga aggódó-alapos módján sajnos több skarlátos esetre bukkant Bécsben, s ezért a császárné nem szívesen engedné el Valérie-t. Ha nincs ellene kifogása, megérkezésemet követően, mihelyt bizonyossággal tudom, hogy elszabadulhatok, levélben bátorkodni fogok egy schönbrunni sétát javasolni Önnek. Boldog lennék, ha újra beszélhetnék Önnel, de persze csak akkor, ha Önnek is megfelel, ha teljesen jól van és ráér.
Nem sok mindenről tudok Önnek innen beszámolni. Mióta legutoljára írtam, négy alkalommal lovagoltam ki vadászni. Többek közt éppen az Ön névnapján, szakadó eőben, úgyhogy miközben Önre gondoltam, egészen átáztam. Az utóbbi napokban egyedül étkeztem a császárnéval és Valérie-vel, és csodálkozva láttam, hogy pezőspoharak állnak az asztalon, hiszen mi ezt a fényûző italt nem szoktuk megengedni magunknak. A császárné felvilágosított, hogyő rendelte a pezőt, hogy ihassunk az Ön egészségére, ami a legszívélyesebb módon meg is történt. Ez kedves és jól sikerült meglepetés volt. Most be kell fejeznem, vár a munka. Ha összehasonlítom rövidke, csúnyán írt levelemet az Ön hosszú, érdekes és oly végtelenül takaros írásával, elszégyellem magam, és csakis az Ön jósága bátorít fel arra, hogy ezeket a sorokat el is küldjem. Ezenfelül remélem, hogy hamarosan szóban is kiegészíthetem mindazt, ami írásban hiányosra sikeredett.
Ebben az örömteli várakozásban és hû barátságunk újbóli megerősítésének reményében maradok az Ön odaadó híve
Ferenc József
Bécs, 1888. január 6.
[ ]
Valérie utólagos karácsonyi ajándékként az Ön legújabb fotográfiáját adta nekem, mely igen hasonlít, és természetesen igen örültem neki. Pontosan abban a ruhában mutatja önt, melyet akkor viselt, mikor legutoljára, január 1-én láttam áthaladni a Burgplatzon, vagyis a jól ismert szőrmekabátban, magas, tolldíszes kalapban. Amikor 1-én láttam Önt, Ön nem látott engem, noha örömömre néhányszor fölpillantott az ablakom felé. A József-kápolnából visszatérve a szokottnál korábban mentem a császárné lakosztályába, hogy újév alkalmából köszöntsem, s miközbenő reggelizett, én láttam Önt abból az ablakból, mely az Amália-udvarban az óra alatt nyílik. Nem is reméltem, hogy ezen a napon a 7 órai misére megy. Remélem, ma lesz annyi őm, hogy megnézhessem és megcsodálhassam az Acél éőben. Mindenesetre bízom a holnapi viszontlátásban még ha csak távolról is látjuk egymást A gáláns királyokban. 4 Nem is mesélte, hogy lefotografáltatta magát. Ez lenne az a kép, mely azért készült, hogy a kereskedelmi miniszter íróasztalát ékesítse? Szinte elfog a féltékenység.
[ ]
Buda, 1888. február 18.
[ ] Hogy tegnapeőtt este, mint igazából mindig, sokat gondoltam Önre, azt képzelheti. És Ön már megint aggodalmaskodik és kétségbeesett félelmet érez, hogy én Önt esetleg csábítónak tartom és Önre haragszom. Utóbbi lehetetlen, s ami az őbbit illeti, igaz ugyan, hogy Ön olyan szép és kedves és jó, hogy veszélyes lehetne rám nézve, de énős maradok, s mióta kézhez kaptam töpő levelét és ismerem az érzéseit, boldog vagyok és nyugodt. Mindig az a legjobb, ha tisztán lát az ember, s ha mindez nem is teljesen korrekt, mégiscsak jól van így, és az ostoba féltékenől is megszabadultam, amely gyakran kínzott. Nem szabad bánnia, hogy megírta, amit gondol, mert levele végtelenül boldoggá tett, s benne nem találtam egyebet, mint az Ön jó és kedves érzéseit. Remélem, most megnyugszik, de írja ám meg nekem az én megnyugtatásomra, hogy valóban megnyugodott-e.
