Fajvédő nemzet

Az “őszi forradalom” nyíltan magasra emelte a nemzet és a nacionalizmus zászlaját, s fölébe helyezte azoknak a korábbi alapelvnek, amelyeken az első csehszlovák köztársaság eszméje nyugodott. Az új cseh politikai elit büszkén kiállt a “nemzeti egoizmus” mellett. Az 1938 szeptemberében bekövetkezett állami és nemzeti katasztrófát a baloldal és a liberális demokraták nacionalizmusellenességével magyarázták. Eszerint az Osztrák–Magyar Monarchia bukása után az idegen hatások erőteljesebben fenyegették a cseh nemzet tisztaságát, mint addig bármikor. A két világháború között, a humánus demokrácia eszmei közegében a cseh nemzet jobban elvesztette nemzeti jellegét, mint a fehérhegyi csatavesztés után. 1 “Az idegenség és a külföld eszmevilágában éltünk. A politika, a művészet és a tudomány mindent magasztalt, lefordított és utánzott, ami külföldről érkezett. Sajátos hazai dolgainkról megfeledkeztünk” – riadóztatta a cseh nemzetet a Brázda című hetilap. 2

A második köztársaság cseh nacionalizmusa visszatért a harcosan provinciális Monarchia-beli időkhöz. A hazai fasiszta nyomás alatt, főleg pedig a náci ideológia hatására megkezdődött a cseh nacionalizmus átalakulása fasiszta integrista nacionalizmussá. “A német példa szerint, a cseh újjászületés hagyományainak szellemében újra magasba kell emelnünk a nemzet zászlaját!”– szólított fel Emanuel Vajtauer, szélsőjobboldali közíró. 3 A kormánypárti sajtó kihasználva a korábbi tilalom eltörlését, a náci ideológiát, többek közt a Mein Kampfot népszerűsítette. Visszhangra talált Hitler tézise: “Itt nincs helyük a gyáva nemzeteknek”. Egész sor politikus és újságíró azt a hiú reményt táplálta, hogy a nácik partnerként ismerik el az együttműködő cseh nemzetet, és annak München utáni vezetőit, amennyiben elsajátítják a német fajelmélet nemzetfelfogását. Ennek következtében elutasították a cseh nemzeti önszemlélet Masaryktól származó modern értelmezését, elvetették, sőt egyenesen becsmérelték a “csehszlovák” egység gondolatát, mivel idegen eszmeáramlatokból táplálkozott, s nacionalista szempontból használhatatlannak bizonyult. A München után átformálódó cseh nemzeti ideológia szűkössége azonban hozzájárult az állami integritás fokozatos felbomlásához.

A második köztársaság cseh nacionalizmusa tehát elvesztette az önálló államiságra törekvő nemzetfelfogás teljes értékű formáit, s csupán deformáltan, a “kiscseh” variánsban élt tovább. Hagyományos németellenes tartalmától a nemzeti érdekre hivatkozva fosztották meg, kiegészítve azzal az érveléssel, hogy előnyökkel jár a betagolódás a németek vezette közép-európai térségbe. “Felháborított az állandó hivalkodás, hogy kis nép vagyunk” – írta a “szolgalelkű huhogásról”, a kisebbségi érzés bebeszélésřic Hruban, konzervatív katolikus szenátor. 4

A korszerű nemzetfogalomról lemondva a kiscseh nacionalizmus a bezárkózó elszigeteltség és a viszálykodó provincializmus vonásait öltötte magára. A második köztársaság folklorisztikus értelemben vett regionális-hazafias mozgalmakat hozott létre. Mivel a nemzeti érzés kiélése korlátok közé szorult, a hazafias vágy a nemzeti öntudat nyelvi jegyeinek mértéktelen hangsúlyozásával kárpótolta magát. KarelÈapek már 1934-ben figyelmeztetett rá, hogy az egyetemi diákságot akkor magával ragadó nacionalista hullám a hetvenes-nyolcvanas évek “vissza a kicsiséghez” mozgalmához hasonlít. Számos egyező jegyet mutatott ki: az archaikus terminológiát, az élet leegyszerűsített, kétpólusú – nemzeti és nemzetellenes – szemléletét, az újdonságokat ellenző maradiságot, a hazaárulóként megbélyegzett kritikai gondolkodók kipellengérezését, a xenofóbiát, illetve a cseh kisvárosok anyjának, Prágának “kicsiny és igen zárt világát”.5

