Hasonmások hasonmáson

Mi változott? Tán címer és a jelvény?
Nem, egy vihar ez – minden utakon!
Komisszárokban forr a cári önkény,
S komisz cárokban a forradalom.”
(Makszimilian Volosin)

Vörös Cár és Ál-cár

A legendák Leninjét a monarchikus érzület mélyrõl fakadó szükséglete hozta létre, mely minden néptömegben ott van, de különösen elevenen él a nyers, gyermetegen naiv orosz néptömegekben, a rájuk oly jellemzõ megbomlott lelki egyensúllyal és betegesen felfokozott képzelõerõvel. A legendák Leninje, aki “Vörös Cárrᔠváltozott át, olyasféle társadalomlélektani jelenség, amilyen a 17. és 18. században az álcárok felbukkanása volt, s éppolyan torz és hóbortos is. (P. B. Sztruve, 1924)

Lenin “a jó zsarnok” alakját támasztotta föl a proletáriátus számára: “cár-bátyuska” helyét “Iljics-bátyuska” foglalta el. (V. Csernov, 1925)

Pugacsov és Sztyenka Razin

A Lenin és Trockij vezette mozgalom sokkal
közelebb áll a 18. és 17. századi orosz történeleméhez, Pugacsovhoz, Sztyenka Razinhoz, Bolotnyikovhoz – mint az európai anarcho-szindikalizmus legújabb áramlataihoz. (P. Ny. Miljukov, 1918)

Az orosz forradalom leglényege, rejtett társadalmi tartalma szerint nem más, mint gyõzedelmesen végigvitt, egész Oroszországra kiterjesztett pugacsovscsina (Pugacsov-uralom, pugacsovizmus – a ford.) a 20. század elején. (Sz. Frank, 1923)

Lenin, aki saját forradalmi mítoszának rabjává vált, aki gyûlölt minden “kritikusan gondolkodó személyiséget”, internacionalizmusa ellenére, sokkal organikusabban illeszkedik a történeti Oroszország szellemi tájképébe, mint sok más közéleti és politikai szereplõ, akik valóban tudják, mire volna szüksége Oroszországnak. Ebben a vulgármaterialistában, ebben a megátalkodott istentagadóban van valami
a régi Oroszországból, de nemcsak Sztyenka Razinból, hanem Avakuum protopópából is. Sõt, gondolkodásában, ha annak formális szerkezetét és érzelmi színezetét tekintjük, bármily különösnek hat is elsõ hallásra, van valami határozottan vallásos. Teljes egészében a vallásos-nemzeti Oroszország bárgyún marxista negatívja volt õ. (F. Sztyepun, 1927)

Sztálin tudatosan építi jelenlegi hatalmát a cárok és atamánok örökségére. Nem más, mint Pugacsov-cár… (G. P. Fedotov, 1938)

Hogy Oroszországban milyen természetesen vezet az út az autokrácia felé, azt jól mutatja a bolsevikok példája. A szovjet hatalom, mihelyt megvetette lábát a Kremlben, azonnal állammá vált és államépítésbe kezdett: a választásokon alapuló rendszert a centralizálás váltotta föl, a szocialistákból államhivatalnokok lettek, a bürokratikus irattermelés megtízszerezõdött, a korrupció és megvesztegetés százszorosára nõtt, a munkások sztrájkjait államellenes lázadásnak nyilvánították, és a sztrájkolókat kíméletlenül agyonlõtték, amire a cári kormány nem mindig volt képes rászánni magát, a hadsereget helyreállították, a fegyelem megint a régi, s ezzel együtt megint kirajzolódott az az út, amelyre egykor az Orosz Földeket egyesítõ moszkvai cárok léptek, mi több, az internacionalizmus elvei és a világ proletárjainak egyesítésére felhívó jelszavak csak arra voltak jók, hogy megkönnyítsék az egykori oroszországi birodalomról lehasadt területek visszavételét. (M. Volosin, 1920)

Rettenetes Iván és az opricsnyina

A kommunista párt, miután a hatalom a kommunista oligarchia kezébe került, az új uralkodó rend szociális bázisává alakult át. Ez a fejlemény analógiát mutat Rettenetes Iván opricsnyinájával és a Péter utáni imperátorok gárdaezredeivel. (Izgojev, 1923)

