Az élet álom

FORDÍTOTTA GYÕRY VILMOS

ZSIGMOND:

Oh jaj nekem! Jaj én boldogtalan!

Világosíts fel, ég, követelem,

Miért bánsz ily kegyetlenûl velem?

Mi bûnt követtem én el ellened,

Születésem által? Bár, ha létre jöttem,

Úgy értem immár, bûnt követtem el,

S s nüntetésre és ezen szigorra

Elég okod volt, mert a föld fiában

A legnagyobb bûn az, hogy létre jön!

Csupán csak azt szeretném tudni én,

Bal sorsomat belátandó egészen,

Hogy (eltekintve most, hatalmas ég!

A születésnek súlyos vétkitõl)

Mi bánthatott meg téged oly nagyon,

Hogy más egyébnél jobban sújtasz engem?

Nem-é szülemlett mind a többi is?

És hogy ha mind azok születtenek:

Mért részesültek oly elõjogokban,

Minõket én nem élvezék soha?

Szülemlik a madár, és szárnyival

– A melyek oly szépséggel ékesítik! –

Alig lesz tollból alkotott virág,

Avagy bokréta, melynek szárnya van:

És íme már is mily gyorsan szegi

Az égi boltozatnak légürét,

És válni kész a fészek enyhelyétõl,

A melyet oly nyugodtan hágy oda:

S holott szellembõl nékem több jutott:

Miért szabadságból még is kevésb?

S szülemlik a vad; rajt a tarka szõr mez,

Mit oly szép foltok rajza ékesít,

S mely (hála a legmûvészibb ecsetnek)

Egész csillagképet foglal magában:

Alighogy ilyen, im a földi kényszer

Nagy vakmerõen, irgalomtalan

Kegyetlenségre már is megtanítja,

Hogy a vadonnak szörnyetegje lesz:

S oh, énnekem, kiben nemesb az ösztön,

Szabadságból miért jutott kevésb?

S szülemlik a hal, mely nem is veszen

Lélekzetet; hab s ívás korcs-szülötte;

És még alig lesz pikkelyes hajóvá,

Mely a hullámokon lebegni tud:

És ime már is szerte-szét csapong,

S a véghetetlenséget vágyja mérni

Olyan tulajdonokkal, a minõket

Fagyos bensõje nyujthat részeül:

S nekem, kiben az akarat nagyobb,

Szabadságból miért jutott kevésb?

S szülemlik a patakcsa, e kígyó,

A mely virágok közt leszen szabaddá;

Alig több még, csupán ezüst kigyócska,

Mely a virágok alján siklik el:

És ime már is lejtve, zengve hódol

Virágok rámosolygó bájinak:

Az alkotó örök hatalma néki

A tág mezõt nyitotta pályaként:

S nekem, kinek tartósabb élte van,

Szabadságból miért jutott kevésb?

Midõn e szenvedésre gondolok,

Egy vulkánná, egy Aetnává leszek,

S ilyenkor olyan kész volnék kitépni

Darabokban e kebelbõl szívemet.

Minõ ok az, mily törvény, mily igazság

A mely az embertõl el tudja venni

E fõ elõnyt, e legdrágább jogot,

Mit Isten egy pataknak adni kész volt,

S kész adni halnak, vadnak és madárnak!

* * *

Szavad képes volt meglágyítni engem,

Tekinteted csodára kelteni,

S alázatod megzavarni.

Ki vagy te, hogy – bár én itt a világról

Mindössze is csupán csak azt tudom,

Hogy e torony volt bölcsõm és koporsóm;

És bárha a mióta létre jöttem

(Ha létnek mondható ez), mit se láttam,

Csak e mogorva pusztaságot itt,

Hol oly nyomorban folynak napjaim,

Hogy nem vagyok más, mint csontváz, mely él,

És nem vagyok más, mint élõ halott;

És bár se nem láttam, se nem beszéltem

Soha mással, mint egy emberrel csupán,

Ki itt boldogtalanságomba’ részt vesz,

S kitõl ég- s földrõl némi hirt vevék;

És bátor itt (ha elrémûlsz is erre

És szörnyetegnek mondasz engemet)

Kisértetek között s rémek között

Ha a vadakhoz képest még is ember,

De az emberekhez képest vad vagyok;

És bárha ennyi kínkeserv között

Tanultam is talán némelyeket,

A mikre a vadállatok vezettek

S miket a madárseregtõl lestem el;

S vizsgáltam a szép csillagoknak utját –

Te, csak te csillapíthatád csupán

Felgerjedett dühömnek szenvedélyét,

Csodálkozást te keltél csak szememben

S csupán te hallásomban bámulást.

A hányszor ujra s ujra rád tekintek,

Mindig nagyobb csodálkozás fog el;

S minél hosszabban nézem arczodat,

Annál tovább kivánom látni azt!

