Cseh klasszikusok a cseh zsidókról

Nemrégiben a Nova Televízió levetítette Jan Cimburának a protektorátus idején, 1941-ben készült cseh filmjét. A film ellenszenves szereplője egy pálinkafőzde zsidó tulajdonosa, nemcsak uzsorás, hanem a tisztes cseh falu erkölcsi megrontója is, aki a lakók jogos felháborodása következtében megszégyenülten távozni kényszerül. Az említett filmmel kapcsolatban, amely Jindøich Šimon Baar katolikus pap regénye alapján készült, vita indult, vajon van-e értelme manapság ilyen és ehhez hasonló műveket bemutatni. Önmagunkat szemlélve gyakran rózsaszín szemüveget hordunk, majd meglepődünk: Mi – rasszisták? Mi – idegengyűlölők? Soha! A lengyelek, szlovákok, magyarok, németek és oroszok – azok igen! Mi – antiszemiták? Ellentmondás lenne? Mintha nem lett volna nálunk Hilsner-pör, Stříbrný, Gajda és… napjainkban heilező suhancok, akik azt éneklik a kocsmákban: “Zsidók kifelé, a mi gyönyörű cseh hazánk nem bűzölöghet fokhagymától!” Amikor néhány nappal ezelőtt a bőrfejű “fegyvertársak” rendes katonai szolgálatuk közben összevertek egy katonát zsidó származása miatt, fel kellett hogy figyeljenek az esetre azok is, akik meggyőződéssel állítják: az antiszemitizmus nálunk rég a múlté. Igaz ugyan, hogy a cseh antiszemitizmus kicsit olyan, mint a csontváz az üvegszekrényben, csakhogy itt kirakatüvegről van szó.

A nemzet emlékezetében elsősorban az irodalom halmozta föl a zsidóellenes motívumokat. Érthető módon jóval a háború és a holokauszt előtt. Alexej Pludek regényei a husáki normalizáció idején már nem a cseh irodalmi hagyományból fakadnak. Hozzá kell azonban tenni, hogy az említett Jindřich Šimon Baar vélekedése a “zsidó elemekről” korántsem volt egyedi jelenség.

Hiszen még egy Otokar Březina is, leveleiben és a Jakub Deml által lejegyzett Tanúságom Otokar Březináról című könyvben képes volt ilyesmiket állítani:

Gulfreund nagyanyja abban a česká skalicei völgyben egy zsidó öregasszony, az valami olyan közönséges, undorító és idegen, annyira nem cseh, nem szláv…

Egy másik helyen kiderül, hogy a zsidók

degenerált, elöregedett, racionális gondolkodású faj, tudható ez abból, hogy ha szeméremsértően viselkednek, nincs sem szégyenérzetük, sem lelkifurdalásuk, s úgy járnak a bordélyházba, mint más a cukrászdába.

A Mrštík-fivérek az Egy esztendő falun című, a paraszti életet megörökítő krónikájukban ezt jegyezték fel:

Habrùvkába a vérbajt a katonák hordják, a házasságon kívüli gyerekeket a zsidóknál cselédeskedő, sírnivalóan sovány lányok szülik, az őrült eszméket Brünnből a munkások hozzák, és mindehhez agyrémként társul az úgynevezett zsidó erkölcs. Hisz az emberi erkölcs romlása kezdetektől fogva a zsidók győzelemittas faját terheli.

Ezzel szemben Svatopluk Čech vélekedése így hangzik a zsidóról:

Ki ne hallott volna példás tisztátalanságáról? Benne olyasféle durva, faragatlan szellem őrződött meg eredeti mivoltában, amin a nyugati civilizáció már réges-rég túllépett.

A nemzet atyja, František Palacký olykor szintén keményen ítélkezett:

A zsidó faj, amely csak korunkban emancipálódott – éppúgy mint valamennyien, akik felszabadultunk –, mostanra már általános uralomra tett szert, tudniillik a közvélemény már nem csupán Bécsben vesz olyan irányt, amilyet elsősorban a zsidók szabnak. Nekik, úgy is mint Shylock prototípusának, bárhol és bármilyen területen elegendő a legalitás, ámde az ennek erkölcsi fényében megjelenő nemeslelkűségről, nagyvonalúságról és lovagi becsületről nem is tudnak, és mint holmi hiedelemről, nem is akarnak tudomást szerezni. Mindösszesen a rútság az, amellyel az idők során a történelem felruházta és formába öntötte őket, ám ez sosem nyújt vágyaiknak és igényeiknek megfelelő rangot.

Jirásek hőse F. L. Vek fivérével, Žalmannal folytatott párbeszédében legalábbis panaszkodik:

hány jelentős és különleges írást elkótyavetyéltek a zsidók, vagy zacskót hajtogattak belőlük a szatócsok.

Tehát nem csak a jezsuiták.

Josef Holeček Mieink című művében kétkedésének ad hangot:

Igen, megfigyelhető, Európa nemzeteit már megpróbálják eltéríteni a zsidók, hogy őket kövessék, és a hazafiságot, mint holmi dőreséget, elutasítsák a népek.

Jakub Arbes Csibésztanoncok című kisregényében az alábbi mondatra bukkanunk:

Mivel senki sem ügyelt rá, és mint minden zsidó, irtózott a kétkezi munkától, így aztán a szokásos zsidó módon: üzérkedéssel kereste a pénzt.

Visszaemlékezéseiben Karolina Svetlá a következőket jegyezte fel:

A zsidók, amikor 1848-ban szabadságot nyertek, másra sem tudtak gondolni, csupán arra, hogyan gazdagodhatnának meg, és valamennyi lehetséges módon megpróbálták elnyomni cseh nemzetünket.

S végül Petr Bezruč sziléziai tájnyelven írt verséből:

Lengyelországbó idegyön egy zsidó a Beszkidek tövibe, és öt év múva faluja vagyon: előre tuggyuk – ha egy kódus szánt az embernek, minden leánnyal ius noctis primae joga van.

A kép, amelyet a cseh irodalom – akaratlanul is – kialakított a zsidókról, végső soron hozzájárult valamelyest ahhoz, hogy a “csökkent értékű fajok” náci likvidálása Csehországban zökkenőmentesen, általában csendben, ám olykor hangos egyetértéssel menjen végbe. A szomorú tényekhez tartozik, hogy néhány ostoba féligazság a zsidókról máig is benne él a köztudatban, és az antiszemiták, akárcsak a többi rasszista, azt gondolhatják, hogy bármit megtehetnek. A bíróságok malmai lassabban őrölnek, mint isten legendás malmai…

FORDÍTOTTA BALÁZS ANDREA

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.