A nyelvi purizmust hirdető mozgalom benyomult a nyilvános helyekre, és a nevek szigorú elcsehesítését szorgalmazta. Az Ifjú Nemzeti Egység követelte a cseh eredetű családnevek törvényes védelmét, az 1918 után megváltoztatott nevek revízióját, hogy megtisztíthassák a nemzetet az idegen elemektől. 6 München után egy hónappal a prágai cégtáblák olyan nevekkel büszkélkedtek, melyeket a lehető legtöbb cseh mellékjellel és lágyságjelzővel láttak el. A nyelvi pogrom elsősorban az angol és a francia nyelvet érintette: sokéves mozinevek tűntek el, mint az Apollo, Alfa, Metro, Hollywood, Broadway stb. Csupán a “kino” és a “biograf” szónak nem sikerült cseh megfelelőt találni. A Večercímű napilap pályázatot írt ki olvasói számára az idegen nevek cseh helyettesítésére. 7 A nyelvi purizmus kiterjedtségét mutatja a “nemzeti demokratákhoz” tartozó Odon Pára “Megtisztítás” című programirata, amely nem kegyelmezett a német nyelvnek sem. A cseh területek nyelvi elcsehesítésében Pára az olasz és a német példából indult ki:

A német példa szerint szükséges eljárni. Ha egy nyolcvanmilliós nemzetnek javára vált a nyelvi megtisztítás, nemzetünk számára egyenesen létszükséglet. 8

Követelte a nyilvános idegennyelvű feliratok, terméknevek, üzletek, helységnevek (Nemecký brod) kompromisszum nélküli eltávolítását. 9 A külföldiek tiszteletére elnevezett intézmények nevét (Wilson pályaudvar) meg kell változtatni. Törvényes rendelkezéssel következetesen csehesíteni kell a csehek keresztnevét is. Az állampolgárnak kötelessége időszakosan bizonyságot tennie a cseh államnyelv ismeretéről. E procedúrának, a kitoloncoltatás veszélyével fenyegetve, alá kell vetnie magát az összes, egy évnél hosszabb ideje a köztársaságban élő külföldinek. A program javasolta az idegen nyelven oktató iskolák bezárását, eltekintve a két tannyelvű intézetektől. Az államnak jelentősen korlátoznia kell az idegen nyelvről történő fordítói tevékenységet, ugyanakkor támogatnia kell cseh művek külföldi fordításait. A külföldi irodalom, az idegen művészek meghívása ugyancsak korlátozást kíván. Az állami művészeti kamara kizárólag cseh származású művésznek adjon jogot hivatása gyakorlására. Az állami sajtó csak anyanyelven jelenhet meg, eltekintve a “korlátozott számú” kisebbségi lapoktól. A szláv régiók kivételével jelentősen korlátozni kell a külföldi sajtó behozatalát. Az állami iskolákban megszüntetendő a nem szláv nyelvek oktatása, melyeket lehetőleg az orosszal szükséges helyettesíteni. Szintén az orosz lép a francia helyébe a középiskolákban, a tanítóképzőkben, az egyetemeken. A német nyelv kötelező jellege is megszűnik. A könyvtárak állományát szláv könyvekkel szükséges bővíteni. A humán tudományok helyezzék át nemzetközi kapcsolataik súlypontját a szláv térségbe. Az állam vesse meg az alapjait az Elcsatolt Területeken Élő Csehek Társaságának. 10

A München utáni cseh visszavonulás és megalázkodás a regionális szeparatizmus megerősödéséhez és a “morva nemzeti tudat” feléledéséhez vezetett. 1938 őszén megerősödtek azok a törekvések, melyek szívesen látták volna egyes morvaországi területek átcsatolását Szlovákiához. 11 Közben a cseh sajtócenzúra törölt valamennyi híradást, amely a cseheket érintő szlovákiai jogtalanságokról számolt be. A cseh demokraták hiába interpelláltak a csehszlovák állami szerveknél, hogy lépjenek fel a szlovák országrészben kialakult erőteljes diszkriminációval szemben. Modráèek szenátor parlamenti felszólalásában figyelmeztetett arra, hogy a szlovák határon túl olyan világ kezdődik, amelyben két alsóbbrendű kaszt van: a zsidók és a csehek. 12 A cseh tekintélyelvű és fasiszta jobboldalt azonban elvakította a szlovák néppárt iránti ideológiai rokonszenv. Mellőzte a “csehszlovakista” felfogást, mert támogatást remélt a szlovák jobboldaltól a cseh demokrácia felszámolásához. Mi több, megértést mutatott a szlovák néppártiak “Ki a csehekkel!” mozgalma iránt, mivel ez elsősorban Masaryk és Beneš híveit sújtotta. A cseh jobboldal nem kifogásolta, hogy a szlovákok elutasítják a csehszlovakizmust, mivel ebben a demokratikus hagyomány egyik elemét látta. Az 1938. október 5–6-i zsolnai egyezménnyel a Hlinka nevével fémjelzett szlovák néppárt anélkül vette át a hatalmat, hogy konzultált volna a csehszlovák kormánnyal. A szlovákiai pártok bekebelezésével és megsemmisítésével a szlovák országrészben semmi sem állta útját a totális hatalom kiépítésének. A szlovákiai utcák visszhangoztak a fekete egyenruhás, csizmás, ruhájuk ujján kettőskeresztet viselő gárdisták hangjától, akik az “Üsd, vágd véresre, amíg a szlovák nem lesz úr Szlovákiában” szövegű dalra meneteltek.

