Fizetett horkoló vallomásai

Fejezet, melyben Horkoló boldog örömmel nyugtázza, hogy végre ehet, hisz most ez itten egy evéses lapszám, s így aztán egy receptkönyv-fejezeteit alapul véve követheti végig a nyár összes általa meglátogatott kultúrállomását, s ennek örömére el is köszön

Desszertek, édes zárófogások

“Fölfelé megy borban a gyöngy; / Jól teszi./ Tőle senki e jogát el / Nem veszi./ Törjön is mind ég felé az, / Ami gyöngy; /Hadd maradjon gyáva földön /A göröngy.” – vallja Horkoló a költővel és természetesen boldog örömmel is, s főképp boldog, mert evésről eshet szó, végre lakmározhat, s ha tovagöröngylik is az élet, gyöngyözhet az evés boldogsága. Hukk! Horkoló számára legfontosabb a desszert, az édesség, úgy érzi, az ember azért eszi végig a legjobb fő-fővacsorákat is akár, hogy végre eljusson az édességhez, amúgy zárófogás, zárófogás ez az írás is, Horkoló most elköszön, eleget horkolt már, horkoljon most más is, de azért megemlíti, zárófogás, az épp jutott erre a nyárra is, július 30-án, épp Horkoló-nap, lehunyta kék, lehunyta sok, s lezárult két nagy alkotó élete is, egy nagyon nagyé és egy nagyé, s ezzel az egy napra helyezett zárógesztussal valamiképp kezet nyújtottak egymásnak, s ha életükben égmegaföld, halálukban legalább valami összekapcsolta őket, mondjuk a Teremtő édes gondoskodása, amellyel levette vállukról az élet nehéz ámenterhét, illetve nem is amellyel, hanem itt az “amikor” a lényeg, hogy a Teremtő, nevelegyenáldott, egy napra írta be a Könyvébe, a Nagyba, ennek a két alkotó jószágának a földi mezőkről való levételét, ezzel elintézve, hogy összetartson, ami széttart, vagy inkább, aminek aztán tényleg semmi köze egymáshoz, hogy Ingmar és Michelangelo végre valami közöset tudjon felmutatni, nyilván úgy lehetett, hogy próbálta egész életükben (a Teremtő, Az) egyformává gyúrni két porrálevőjét, de csak nem sikerült, egyik makacsabb volt, mint a másik, s azt is tudjuk, melyik az egyik, s kitalálta akkor ez a jó Jóisten, hogy majd a haláluk napja, na az legyen közös, és így… Egyébként vicces volt, ahogy ifjú filmrendezőink nyilatkoztak, hogy semmi tragédiát nem látnak ebben a július 30-ban, öreg emberek, meghaltak, ez a teremtés rendje, nem tudom, a Teremtő bizonyára az ilyen teremtményeinek örül igazán, semmi lázadó hőzöngés, ettől fénylik fel a szeme, akik így el tudják fogadni az ő rendelkezéseit, akik szerint a teremtés, nevelegyenáldott, így van jól, ahogy van, öreg ember, meghal, mifájnivaló van ebben, de ha a fiatal filmrendezők ekképp, akkor mi is törődjünk bele a rendbe, vagy legalábbis próbáljuk meg, milyen az (a beletörődés, úgy értve) és nézzünk másfele, mert az igaz persze, hogy abban is van (megbúvik vagy ordít) némi fájnivaló, ha öregember rendez, szörnyű, szinte katasztrofális eseményei ezek a filmtörténetnek, de ne általánosítsunk, mondjuk, Horkoló szegény még nem látott ellen- példát, s örülne persze, ha mondanának neki ilyet, ilyen ellent, mert valahogy öregkorra olykor (olyikaknál) a képek ereje megkopik, és hiába, mert míg egy irodalmi műben olvasóként korrekcióval élhetünk, ha a jámbor alkotó fejében rózsaszín-babydoll-képek merülnek fel, láthatjuk azokat vörös-bársony-klepetusnak is, de a film egy-az-egyben láttat, a Teremtő, nevelegyenáldott, ezt a kései korban való filmezhetést nem jól teremtette, legalábbis Horkoló szerint, aki érdeklődve várja, vajon egy Dealer (Fliegauf) vagy egy Születésnap (Vinterberg) vagy bármi ilyen erőteljes alkotás telítheti-e még valamiféle erővel ezt a jelenleg kissé mászatag filmművészetet, amelyből most ki- vagy lelépett egy nagyon fontos és egy fontos alkotó.