Szemem lázas beteghez lett hasonló,

Ki, bár halála lesz a vízital,

Mind többet és többet kiván belõle!

És én is épen így vagyok veled:

Hozzon reám halált bár láthatásod,

Halálra kész én, csak láthassalak,

És ime látva téged meghalok;

S ki mondja meg: ha már el is veszek,

Ha láthatásod már halál nekem,

Mit hozhat akkor a nem láthatás?

Több lenne az a legkinosb halálnál,

Harag, boszú, gyülölet, szenvedés,

Szörnyû halál! Ily kínos ez nekem:

Mert éltet adni a boldogtalannak,

Az annyi, mint a boldognak halált.

SZÍNPADRA ÁTDOLGOZVA

FORDÍTOTTA HARSÁNYI KÁLMÁN

SEGISMUNDO:

Jaj, boldogtalan én! Jaj, jaj nekem!

Mondd te égi hatalom,

Mondd meg hát, mivel vétettem

Ellened? Mert megszülettem?

Mért jut rám csak fájdalom?

Mondd meg, valld ki, akarom.

A sors ökle porba dönt, de

Bölcs ítélet nincs mögötte,

Nem érzik, csak haragod;

Vagy az ember legnagyobb

Bûne épp világrajötte?

Súlyos bûn a lét, az élet,

Teherként kell hordanunk,

Mert súlyos bûn, hogy vagyunk.

Ám egyet még így sem értek:

Mért nagyobb csak az enyémnek

Terhe, bûne, büntetése?

Mért jutot csak rám tetézve?

Más is lett, mégis vidáman

Fürdik illatban, sugárban,

S minden jóból kijut része!

A kicsiny madárfióka,

Alig pattant még ki szárnya,

Ragyogó pihe-ruhába,

Mintha hímes tolla-csokra

Repülõ bokréta volna,

Már felröppen, szárnyra kap,

Fészket, otthont odahagy,

S övé a világ, az élet.

Bennem istenibb a lélek,

És én nem vagyok szabad!

A fenevad kölyke, bornya,

Sûrû erdõ árnyékában

Csíkos, pettyes szõrgunyában,

Melyen mintha kirajzolva

Egy-egy csillagkép is volna,

Odvat, odrot odahagy,

S fenni véres agyarat

Megtanul a rengetegben.

Nemesebb az ösztön bennem,

És én nem vagyok szabad!

Még a hal is, hûs homályba,

Melyet vágytalan fogant

Iszap, moszat s víz alant:

Még alig veté fel árja,

Már mint pikkelyvértes gálya

Méri a határtalant,

Tágas égi bolt alatt.

Szíve hideg, mint a jég;

Bennem lángol, bennem ég,

És én nem vagyok szabad!

S forrásából a kis ér,

E sikamló, habfodrító,

Csillogó, ezüstös kígyó,

Csak kicsordul: rétre ér,

Csobog, csacsog, zöngicsél,

Virágok közé szalad,

Legszebbjében válogat,

S bókjaira csók a bér.

Bennem a vágy égig ér,

És én nem vagyok szabad!

Vulkán ez a szív, s szeretne

Gyötrött húsából titáni

Marokkal vért hajigálni

Az irgalmatlan egekre.

Igazság az, mely emberre

Rabságot mér? Gaz, hamis!

Legdrágább kincs nékem is,

Mit megadtál minden másnak,

Még egy csöpp pataknak is!

* * *

Könnyeid megszégyenítik

Szívem. Lágy szavad megindít

S alázatod megzavar.

Mondd ki vagy te? A világról

Oly keveset tudok én!

Bölcsõm is e sziklasír volt,

Mit tudhatnék itt e sírbolt

Néma és vak fenekén!

Én is úgy mondom: születtem,

Pedig csak vakságra lettem

E sivatag zord vadonban

Nem is élõn, mégis élve,

Nem is halva, mégis holtan.

Embert is csak egyet láttam

Eddig még e mély magányban,

Azt ki irdalomból itt-ott

Égi s földi tudományban

Egyre s másra megtanított.

S megtanultam – nem látsz bennem

Szörnyet? Csodabogarat? –

Annak lenni, ami lettem:

Fenevadak között ember,

Emberek közt fenevad.

E kövek közé szorultan,

Elborultan, nyomorultan,

Vadállattól, vadmadártól,

Halovány csillagsugártól

Még sok mást is megtanultam.

Csak egyet nem: láncra verni

Égõ, büszke haragom.

Arra nem tanított senki,

Csak te most, hogy láthatom

Szemed, s szavad hallhatom.

Mert ahányszor rád tapad

Szemem, egyre jobban ámul,

Megcsodál, meg-ujra bámul;

Nem kívánom, csak szavad,

S azt, hogy bámulhassalak.

