Versek

(az utazónak)

a vonat, mint egy finoman rovátkolt

ezüsttőr, fájdalom nélkül szúrja át a

bokrok hasát, lengeti zöld selymüket,

akár ha álomban teljesülne egy más kor

minden emészthetetlen, savanyú vágya.

a kilátást egy régi gyár-, ma roncstelep

rozsdával kárpitozza. a szürke salakhegyek

közt traverzekből, sínvasakból préselt

gigantikus tüdők, az utazónak a hontalanság

emlékművei: még időben eszébe juttatják,

poggyászával csak kényelmes konténert

választott magának, mikor vonatra

szállt. régi történeteket mesélne megint.

erdők jönnek, városok. aki meg akarja

őket érteni, sík földön is szerpentint

kell bejárnia. de a test tehetetlen súly, ott

marad a helyén. ha nem salakból, levegőből

venné alakját, mi folyton idegenbe húzott,

és zajtalanul mozgó táncjelmeze égnyi tüdőből

szállna föl, arca helyén szörnyű ezüstmaszkja

nem bámulna ily üresen, és nem várna

szabadulást, míg utazik: el, tovább, vissza.

(másik part)

augusztus volt, délután. az ég hirtelen

borult el. félig ébren, félig alva feküdtünk

egy kockás pokrócon, amit megkopott, kemény

göröngyökre terítettünk le. mellettünk egy

család főtt kukoricát evett, és a víz fölött

morogva szállt el, maga után reklámfeliratot

húzva, egy ócska repülőgép. a pokróc anyaga

kellemes volt a bőrnek. egyikünk háta a másik

hasához ért, és a kezek is érintették egymást.

mindebben több volt az intimitás, mint a

szenvedély. a hirtelen támadó, majd elülő

szélben ágak integettek. nem tudom, mennyi idő

múlt el. az ég kitisztult, és akik a pokrócon

feküdtek, lassan sodródtak egy másik part felé.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: Vers 1

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.