A 19. század költõje

Nem azt jelenti ez: “már nem szeretlek”,

csak kékebb nálad a magnézium!

Nem azt, hogy “nincs mit mondanom”,

veszettebb

króm s karnitin, mit kedvem, ha megun,

leszek még elhagyottabb s elveszettebb.

Mentem történetest hazafelé.

Nem jöttem. Mentem. Utcák, kora reggel,

és ahogy életrendjük rendelé,

találkoztam sietõs emberekkel.

Én magam nem siettem.

S ama boldogság borzongása járt át,

melyrõl nem tudtam, melyik eredet,

melyik tünet, s hogy kölcsönbe-hatását

nem rögtön beljén, ott próbálja meg,

talán, s még kívülebb,

mi már önkívület, vagyok magam

fejthetetlen állapotán is ilyképp,

és jegyzetemnek bármi dúsa van,

nincs több, amit bárkivel is közölnék,

képest, de vágytalan: tép,

rég vagyok. És nem esdek: “ne eressz el”,

sose-jövõ-s-beszélõ: kifelé!

Sipirc, ágyúszétlõtte fellegekkel,

lebernyegem lebben Névám fölé,

s elhalsz, s halok, belé –

nem beléd már. Minden e köpönyeg,

girhej a khánságom, nincs több kívánság,

csak ne újítsák protézisemet,

egerekként diók héjai rágják,

nincs még végsõ kiváltság,

nem kérdés, fû még átüt gombapincét,

hová leszáradt, szaporája han-

gulat, az élet csak, lánchídi ködkép,

végre semmi se nyugtalan, rohan-

vást, velem, ez a tan-

DEM. NEM JELENTI AZT: NEM ÉRDEKEL MÁR,

MOST KEZDENEK ÉRDEKELNI MEZÕK,

HOL FÉLSZEMÛ BAKÁKNAK SZILVALEKVÁR

NE JÁRJON KÉT DÍSZKÉPESLAP KÖZÖTT,

KIHULLT IDÕM ÖRÖK.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.