Mint kit eb mart, s bár halála

Egy csöpp víz: kantányival

Inná s issza: – szemem párja

Úgy szomjúhoz most halálra

Téged, édes bájital.

Halálra, mert nézésedbe

Szomju lelkem belehal.

Elmerülni szép szemedbe

Már halál nekem; de ha

Nem látnálak, mondd mi lenne?

Ha láttodra már halál,

Nemláttodra rám mi vár?

Az hogy tovább, tovább éljek!

Mert boldogtalannak élet,

Mi a boldognak halál.

FORDÍTOTTA JÉKELY ZOLTÁN

SEGISMUNDO:

Jaj, jaj, én átkozott, nyomoru árva’

Azt szeretném tudni, Isten,

Hogyha már így bánsz velem,

Mit vétettem idelenn

Ellened, hogy megszülettem?

Persze, bûn már a szemedben

Születésem, s büntetendõ

Oknak már ez elegendõ,

Hogy sujtoljon haragod,

Mert embernek legnagyobb

Bûne, hogy megszületett õ.

Csak már végre érteném,

Kínjaim okát kutatva

– Mellõzvén most, Isten, azt a

– Bûnt, hogy megszülettem én –,

Mi bántott meg, más merény,

Hogy engem büntetsz meg így?

Senki más nem születik?

De ha mások is születnek,

Mily kiváltságokba estek,

Melyek sorsom kerülik?

Madár kel ki, s díszruhában

Máris pompás, drága látvány,

Tollvirág, szárnyas virágszál,

Boldogan suhan magában

S tiszta égbolt csarnokában

Csattogtat gyors szárnyakat,

Háládatlan megtagad,

Otthagy csendes öblü fészket;

Bennem több s nagyobb a lélek,

S mégsem lehetek szabad?

Alighogy megszületett

A vadállat, s tarka bõre

Tán csillagjegy viselõje

– Áldassék a bölcs ecset! –,

Midõn a kíméletet

Nem ismerõ emberagy

Néki leckét s okot ad

Lenni réme rengetegnek;

Hajlamaim nemesebbek

S mégsem lehetek szabad?

Moszat, ikra elvetéltje,

Hal születik, nem lélegzik,

Pikkelyes ladik, igyekszik

A hullámok felszínére,

Ott ficánkol, nézdegélve

A végetlen térfogat

Világát az ég alatt,

Hidegvérrel, nyugalomban;

Nékem több akaratom van

S mégsem lehetek szabad?

Csermely születik, kigyócska,

Száz virág közé buvik-fut,

Hát-ezüstje csillan itt-ott,

Tetszik néki a bujócska,

Muzsikával elhalmozza,

A kegyes virághadat,

Mely mentében annyit ad

Néki bájából a rétnek?

Bennem sokkal több az élet,

S mégsem lehetek szabad?

Gyötrelmem hogy ily konok,

Etna lettem, szörnyü vulkán,

Keblembõl szivem ki tudnám

Tépni, mint a huscafatot:

Mily törvény, ítélet, ok,

Útamban mily átok állhat,

Hogy nekem még az se járhat

Kiváltságul, ami itt

Istentõl megadatik

Halnak, vadnak és madárnak?

* * *

Szívem meghatotta hangod,

Érintésed megtorpantott,

Fönséged zavarba ejtett.

Ki vagy? A világról itt

Bár oly keveset tudok,

Mert hát ez az odu volt

Bölcsõm, s lesz a sírom is,

S mást se látok, mint e kis

Katlant születésem óta

– Hogyha az volt s a vadonba’,

Ahol éltem tengetem még,

Élek eleven tetemként,

Rángatódzó hulla módra,

S bár nem láttam sohasem

Embert õkívüle senkit,

Aki balsorsomon enyhit,

S akinek köszönhetem,

Hogy tanultam valamennyit

Égrõl-földrõl, – s hogy ne vess meg,

Látván ember-szörnyetegnek,

Kit vad álmok látogatnak:

Ember vagyok állatoknak

És vadállat embereknek.

S bár ily szörnyü gyötrelemben

Politikát is tanultam,

Állatoktól is okultam,

Madarakat is figyeltem

S csillagjárást nézegettem

Magasán az éji égnek:

Te vetél csak végre véget

Tombolásom folyamának,

Szemem látomás-sorának,

Hallásom révûletének.

Mindahányszor rád tekintek,

Lelkem csupa bámulat,

S mennél többször láttalak,

Annál jobban nézlek így meg.

Bár vízkóros szemeimnek

– Mert alighanem azok –

Az ivás halált okoz,

Mégis egyre nézlek, iszlak,

Hisz e látvány arra biztat:

Folytassam csodálatod.

Haljak meg, ha már megadtam

Magam, s el nem képzelem,

Hogy’ tengessem életem

Látásodtól elszakadtan.