Venkov című agrárpárti napilap a szlovákiai eseményeket “forradalmi erjedésként” üdvözölte, és pozitív előjellel az 1918-as államfordulat jelentőségéhez mérte. A Brázdaháláját fejezte ki a szlovák népieseknek (l’udák) a csehszlovák demokráciával szembeni fellépésükért, hiszen úgymond a csehek gerincét is kiegyenesítették. A lap bírálta a korábbi kormányzatot, amiért a csehek és a szlovákok közti kapcsolatokat nem tudta megfelelően rendezni. Kifejezte meggyőződését, hogy a fiatal cseh és szlovák nacionalisták között nincs alapvető ideológiai különbség, s a két nép közti súrlódás természetes úton, nemzedéki őrségváltással kiküszöbölhető lesz. A fasiszta Národní republika a szlovák belpolitikai változásokat példaként állította az uralomra törő cseh fasiszták elé: “Szlovákok, tartsatok ki, döntsetek gyorsan! A csehekért is dolgoztok!”13 Az integrista katolicizmus lapja, a Národní obnova megnyitotta oldalait a Hlinka-párti szlovák propaganda előtt: “Szlovákiát egyenesen irigyelhetjük”, mivel az ott tapasztalható “forradalmi fasiszta haladás” elébe vágott a Csehországban lassan döcögő jobboldali rendszerváltásnak. 14

A szlovák néppárt azonban nem tekintette partnerének a mértékadó cseh jobboldalt. Nem tartották kielégítőnek a cseh országrész fasizálódását (két párt formális léte, a hatalmi pozíciók a konzervatív, nem pedig a radikális jobboldal kezében, stb). 15 A cseh sajtó is érzékelte, hogy a szlovákok önmagukat képzelik a harmadik olyan nemzetnek, amelyik “búcsút mondott a múltnak, csatlakozva azokhoz új erőkhöz, amelyek a németeket és az olaszokat már elvezették az újjászületéshez”.16 Karol Sidor, a központi kormány szlovák minisztere úgy vélekedett, hogy Csehországban tanácstalanság uralkodik, mivel a csehek nem szánták el magukat a szlovákokéhoz hasonló radikális lépésekre. A szlovák néppárt képviselői a prágai szenátusban előszeretettel beszéltek “a szlovák nemzet életerejéről”, szembeállítva ezzel a csehek avíttságát és gyöngeségét. 17 Minderre a cseh jobboldal megkésve reagált, s csak 1939 elején lépett fel a szlovákiai csehek diszkriminációjával szemben, illetve a csehszlovák államiság védelmében.

A második köztársaság kiscseh nacionalizmusát nem minden jobboldali párt fogadta egyértelmű helyesléssel. A tekintélyelvű nemzeti demokraták egy része kitartott a Krař alapította párt németellenes nacionalizmusa mellett, s elutasították pártbéli társaik “szolgai meghunyászkodását”, amely ilyen kijelentésekbe torkollott: “Európa része vagyunk, azt pedig Németország vezeti. Nem vagyunk a kelet németellenes bástyája.” 18 A Ladislav Rašin vezette csoport nacionalista alapon szembefordult a második köztársaság vezető garnitúrájával, s átlépett Beneš követőinek táborába. Az Odon Pára körül szerveződő nemzeti demokraták viszont a cseh nacionalizmus leértékelését a pánszlávizmus felélesztésével igyekeztek ellensúlyozni. “A szláv gondolat és nemzeti balsorsunk” című cikkben Pára azzal érvelt, hogy a “szláv egység gondolata” az első világháború után nem volt halott eszme, csak Beneš külpolitikája nem fordított rá megfelelő figyelmet. Ebből fakadt, hogy a nyugati demokráciák átengedték a szlávokat a német érdekszféra befolyása alá. A harmadik birodalomhoz simuló Beran-kormány politikájának az lesz a következménye, hogy a csehek a kihalófélben lévő luzsicei szorbok sorsára jutnak. A németekkel tehát nincs mód baráti együttélésre:

Visszavonulásunk nem jelenthet vereséget. Lojalitásunk Németországgal nem válthat rabszolgasággá, bátornak kell lennünk, nem hallgathatjuk el, hogy nem értünk egyet.

A régi csehszlovák határokat csak akkor lehet viszszaállítani, ha Németország belpolitikájában fordulat következik be, vagy elveszti a háborút. Az igazi remény azonban Oroszország:

A megváltás egyetlen lehetőségét a hagyományos szláv–orosz viszony rejti. Az orosz hatalom, még ha kommunista is, nem fog megsemmisíteni bennünket. 19

A konzervatív katolikus egyházi hierarchia még a monarchia idejéből megőrizte egyetemes tájékozódását, miközben a 19. századi cseh nacionalizmust – egyházellenes beállítottsága miatt – eretnekségként utasította el. A katolikus hierarchia sohasem fogadta el Šrámek páter kereszténydemokrata csoportjának csehszlovakizmusát. A nácizmus felé tájékozódó katolikusok viszont átvették a fasiszta ideológiából az integrista nacionalizmus fogalmát. Ezt azonban csak eszköznek tekintették a katolikus egyház fennhatóságának visszaállításához az új, nemzeti-totalitárius államban. Az ateistákat és a nem katolikusokat mintegy kitessékelték a nemzetből:

Cseh földünk Szent Vencel és Szent Adalbert országa, nem pedig Husz Jánosé és Masaryké: a katolikus kereszténység szent itala által jutottunk nemzeti öntudathoz. 20

Az igazi cseh mindig katolikus:

A cseh történelem tragikumának megéléséből születő cseh ember a katolicizmus hitében él, mert ő az, aki megteremtette a cseh történelem biztos szellemi alapjait. Minden egyéb csak zűrzavarhoz vezetett történelmünkben. 21

A második köztársaság cseh nacionalizmusának tipológiájában a germanofil orientáció az agrárpártiaknál volt a legerősebb. A német vazallusi szerep választása egészen a megalázkodásig és a nemzeti önbecsmérlésig fajult Az újcseh nacionalizmus nem foglalkozott expanzív tervekkel, ehelyett Csehországra: a zsidók, a szabadkőművesek és a demokratikus német emigráció ellen fordította haragját. (“Elcsehesítjük a cseheket!”). Kölcsönvéve a szociológus Bedřich Loewenstein gondolatmenetét: a csehszlovák állam 1938-as öszszeomlása és a kialakuló fenyegetettség hatására

az együttélés tanult szabályainak máza hamar lemálik, és az emberi evolúció során szerzett xenofób tulajdonságok törnek a felszínre… A nemzeti közösség a negatív sztereotípiák segítségével kiveti magából a lényétől állítólag eredően idegen elemeket. 22

Amíg korábban a vérközösségre alapított faji nemzetfogalmat csupán néhány fasiszta csoport tette magáévá, a rasszista állam eszméje most elérte az antidemokratikus cseh jobboldali áramlatok túlnyomó részét. “Elpusztulunk a külföldiek, az emigránsok és a menekültek áradatában” – szította az idegengyűlöletet a Nemzeti Újjászületési Akció. Az államra nézve különösen veszélyesnek nyilvánították a német antifasiszta emigránsok jelenlétét. A német emigrámsok elleni kampány kilátásba helyezte a cseh-szlovák állampolgárság megvonását és az érdekeltek kitoloncolását. 23

A nemzeti hanyatlás és gyöngeség legfőbb okának azonban a zsidókat kiáltották ki, tekintet nélkül arra, hogy cionisták, zsidó emigránsok vagy a Cseh-Zsidók Szövetségének “cseh zsidó” tagjai voltak-e. 1938 novemberében a teljes kormánytábor fajvédő álláspontra helyezkedett, s ezáltal a zsidókat, még a zsidótörvények elfogadása előtt, de facto kizárták a cseh társadalomból. Ettől fogva a személyes nemzeti érzés éppúgy nem számított, mint az egyéni teljesítmény. A biológiai vérközösség mítosza számított csupán. A kormányon lévő, frissen alakult Nemzeti Egységpárt a tagok toborzásából kizárta a zsidókat. A párt ifjúsági tagozatának programja még egyértelműbben fogalmaz:

A nemzet a vér, a nyelv és a szülőföld által létrehozott természetes alakulat, amelyhez nem lehet egyéni elhatározásból csatlakozni. Ezért a zsidók, még ha beszélnek is szláv nyelveken, külön nemzetet alkotnak, s nem tartoznak nemzeti közösségünkhöz. Jogi helyzetüket külön törvények fogják szabályozni… Szervezetünk tagjai zsidók nem lehetnek.24

Ugyanakkor Hácha elnök konzervatív környezete az antiszemitizmus rasszista indoklását túlságosan plebejusnak találta. Sokan közülük mégsem utasították el a zsidók állampolgári jogainak korlátozását. A konzervatív Národní politika így elmélkedett:

Talán meg sem kell említeni, hogy a rasszista megoldás számunkra alapjaiban elfogadhatatlan: hiszen a második köztársaság felelős megalkotói világosan és érthetően közölték, az állam a keresztényi elvek szellemi alapjain nyugszik, márpedig a kereszténység és a rasszizmus összeférhetetlen… Ez azonban nem jelenti azt, hogy a zsidóellenes intézkedéseknek nálunk kisebb lenne a súlya és jelentősége, mint ott, ahol rasszista elveket követnek. 25

A németellenes nacionalista ellenzék viszont az javasolta, hogy a zsidó származású állampolgárok nemzeti hűségét igazoló bizottságoknak kellene megállapítaniuk, s azok a zsidók, akik pozitív elbírálást nyernek, ismét felvehetnék a cseh állampolgárságot. 26