[ ]
Gödöllő, 1888. szeptember 16.
[ ]
Utam zökkenőmentes volt, Horvátországban a lakosság különösen szívélyesen és szépen fogadott, a hadgyakorlatok kitûnően sikerültek a ragyogó, nem túl forró iőben, és nagy örömöm telt a szép és jól kiképzett csapatokban. Sokat és hosszan lovagoltam. Igyekeztem kitartó ügetésben és vágtában magam mögött hagyni a walesi herceget, de nem sikerült; ez a testes férfiú mindvégig bírta az iramot és hihetetlenül szívósnak bizonyult, csak éppen igen elgémberedtek a tagjai, és elszakította piros huszárnadrágját, és mivel semmit nem viselt alatta, a dolog meglehősen kellemetlen volt a számára. Tegnap este már részt vett a vadászaton, de csak egy szarvasőtt
Bécs, 1889. január 15.
Drága barátném,
bár igen szomorú, sőt tulajdonképpen boldogtalan vagyok, amiért ma nem láthatom viszont, mégicsak jó, hogy nem engedték Schönbrunnba jönni, hiszen a beköszöntött hóesésben átázhatott volna a ciője, és megint meghûlhetett volna. Valószínû, hogy ha Widerhofer nem jött volna hozzám a tiltással, akkor is írtam volna Önnek, kérve, hogy a rossz idő miatt maradjon ma otthon. Widerhofer azt a parancsot adta, hogy a karanténnak legkorábban holnapután lehet vége. Szerintem ez az ember valóságos zsarnok, de reméljük, hogy az Ön legutóbbi náthája, mely a döntését indokolta, addigra nyomtalanul elmúlik, és ha jobbra fordul az iő, nem kell majd aggódnom az Ön sétája miatt. Csütörtökön, 17-én délután egy órakor a virágteraszon leszek, és addigra talán elmúlik az engem üldő balszerencse. Természetesen kérem, hogy csakis akkor jöjjön, ha teljesen jól van. [ ]
Bécs, 1889. január 26.
Kedves barátném,
a császárné kéreti, hogy hétfőn 11 órakor jöjjön Ferenczy bárónéhoz. Remélem, számomra is lehetséges lesz, hogy ott üdvözöljem Önt, legalábbis igyekezni fogok az audienciákat a leheő legrövidebbre fogni. Igen boldog voltam, hogy tegnap hosszú szünet után megint oly frissen és remekül láttam játszani. Úgy tûnt nekem, hogy jó állapotban és jó hangulatban van. Remélem, nem tévedtem. Igen büszke is voltam, hogy gyönyörû karjait a legutóbb tőlem kapott karpereccel ékesítette, és mélységesen hálás vagyok azért, hogy amikor lovaim patái végigdobogtak a kövezeten, megjelent öltöője nyitott ablakában. Most már ismerem ezt az ablakot, s a jőben gyakran fogok oda felpillantani. Tegnap este bizonyára nem szenvedett hiányt friss leőben, és csak csodálni tudom azt a nagyszerû szervezetet, mely ezt a hideget ilyen könnyû ruhában kibírja. Remélem, ma este újból megcsodálhatom, s megint kérem, ne vegye rossz néven tőlem, ha valamicskét késni fogok, de a német császár holnapi születésnapja tiszteletére adott ünnepi vacsora kissé elhúzódhat. [ ]
Ma este csak távolról láthatjuk egymást, hétfőn és kedden viszont közelől. Azután követezik majd a hosszú távollét számomra oly szomorú őszaka. [ ]
Buda, 1889. március 12. délután
Kedves barátném,
bizonyára kissé csodálkozni fog, hogy egy nap kétszer írok Önnek, de nagy kéréssel fordulok Önhöz. Ma délelőtt Valérie-vel megbeszéltem, milyen eszközöket kellene latba vetnünk, hogy a császárnét rávegyük a wiesbadeni kúrára. Idegeinek iőközben igencsak aggasztó állapota miatt ugyanis úgy véljük, hogy a levőváltozás, a Dr. Metzger szakavatottságába vetett bizalommal egyetemben talán némi javulást és megnyugvást hozhatna. Eddig minden rábeső képességünk, mellyel megkísérelőt rábírni az elhatározásra, azon a makacőt csak kibírok. Bocsásson meg, hogy ezzel a kéréssel fordultam Önhöz, de aggódom a császárné miatt, és azt gondoltam, hogy talán szívesen segít nekünk. Még egyszer ismétlem azonban: telegrafálja meg, hogy 1-én érkezik, de ne utazzon el valóban, ha ez a számomra oly drága egészségének kárt okozhatna. Miattam és az én hangulatom miatt nem kell aggódnia, én ugyanis jól vagyok és az idegeim megnyugodtak, kivált ha a császárné miatt nem kell többé annyira aggódnom. [ ]
Schönbrunn, 1889. november 3.