Düh, kin annyi lészen abban,

Több, semmint a pusztulásban.

Im, fölmérni így találtam

A jövendõt és a multat:

Ki éltet egy nyomorultat,

Egy boldogot küld halálba.

FORDÍTOTTA TÉREY JÁNOS

SEGISMUNDO

Jaj, én szerencsétlen, én nyomorult!

Hogyha így bánsz velem, Isten,

Áruld el rejtélyedet:

Mit vétettem ellened

Csak azzal, hogy megszülettem?

Eredendõ bûn szemedben

…Születésem? Üss elõre,

Bûnöst sújtson büntetõje;

Mérd rám jogos haragod,

Ha az ember legnagyobb

Bûne épp világra jötte!

Fölmutathatnál nekem

Egyetlen bizonyítékot

– Mellõzzük most azt a tényt, hogy

Megszülettem, Istenem –:

Melyik súlyos sérelem

Jutalma a száz csapás?

Nem születik senki más?…

Másokra, akik születnek,

Mért nem rósz akkora terhet,

Mint rám, égi számítás?

Madár kel ki a tojásból,

Pompás, tarka tolla mintha

Szárnyaló bokréta volna;

És mihelyt repülni bátor,

Már az égbolt magasáról

Szemlél új világokat;

S melybõl kikelt a minap,

Veszni hagyja azt a fészket;

Bennem rezdülõbb a lélek,

Mégsem lehetek szabad!

Szép a vadon született

Állat irháján a minta:

Csillagképekkel beírta

A csodálandó ecset;

Jön az ember, a veszett,

Fundál új fortélyokat;

S elõbújik az a vad,

Akitõl retteg a tájék…

Bennem magasabb a szándék,

S mégsem lehetek szabad?

S a hal? Vízfenéken elbújt

Algák, ikrák ivadéka,

Apró, pikkelyes kométa:

Bár még lélegezni sem tud,

A napos felszínre feljut,

S bár a szíve jéghideg,

Ezer cél kísérti meg

Végtelen vízáramokban…

Ha szabad akaratom van,

Mért sínylõdöm zár alatt?

Patak kígyózik, erecske,

Színezüst sikló a réten,

Földön kúszik észrevétlen

Pipacsok közt tekeregve,

Dallammal köszöntve szépen

A kegyes virágokat:

Õk engedtek zöld utat

Vígan áradó vizének….

Bennem sokkal több az élet,

S mégsem lehetek szabad?

Sima homlokom mögött

Etna tombol, szörnyû vulkán,

S mellembõl szívem ki tudnám

Tépni, mint egy vérrögöt.

Milyen ítélet lökött

Mély verembe, mely varázslat

Vette tõlem el hazámat,

S vonta meg a szent jogot,

Mely Istentõl adatott

Halnak, vadnak és madárnak?

* * *

Hangod meglágyítja szívem,

Meghökkent a báj, az illem,

És zavarba ejt a tested.

Ki vagy? Mikorra letöltöm

Büntetésem, sziklabölcsõm

Lesz a sírom idebent.

Kint sétálni mit jelent?

El nem hagytam ezt a börtönt,

Mióta világra jöttem

– Már ha ez világ köröttem! –,

Életem csak tengetem,

Mint egy lélegzõ tetem,

Mint holt lélek síri csöndben,

És csupán egyetlenegy

Embernek hallom a hangját,

Õ hoz vigaszul a rabság

Éjjelébe híreket:

Égen és földön mi újság?

Ámuld rettentõ személyem:

Emberszörnynek lenni szégyen…

Lázálom játszik fejemmel,

Mert állat vagyok az ember

S ember az állat szemében;

S bár balsorsom közepette

Tanultam politikát,

S lestem az állatvilág

Titkát, feszülten fülelve,

Majd az égboltot figyelve

Megnõtt minden földi távlat –

Csak te szabhatsz végre gátat

Tombolásom vadvizének,

Álombeli száz lidércnek,

Érzéket csaló varázsnak…

Gyógyír meggyötört szememnek,

Hogy szép arcod láthatom;

Egyre nõ csodálatom,

S egyre mélyebben szeretlek.

Vízkóros tekintetemnek

Látványod méreg lehet:

Részegít a két szemed,

Nem bírok veled betelni,

És kedvem támad vedelni:

Iszom, s szomjasabb leszek.

Eltûnésed is megölne;

Hát okozza vesztemet

Feltûnésed! Egyre megy:

Rabszolgád vagyok örökre.

Ha eltûnsz, dühöm kitöltve

Õrjöngök, vakon bolyongok.

Hess, halál, tõled viszolygok…

Leckédet jól megtanultad?

Erõt adsz egy nyomorultnak,

S egy boldognak hozol poklot.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.