A zsidók kizárását a cseh nemzetből a kormánypárti és fasiszta sajtó uszító propagandával igyekezett alátámasztani. Drachovský professzor azt bizonygatta, hogy a faji keveredésnek nem kívánt nivellálódási következményei vannak, s a demokrácia győzelme Csehországban természetellenes faji fellazuláshoz vezetett. 27 A vezető katolikus értelmiségiek közül a nyilvánosság előtt Jan Zahradníček, Jakub Deml, Václav Renč és Rudolf Voříšek egyengette a fajvédő törvények bevezetésének útját. A nürnbergi törvényeket a hagyományos egyházi rendszabályok mérsékelt formáihoz hasonlították. Voříšek valamenynyi általa kárhoztatott eltévelyedést: “liberalizmus, szabadgondolkodás, antiklerikalizmus, többpártrendszer, szocializmus, humanizmus, kommunizmus, bolsevizmus, laikus világnézet” – a zsidó értelmiségiek szellemi termékények bélyegezte. 28  Jakub Deml, radikális antiszemita költő úgy ítélte meg, hogy a “zsidóság nem csupán vérségi kérdés, hanem jellembeli tulajdonságok is meghatározhatják”.29 Ennek alapján zsidónak nevezte gyűlölt, nem zsidó politikai ellenfeleit is. Egyes radikális katolikusok “Cirill és Metód nyomában” a nácikkal közös vállalkozást terveztek, hogy a szláv Keleten egy nagyszabású keresztény misszió segítségével “a szláv árjákat megtisztítsák a szemitáktól”.30 A szélsőjobboldali katolikusok mellett a legdurvább antiszemita kirohanások a fasiszta pártvezér, Jiří Sříbrný nevéhez fűződnek, aki nem tartotta megnyugtatónak a kormány zsidóellenes politikáját:

A nemzet jelentős része azt kívánja, hogy a zsidókérdést mérsékelten, és abban a példásan igazságos szellemben oldjuk meg, ahogyan a szomszédos hatalom idevonatkozó törvényes rendelkezései járnak el

– írta nem kis cinizmussal. 31

Az antiszemitizmus terjedésében olaj volt a tűzre a németországi híranyag tálalása. Az 1938. november 9-i zsidóellenes pogromokról, az ún. Kristályéjszakáról írt beszámolók a kormánypárti sajtóban ilyen szalagcímekkel jelentek meg: “Németországban nincs hely a zsidók számára!” “A zsidók nem mehetnek filmszínházba, koncertre, kiállításra, fürdőbe!” “Zsidó birtokok állami felügyelet alatt!” “A zsidóknak Berlinben nem lehet autójuk!” “A zsidó üzlet eltűnik a német életből!” stb. A beszámolókat olyasféle “riportok” egészítették ki, amelyek a zsidókat bűnöző fajként festették le. (A zsidók a legrafináltabb tolvajok, élen járnak a hamisjátékban, a csempészésben, a pornográfia és a kábítószer terjesztésében.) 32 Az antiszemita propaganda gyakran ismételt érvei közé tartozott, hogy a zsidók lényükből fakadóan irtóznak a tisztességes fizikai munkától. A Polední listvéleménye szerint a zsidó milliárdosoknak venniük kellene egy kolóniát saját népük számára, és ott kellene letelepedniük. Ott azonban dolgozniuk is kellene, nem csak kereskedniük. 33 A Nedelní list örömét fejezte ki, mert a cseh zsidók között kitört a kivándorlási láz. Elégtétellel tudósított arról, hogy a zsidó főiskolások szakmát tanulnak, hogy az emigrációban meg tudjanak élni. 34 1938 végén az Expres biztosította olvasóit, hogy Cseh-Szlovákia hamarosan bevezeti a nürnbergi törvényeket a zsidó állampolgárokra vonatkozóan. A következő év első hónapjaira várta, hogy közzéteszik az állami szolgálatból kitiltandó zsidók jegyzékét. A kiszivárogtatott tervek szerint a szabad foglalkozásúak körében és a gazdasági életben numerus clausus lép életbe. A zsidók csehszlovák állampolgárságát felülvizsgálják, esetenként megszűntetik. A zsidó vagyont szigorú ellenőrzésnek vetik alá, beleértve a vagyonszerzés módját. A “zsidókérdést” a zsidók szigorú elkülönítésével oldják meg. A gettóban a zsidó gyerekek oktatását zsidó nevelők végzik. 35 Az antiszemita propaganda felnyitotta a zsilipet a pogromok előtt, melyektől a cseh utca, akárcsak a terrorista akcióktól, rég elszokott. Minden erőszak verbális erőszakkal kezdődik. A Národní noviny megpróbálta rábeszélni a cseheket, hogy hagyjanak fel a zsidók iránt tanúsított “hamis érzelmekkel”:

A zsidó olyan parazita, amely képtelen a nemzetgazdaság egészéből a saját, neki járó részét arányosan kivenni, és a társadalom egészéhez képest mértéktelenül részesedik a haszonból. A zsidó nem tehetségesebb faj a többinél, csak kiirthatatlan élősködő képességének köszönheti, hogy a vezető helyek több, mint kétharmadát, olykor háromnegyedét betölti… A zsidókkal nem szabad semmiféle kivételt tennünk, egy zsidót ért sérelem orvoslása miatt esetleg megszökhet a csapdából a legarcátlanabb falka. 36