Drága barátném,
[ ] Tegnapeőtt óta igazán szomorú őket élek, és sokat aggódom Ön miatt. 5 Már a tegnapelőtt esti válasz is, amikor hogyléte feől tudakozódtam: hogy nincs jobban, aggodalommal töltött el, hát még amikor tegnap, Maierlinől visszatérve megtudtam, hogy csakugyan megjelentek a kiütések, igen megijedtem, és epekedve vártam Widerhofert, hogy híreket hozzon. Istennek hála, tökéletesen megnyugtatott az Ön állapota ől, csupán annyit fûzött hozzá, hogy a lábadozás, a sebek hámlása stb. meglehetősen hosszan el fog húzódni, s ahogy eőre sejtettem, nyomban megtiltotta a látogatást. Igazán szerencsétlen alak vagyok. Már annyira örültem, hogy ma és holnap felkereshetem és akkor ilyen sokáig egymástól elszakítva! Ilyen fájdalmas pillanatokban érzem át csak igazán, mennyire kedvelem Önt, és gyávának tartom magam, amiért engedelmeskedem az orvos parancsainak, és éppen most hagyom Önt cserben [ ] Ha ezt nem Valérie kedvéért és a császárné rettegése miatt tenném, senki sem tudna visszatartani, hogy meglátogassam. Teljes szíől kérem Önt, igazán vigyázzon magára, igazán óvakodjék a meghûléstől, ne izgassa magát, ne fogadjon sok látogatót, s egyáltalán, maradjon teljes nyugalomban, és pontosan kövesse az orvosok eőírásait. Ön oly sokat ér nekem, hogy megengedhetem magamnak a kérést: legyen a kedvemért tényleg jó beteg. [ ]
Bécs, 1889. december 5.