Rettenetes Ioann, az autokrácia legpompásabb teoretikusa alkotta meg a pravoszláv (ortodox) uralkodói hatalom koncepcióját, amely szerint a cárnak alattvalói lelki üdvérõl kell gondoskodnia. Az egyház funkcióit is az állam vette át. Ugyanígy a kommunista hatalom is alattvalói lelki üdvösségérõl kíván gondoskodni, az egyedül üdvözítõ igazság szellemében kívánja nevelni õket, annak az igazságnak a szellemében, amelyet egyedül õ ismer, s amelyet dialektikus materializmusnak hívnak. (Ny. Bergyajev, 1937)

A fojtogató rabszolgaság légkörében, abban a könnyedségben, ahogyan a nép (kezdetben szabadságnak nevezve) ezt a rabságot elfogadta, korántsem a forradalmi átalakulások alaptörvénye – az anarchiától a zsarnokság felé – mutatkozik meg. Benne van a rabszolgaság megszokottságának moszkvai érzülete, a rabszolgaság kultúrája, amely a moszkvai és a pétervári cárok uralmának évszázadai alatt alakult ki. A szabadság az orosz értelmiségnek hiányzott, az értelmiség számára jelentette az életet, mely értelmiséget a nemességgel együtt irtott ki a forradalom. A moszkvai ember, aki helyére lépett, sohasem szívott szabad levegõt: a rabszolgaság állapota – ha nem is a sztálini rabszolgaságé, persze – az õ számára történelmileg megszokott, már-már természetes állapot. Gyakran beszélünk az orosz forradalom “nemzetiesedésérõl”. De mit is jelent ez? Azt jelenti, hogy valójában nem az eleinte egymással harcban álló Lenin és
Bakunyin szelleme kerekedett felül benne, hanem Rettenetes Iváné. Sztálin semmi más, mint Rettenetes Iván mai nyelvre fordítása. (G. P. Fedotov, 1938)

Azzal, hogy Lenin a parasztságot belefoglalta a proletáriátusba, nem csupán kiszélesítette a marxista ideológia bázisát, hanem küldetéses, térítõ jelleget adott neki. Nyilvánvalóan ez jelentette a nyugati kommunista szocializmus eloroszosítását, s ez a magyarázata, miért nevezi a német szociáldemokrata Karl Kautsky a bolsevizmust “ázsiai szocializmusnak”. Persze, a leninizmusban nincs semmi valóban ázsiai. A nyugati marxizmus orosz átdolgozása azt jelentette, hogy a bolsevik ideokrácia egyre közelebb került Rettenetes Iván teokráciájához. Ez a közeledés persze nem tényleges, hanem csak strukturális. (…) Ha már párhuzamot vonunk a Harmadik Róma két változata között, mindenesetre Rettenetes Iván teokráciáját nem a Harmadik Internacionáléval, a 17. századi Moszkvát nem a 20. századival kellene összevetni. Ha megengedjük magunknak ezt az analógiát, feltétlenül tudatában kell lennünk, hogy a bolsevizmus nem a régi, középkori Moszkva animációja, hanem ösztönös imitációja csupán (a Bibliában a Sátán neve: Imitatator Dei). Tudatosan Sztálin Moszkvája csak a Hitler-ellenes háború után kezdte imitálni a Harmadik Rómát. (F. A. Sztyepun, 1950-es évek)

A totalitárius ideológia különösen nagy elõszeretettel fedezi fel mindenféle csapások és bajok okát külsõ hatásokban, az idegen elem beözönlésében. A kozmopolitizmus elleni harc nem Sztálin találmánya volt. A Nyugat már Rettenetes Iván alatt is a “pogány hit” és a lelkek megrontójának szerepét töltötte be. Már ekkor üldözni kezdték a nyugati hatást a festészetben, a könyvkiadásban, a polifonikus rendszert az egyházi éneklésben… A “latinos kultúra”, a “latin világ” léte és hatása az orosz társadalom minden rétege számára egyetemleges magyarázatul szolgált maga e társadalom összes tökéletlenségeire… Az antikatolicizmusban találták föl azt a villámhárítót, amely levezetheti a népi ellenállást minden egyházi reformmal szemben, melyet a Joszif- pártiak vezettek be és vittek diadalra Oroszföldön. (L. A. Szedov, 1987)