 

Az utcai zsidóellenes támadásokat az Ifjú Nemzeti Egység készítette elő. A fasiszta rohamcsapatok és a nacionalista aranyifjak egyre gyakrabban rendeztek utcai és kávéházi botrányokat. Onnét kezdve, hogy a nem árja üzletekre feliratokat ragasztottak, mint “Vigyázat, zsidó!” vagy “Görbeorrú zsidó!”, eljutottak odáig, hogy kísérletet tettek zsinagógák felrobbantására (Prága, Pilzen, Hradec Králové, Dobřiš). A rendőrségi beszámolók arra utalnak, hogy az akciók nem tekinthetők csupán “ifjúkori eltévelyedésnek”, mivel a fanatikus antiszemitizmus legfőbb terjesztői a befolyásos helyi értelmiségi körökből kerülnek ki. Rendőrségi források szerint a Hradec Králové-i Ifjú Nemzeti Egység azt a feladatot tűzte maga elé, hogy lefényképez minden “árja” személyt, aki belép zsidó üzletekbe. 37

Ennél súlyosabbak voltak a kormánykörök politikai tervei, mivel a zsidó állampolgárok számára külön törvények bevezetését kezdeményezték. A második köztársaság megkezdte a jogi gettó kiépítését a zsidó lakosság körül. Eleinte kedvezőtlen gazdasági feltételek támasztásával igyekeztek rákényszeríteni a zsidókat, hogy távozzanak az országból. A zsidóellenes törvényalkotás a zsidó fogalmának jogi meghatározásával vette kezdetét. A cseh ügyvédi kamara “árja” képviselői azt javasolták, hogy zsidó legyen az, akinek mindkét szülője zsidó vallású vagy származású. Ezt a javaslatot a kormány elutasította, a viták azonban tovább folytatódtak. A szlovák ügyvédi kamara a náci formulához közelítve úgy foglalt állást, hogy zsidónak kell nyilvánítani azt a személyt, akinek legalább két nagyszülője zsidó származású. A szlovák javaslatot a cseh radikális antiszemiták támogatták: szerintük már az is zsidó, akinek az egyik dédszülője zsidó vallású volt.

A második köztársaság zsidóellenes diszkriminatív törvényjavaslatai bőségesen merítettek a náci joggyakorlatból. A cseh jogászokat és orvosokat elsősorban az 1935. december 13-i birodalmi orvosi törvény villanyozta fel, amely a zsidónak minősített lakosság arányában szabta meg a hivatásukat gyakorló zsidó szakemberek számát. A Nemzeti Újjászületési Akció megállapította, hogy Csehországban ez a kvóta 1,5%, mégis az ügyvédek 50, az orvosoknak pedig 34%-a zsidó. Az ügyvédi kamara közölte, hogy jogi területen harmincszoros, Prágában harmincötszörös a zsidó arány, majd 1939. január 13-án a zsidó származású ügyvédeket kizárták a kamarából. A Nemzeti Újjászületés nagybirtokos csoportja azzal a kérvénnyel állt elő, hogy zsidók ne juthassanak földterülethez és ingatlanszerzési jogokhoz. Az Ifjú Nemzeti Egység a zsidó kézben lévő földbirtokok elkobzását követelte. Javasolta továbbá, hogy a zsidókat és a cigányokat zárják ki a honvédelemből, ehelyett külön munkakötelezettséget szabjanak ki rájuk. ABrázda ezt azzal toldotta meg, hogy a “a nemzet erkölcsi és szellemi tisztaságának” megőrzése érdekében a zsidók ne vehessenek részt a közéletben, és tiltsák ki őket a sajtóból, valamint a művészi és tudományos életből. Ezek a javaslatok alapozták meg a protektorátusi kormány 1939 nyarán bevezetett intézkedéseit.

A kenyérféltéstől és önző szakmai érvényesüléstől hajtott antiszemita követelések hamarosan eljutottak a “zsidó vagyon” állami felügyeletének tervéig. Javaslatok születtek, hogy írják össze és foglalják le valamennyi zsidónak minősölő személy vagyonát, hogy a tulajdonosok emigrálása esetén ne vihessék ki az országból. 38 Beran miniszterelnök szűkebb környezete azonban személyes okokból, valamint a nyugati pénzvilágra tekintettel késleltetni igyekezett a radikális zsidótörvények bevezetését. Tartott a nyugati demokráciák megtorló intézkedéseitől (csehszlovák áruk bojkottja, tőkekivonás a csehszlovák bankokból). A kormány gazdasági segítséget és bizonyos nemzetközi támogatást várt a nyugati hatalmaktól. A kormánypárt novemberi programja ezért csupán a “zsidó emigráció gyors megoldására” tett ígéretet. December 3-i rádiónyilatkozatában Beran igyekezett bagatellizálni a zsidókérdés jelentőségét. Kijelentette, hogy a lakosság egészéhez mérten a zsidóság létszáma csekély, befolyásuk a mezőgazdaságra, a bankokra és az iparra nem jelentős. Hozzátette azonban, hogy a zsidókérdést ennek ellenére meg kell oldani. December 13-i parlamenti felszólalásában azzal próbálta megnyugtatni a demokratikus közvéleményt, hogy a kormányzat nem lesz ellenséges az állami szükségletekhez pozitívan hozzáálló, korábban betelepült zsidó lakossággal szemben. 39 Beran álláspontját azonban nem fogadták el sem a fasiszták, sem a konzervatív jobboldal. Felrótták a kormányfőnek, hogy angol kölcsönért folyamodik, ami nézetük szerint megnehezíti a fajvédő törvények bevezetését. 1939 januárjában a kormány végül albizottságot hozott létre a zsidókérdés megoldására, s ekkor döntött a többségében német-zsidó emigránsok kitoloncolásáról. 40