Sós tészták

Córesz. No ha az előző bekezdés volt a desszert, a csokoládés trüffelhab, a kecskeméti égő palacsinta, a mézes-mákos palacsintametélt, a barátfüle, a túrógombóc és a somlói, s ha az édesség épp Horkoló kedvence, s épp ez omlott valamiféle halottbúcsúvá, akkor mi jöhet még. Horkoló ugye, mint tudjuk a kultúra eseményeit gereblyézi össze, párbajra hív mindenkit, ki a kultúrának ellenszegül, széles, kisportolt vállán nyugszik az egész kultúrkerekség, ésatöbbi, mit fog csinálni ez a Kultúrát Védő Hős a sós tészta említésekor?, sós tészta társaságában remekül lehet olvasni, gondolja Horkoló, ezzel szemben olvasmányélményeit nem osztja meg Magukkal, válaszul álljon itt egy makacs: csak. Meg említés egy irodalmi műből, egyféle sóstészta használatáról, mindennapi kenyerünknek, annak az áldottnak a felhasználásáról: “A denaturált szesz – kenyérbélen, szivacsos gombán vagy törött áfonyán átszűrve fogyasztják – az erdővidék kedvelt itala. Ha véletlenségből nincs kéznél áfonya vagy szivacsos vargánya, megteszi egy darabka kicsüngő kapca is. Vagy egy marék föld.”

Köretek, zöldségételek

Szóval megint föld, úgy látszik, mindig odahuppanunk, még kultúrlakmározás közben is, de a kultúrafogyasztáshoz köretnek hadd ajánljam a kirándulást. Méghozzá mégse földön, ne is égben vagy a levegőben kiránduljunk, hanem hajókázzunk. Hajókázás mellett sokat lehet tanulni, okulni, és most nem csupán arra gondolok, amikor hajózáskor a táj helyett a nálunk levő kötetbe feledkezünk bele. Nem ám. Ha példának okáért a Mahart programszárnyasára felülünk, s elhajózunk vele egészen Mohácsra, elképesztő programokra lelhetünk. Programkánaán. Csataemlékmű a húszéves csetlő-botló Lajossal, aki vágtatott fakó lován, s. Nem folytatom. Rettenetes ma is. Kopjafák kínzó erdeje. Főképp negyven fokban, amikor Horkolónak és társainak volt szerencséje mindezt láthatni. Meg a Gólyamúzeumot, meg a busókat meg a Kanizsai Dorottya Múzeumot meg azt, hogy elérkezett a hajó egy helyre, ahol vért izzadva sem tudtak mást mutatni szegény oda- hajózóknak, mint a sivár semmit, felemelték a táj takaróját, lerázták a szomorú morzsákat róla, s odahullott a látogatók elé, azok fölszedték, nézegették, betették a zsebükbe, és sírva szálltak vissza a hajóba, könnyük emlékét őrzi a Duna, a Duna, amin azóta is gyönyörű hajókázhatni, s ami viszont ez út óta sósabb, mint a leghalottabb tenger.

Húsételek

Húsétel, azaz főétel. Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére. Hanem húst kap szegény. Ezért aztán tényleg hajókázzunk inkább (esetleg programok nélkül is): hajón nem muszáj masírozni. Hajó- kázzunk fel a Duna-kanyarba, az pompázatos, vagy le Mohács felé, az érdekes, vagy Komárom felé, ott megnézhetjük (hogy az együttlépésre kényszerítettekre is gondoljunk néha) az újonnan megnyitott Komáromi Erődöt. Előtte azért menjünk át a Komáromi hídon, s által Szlovákiában tekintsük meg az Európa Udvart, ilyen cukrosat ugyanis még tortában sem láthattunk, a legízléstelenebb cukrász nem vetemedik ilyen látvány előállítására, s ha még élvezni akarjuk a fuvolázó tájat (egyébként a kisváros maga rokonszenves), akkor hallgassuk meg a komáromi magyar fiatalokat, amint szegény lecsúszó Magyarországot sajnálják, nem, nem ezerrel, százezerrel!, zene füleinknek az ilyes és némi szomortükör, de vissza a Monostori Erődbe, hazánkba, meg az ott levő Kenyér Múzeumba, hadd ne komment. Bár az erődben a császárzsömle-formázó mondjuk odaillő, jól is mutat, igaz, a komiszkenyér- készítő lappang, helyette viszont van rózsás labirint. Meg folyosók, kórház és istálló, komor és rejtélyes sötét. Az aranyember musicalt, a Magyarock Színház produkcióját viszont csak azért volt módja nem látni szegény Horkolónak, mert ugyan odakötözték a székhez, de a széket viszont a nézőtérhez nem rögzítették rendesen.