A jakobinizmus és a bolsevizmus közti analógiának megvan a maga jogosultsága. De a forradalmi jakobinizmus sohasem létezhetett volna, ha Franciaország a forradalom elõtt nem lett volna a legiszonyúbb mértékben centralizált ország. A forradalmi Párizs, ahogyan lázadó akaratát egy egész országra rákényszerítette, a régi rend forradalmi átalakítója lett. A jakobinusok diktatúrája pedig csak negatív elõjellel megismételte “az állam – én vagyok” királyi formuláját. Ugyanígy bolsevizmus sem lett volna soha Oroszországban, ha a vérbeli monarchikus hatalom erejét nem övezte volna akkora nimbusz, olyan mágikus áhítat a korábbi évszázadokban. “Isten felkentjének” rezsimje nélkül nem volt lehetséges a “forradalmi akarat felkentjeinek” rezsimje sem. Észrevétlenül, lépésrõl-lépésre került sor erre a pszichológiai mimikrire, ami végül is megtette a magáét. Lenin a tiszta demokráciát még a hivatalos bolsevik programban sem volt képes másként meghatározni, mint a “nép autokráciájaként”. A proletáriátus diktatúrája, Lenin feltétel nélküli meghatározásában nem más, mint sajátos osztály-abszolutizmus, sõt, osztály-despotizmus.
(V. Csernov, 1924)

Nagy Péter és az õ furkósbotja

Péter nagy ügye a jelenlegi katasztrófa ellenére sem veszett el. Ellenkezõleg, mindinkább diadalmaskodik és virágzásnak indul. Pétervár katasztrófájában nincs semmi kísérteties, ahogyan minden banális metafora ellenére Pétervár maga sem kísértet, hanem a legmagasztosabb történelmi realitás volt. E most bekövetkezett valóságos és borzalmas katasztrófában magasabbrendû értelem és igazság rejlik. Ahogyan a péteri korszak sem puszta tagadása, hanem “legyõzése” és ezáltal magasabb fokra emelése volt a korábbi moszkvai korszaknak, úgy most, az eljövendõ Oroszország, amelynek útját az egyetemes emberiség küldetéses eszméjének ragyogása világítja meg, gyökereivel mélyen a Néva gránitmedréhez nyúlik vissza, oda, ahol két évszázada ennek a komorságában is fenséges, katonafõvárosnak az erõdítménye emelkedett… Az új Moszkvát ez a Pétervár termékenyítette meg. A büszke mén azonban ezúttal nem idegen földeken, messzi idegen tájon, hanem a kedves, õsi Kreml falainál vetette meg patáit. (Ny. Usztrjalov, 1925)

Péter eljárásai tökéletesen bolsevikiek. Meg akarta semmisíteni a régi moszkvai Oroszországot, gyökerestül irtva ki belõle azt az érzületet, amely életformájának alapját képezte… Péter és Lenin, a péteri fordulat és a bolsevik fordulat között nem nehéz felfedezni a hasonlóságot. Ugyanaz a durvaság, erõszak, a népre felülrõl ráerõszakolt elvek, az organikus fejlõdésnek ugyanaz a megszakítása, ugyanaz a hagyománytagadás, etatizmus, hipertrófiás burjánzásnak indult állam, élén a privilegizált bürokratikus kaszttal, ugyanaz a centralizmus, ugyanaz a törekvés a civilizáció típusának hirtelen és radikális megváltoztatására. (Ny. A. Bergyajev, 1937)

Oroszország zseniális állami megreformálója bizonyos értelemben az elsõ orosz nihilista volt: nem hiába hivatkoztak példájára a bolsevikok, amikor végrehajtották az egyház legutóbbi kifosztását. Ami – túl minden meglévõ és szembeötlõ különbségen – Nagy Pétert a mai orosz bolsevizmussal rokonítja, az a józan észnek fittyet hányó hivalkodás, az európai elme számára érthetetlenül kihívó szentségtörés és megbotránkoztatás szelleme, a hagyományos életforma szétzúzásában tanúsított vakmerõség összekapcsolódása a civilizációba és az élet államilag racionális berendezkedésébe vetett naiv hittel. (Sz. L. Frank, 1924)