[ ] Tegnap a császárnéval sétálni mentem kis schönbrunni kertünkben, és igaz fájdalommal töltött el, hogy olyan közel vagyok Önhöz, és mégsem siethetek oda, és élénken felidéődött bennem a legutolsó alkalom is, amikor vasárnap a mise után együtt jártunk ebben a kertben. Mivel a nagy kertben a lapátolás ellenére is hó borítja az utakat, a császárné pedig fél, hogy átázik a cője, mindvégig a kis kertben maradtunk, ahol az utak tisztára vannak takarítva a hótól, és helyenként deszkák borítjőket. A császárné tegnap is mondta, hogy ha Schönbrunnba jön, legjobb lenne Önnek is csak a kis kertben sétálnia, nehogy megfázzanak a bizonyára még mindig igen érzékeny lábai. [ ]
Buda, 1890. június 7., este
Kedves jó barátném,
[ ] A őlégballonos kirándulás nem akar kimenni a fejeől. Jónéhány éve, amióta Ön megörvendeztet engem a barátságával, ez az ő alkalom, hogy mérges lehetnék Önre, de mivel nem így van, és nem is lehetne így, csak megbántva érzem magam (de nem megsértve). Azt már mondtam Önnek, hogy ez a légi kirándulás nagy könnyelmûség volt, és még a császárné is, aki pedig nem riad vissza semmilyen veszélytől, veszélyesnek és helytelenítenőnek találta a dolgot. Már akkor is szóvá tettem Önnek aggodalmamat, hogy az újságok bizonyosan nem fognak hallgatni, aminek eő bizonyítékát már tegnap megküldtem Önnek. Tegnap ideérkezve a Pester Lloyd 6-ai reggeli kiadásában találtam ezt az 5-én este, tehát már őlégballonos kirándulás estéjén Bécsben kelt telegramot. A Wiener Tageblatt 6-ai számában, amely lapot Ön nem olvassa, olvasható az a leírás, melyet ugyancsak mellékelek; egyedül a Freie Presse kezeli röviden és szárazon az ügyet, de bizonyosan nem tapintatból, hanem azért, hogy ne növelje a merész léghajós nimbuszát. Túlságosan jól ismerem Önt ahhoz, hogy ne tudjam: Önnek egyszerû szórakozásról és tudásszomjának kielégítéséről volt szó; az a mód azonban, ahogy a lapok az ügyre vetik magukat, a telegram, mely a buda-pesti olvasóval oly sietve ismerteti a nagy eseményt, olyan vonást kölcsönöz az Ön szemében ártatlan örömnek, ami hasonlatos a reklámok hírveréséhez és egy Önnek idegen világ hírnévhajhász igyekezetéhez, s mindezek sem az Ön jellemével, sem az Ön, bennem a legnagyobb fokú nagyrabecsülést ébresző, egyszerû lényével nincsenek összhangban. Még egy pontra szeretnék kitérni, hogy egész szívemet kiöntsem Önnek, ezt pedig csakis azért tehetem meg, mert ahhoz szoktam, hogy Önnel mindent nyíltan megbeszéljek, s mert számítok sokszor bizonyított barátságára. Soha semmilyen kifogást nem emeltem Alexander Baltazzival6 való érintkezése ellen, mert ez ostobaság lett volna, sőt ellenkeőleg, hálás voltam, hogy nehéz őkben egyet-mást megtudtam Öntől, amiről tudnom fontos volt. Az a tény, hogy Ön a légi kirást az ő kíséretében tette, becsületemre mondom, közömbös a számomra, ám az ádáz világ szemében ez az újságokban különösen is kidomborított mozzanat ártani fog Önnek, mivel a Baltazzi családot a szerencsétlenségünk óta nem minden körben látják szívesen. Egyáltalán, az egész léghajóskodás kapcsán az az egy gondolat nyomaszt, hogy hamis barátai és nyílt ellenségei ugyanabból tudhatnak Ön ellen fegyvert kovácsolni. Nos, gyónásomnak vége, és most annyit mérgelodik zsémbes öreg barátja miatt, amennyit csak akar, még azt is megengedem, hogy istenigazából haragudjon rám, remélve, hogy nem lesz engesztelhetetlen. Mentségemre csupán egyvalamit tudok felhozni: annyira kedvelem Önt, hogy azt gondoltam, egy atyai jó barát (a testvérivel szemben) megengedhet magának egyet s mást, ezenkívül épp különösen komor és mélabús hangulatban vagyok. Csupán az a gondolat tölt el némi aggodalommal, hogy a csodálat és hódolat, melyet bravúrjáért learatott, olyannyira elbódítja, hogy ebben a hangulatban kétszeresen is mostohán fogadja majd kotnyeles megjegyzéseimet, és mégis hadd forduljak azzal a kéréssel Önhöz, hogy ha megint valami buta csínytevésre készülne, elozoleg tudassa velem. Akkor majd igyekezni fogok lebeszélni Önt róla. Talán az használ, ha pedig mégsem, akkor még mindig teheti, amit akar. [ ]
FORDÍTOTTA HIDAS ZOLTÁN