Halételek

“A ponty származását tekintve heves viták dúlnak.” – olvassa Horkoló egy pontyfejtegetőben, s már elnézést kér, de ezek után nincs mit hozzáfűznie a halételekhez.

Saláták

Saláta, egészség, hosszú élet, sport. Fürdő! Sőt, híres magyar fürdőkultúra. Ehhez viszont van mit hozzáfűznie Horkolónak, úgymint: Zsóry-fürdő, reménytelen kosz, citromsárga a narancssárgával borul az ember zárt térben fürdőző fejére, kiégett fű, mocskos víz; Bogács, ha ennyi embert akar egyszerre látni, s kiszorult a meccsről vagy a plázákból, akkor remek; az Egri Strand viszont egészen kiváló hely, medence-történelem, régi az újjal, sok zöld, wellness és csobogó egy helyütt; Miskolc- tapolcai Barlangfürdő, selymes sejtelem, szabadkőműves-beavatás; Bánki-tó, Horkolói táj, fenyves és kis tó, míg fel nem fedezi sok-sok kis horkoló.

Levesek

Horkoló életének legborzalmasabb és egyben legmetaforikusabb levesére egy paradicsomos dinnyeleves képében bukkant. Amikor kikérte, valamiféle mazochista kéj vezette, hiszen tudta, egyszerűen mélyen érezte, hogy paradicsomot dinnyével nem lehet összepárosítani, mert persze a paradicsom az gyümölcs, ez teljesen helyénvaló felismerés, ezért aztán a dió például remekül ki tudja hozni belőle paradicsomi ízét, de a dinnye? Hogy a magában (és sok más társával) egyébként rendjén viselkedő dinnye ki tudna hozni belőle bármit is? Abszurdum, Akhilleusz előbb eléri, sőt el is gáncsolja a teknőcöt, minthogy egy dinnye és egy paradicsom gyümölcsöző házasságra lépjen, őrület!, gondolta Horkoló, és megrendelte a levest, meg ő!, a Bátor Hős. Gyönyörű volt. Izzott a színe, a tetején úszott valamiféle fáradt olaj, tán hajé, ki tudja, burjánzó levelek estek alá a lére, s gömbölyödött benne néhány dinnyegolyó. Eljött hát az Utolsó Ítélet, gondolta Horkoló, s bele- kanalazott a tányérba. Fertelmes volt. Épp, ahogy azt várni lehetett egy paradicsomos dinnyelevestől. Horkoló, miközben derűsen fogyasztotta levesét, Jerofejevre gondolt, nem a dinnyefej Viktorra, hanem a Moszkva-Petuski szerzőjére, s arra, hogy tán ezt a remek receptet is ő találhatta ki, bár Horkoló erősen kételkedett abban, hogy kedves Szerzője egy ilyen dinnyeadó, ellenszenves juppi-helyre beült volna valaha is, ha valaha is ő választhatta volna meg, hogy hová üljön (be). Ez tán a “Kánaáni balzsam” (emlékezzünk: 1 deci denaturált szesz, 2 deci barna sör, 1 deci tiszta politúr) valamiféle változata, vagy a “Genf illatáé” (fél deci “Fehér orgona” kölni, fél deci lábizzadás elleni szer, 2 deci zsiguli sör, másfél deci alkoholtartalmú lakk) vagy a “Komszomolka könnyéé”? esetleg a “Szuka beléé”?, ezeket Horkoló már nem hajlandó ideidézni a könyvből, már csak azért sem, mert a leves elfogyasztása után az a facsaró irigységérzete támadt, ott a szíve táján bökte meg az érzés, hogy tán Venyegyikt, az ő kedves Venyegyikt Jerofejevje egyszerűen erre az átkozott juppi vendéglőre hagyta volna örökül egy titkos receptjét?

Hideg és meleg előételek

Ez a legnehezebb, előétellel búcsúzni. Fájdalmas és egyben felemelő, hiszen előétel után kezdődhet az evés, s akkor előbb-utóbb eljuthatunk az étkezés lényegéhez, vagy a végéhez, a desszerthez is.

Kategória: Archívum  |  Rovat: -  |  Típus: -

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Please type the characters of this captcha image in the input box

A kommenteléshez kérjük gépelje be a fenti képen látottakat! Ellenkező esetben elveszik kommentje.