Az a lehetõség, hogy a gyakorlatban próbálja ki a “péterséget”, tehát hogy “Nagy Péter furkósbotjával” tanítsa meg a népet a szocializmusra, Lenin leghõbb álma lett. Ennek az álomnak a megvalósítása érdekében folyt a makacs és kíméletlen harc a hatalomért. A cél teljesült, a hatalmat sikerült megragadni. Már csak az volt hátra, hogy az állami kényszer erejét a valóságban is kipróbálják… Oroszország sajátos hagyományai – ahogyan a varégeket behívták államot alapítani, ahogyan a burgonyát katonai erõszakkal kényszerítették rá a népre, vagy a cári katonatelepek, a bojárszakállak lenyírása, az orosz lakosságra felülrõl rákényszerített hollandi viselet – nagyban hozzájárultak a mostani kísérlethet: hogyan lehet “Nagy Péter furkósbotjával” bekergetni az egész nemzetet a németektõl átvett hadi-államkapitalizmuson keresztül a szocialista édenkertbe. (V. Csernov, 1925)

A belsõ rokonság a jelenlegi bolsevizmus és a forradalmi orosz önkényuralom között bámulatba ejtõ. Akárcsak Péter, õk is arról álmodnak, hogy évszázadokkal lendítik elõre Oroszországot, õk is, akárcsak Péter, sebészeti úton akarnak új lelket beléültetni; akárcsak Péter, kivégzésekkel és kínzásokkal akarják Oroszországot civilizálni; a péteri Preobrazsenszkij Hivatal, a Titkos Kancellária és a bolsevik Rendkívüli Bizottság (CSEKA) között nincs lényegbevágó különbség. Ha eltekintünk a forradalmi terminológiától és a hivatalos lózungoktól, melyek már most éppoly elkoptatottak és üresek, mint nemrég az “autokrácia, pravoszlávia, népiség” volt, ha tehát csak a tények és intézkedések alapján nézzük, ami történik, akkor nem egykönnyen adhatnánk számot magunknak arról, hogy tulajdonképpen
milyen korban, milyen rendszerben is élünk ma? (M. Volosin, 1920)

Sztálin mint Oroszország uralkodója a moszkvai cárok és a minden oroszok imperátorainak örökébe lépett… Sztálin új forradalma (az 1929-es, ún. “nagy áttörésrõl” van szó – a ford.) a felülrõl indított orosz forradalmak klasszikus formáját képviseli, mely formailag Péter forradalmával mutat analógiát, anyagát tekintve pedig Rettegett Ivánéval. Az elsõ, októberi forradalomtól eltérõen, ezúttal a felszínen semmi nem látszik a diktátor esztelen vágtájából: nem hozza forrongásba a tömegeket, nem kavarja fel, még csak nem is fodrozza az állóvizet. Mindent az új opricsnyina erejével hajt végre, mely a városokból vidékre vezényelt csinovnyikokból, a GPU vörös pretoriánusaiból és a falusi ágrólszakadtak legelaljasultabb elemeibõl tevõdik össze. (G. P. Fedotov, 1931)

Valóban, az új rendszer Oroszországban sok vonását tekintve olyan, mintha egyenesen a 18. században találnánk magunkat. Ugyanaz súlyos tömegû állami piramis, ugyanaz a nép csontjaira épülõ kultúra. Az állam itt is az egyetlen kulturális szervezõerõként lép fel. A felülrõl bevezetett kultúra ezúttal is forradalmi-racionalista jellegû. Az uralkodó trónját ugyanúgy rajongás és szolgalelkû hajbókolás veszi körül… Ugyanakkor hatalmas technikai és tudományos munka folyik a fél vad országban: geográfiai expedíciókat indít a Tudományos Akadémia… Sztálin természetesen inkább a Péter utáni korszak uralkodóira emlékezet – a Titkos Kancellária hóhéraira, akik Nagy Péter hagyományából éltek… Érzékeli már: eljött az ideje, hogy a hóhérmunkát végzõ államot az Erzsébet- vagy Katalin- korabeli udvar pompájának ragyogásába öltöztesse… (G. P. Fedotov, 1933)

A “szocialista választások” szóösszetétel legitimációhiányt fejez ki: végsõ soron Oroszországban minden hatalom eredetileg választáson alapult. A 9. században a Rjurikokat választották meg, 1613-ban – Mihail Romanovot, 1917-ben – a szocializmust és a szocialista Népbiztosok Tanácsát választották. Csak aztán a megválasztottak egyike sem hagyta magát újra megválasztani és nem akart megválni többé önként a hatalomtól. (D. Dragunszkij, 1991)

FORDÍTOTTA SZILÁGYI ÁKOS

Kategória: Archívum  |  Rovat: ÖV ALATT  |  Típus: - 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.