1939. január 27-én döntött a kormány a zsidó származású közalkalmazottakra vonatkozó korlátozásokról. Az idősebbeket haladéktalanul nyugdíjazták, a középkorúakat meghatározatlan időre szabadságolták, a fiatalabbakat pedig, nehogy szem előtt legyenek, jelentéktelen állásokba helyezték át. A kormányzat arra törekedett, hogy az érintettek önszántukból mondjanak fel, s az elbocsátások okait igyekeztek elhallgatni. A Národní politika szerint Jaroslav Stránský, a brünni egyetem jogi professzora például azért távozott posztjáról, mert “az új idők új követelményeiből fakadó bizonyos előírásoknak nem tudott megfelelni”.41 Számos intézményben a rasszizmus spontán, mintegy alulról jövő kezdeményezésre érvényesült, ellentétben a törvényes szabályozással. A prágai orvostudományi fakultás tanári testülete például úgy határozott, hogy az elkövetkező két szemeszterben zsidó származású hallgatót nem vesznek fel. 42

A második köztársaság antiszemitizmusa sok csehszlovákiai zsidót tönkretett. Kezdetben, amikor úgy tűnt, az új autoritatív rezsim inkább az olasz utat választja, mint a nácit, sokan azt remélték, a gyűlölködési hullám elcsitul. Amikor a diszkrimináció követelése felerősödött, számos zsidó katolikus hitre tért, vagy cseh vezetéknevet választott. A Rozvojcímű zsidó hetilap, válaszul az ellenséges hangulatra, ankétot rendezett: “Mit tehetnek a cseh zsidók Cseh-Szlovákia gazdasági felemelkedéséért?” A Cseh-Zsidók Szövetsége december elsején kiáltványban fordult a közvéleményhez, tiltakozva a nemzetből való kitaszíttatás ellen. A nyilatkozat történelmi érvekkel védte az asszimilációt választó cseh zsidók nemzeti elkötelezettségét, felidézve a zsidó származású csehek történelmi érdemeit. Egyúttal kifejezte “teljes hűségét és odaadását a cseh nemzet iránt”, s ígéretet tett a fiatal zsidó nemzedék társadalmi rétegződésének megváltoztatására. 43 1939 februárjában a Cseh-Zsidók Szövetségét, mint politikai csoportosulást, a kormány feloszlatta.

“A zsidó otthonokban, a felnőttek és fiatalok társas együttlétein a parkokban és a korzón – idézi fel az egykori atmoszférát Josef Klánský – hoszszú-hosszú órákon át tanakodtak, elemezték, honnan ered ez a hatalmas antiszemita hullám, ez az ellenséges gyűlölködés, vajon a zsidók nem vétettek-e, és ha igen, miben vétettek, mit követtek el?” 44 Számos zsidó készleteket gyűjtött, nem hagyta el lakását, nem lépett az idegenné vált, barátságtalan nyilvánosság elé. “A zsidók hörcsöggé váltak” kommentálta gúnyosan a szomorú jelenséget a Národní noviny. 45

Ladislav Karel Feierabend, agrárpárti miniszteri így emlékezett vissza ezekre a hónapokra két évtizeddel később, New Yorkban megjelent emlékirataiban:

Zsidó barátaim többen is azt javasolták, minél gyorsabban és minél radikálisabban hozzuk meg a zsidóellenes törvényeket, nehogy valaki a zsidók közül a jövőt tekintve illúziókban ringassa magát. Más zsidók viszont nem voltak hajlandók belátni, hogy a birodalom nyomása alatt állunk, és legalábbis gyenge jellemű embereknek tartottak minket. 46

FORDÍTOTTA BALÁZS ANDREA

 

  1. Lásd például L. Švejcar, Tak 1939. febr. 28; J. Vetrovec: Národ v rozkladu. (Széteső nemzet) Národní obnova 1938. dec. 3.
  2. F. Kutnar: Generace Brázdy (A Brázda c. lap nemzedéke) Praha 1992: 140.
  3. E. Vajtauer: Jak po Mnichovu. (Hogyan tovább München után), Praha 1939: 122.
  4. M. Hruban: Z časù nedlouho zašlých. (A közelmúlt időkből) Róma – Los Angeles 1967: 268–269.
  5. K. Čapek: Návrat k malosti. (Vissza a kicsiséghez) Lidové noviny 1934. dec. 16.
  6. Ideový řád Mladé národní jednoty. (Az Ifjú Nemzeti Egység eszméinek szabályzata) In: Z druhé republiky II., Praha 1993, 377.
  7. Večer 1938. nov. 22.
  8. Očista. (Megtisztítás) Národní myšlenka, 1938. október 16.
  9. Nemecký brod,  ma Havlčkuv brod
  10. Uo.
  11. Lásd erről L. Slezák: Národopisná Morava a slovácký separatizmus. (A morvaországi néprajzi mozgalom és a szlováckói szeparatizmus) In: Slovensko v rokoh druhej svetovej vojny. (Szlovákia a második világháború éveiben) Bratislava 1991, 102; F. Mezihorák: Velké Slovensko a malá Morava (A nagy Szlovákia és kis Morvaország) Reportér 1990/ 19; J. Rychlík: Pokusy o připojení Slovácka ke Slovensku (Kísérlet Szlovácko Szlovákiához csatolására) Historický časopis 1992, 69.
  12. Národní osvobození, 1938. december 16.
  13. Národní republika, 1938. október 12.
  14. Laco Smidt: Slovenský totalitarizmus. Národní obnova, 1938. december 17.
  15. Národní osvobození, 1938. december 30; Brázda, 1939. február 22.
  16. Národní osvobození, 1939. január 1.
  17. Lásd méldául Mederly szenátor 1938. december 15-i beszédét. – Cseh Köztársaság Parlamenti archívuma – gyorsírásos feljegyzés, 157. ülés
  18. Jan Soukenka, Národní listy 1938. december 3.
  19. Odon Pára: Myšlenka slovanská a naše národní pohroma. (A szláv gondolat és nemzeti balsorsunk) SÚA, fond Památníku odboje, 518. karton. A cikk megjelent a Národní myšlenka 1938/2–3 . számában is, de lényegi részét a cenzúra törölte.
  20. Václav Renč, Rád 1937,543; Tak, 1939. január 13.
  21. Rudolf Voříšek: Úpadek a slávčeskýcejin. (A cseh történelem bukása és dicsősége) Praha, 1939, 18.
  22. Bedřich Loewenstein: My a ti druzí (Mi és a többiek) Sociologický časopis 1995/2, 191, 196.
  23. Znova, 1938. október 22; Národní obnova, 1938. december 24.
  24. Večer, 1938. december 24.
  25. Národní politika, 1939. február 1.
  26. Národní myšlenka, 1938/2–3.
  27. Brázda, 1939. február 1.
  28. Rudolf Voříšek: Ëidovská otázka znovu (Ismét zsidókérdés) Národní obnova, 1938. december 3.
  29. Jakub Deml – A. Bouchal: Beneš atentátník. (Beneš, a merénylő) Praha 1943, 25.
  30. K návrhu cyrilometodejské antisemitské misie. (A Cirill-Metód-i antiszemita misszió tervezete) Lásd például Miloš Maixner felszólalását az Ifjú Nemzeti Egység tanácskozásán. Národní osvobození, 1939. január 24.
  31. Národní osvobození, 1938. december 28.
  32. Nedelní list, 1938. december 4.
  33. Nikdo je nechce! (Senki sem akarja őket!) Polední list, 1938. november 24.
  34. Nedelní list, 1938. november 20.
  35. Praha řeš Ëidovskou otázku. (Prága megoldja a zsidókérdést) Expres, 1938. december 30.
  36. Národní noviny, 1938. december 2.
  37. Vö.: M. Kárný: Politické a ekonomické aspekty “Židovské otázky” v pomnichovskémČeskoslovensku. (A “zsidókérdés” politikai és gazdasági aspektusai a müncheni egyezmény utáni Csehszlovákiában) Sborník historický 1989, 171.
  38. Znova, 1938. november 5, november 19, december 10 stb.
  39. Venkov, 1938. december 14. – Vö. M. Kárný, i. m. 179.
  40. Különféle források állítása szerint 1939. március 15-e előtt mintegy 20–27 000 zsidó származású személy távozott Csehországból. – Vö.: M. Kárný, i. m. 175; L. Rothkirchenová, in: Na křzovatce kultur. (Kultúrák kereszteződésében) Historie československých zidu. (A csehszlovákiai zsidók története) Praha, 1992, 114.
  41. Národní politika 1939. február 18.
  42. Večer, 1939. február 28.
  43. Národní osvobození, 1938. november 5, december 2; A-Zet, 1939. február 27.
  44. Josef Klánský: Prezil jsem Hitlera. (Túléltem Hitlert) Praha, 1992, 59.
  45. Národní noviny, 1938. december. 2.
  46. L. K. Feuerabend: Ve vládách druhé republiky. (A második köztársaság kormányaiban) New York 1961, 64–65.
Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.